Itt a puli is mosolyog – Völgykaland 5.

Esőben utaztam, esőben érkeztem, délutánra kiderült az ég. Az autóút mellett, a Cirque de Tókertben cirkuszi előadás megy, de errefelé még kevesen merészkedtek ki az eddigi időjárás miatt. Kapolcsra beérve már babzsákokban, függőágyakban pihenő, vagy nézelődő embereket látni, az udvarok között sétálgatva mindig szembejön egy ismerős. A vásársoron gyönyörű kézműves termékeket és pihegő alkotóik, arrébb kemencében sült tócsni és kenyérlángos illata vetekszik a kürtöskaláccsal, a Harcsa Veronika Udvarból pedig épp egy puli csattog ki lihegve – szerintem ő is mosolyog.

A forgatag a Muharay Udvarba terelt, ahol igazi sárközi lakodalomba csöppentem. A színpadon épp bogyiszlói, sárközi és sióagárdi menyasszonyi népviseleteket mutattak be,

miközben a Muslincák férfikórus jókedvűen dalolt, hasznos tanácsokkal ellátva a nézőket: „Borod legyen mint az ecet, amíg meg nem jön az eszed”!

A három – egymáshoz közeli, de mégis eltérő – falu esküvői hagyományát történelmi múltjuk is meghatározza: míg Sióagárd 300 éves, Sárköz már a honfoglalás korától ismert – mesélik. A bogyiszlóiak Tolna megyében csak „gyüttmentnek” számítanak, ez a vicc azonban csupán arra utal, hogy a Duna átvágása után telepedtek a környékre. Ami bizonyos, a menyasszonyok ruhája a paraszti gazdaság több éves jövedelmét tette ki, és bár a színpadon álló lányok ma büszkén és vidáman viselték a díszes darabokat, régen a „Nem szereted? Majd megszokod” elv szerint házasodva nem igazán volt okuk a mosolyra. Ezután egy falusi vasárnapba csöppenhettünk: a színpad megtelt muzsikásokkal és táncosokkal.

Muharay Udvar

A lakodalom meghozta a kedvem a Folkudvarhoz, ahol a Khamoro Budapest Banddel hangolódhattunk a táncházra, és kiderült, itt tényleg „zsigerből jön a pergető”, ahogyan az énekes mondja. Viszont ez ma egy felfedezőút, úgyhogy tovább megyek a Panoráma Színpad felé, amely az esti koncerteknek ad otthont, Kőbánya udvarában pedig Jamese zenél. Az énekesnőnek nemcsak a hangja, a személyisége is magával ragadó. A bálákon ücsörögve feltöltődés saját szerzeményeit és jazzköntösbe ültetett verseket hallgatni. Belefeledkezve Szabó T. Anna zenés Örökmúlásába rájövök, hogy indulnom kell, öt perc múlva kezdődik a Cseh Tamás-est, A Vodku fiaival – séta közben azonban valahonnan hangos nevetés szűrődik ki: a Momentán Társulat Ütközet című improvizációs műsora zajlik.

A fesztiválra utazva – fejemet az ablaknak döntő, gondolkodó pózban – Cseh Tamást hallgattam. Miközben sietősen lépkedtem a Kaláka Versudvar felé, azon tépelődtem, vajon megéri-e ez a két óra, át tudja-e adni más ezt az érzést. A Vodku fiúk elmesélték, hogy nyolc évvel ezelőtt összeültek egy pesti kocsmában, és egy másik valóságba csöppentek zenélés közben: minden nézői szemnek „szeretem színe” lett. A Kaláka Versudvarban már csak állni lehet, ezek szerint sokan szeretnének színváltást.

Előítéletem gyorsan elillan Bata István énekes-gitáros köszöntőjénél: „Feleslegesek a nagy szavak az életműről, Cseh Tamás itt él ma is bennünk, és mindenki a saját képmására alakítja azt, amit tőle kapott.”

Megérte a koncert után is az udvarban maradni, mert a hétfői Képmás est vendégei Berecz István és ifj. Csoóri Sándor voltak. A női és férfi szerepekről szóló beszélgetést Szám Kati főszerkesztő vezette. Berecz István szerint,

bár a magyar népi kultúrában, a táncban a férfi képviseli az energikus erőt, egy néptáncos férfi is lehet gyenge; a nő pedig minden pillanatban a mindenséget képviseli.

Ezzel egyetértett meglepetésvendége és barátja, ifjabb Csoóri Sándor is, akinek ragyogott a szeme, amikor a lányáról mesélt. Az is kiderült, hogy egyiküknek sem célja megfelelni az örökül kapott névnek, de különböző kapcsolatot ápolnak édesapjukkal. Míg Bereczéknél évi egy mondatban benne van minden nevelő és gondoskodó célzat, addig a Csoóri család inkább a beszélgetős apa-fia modellt képviseli. Mindketten készültek verssel a Képmás magazin kalapjátékára - Weöres Sándor és Radnóti életigazságai után pedig közösen énekeltünk.