No Mow May#, és ami utána jöhet, avagy mit tehetünk rovarfaunánk megőrzéséért?

Szorgos kis barátaink

Amikor beporzókról beszélünk, elsőként a kaptárban nevelt, aranyló mézet adó házi méh (Apis mellifera) jut eszünkbe, az általa megtermelt javak sokrétű felhasználásából eredően. A kiváló élettani hatással bíró méz, a gyulladáscsökkentő propolisz, az egyre közkedveltebb méhpempő, a polírozásra, impregnálásra és gyertyakészítésre is használt viasz mellett a méhek mérge is fontos gyógyszeripari alapanyag.

Rajtuk kívül azonban még vagy 700 féle vadméhfaj él hazánkban, tucatnyi darázs, több ezer lepkefaj, akik hasonlóan fontos szerepet töltenek be a beporzási folyamatban.

Sőt, a kabócák, szenderfélék, a legyek is segítenek abban, hogy a testükre tapadt virágpor eljusson a bibére, és a növény megtermékenyülve termést hozzon. Alapélelmiszereink között vannak szélbeporzású növények is, mint a dió, a mogyoró, a búza vagy a kukorica, de összességében elmondható, hogy a termesztett növényeink háromnegyede rovarbeporzású.

Az óriási területeken végzett, minden munkafolyamatában gépesített, erősen iparosodott mezőgazdasági termelés még mindig nehezen tudja kiváltani ezeknek az icipici rovaroknak az elengedhetetlenül fontos tevékenységét, miközben hatalmas károkat okoz populációikban a növényvédőszerek felelőtlen használatával.

Szecsuan tartomány egyes területein már 30 (!) éves múltra tekint vissza a kézi beporzás, hiszen a vegyszerek miatt elpusztult méhkolóniák munkáját emberi erővel kellett helyettesíteni a kiterjedt monokultúrás alma- és körteültetvényeken.

A kakastollseprűkkel és fogkefékkel végzett, elképesztően időigényes munka Kínában azért tud működőképes lenni, mert kizsákmányolóan olcsón jutnak – jellemzően nők és gyerekek révén – munkaerőhöz. Izraelben és az Egyesült Államokban inkább robotméhek fejlesztésével kísérleteznek, de Kaliforniába például, amely a világ mandulatermésének több mint 80 százalékát adja, minden évben az USA teljes háziméh-állományának felét, több tízmilliárd méhet bérelnek és utaztatnak le mandulavirágzás idején. Nem véletlenül.

Egy 2020-as felmérés arra az eredményre jutott, hogy még az önbeporzó mandulafák esetében is 60 százalékkal nagyobb volt a terméskötődés aránya, ha engedték dolgozni rajtuk a méheket, tehát bőven megtérül a dollármilliós méhbérlési és szállítási költség.

Mérhető tehát ezen állatok hasznossága, ennek ellenére nem vigyázunk rájuk, rohamosan pusztulnak.

Egy öt évvel ezelőtti kutatás szerint a németországi természetvédelmi területeken a repülő rovarok száma háromnegyedére csökkent az elmúlt évtizedekben; kár lenne azt hinni, hogy nálunk sokkal jobb a helyzet.

Annak ellenére, hogy adataink vannak a beporzók által termelt profitról és a hiányuk miatt mérhető veszteségről, nem történt reménykeltő változás az ügyükben, legalábbis az Európai Számvevőszék különjelentése szerint.

Rendben, de ezekkel az információkkal most mihez kezdjek?

Amellett, hogy nem ütjük le megszokásból a „sárga lámpavilágra betévedt lepkét”, mindannyian aktívan is sokat tehetünk azért, hogy hazánk rovarfaunáját minél teljesebben megőrizzük.

1. Főleg a kertes házban élők találkoznak közvetlenül ezekkel a rovarokkal, nekik érdemes átgondolniuk, tényleg szükség van-e az árokpartok, járdaszegélyek gyomirtózására, vagy a vegyszeres permetezésre. A felelősen alkalmazott növényvédelmi szerek a gyümölcsfakártevők ellen elengedhetetlennek tűnnek, de hiába permetezünk az esti órákban, a méhek nyugalmi időszakában, a sötétedés után aktív élőlényeken ez sem segít.

Egymást védő, ügyes növénytársításokkal megelőzhetjük a bajt, de ha mégis beütött valahol, a kemikáliák helyett kísérletezhetünk erjesztéssel, forrázással készített, beporzókra veszélytelen növényi levekkel a szelíd növényvédelem jegyében.

2. A harsogó zöld tujasorral keretezett, csodásan nyírt gyepünk beporzószemmel nézve sivatagi zóna, terméketlen táj, ahol csak éhen halni lehet. Ha mindenképp ragaszkodunk az egész évben takarást biztosító sövényhez, válasszunk egy jól alakítható, mutatós babérmeggyfajtát, amely április-májusban cserebogarak, rózsabogarak, méhek, dongók tucatjait látja vendégül a virágfüzérein. A szúrós, sötét mahónialevelek közül kikandikáló, aranysárga virágbugák, de még a magyal jelentéktelen kis virágzata is igazi rovarcsemegének számít, sőt, a leylandi sövénynél még az is jobb, ha illatos loncot, vagy egyszerűen borostyánt futtatunk a falra, kerítésdrótra. Ezzel is hamar minden évszakban takaró térelválasztóhoz jutunk, ráadásul a borostyán virágzata június közepétől heteken át rendkívül intenzív méhlegelő, ősszel beérő bogyótermése pedig egész télen táplálja a madarakat.

3. Ha a kertünk őriz még valamit a helyre jellemző növénytársulásokból, egyszerűen hagyjuk, hogy azok virágozhassanak! A pipacs, a pitypang, a bükkönyfélék, a réti here és a többi vadvirág meglepően hamar elszaporodik, főleg, ha nem nyírjuk a füvet hetente, kéthetente szigorú rendben. Ennek szószólója az Egyesült Királyságban működő szervezet, a híresen zöld gondolkodású Károly herceg által is patronált Plantlife is, amely a vadon élő növények és gombák megóvását tűzte ki célul, és 2019-ben indította útjára a No Mow May mozgalmat. A kihíváshoz, amelynek hashtagjeivel már találkozhattunk a közösségi médiában, világszerte egyre többen kapcsolódnak. A lényege, hogy májusban ne vágjuk le a füvet annak érdekében, hogy ezzel minél több beporzót etethessünk. Ha nem akarjuk az egész kertünket térdig érő fűtengerré változtatni, már azzal is sokat tehetünk, ha sávokat jelölünk ki, vagy csak egy-egy éppen virágzó növénycsoportot meghagyunk a beporzóknak.

4. Tudatosan is létrehozhatunk méhlegelőket, ez utóbbi azokban a kertekben is könnyen kivitelezhető, amelyekben a gyeptéglás vagy gyepszőnyeges kialakítás miatt már nyoma sincs az eredeti növénytakarónak.

Ha virágágyásainkat készen vásárolható vadvirágkeverékkel szórjuk be, tarka-barka, változatos felületekkel gazdagíthatjuk az összképet, miközben rovarbarátainkkal is jót teszünk.

Ez közparkokban is működőképes megoldás, ezért ma már nemcsak a fővárosban, de Szombathelytől Szegedig egyre több helyen létesítenek méhlegelőket. A rendezett városi környezetben üdítően hat egy-egy bohém, színes virágsziget, cserébe csak azt kell eltűrnünk, hogy az egynyáriakkal szemben a méhlegelő esetében mindig meg kell várni a teljes elvirágzást és a nem túl esztétikus látványt nyújtó felmagzást annak érdekében, hogy a virágok elszaporodhassanak, és jövőre is megörvendeztessenek minket vidám cifraságukkal. Mivel a vadon élő beporzók száma csökken, fontos szerepe van a városi méhészkedésnek is, ami sokszor még a légszennyezés mellett is biztonságosabb a méhek számára, mint a vegyszerben úszó, óriási táblányi monokultúrás repce- és napraforgóföldek, ezért ne becsüljük le a balkonkertészkedést sem!

5. A fényszennyezés egy ma még nem teljesen megértett rovargyilkos, de tény, hogy valamiért teljesen megzavarja az éjszakai beporzók munkáját, életritmusát. Kiküszöbölhetjük azzal, ha nem helyezünk indokolatlanul LED lámpákat és éjszakai fényforrásokat a kertbe, ahol mégis muszáj, ott rovarbarát világítást szerelünk fel, amelynek típusairól bőven találunk segédanyagot az interneten.

6. Szépen gondozott kertjeinkben viszonylag kevés korhadó fa, ritkán bolygatott zug, öreg farakás van ma már, amely búvóhelyül szolgálhatna a rovaroknak.

Szerencsére megjelentek a trendi rovarhotelek, készen kapható darázsgarázsok, amelyeket kis kreativitással magunk is elkészíthetünk.

Fából, nádszövetből, téglák és kövek felhasználásával szaporodást segítő költőüreget és biztonságos áttelelést biztosíthatunk a beporzók számára.

Gondold át még ma, te mit tudnál ezekből megvalósítani, hiszen mindaz, amit a rovarokért teszünk, a gyerekeink jövőjét is szolgálja!