„Nálam a művészi hivatás és a család egységet alkot” – Andrejszki Judit virágénekekkel deríti fel a szívünket

– Még nem vehettem a kezemben a frissen megjelent Szerelmes daloskönyved. Hogyan képzeljem el?
– Hasonlóan, mint a 17. századi daloskönyveket, amelyek csak a szövegeket tartalmazták, hiszen a dallamokat mindenki jól ismerte. Egy korabeli daloskönyv iniciáléit használtam díszítésül. Bencze Balázs régizenész-kollégám írt egy bevezetőt arról, hogy mit érdemes tudni a virágénekek középkori lovagi kultúrából és vágáns költészetből eredő műfajáról. Minden dalnál odaírtuk angolul és magyarul is a forrásokat, mert érdekes lehet mind a szakmabeliek, mind a műkedvelők számára, hányféle írásos forrásban maradtak fenn az egyes dalok és többféle szövegük. A végén pedig ott van virtuálisan a hanganyag, a 13 dal, amelyek egy QR-kód segítségével letölthetők az internetről.

– Meghallgattam, csodás az a zenei világ, amit megidéztél. Felüdítheti a hallgatóid lelkét.
– Úgy akartam korhű hatást elérni, hogy az a kortársaimhoz is szóljon.

Valamennyi dal szerelmes témájú, sorrendjük a szerelemi kapcsolat állomásait követi: vágyódástól, kétségbeeséstől a beteljesedés, eufória vagy csalódás állapotáig.

A kánai menyegzőről szóló ének idézi fel a házasságot, de hallhatók asszonycsúfoló, pajzánkodó dalok is. A végén pedig eléneklem mostani kedvencemet, a Hová készülsz, szívemet.

– Nagy eredmény ez, hiszen sok énekesnek és zenésznek semmilyen maradandó szakmai eredményt nem sikerült teremtenie az elmúlt másfél évben.
– Az elmaradt koncertjeim helyett olyan alkotómunkára vágytam, ami különleges és hiánypótló. A leállás megteremtette a szabadidőt, hogy megvalósíthassam ezt a régóta dédelgetett tervet: felvenni 13 magyar virágéneket úgy, ahogyan az én elképzeléseim szerint énekelhették a 17–18. században. A világhálón ugyanis az évszázadok alatt felhalmozódott manírokkal teli hangfelvételeket hallhatunk leginkább ezekből.

Úgy gondolom, sallangoktól mentesen kell előadni őket ahhoz, hogy méltó módon szólaljanak meg, és a nagyközönséghez is közel kerülhessenek.

Az erdélyi Kájoni-kódex és a felvidéki Vietórisz-kódex énekei közül válogattam, és Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből. Nagy szerencse, hogy jobban ráértek a járvány okozta leállás miatt a zenészkollégáim is. Így Szabó Zsolttal, Lachegyi Rózával, Molnár Andreával és Davidovics Igorral három napra el tudtunk vonulni egy stúdióba, és csak a munkára összpontosítottunk.

– Használni fogod ezt a daloskönyvet a régizene-kurzusaidon is?
– Inkább a koncerteken ismertetem majd meg a közönséggel, hiszen amúgy is szeretek az elhangzó dalok történetéről mesélni. Gyerekkoncerteken szoktam kérdezni a résztvevőket, tudják-e, miről szólnak általában a mai popslágerek. „A szerelemről” – bökik ki félszegen. „Látjátok, nincs új a nap alatt: háromszázötven évvel ezelőtt is legtöbbször a szerelemről énekeltek. Máris itt a kapcsolat a ma és a 17–18. század emberei között: az érzelmek nem változtak!” Parókát viseltek és viola da gambán kísérték egymást, de ugyanazt az érzést és hangulatot akarták kifejezni. No, de a szerelem annyiféle lehet! Bánkódó vagy örömteli, átkot szóró és meghitt… A régi koroknak ugyanúgy megvoltak a vicces, pajzán vagy éppen komoly szövegű popslágerei, mint ma, csak más köntösben.

Kép

Andrejszki Judit

Az ifjúsági hangversenyeken tudom lemérni, hogy mennyire fontos, amit csinálok. Ötven percen át ott ülnek, és látom, hogy nem unatkoznak.

Számomra az a legerősebb visszajelzés, amikor előveszik a telefonjaikat és beindítják a videókamerákat, hogy felvegyenek egy-egy dalt.

Egy rendes koncerten ez  zavaró lenne, de egy iskolai interaktív előadásba belefér, sőt, ez egy elismerő gesztus. Jólesik tudni, hogy esetleg megosztják a barátaikkal vagy otthon megmutatják a szüleiknek is. Olyankor mindig megnyugszom, hogy jó földbe vetettem a búzát.

– Felnőtteket is tanítasz a barokk éneklés rejtelmeire.
– A kurzusok úgy zajlanak, hogy az énekesek hozzák a maguk darabjait, én pedig segítek nekik a barokk-kori előadásmód elsajátításában. Idén hármat is tartok: a már évtizede hagyományos győri mellett meghívtak a gödöllői kastélyba is, és Kőszegen is lesz egy régizene-kurzus a Zeneakadémiával közös szervezésben. Jó látni az elhivatott fiatalokat, akik csakis azért jönnek, hogy belemélyedhessenek a régi korok éneklési technikájának, díszítésvilágának rejtelmeibe. Ezen a téren is érdekes lehetőséget hozott a járvány okozta karantén: Argentínában tartok online barokk énekkurzust angolul. Ráadásul az időeltolódás miatt éjszaka!

Egyre több tanítványom van, egymásnak ajánlanak – és ez így van itthon is.

Sokszor kesergek azon, milyen kár, hogy Magyarországon nem lehet egyetemi szinten barokk éneklést tanulni, de megvan az az előnye a kötetlenebb kurzusoknak, hogy ide csak azok jelentkeznek, akiket ez valóban érdekel.

– A te szakmai életutadra is jellemző, hogy mindig előbb szerezted meg a valódi hangszeres-énekes tudást, mint az arról szóló papírt. Sokkal előbb lettél kész énekesnő vagy csembalóművész, mint ahogy okmányt szereztél volna róla. És ez sokkal jobb, mintha fordítva lenne.
– A konzervatórium után, ahol orgonálni tanultam, nem vettek fel a Zeneakadémiára. Egy évig képesítés nélküli zongoratanárként tanítottam, utána kimentem Lengyelországba, és ott tanultam három évig barokk éneket. Semmi más nem számított nekem, csak hogy tanulhassak az ottani kontratenor tanáromtól, és mellette munkát vállaltam a varsói operaházban. Barokk operákban csembalóztam, és turnéztunk szerte a világban, valósággal úsztam a muzsikában. Akkoriban se Lengyelországban, se Magyarországon nem érdekelt még senkit, milyen papírod van, csak az számított, hogy milyen tudással állsz ki a színpadra. Visszanézve persze botorságnak tűnik, hogy nem szereztem meg a diplomát, de itthon is csak az érdekelt, hogy olyan művészek mellé kerülhessek, akik a régizenét hozzám hasonlóan elkötelezetten művelik. A Musica Profana lett az én művészeti bázisom, velük 1987 óta együtt zenélek. Magyarországon gyerekcipőben járt még akkoriban a régizenélés, Lengyelország ezen a téren előrébb tartott, mert nekik volt honnan táplálkozniuk, hiszen jóval több barokk zeneszerzőjük van, mint mondjuk nekünk. Az itthoni régizenészeknek egészen más előadói elképzeléseik voltak, mint az a stílus, amit én Lengyelországból hazahoztam, így nem is tudtam tovább dolgozni azzal a lelkesedéssel, mert falakba ütköztem. „Nem is így kell énekelni a barokk díszítéseket” – mondták nekem, és ez egy huszonhárom éves lelkes embernek olyan volt, mintha fejbe kólintották volna. Ma már tisztán látom, hogy az a típusú barokk éneklés, amit én ott tanultam, a helyes irány, az autentikus út.

Engem az olasz korabarokk zene ejtett rabul korábban, de aztán feltettem magamnak a kérdést: miért is nem a magyar régi zenében mélyedek el?

Hiszen bárhol a világban felléptem magyar darabokkal, mindig hatalmas ovációt váltott ki: egyrészt a nyelvünk, másrészt a különleges dallamaink.

Igaz ugyan, hogy Európa zenéje nagyon egységes volt akkoriban, és a magyar zenei emlékek is erős európai hatásokat viselnek magukon, emellett mégis sajátos színt képviselnek.

Kép

Andrejszki Judit: Szerelmes Daloskönyv

– Jelen voltam egy olyan koncerteden, amelyet egy erdőszélen adtál, lelkes táborozó közönségnek. Válladra vetted a kis csembalódat, letetted a réten, elkezdtél énekelni, és magadat kísérted. Minden dalról mondtál néhány gondolatot. Közben ránk esteledett, te lámpafénynél folytattad, és fantasztikus hangulat volt! Nem sok zenész lett volna képes erre.
– Tényleg, milyen jó volt az! Akkor a gyerekeim is ott voltak. Egyébként nem nagyon jöttek az én koncertjeimre, de akkor azért büszkék voltak anyára, hisz lehetett a barátok előtt „menőzni”.

– Hogyan fért bele a forgatagos művészi életbe a nagycsalád?
– Huszonöt évesen házasodtam, és az öt gyerek kétévente jött egymás után. Én is nyolcgyerekes családból származom, teljesen természetes volt számomra a gyermekvállalás, és nagyon jó, hogy ilyen fiatal koromban születtek.

Ügyesen vettem az akadályokat, és utólag visszanézve azt kell mondanom, nem nagyon maradtak el koncertjeim azért, mert öt kisgyerekem volt.

– Miből adódik ez? A te nagy energiád a magyarázata, vagy hogy a férjed is kivette a részét az otthoni teendőkből? Külső segítséget is kaptál, netán a gyerekek kevesebb problémát okoztak, mint az szokásos?
– Mindezek együtt. Édesanyámtól örököltem az energikus lényemet, a zenész férjem pedig nem várta el tőlem, hogy délben és este ott gőzölögjön az étel. A szüleim, akiknek a legkisebb gyereke voltam, már nyugdíjasok voltak, és rengeteget segítettek nekem. Apukám például rengetegszer vitte őket zeneórára, ha pedig valaki megbetegedett, akkor mehetett a nagymama gyógyuldájába. Nagyon hálás vagyok nekik utólag ezért, pedig tudom, ők azt szerették volna, hogy legyen egy „tisztességes” szakmám. Miattuk kellett felvételiznem fogtechnikára – édesanyám és néhány testvérem ugyanis fogtechnikus volt –, de szerencsére nem vettek fel.

– Anyukád nem csak otthon nevelte a nyolc gyermekét?
– Reggel fél nyolcra mindig megfőzte az ebédet, mert mi nem menzán ettünk. Mire a testvéreimmel felkeltem, már elkészítette a tízóraikat is. Délután, a munkahelyi munka után ugyanúgy végezték a házi és kerti munkákat, mint mindenki más. Mindössze annyi segítségük volt, hogy egy néni időnként takarított.

Ezt láttam én otthon: nyolcvanhat éves korukig teljes gőzzel dolgoztak. A felét is irigylem annak, amit ők véghez tudtak vinni.

– Ismerősöktől hallottam, hogy te is képes vagy hasonló mutatványokra: hajnalban például befőzöd a lekvárt, utána délelőtt mész próbálni, este koncert…
– Minden testvérem ilyen. Mi, nyolcan egy kis társadalmat alkottunk, a család pedig összetartó védőhálót adott. 32 unokája lett a szüleimnek, és a gyerekeink is nagyon szeretik egymást. Egyébként mind a négy lányom nagyon szépen énekel, de csak a legidősebb választotta a zenei pályát. Fiam pedig versenyszerűen röplabdázik, de ő is szeret énekelni.
Nálam a művészi hivatás és a család egységet alkot. Egyik se lett volna a másik nélkül. Nem könnyű persze megfelelni a sokféle szerepnek és elvárásnak, de ha belefáradok, akkor olyan jólesik visszarepülni háromszáz évet az időben a barokk zene szárnyán!