A kislány, aki aranyakat szerzett és aranyat ért a diktatúrának: Nadia Comăneci
Nadia Elena Comăneci a ’70-es, ’80-as évek román tornászlegendája volt, ötszörös olimpiai bajnoknő már alig tizennégy évesen, aki a sportág történetében először kapta meg a maximális tízes pontszámot. Nadia, akiért egész Románia rajongott, mert ragyogást vitt a Ceaușescu-féle román diktatúra nyomasztó szürkeségébe, a mindennapjait valójában korlátozások között és állandó megfigyelés alatt élte: a rendszer reklámja és áldozata is volt egyben. A diktatúra anyagilag és érzelmileg is kihasználta, miközben az egész ország büszke volt rá. A tehetsége fogságba ejtette, de végül a szabadságát is megadta.
Babával az olimpiára
Nadia 1961-ben egy kis román faluban, Onestiben született, és már óvodáskorában is a helyi csapatban tornázott. Amikor egy iskolai tornatanár, Károlyi Béla meglátta őt cigánykerekezni az udvaron, meghívta őt a tornásziskolájába. Az edző utólag úgy emlékezett, hogy kevés fantáziát látott a kistermetű gyermekben, de soha nem találkozott még olyan elszántsággal és kitartással, mint ebben a kislányban, aki vasárnap is beszökött a tornaterembe, és ha nem figyeltek oda rá, egy kézzel próbálgatta a gerendagyakorlatát. Később erre a tudására szüksége is lett…
Nadia 1970-től kezdve számos nemzeti és nemzetközi versenyről hozott el érmeket, bár a magyar edző és felesége által biztosított tornaterem és a felkészülés lehetőségei egyaránt szűkösek voltak.
A Károlyi házaspár egy olajozott padlójú, hideg helyiségben kezdte a pályafutását a Zsil-völgyi Vulkanban, ahol a gerendát egy helyi bányász faragta baltával, és a technikai feltételeket csupán a lelkesedés pótolta.
Az itt elért sikerek tették lehetővé, hogy Onestiben tornásziskolát nyithassanak, Nadia pedig az első tanítványok egyike lett.
Románia akkori sportéletének uralkodó csillaga a Dinamo Bukarest volt, a félelmetes romániai titkosszolgálat csapata. A Dinamóban csak felnőtt lányok tornásztak, magabiztos, jó fizikai kondícióban lévő lányok, akik az első versenyen idegesen figyelték az Onestiből érkező hajlékony, törékeny kislányokat, még kuncogtak is rajtuk. Az első megmérettetést az 1972-es nemzetközi versenyen úgy sikerült elkerülniük, hogy a kezdés előtt a bírák megtiltották a 14 éven aluli tornászlányok szerepeltetését. A nagy áttörésre 1975-ig kellett várni, amikor Nadia egy sérült sportoló helyett indulhatott az Európa-bajnokságon. Ezután már egyenes útja nyílt a montréali olimpiára, annyi idősen, hogy az utazásra még babát vitt magával.
Egyesből tízes
Amikor a román csapat leszállt Kanadában, a helyi rajongók nemhogy a tornászlányokról nem tudtak semmit, de magáról az országról sem, és persze azt sem sejthették, hogy a csapattal öt titkos Securitate-tiszt is utazott. A Nyugat nehezen tudta eldönteni akkoriban, hogyan álljon a Ceaușescu-féle romániai diktatúrához: pozitívan értékelték az önhatalmú Kondukátort a keleti blokktól való elkülönülése miatt, ugyanakkor tudtak a Romániát jellemző egészségügyi és gazdasági állapotokról, nélkülözésről.
Nem is sejtették azonban, hogy a szereken pillangóként röpködő román tornászlányok sporttörténelmet fognak írni a versenyen.
Károlyi Béla edző úgy látta, hogy nem kedvez nekik a teljes ismeretlenség, ezért ügyes érzékkel a lányokat a saját számuk előtt mindig a mosdóba küldte, és a jelentkezéskor kis türelmet kért a bíróktól, hiszen a kislányok izgulnak, ki kellett menniük… Sikerült jócskán felcsigáznia az érdeklődést, a nézők nyújtogatni kezdték a nyakukat, ki lehet ez a pöttöm lány, aki annyira izgul, hogy verseny előtt még ki kellett szaladnia. Nadia pillekönnyen repült a szereken egyszerű fehér dresszében, masnival a hajában. Tökéletesen, hajszálpontosan végezte a gyakorlatot, és rezzenéstelenül állt bele a leugrásba. Ekkor 30 ezer ember kezdett őrjöngő ünneplésbe, és a román tornászlány egy csapásra belopta magát a nézők szívébe. Pár perc után azonban szomorúan és értetlenül észlelték, hogy a digitális kijelző 1,00 pontot mutat. Némi kapkodás után sikerült csak kiírni a tökéletes 10.00 pontszámot, mert a pontszámjelző csak 9,99-ig volt kalibrálva…
A kitüntetés után valami megszakadt
A román élsport összefonódott a politikával, a román tornászlányok élete is óriási változáson ment keresztül a nemzetközi sikerek után. A szertorna, a sportpolitika, az intrika, a félelem, a besúgás olyan szinten szövődött egymásba, hogy nem lehetett szétválasztani a szálakat. Károlyi Béla egy ideig még azzal egyensúlyozott, hogy ő is jelentett a lányokról, és róla is jelentettek mások, majd az érdekek és ellenérdekek bonyolult rendszerében végül majdnem kegyvesztetté vált, edzői módszereit sok kritika érte – ugyanakkor a tornasport sikere a politikusok kezében egyfajta rendszerigazolásként működött, ezért ellenérdekeltek voltak az edző korlátozásában. „Általánosságban véve közömbös az emberi szenvedés iránt” – írta róla az őt megfigyelő Pozsár Géza, de jelentései süket fülekre találtak.
Amíg Károlyi propagandaeredményeket és országimázst szállított a hatalomnak, addig nem szóltak bele a módszereibe, bár a jelentések szerint az edzőteremben sokszor vér folyt és könnyek hulltak.
Teodora Ungureanu,Károlyi Béla edző és Nadia – Forrás: Wikipedia
Comăneci „elvtársnő” 15 évesen elnyerte a szocialista munkaérdemrend arany fokozatát – a legmagasabb akkori kitüntetést –, a csapat autót, felkészülési juttatásokat, déli gyümölcsöket kapott, az edzéseket pedig magas rangú politikusok, újságírók, hercegek, sejkek kezdték látogatni. Pár hónap alatt Nadia plakátjai ellepték az országot, a Securitate és helyi ügynökei pedig minden lépését figyelték. Lehallgatták a telefonokat, követték a tornászokat, még a csapat koreográfusa, a már említett Pozsár Géza is állandóan jelentéseket írt róla (fedőneve Nelu volt). A Vezér fia, Nicu különösen érdeklődött a sportág, de még inkább a sportolónők iránt, partikra és lakomákra vitte a lányokat, figyelmen kívül hagyva a szigorú edzéstervet. Nadia saját villát kapott a párttól, amelyet nem tudott kifűteni, és még a mosdó ajtaját sem csukhatta magára. Egyetlen név nem szerepel az aktákban a kapcsolatai között: Nicu Ceaușescu neve.
1978 augusztusában Nadia a bukaresti August Sports Hotelben szállt meg, amikor a mosdóba tartva egy tiszt megállította, és megkérdezte kimozdulása célját. A 17 éves lányban akkor megszakadt valami, szó nélkül visszafutott a szobájába, és felhajtott egy pohárnyi mosószert, majd az éjszakát a bukaresti kórház sürgősségi osztályán töltötte. Később tévedésre hivatkozott.
Moszkva, majd Amerika
A moszkvai olimpia előtt öt héttel Nadia nem volt a súlyánál, drasztikus edzésterv segítségével sikerült csak a magyar edzőnek formába hozni, és a nagy nap előtt a keze is lesérült.
Az öt hét alatt éheztették, az edzője még a levegőből is csak egy harapást engedélyezett neki, mert kettő már hizlalta volna…
Gerendagyakorlatát a sérülés miatt fél kézzel csinálta meg, ezzel olyan elemet hozott létre a tornában, amit előtte még senki nem produkált, és itt is 10 pontot kapott a gyakorlatára.
Egy amerikai turné után Károlyi Béla és felesége nem szállt fel a hazainduló repülőre. Tudták, hogy otthon letartóztatnák a férfit, miután a moszkvai olimpián megmutatta a kameráknak, hogy az orosz versenyző tízes pontszámát előre beállították a bírák… A Károlyi házaspár kislánya később csak hosszas tárgyalások után repülhetett ki a szüleihez, olyan diplomáciai érvek hatására, amelyek között a Romániának folyósítandó segélyek kérdése is szerepelt. (Az edzők módszereit ért kritikákról itt és itt olvashat bővebben.)
Nadia 1981-ben, 20 évesen vonult vissza a versenyzéstől, és ifjúsági tornaedzőként kezdett dolgozni. Az általa felkészített lányok dollármilliókat hoztak az országnak, azonban ő nem kapott útlevelet külföldi versenyekre, mert a diktatúra nem engedhette ki a markából: túl értékes kincs volt, és túl sokat tudott a rendszerről. 1989-ben, egy hónappal a Ceaușescu-rendszer összeomlása előtt Magyarországon át hagyta el az országot.
A zöld határon keresztül szökött el a hazájából egy hattagú csoport egyikeként, majd meg sem állt Amerikáig. A szökésről Romániában egyetlen sajtóorgánum sem számolt be.
Csendben teszi a dolgát
Nadia jelenleg Oklahomában él aranyérmes tornász férjével és fiukkal, Dylannel, és ma is edzőként dolgozik. Az 1989-et követő években, miután a román forradalom megdöntötte a rezsimet, és a Securitate is feloszlott, a titkosrendőrségnek minden Comăneciről készült jelentése nyilvánosságra került, ám Nadia nem nyilatkozik sem a román titkosszolgálattal kapcsolatos emlékeiről, sem az edzője felkészítési módszereiről.
Fiatal lányként egyszerű dolgokra vágyott: hogy legyen barátja, sétálhassanak együtt a parkban, hogy boltba és diszkóba járhasson. Ma ezt teszi, az edzőjével kibékült, és igyekszik jól élni az életét. A kislányról, aki aranyakat szerzett, és aki a rendszer számára aranyat ért, ma múzeumot készülnek létrehozni Déván. Az iránta tanúsított csodálat és szeretet ma is töretlen a szülőhazájában.
Források:
https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2023/06/a-montreali-csucsrol-ceausescu-aranyketrecebe-nadia-comaneci-es-a-securitate
https://www.szabadeuropa.hu/a/comaneci-hogyan-zaklattak-es-hogyan-szokott-meg-romaniabol-a-tornasz-zseni/31391460.html
Stejarel Olaru: Nadia és a Securitate
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A világsiker hiába üldözte, nem érte utol – Iharos Sándor futózseni, aki mindenkinél gyorsabb volt
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
