„Romboló kórság” és „úrhatnámság” – Milyen út vezetett a nők számára a feleségszerepből a felsőoktatásba?

Teleki Blanka és a nőnevelés úttörői 

Anya, feleség és háztartásvezető – a 19. század közepén, végén így képzelték el a nők szerepét. A férfiak határozták meg a sorsukat, lévén nem voltak jogaik, nem volt pénzük, sem tudásuk. 

Aki hajadon maradt, az gyakorlatilag életképtelennek számított, egzisztenciális létkérdés volt, hogy valaki férjhez menjen. 

Ha kicsit távolabb tekintünk, erről szól Louisa May Alcott amerikai írónő Kisasszonyok című regénye vagy Jane Austen angol regényíró klasszikusa, a Büszkeség és balítélet. De térjünk vissza Magyarországra, ahol a dualizmus és az első világháború közötti időszak átmenetet jelentett a nagyon konzervatív és a modern megközelítés között. 

„Kevesen tudják, hogy már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején elkezdődött egy női önállósági törekvés. Teleki Blanka már 1848 áprilisában petíciót írt a nők oktatásának kérdéséről, aminek az első pontja az volt, hogy a nők is tanulhassanak egyetemen. Ezen törekvéseket a kor másik nagy emblematikus figurája, Vasvári Pál író-történész is támogatta” – fogalmazott Szűts-Novák Rita neveléstörténész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Digitális Technológia Tanszék adjunktusa. 
Teleki Blanka, Karacs Teréz vagy Zirzen Janka voltak a 19. század fontos nőalakjai, akik sokat tettek a nők oktatásáért, és hosszú távon abban is szerepük volt, hogy a könnyebb legyen a nők pályaválasztása. 

Kép

Teleki Blanka

Leányiskola a Szabadság téren

Az erdélyi arisztokrata származású Teleki Blanka grófnő 1846-ban nyitotta meg Pesten, a Szabadság téren az első magyarországi középfokú leányiskolát, ahol magyar főúri körökből származó lányokat képzett nemzeti szellemben. Vallotta, hogy a nők „örökös kiskorúsága” nem tartható tovább, lehetővé kell tenni számukra a felsőfokú egyetemi tanulmányokat is. A szabadságharc bukása után az üldözöttek rejtegetése és nőemancipációs törekvései miatt a hadbíróság tízévi várfogságra ítélte. Öt évig raboskodott, amnesztiával szabadult 1857-ben, de soha többé nem térhetett haza. Párizsban hunyt el. 

A lánynevelő intézetekbe bel- és külföldön egyaránt nemesi származású lányok jártak: Eszterházyk, Nádasdyk, Zichyk, hiszen ezek önköltséges iskolák voltak. Híres volt itthon Tänzer Lilla iskolája is, ahol a Kölcsey, Wesselényi (Wersényi) lányok és Szendrey Júlia tanultak. 

Viszont Teleki Blankával egyidőben Karacs Teréz a miskolci „nőnöveldében” – anyagi háttértől függetlenül – a jövő gazdasszonyait, családanyáit képezte: szabás-varrást, fehérnemű-készítést tanított, de francia nyelvre, táncra, szépírásra is oktatta növendékeit. 

Zirzen Janka az első Magyar Királyi Tanítónő Képezde, majd 1875-től az Erzsébet Nőiskola igazgatója lett: tanítónőket képzett, illetve munkásleányokat nevelt, bevezette az iparoktatást is. 

„Nő inkább ne foglalkozzon irodalommal” 

„A nő koráb[ban] fejlődik, de teljes férfiúi érettségre soha nem jut; könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz híjával az emberiség irányadó szellemei közé nem emelkedik. (…) nem valami konvencionális megállapodás, de nemi viszonyai okozzák, hogy a nő a család alkotója, a házi kör összetartója” – fogalmazott Madách Imre 1864-ben tartott akadémiai székfoglaló beszédében, ami Arany János hetilapjában, a Koszorúban jelent meg.  
Veres Pálné, Madách Imre régi ismerőse, plátói szerelme levélben tiltakozott az író megállapításai ellen: „Sajnos volna, ha itt Magyarországon követőkre, hívőkre találna az, ki a nőnemet minden perczet elfoglaló mechanikai munkára szeretné szorítani: minő a bolti kiszolgálás és rőffel való mérés, hogy a férfi ereje annál inkább megmaradjon a szellemi foglalkozás számára…” – írta válaszában. 
Sokak szerint ez a vita is hozzájárult ahhoz, hogy Veres Pálné hátralévő életét a nőnevelésnek szentelte: 1867-ben megalapította az Országos Nőképző Egyletet, majd annak lánynevelő intézetét, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy Magyarországon a 19. század végén megindulhatott a leánygimnáziumi képzés.

„A nők irodalomban betöltött szerepéről szóló vitát Gyulai Pál irodalomtörténész robbantotta ki. Az általános nézet az volt, hogy nők inkább ne foglalkozzanak irodalommal. 

Ha mégis, akkor meghatározták, hogy milyen műfajban alkothatnak: meséket írhattak, de novellákat, regényeket semmiképpen sem. Azt állították, hogy a nőknek kisebb az agya, mint a férfiaknak. 

Sem mentálisan, sem fizikailag nem vehetik fel a versenyt a férfiakkal” – részletezte Szűts-Novák Rita. 

Szendrey Júliáról például kevesen tudják, hogy tehetséges költő volt: férje, Petőfi Sándor eltűnése után, már Horvát Árpád történésszel kötött boldogtalan házassága idején, 1857-ben mutatkozott be sikeres költőként. Női olvasói hétről hétre várták írásait a lapokban. „A három rózsabimbó című verssel debütált, ami az anyaságról és három gyermekéről szól. Férfiak uralta világba lépett be, de tudatosan választotta ezt a nyitányt” – vélekedett a neveléstörténész. 

„Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó életem, világom!
El van osztva köztük három felé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.” (részlet a Három rózsabimbó című versből)

Kép

Fotó forrása: Szűts-Novák Rita

Miért ellenezték a férfiak, hogy a nők tanulhassanak? 

Féltették a saját munkájukat, féltek, hogy a nők elveszik az állásukat, másrészt tartottak attól, hogy a lányok saját jogon is döntést hozhatnak az életükről és a testükről. Attól is tartottak, hogy prostituálódnak. Ahogy az irodalomban, úgy az oktatásban is meghatározták, milyen pályákat választhatnak a nők: a bölcsészet- és az orvostudomány volt az, ami először megnyílt számukra. 

Leginkább tanítónőként, illetve a művészi pályán színésznőként érvényesülhettek.

„A nők orvosi pályaválasztása ellen azzal érveltek, hogy nem elég erősek fizikailag hozzá, és a családi kötelezettségeiket hanyagolniuk kell. A sajtóban arról írtak, hogy női orvost senki nem választana, nem bíznának meg bennük. Azonban idővel kezdték belátni, hogy a szülésekhez a nők szívesebben tudnak maguk mellett női orvost” – magyarázta a kutató. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő már az 1870-es években elvégezte az egyetemet Svájcban, de csak a ’90-es években praktizálhatott orvosként itthon, miután elismerték zürichi oklevelét. Hugonnai Vilmához hasonlóan az első nők, akik egyetemeken oktatóként dolgozhattak, általában Nyugat-Európában kezdték a karrierjüket. 

Az első magyar kémiaprofesszor 

Götz Irén Júlia vegyészdoktor, a radioaktivitás kutatója 1907-től a budapesti Tudományegyetemen matematikai, fizikai, kémiai előadások mellett filozófiai előadásokat is hallgatott. Ösztöndíjjal Párizsban, Madame Curie laboratóriumában kutathatott. A Tanácsköztársaság idején kinevezték az elméleti kémia előadójának, ezzel ő lett az első nő itthon, aki egyetemen taníthatott. A Tanácsköztársaság bukása után menekülni kényszerült. A Szovjetunióban hunyt el.

Polgári lányiskolától a koedukált doktori műhelyig

Szűts-Novák Rita Mikro-(nő)történetcímű, 2024-ben megjelent kötetében a századforduló idején élt két pedagógus, oktatáspolitikus Gyertyánffy István és Imre Sándor, valamint az őket körülvevő női értelmiség egodokumentumain (levelek, naplók, visszaemlékezések) keresztül vizsgálta a nők korabeli lehetőségeit a tanulás világában. Nyolcvan évet ölel fel a könyv: Gyertyánffy István Imre Sándor mestere volt, utóbbi egészen a második világháborúig tevékenykedett ezen a pályán.

 „Gyertyánffy azt gondolta, hogy a nőknek bőven elég egy polgári lányiskola, ahol gyakorlati képzést kaphatnak, többek közt főzni tanulnak. Ellenezte az egyetemi oktatást, kizárólag az arisztokrata rétegnél látta indokoltnak. Úgy látta, vigyázni kell arra, hogy a polgári származású lányok ne menjenek egyetemre” – mondta a kötet szerzője. 
„...A nők között nagyon erős hajlandóság mutatkozik az úrhatnámságra, nagyzolásra, fényűzésre, hiúságra és az ezekkel járó oktalan költekezésre. Márpedig a felső leányiskolába járó vagyonos úri leányok társaságában nagyon könnyen átszármaznak ezek az emberi gyarlóságok azokra a kevésbé jómódú leányokra is, akik helyzetüknél fogva idővel nagyon is kárát vallhatják a romboló kórságnak" – írta Krammer József pozsonyi polgáriskolai igazgató 1914-es székfoglalójában.

A nők felsőfokú tanulmányaival kapcsolatban tett hasonló negatív megjegyzések a korban általánosnak számítottak. 

„Ezzel szemben Imre Sándor már nyitottabb hozzáállást tanúsított. Az 1920-as években koedukált doktori műhelyt vezetett a Szegedi Egyetemen, számos hallgatója lett neves pszichológus vagy közgazdász. Részt vett a feministák gyűlésein is: a 20. század elején a feminizmus azt jelentette, hogy azon kívül, hogy a nő gyerekeket szül, és otthon igazgatja a családot, lehessen szakmai élete is” – folytatta a szerző.

Kép

Szűts-Novák Rita − Fotó: Dr. Szűts Zoltán

Rövid hajat vágattak, és elhagyták a fűzőt

A szemléletváltásban az első világháború is szerepet játszott, igaz csak időlegesen. A férfiak katonának álltak, sokan odavesztek vagy sérülten tértek haza a háborúból, ezért pótolni kellett őket a különböző állásokban. Nemcsak a nők szerepe, hanem a külsejük is megváltozott: rövidre vágatták a hajukat, cigarettáztak, eltűntek a nagy abroncsos szoknyák, levetették a fűzőjüket, rövid szoknyát vagy akár nadrágot viseltek. A Tanácsköztársaság bukása után viszont újra a konzervatív felfogás nyert teret: már nem volt téma a nők oktatása, minden fontosabb lett a női kérdésnél. 

Végül az 1920-as-30-as években jelentek meg nagyobb számban a nők az egyetemeken. Ezzel egyidőben az elrendezett házasságoknak is vége szakadt, kitárult a világ, volt helyszín az ismerkedésre. A munkaerőpiacon viszont akadályokba ütköztek. 

Sokszor csak a saját képzettségük alatt tudtak elhelyezkedni: jogászként is például titkárnőnek vették fel őket, illetve ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kaptak, mint férfi társaik.

„Kozmutza Flórát mindenki József Attila múzsájaként, esetleg Illyés Gyula későbbi feleségeként ismeri. De ő volt a magyar modern gyógypedagógia megalapítója, ő oktatott először nőként a Gyógypedagógiai Főiskolán, amit férfi kollégái nem néztek jó szemmel. Ugyanakkor meggyőződésem, az, hogy mi most itt beszélgetünk – bármilyen furcsán hangzik is – annak is köszönhető, hogy voltak olyan férfiak, akik a 19–20. században támogatták a nők oktatását. Ilyen volt Szondi Lipót pszichiáter és Bárczi Gusztáv gyógypedagógus is, akik felimerték, hogy Kozmutza Flóra istenáldotta tehetség” – tette hozzá Szűts-Novák Rita.