„Miért jött ránk ez a járvány? Olyan jó volt a régi életünk!”

Van olyan ember előtted, akinek az életútja valamiért példaszerű számodra? Akinek a dolgai úgy alakultak, ahogyan magadnak is kívánnád? Nekem például van a fejemben két írónő is, akiknek a szakmai útja olyan, amilyet magamnak is célul tűztem ki. Az a közös bennük, hogy olyanok, mint a népmesében Derék Jankó: kitartóan írtak, folyamatosan fejlesztették magukat, tágították a világukat, és hittek abban, hogy a világban íróként van helyük. Nem jött könnyen és gyorsan a siker. Sőt, sokáig abszolút úgy tűnt, hogy sem a kiadók, sem az olvasók nem fogadják lelkesen a megírt történeteket. Picike sikereik voltak, amelyekből nem lehetett arra következtetni, hogy el lehet majd jutni ahhoz az örömhöz, amit Derék Jankó érezhetett a mese végén, amikor hatalmas kitartásával elnyerte az elnyerhetőt: „No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Az az ehetetlenül kemény cipó azért kellett, hogy megtanítsa Jankónak: a kitartás lesz a kulcs a vágyai eléréséhez. Hogy a cél felé haladva meg kell csinálni az elé jövő feladatokat. Keseregni, pityeregni, kifogásokat gyártani, mérgeskedni, duzzogni, apátiába esni nem használ. Ha igazán vágyik arra, amiért elindult, akkor egyetlen módon érheti el: kitartással csinálni kell. Ez a legbiztosabb módja. A saját kitartását, munkáját tudja befolyásolni – ha másoktól várja a szerencséjét, akkor csak kiszolgáltatná magát, és lemondana arról, hogy a saját sikerének a „kovácsa” legyen. Így viszont: kezében a lehetőség elérni, ami a célja.

„Jobb, ha elindultok szerencsét próbálni, mert aki nem próbál, nem nyer az semmit.”

Jankót és a testvéreit ezzel a mondattal indítja útjukra az édesanyjuk. Három testvér indul útnak, de csak Derék Jankó jut el a célig. A két nagyobb testvér annyit profitál az útból, hogy tanulhat a kudarcból. Talán, ha újra elindulnak, majd ők is célba érnek. Ha a kitartó munkát nem adják fel. De Jankó példája motiválhatja őket annyira, mint engem a két írónő, akikre gondolni szoktam, amikor választott pályámon nehézségek adódnak. Például most, amikor a járvány miatti gazdasági válság alaphangon nem kedvez a kultúrának. A legelső lépések között volt, hogy a hirdetők kivonultak a magazinok mögül – ez nyilván az én újságírói fizetésemet is érinti. De bízom benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a megoldást, és lesznek új utak is. Talán még a régieknél jobbak is. Addig is írok: mert kapcsolatban akarok lenni az Olvasóimmal, mert van mondanivalóm, mert hiszek benne, hogy a készülő regényeim, meséim, szövegeim ezután is el tudnak jutni az Olvasókhoz nyomtatásban és digitálisan is.

Ezt a járványt hatalmas értelmetlenségnek érezhetjük. Miért jött ez ránk? Olyan jó volt a régi életünk! – sóhajtunk most a karanténból.

Ezt az értelmetlenséget jól elénk adja Derék Jankó mesebeli feladata: a kútból kell kimernie a csillagokat: „Őt is megfogadta az anyóka, őt is elindította csillagokat merni. Amikor az esti harangszó után telehullott a kút csillagokkal, nekigyürkőzött a meregetésnek. Lehányt ujjast, mellényt, inget, patakzott róla a sós verejték, lihegett, lohogott, haja a szemébe hullott, szeme tüzes karikákat hányt, de csak nem hagyta abba.
– Nem és nem! Rajta, rajta! Ha felkötöttem a harangot, hát húznom is kell! – így biztatta, ösztökélte magát. – Azt mondta a kemény kenyér, hogy »kitartani, kitartani«. – És csak mert és mert.”

De aztán eljött a hajnal – a természet rendje szerint eljött a lehetetlen feladatra a megoldás. A feladatot teljesítette, az akadály feloszlott. Az égből a kút mélységében tükröződő csillagok: gyönyörű, szimbolikus kép. Ég és föld, mélység és magasság, sötétség és világosság ellentétpárjai az életünk a nagy küzdelmeiben mindig ott vannak.

És milyen ígéretes kép, hogy feljön a hajnal, elmúlik a sötétség!

A népmese – amely mindig az Élet Rendjét mutatja – a teljesített feladat, az elért és beteljesült kívánságból fakadó örömmel ér véget. „Mikor eljött a hajnal, ott állt a csillagmerő legény a kút előtt verejtékesen és diadalmasan. Nem volt egy fia csillag sem a kútban. No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Amíg benne vagyunk az értelmetlennek tűnő vagy nehéz feladatban, ez a Derék Jankó-i öröm olyan távolinak, olyan elérhetetlennek tűnik. De ez a népmese perspektívát ad a kitartásunknak: ne boruljunk bele a mai nap nehézségeibe, hanem tekintsünk úgy rájuk, mint befektetésekre, amelyeket a jövőnkért hozunk. Ettől értelmet nyer a mai nap küzdelme, helyére billen a lelkünk.