A konzervatívok túl liberálisnak, a liberálisok túl konzervatívnak tartották? – Ferenc pápa öröksége

 „Buona sera!” – ezek voltak Jorge Mario Bergoglio, vagyis Ferenc pápa első szavai 2013. március 13-án, amikor üdvözölte a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívőt. Az új egyházfő ezzel a közvetlenséggel sokak szívébe lopta be magát. Ugyanakkor az a tizenkét év, amelyet pápaként töltött, már nem volt ennyire egyszerű. 

Szavai olykor sokakat heves ellenvéleményre késztettek, míg számosan, akik korábban nem rokonszenveztek a Vatikánnal, figyeltek rá és kedvelték őt. 

Ki volt ez az argentin pap? Milyen örökséget hagyott ránk, és mit lehet, sőt kell abból továbbvinnünk?

Vegyésztechnikusból a nyomornegyed püspöke

Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született az argentin fővárosban, olasz bevándorlók gyermekeként. Vegyésztechnikusnak tanult, később azonban a papi és szerzetesi hivatást választotta. A jezsuita rendbe 1958-ban lépett be. Bölcsészeti tanulmányait Chilében végezte, majd 1963-ban visszatért Argentínába, ahol filozófiából diplomázott a jezsuiták főiskoláján. 1969-ben pappá szentelték, 1973-ban pedig kinevezték az argentin jezsuita rend tartományfőnökévé, ezt a tisztséget hat éven át töltötte be. 

Buenos Aires segédpüspökévé 1992-ben szentelték. Öt évvel később kinevezték a főváros érsekének, egy évre rá pedig a város metropolita érseke lett. Az argentin püspöki konferencia elnökének választották 2005-ben, majd 2008-ban egy újabb hároméves ciklusra megerősítették megbízatásában. 

Érsekként új plébániákat hozott létre, és átalakította az érsekség közigazgatási hivatalát. Egyik fő törekvése volt, hogy növelje az egyház jelenlétét Buenos Aires nyomornegyedében. 

Ekkor duplázódott meg az ott dolgozó papok száma, Bergogliót pedig ebben az időben kezdték a nyomornegyed püspökének nevezni.

Szokásává vált, hogy a nagycsütörtöki rituális lábmosást börtönökben, kórházakban, nyugdíjasotthonokban, nyomornegyedekben végezte. Alázatra intett, és szavát többször is felemelte a társadalmi igazságtalanságok ellen. Sosem lakott főpapi rezidenciákon, egy kis lakásban élt, mindenhová tömegközlekedéssel járt, és magára főzött. Rajongott az argentin tangóért és a futballért. 

Szent II. János Pál pápa nevezte ki bíborossá 2001-ben. A lengyel pápa 2005-ben bekövetkezett halálát követően – a kiszivárgott hírek szerint – Joseph Ratzinger bíboros után, aki XVI. Benedek néven lett egyházfő, Bergoglio kapta a legtöbb szavazatot a pápaválasztáson. XVI. Benedek lemondása után, az összehívott konklávé második napján, 2013. március 13-án őt választották a katolikus egyház vezetőjének. 

Az egyszerűség pápája

Így ő lett az első egyházfő, aki az amerikai kontinensről és a déli féltekéről származott, az első, akit a jezsuita rend „adott”, az első, aki – a VIII. században élt, szíriai származású III. Gergely óta – Európán kívül született és nevelkedett. És az első, aki pápaként a Ferenc nevet választotta, Assisi Szent Ferencet állítva ezzel példaképül a világ elé, s jelezve, hogy számára a szegények és a béke ügye, valamint a teremtett világ védelme a legfontosabb.

Ünnepélyes beiktatási szertartásán az 1054-es nagy egyházszakadás óta először vett részt a konstantinápolyi pátriárka, I. Bartholomaiosz személyében. Méltán érezte sok katolikus 2013 márciusában, hogy Ferenc pápával valamiféle tavasz kezdődik. 

Már az első intézkedéseivel igyekezett az evangéliumi szegénység felé terelni hivatalát. Ennek azonban nem örült mindenki. 

Eltörölte ugyanis azokat a juttatásokat, amelyeket a vatikáni alkalmazottak az új pápa megválasztása alkalmával kapnak, a több millió eurós összeget rászorulóknak adományozta a Vatikán nevében. 

Ugyancsak megszüntette a Vatikáni Bank Felügyelőbizottságában szolgáló bíborosok évi 25 ezer eurós illetményét. Megválasztása után egy hónappal egy nyolc bíborosból álló testületet hozott létre, hogy segítse őt a Római Kúria strukturális átszervezésében. Szakított a hagyománnyal, és az Apostoli Palota lakosztálya helyett a Szent Márta-vendégházba költözött. 

Az emberekkel igyekezett mindig közvetlen módon viselkedni, a protokollt gyakorta áthágta, nem kevés kedves élményt szerezve ezzel a híveknek, és sok munkát adva a testőrségnek.

Nézetei, tanítása

Ferenc pápa egy egész enciklikát (Laudato si’, 2015) szentelt a környezetvédelemnek. Beszédeiben is gyakran hangsúlyozta, hogy „hálásnak kell lennünk a teremtett világért, amelyben nem urak, hanem vendégek és zarándokok vagyunk”.

Eltörölte a legmagasabb szintű titkosítást, amely a papok által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések, erőszak és pedopornográfia vatikáni és egyházmegyei jogi dokumentációjára vonatkozott. Ez az intézkedés megkönnyítette az együttműködést a polgári hatóságokkal.

Fontosnak tartotta, hogy az elvált és újraházasodott katolikusok ne érezzék magukat az egyházból kiközösítettnek. Ügyükben a lelkipásztori kísérést és az egymástól nagyon különböző személyes élethelyzetek figyelembevételét látta megoldásnak. 

A Végtelen méltóság (Dignitas infinita, 2024) című húszoldalas nyilatkozat, amelyet a pápa jóváhagyásával adott közre a Hittani Dikasztérium, elítélte és az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet. Ferenc pápa ellenezte a halálbüntetést, az eutanáziát, de arra is intett, hogy el kell kerülni a „mindenáron való terápiát vagy az aránytalan beavatkozásokat”. Nem ismerte el az azonos neműek házasságát, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy minden emberhez tisztelettel kell fordulni, szexuális irányultságától függetlenül. Elutasította a bántalmazás valamennyi formáját, és figyelmeztetett korunk egyik nagy veszélyére, a „digitális erőszakra”.

Ferenc pápa gyakran felszólalt a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek ellen, amelyekről azt tapasztalta, hogy még a legfejlettebb és legdemokratikusabb országokban is jelen vannak. A szegények, a menekültek és a nők kizsákmányolását szintén az emberi méltóság megsértésének tartotta. 

A menekültválság kezdete óta többször kiállt a hazájukat elhagyni kényszerülők mellett, a befogadásukra szólított fel, ugyanakkor elítélte a terrorizmus minden formáját, és figyelmeztetett arra, hogy ki kell szűrni azokat a merénylőket, akik a menekültek közé keveredve akarnak Európába jönni. 

Ferenc pápa 2016 húsvétján egy Róma-közeli menekülttáborban megmosta tizenkét migráns lábát, akik között volt muszlim, keresztény és hindu. 

Felemelte szavát a fegyvergyártók és azon hatalmak ellen, amelyek anyagi érdekek miatt robbantanak ki háborúkat. A menekültekre áldozatokként tekintett, a Vatikánba is befogadott tizenkét szír száműzöttet. Elítélte a 2022-ben kezdődött orosz–ukrán háborút, és több alkalommal is a III. világháború első szakaszának nevezte.

Ferenc pápa kétszer járt Magyarországon: 2021. szeptember 12-én a Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta, és apostoli látogatást tett nálunk 2023. április 28-a és 30-a között. Romániai látogatása során 2019. június 1-jén szentmisét mutatott be a csíksomlyói nyeregben több százezer helyi székely, valamint erdélyi, partiumi, magyarországi zarándok előtt. 

Az egyházfőt ért kritikák és pápaságának öröksége

Ferenc pápát sokszor és sokan kritizálták. Támadások érték az egyházon kívül, de főként azon belül. 

A konzervatívok túl liberálisnak, a liberálisok túl konzervatívnak tartották. 

Egyesek szerint nem látta jól Európa ügyeit, de legalább nem hallgatott, amikor fontos kérdések vetődtek fel. Mások szerint jobb lett volna, ha argentinként hozzá sem szól az öreg kontinens problémáihoz. Amíg XVI. Benedek pápa élt, többen még tudomást sem akartak venni róla, mondván, számukra Ratzinger maradt a szentatya. Sokan azért csalódtak benne, mert egy mindig mosolygós, új II. János Pált vártak, de személyében nemegyszer „csak” egy szigorú jezsuitát kaptak. Számos kritikusa pedig azt rótta fel neki, – s ebben volt is olykor igazság –, hogy megnyilvánulásait nem gondolta át kellően.

Ferenc pápára az elmúlt tizenkét évben sokféle nyomás nehezedett. Saját egyházának törésvonalai, belső ellentétei és válságai – amelyek nem az ő pápasága alatt keletkeztek, de regnálásának idején még inkább elmélyültek – folyamatos kihívások elé állították. A megerősödött új ideológiák gyakorta színvallásra kényszerítették. Abban pedig a médiának is nagy szerepe volt, hogy a 2024-ben befejeződött, a szinodalitásról szóló szinódustól sokan a női papság bevezetését és az LMBTQ+-közösség hívő tagjainak teljes befogadását várták. A szinódus azonban végül egyik kérdésben sem hozott érdemi döntést. Sokak csalódására és nem kevesek örömére. 

Ez a bő évtized, amelyben Ferenc pápa a katolikus egyházat vezette, nem volt könnyű sem Európának, sem a világnak, sem az egyháznak. Sem neki. Olyan kérdésekre kellett válaszolnia, amelyekre elődeinek soha, vagy amelyekre a korábbi pápák egyszerű nemmel is felelhettek anélkül, hogy az egyház hitelessége, tekintélye csorbult volna. 

Andrew Nkea Fuanya kameruni érsek mindezt így foglalta össze: „Míg II. János Pál azt mondta, »Elég!«, Ferenc azt mondja, »Beszéljünk!«” 

S talán e fenti Ferenc pápa legfontosabb öröksége. Főképp egy olyan korban, amelyben zűrzavaros eszmék sokasága ömlik ránk, és párbeszéd helyett dühödt kommentháborúk, valamint számos helyén a világnak valódi harcok dúlnak. Jorge Mario Bergoglio nem volt tökéletes pápa (bár kétséges, hogy egyáltalán létezik-e ilyen), és válaszai sem voltak mindig tökéletesek. Személye tükrözte a kort, amelyben élünk, ugyanakkor tükröt is tartott nekünk. Legfőképpen azzal, hogy mindezeken túl egész életében hű maradt a Szent Ferenc-i magatartáshoz és az evangélium mindennél fontosabb üzenetéhez.