„Nem a fizikai vonzalom, hanem a közös értékrend tart össze egy párt” – Mark Wahlberg templomba vitte feleségét az első randin

„Példát akarok mutatni a munkamorálommal, a hitemmel, a családom iránti elkötelezettségemmel. Okkal kerültem ebbe a helyzetbe, nem azért, hogy elfelejtsem, honnan jöttem. A tehetségemet és adottságaimat, amelyeket kaptam, arra kell felhasználnom, hogy másokon segítsek” – vallja a népszerű színész, Mark Wahlberg. Mire utalhat, honnan is jött ő? És milyen az a példa, amit szeretne megmutatni nekünk? 

Mark Wahlberg családja
Mark Wahlberg és családja − forrás: Profimedia − Red Dot

A férfi

A család kilencedik gyermekeként született Wahlberg Boston munkásnegyedében nőtt fel. Az utcán. Az iskolából ugyanis hamar, már 14 évesen kicsapták, ezután következett élete azon korszaka, amelyre nagyon nem büszke, de amely nélkül ma nem lenne az, aki. Lopott, verekedett, kábítószert árult. Szerhasználó lett, 16 évesen kábítószer hatása alatt rátámadt két vietnámi–amerikai férfira. Börtönbe került – követve három bátyja és nővére példáját. Ekkor azonban az élete nagy fordulatot vett. 

„Amikor az ember bajba kerül, hirtelen megtanul újra imádkozni: édes Istenem, add, hogy élve kikerüljek innen, soha többé nem fogok semmi rosszat elkövetni!” – emlékezett vissza élete legmélyebb pontjára. A csoda megtörtént. Két hónap után feltételesen szabadlábra helyezték. Wahlberg ekkor felkereste plébánosát, aki segíteni kezdte őt. 

Néhány hullámvölgy után valóban lehiggadt, megtalálta hivatását, és ami még fontosabb: a szerelmét, akivel családot alapított.

Kép
Mark Wahlberg
Fotó forrása: Wikipedia

A nő

A Florida állambéli Lakelandben született Rhea Durham két testvérével középosztálybeli családban nőtt fel. 14 éves volt, amikor egy bevásárlóközpontban felfedezték: a különleges szépségű lányból modell lehetne. Durham megragadta a lehetőséget, három év múlva már Párizsban dolgozott. A ‘90-es évek végén olyan divatlapokban jelent meg, mint a francia Vogue vagy Elle, és olyan márkák kifutóin sétált, mint a Victoria's Secret. De valójában mindig a nyugodt családi életre készült, olyanra vágyott, amilyenben neki is része volt. „Szeretem a család és az otthon hagyományait. Babák, gyerekek, ünnepek – ez az, amiben jó vagyok” – mondja. Ám ahhoz, hogy ez megadasson, meg kellett találnia a hozzá illő férfit, Mark Wahlberget.

Együtt

„New Yorkban találkoztunk, amikor egy sajtótájékoztatón voltam. Megkérdeztem tőle, hogy akar-e velem jönni, és ő igent mondott” – emlékezett vissza a színész.  „Aztán megkérdeztem tőle, hogy akar-e velem jönni másnap reggel a templomba, és megint igent mondott. Ez volt tehát az első randink: a New York-i Szent Patrik katedrálisban. Röviddel ezután már tudtam, hogy ő az igazi, de még mindig meg kellett győződnöm arról, hogy képes vagyok-e az a férfi lenni, akinek lennem kell.” Ezért – ugyan ettől a naptól kezdve elválaszthatatlanok voltak – az esküvővel több évig vártak. 

Az elvált szülők gyermekeként felnövő, fiatalon kallódó Wahlberg ugyanis teljesen biztos akart lenni abban, hogy kapcsolatának nem válás lesz a vége. 2009-ben a baptistának született Durham katolikus hitre tért, és megtartották egyházi esküvőjüket Beverly Hills-ben. 

„Templomban házasodtunk össze. Elköteleztük magunkat egymás mellett. Ez olyasmi, amit nagyon komolyan veszünk” – mondta Wahlberg a Fox Newsnak házasságáról.

„Nyilvánvaló, hogy a fizikai vonzalom megvolt, de nem ez tart össze egy párt. Ugyanazokat az értékeket valljuk” – nyilatkozta másutt. 

A hit

Mark Wahlberg nagy utat tett meg mire balhés, drogfüggő fiatalból előbb zenész, modell, majd sikeres színész és családapa lett. (Legutóbbi filmjéről itt írtunk.) Ahhoz, hogy sikerüljön megtörnie a rossz családi mintát, és a teljes lecsúszás helyett értelmet adjon az életének, kellett egy biztos igazodási pont: Isten. Egy interjúban arra emlékeztetett, hogy Jézus a bűnösökhöz jött, az ő megtérésükért. A hívő embernek ezért életfeladata, hogy saját maga legjobb változata legyen. 

Erre törekszik ő is, amihez a vallásgyakorlás adja meg a kereteket, a kellő fegyelmet, erőt. Ugyan a sztárvilágban ez nem hoz népszerűséget, mégis fontos számára, hogy beszéljen az embereknek hitéről, és tanúságot tegyen. Emellett mindig nagy tisztelettel és elismeréssel szól feleségéről, akinek szintén rengeteget köszönhet: „ő segített, hogy azzá a férfivá váljak, aki vagyok, gyönyörű életet teremtett nekem és a gyermekeinknek” – mondta Rhea Durhamről.

A gyerekek

Négy gyermekük született: Ella, Michael, Brendan és Grace. Wahlberg, noha sikeres színész, úgy döntött, otthagyja Los Angelest, és Nevadába költözik családjával, hogy gyermekeinek nyugodtabb gyermekkora legyen.

„Mindenki ismer mindenkit. Mindenki figyel mindenkire” – meséli lakóhelyükről. 

Persze az életükben most is vannak nehezebb időszakok (a gyereknevelés kapcsán például Wahlberg elmondta, hogy imádkozni szokott a türelemért), fontosnak tartják, hogy mindent megbeszéljenek, és sokat legyenek együtt. „Tényleg, ez az, ami számít” – vallja a színész. Ezért minden csütörtökön közös programot csinálnak feleségével, de estére hazasietnek a gyerekekhez, mert velük teljes az életük. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti