Lackfi János

Gyerekkoromban féltem a félelemtől. Elfog, mint egy gonosztevőt, és nem menekülhetek. Rám tör a rettegés, mint valami gyógyíthatatlan betegség, és kicsattog a bőröm. Eluralkodik...

Megvolt mindenünk, az omladozó falú lakás, amelynek vécécsészéjében télen finoman befagyott a víz, ahol esős időben a csengő magától is megszólalt, ahol a bojlert...

Tartozom egy vallomással. Magam sem tudtam, hogy ez a botrányos tulajdonság jellemző rám, amíg egyszer menyem családjával nem játszottunk valami társas önismereti játékot. Amikor...

Havas szombati nap, Budakeszin ülök a kocsimban, a parkolóban, fűtök, és dolgozgatok a laptopomon. Ágnes lányom gyakorolja a síelést az erdő melletti lejtőn. Iszonyú...

Borsót arattunk, cukorrépát egyeltünk Belgiumban, mezőgazdasági munkán, hogy tizennyolc éves menyasszonyomnak jegygyűrűt hozhassak haza az esküvőhöz.

Honnan szedtünk volna jegygyűrűt? Juli tizenhét volt, én tizenkilenc éves komoly egyetemista, cselgáncsedző, újságíró, súlyos, párezer forintos havi jövedelemmel. Ez a kilencvenes években is...

Álltam a gimi előtt apám kopott mongol bőrkabátjában. Ha tudom, hogy hordani fogod, mondta, nem pakolok benne követ a kertben. Ha nem pakolsz benne...

Frissen érkezett gyüttmentek voltunk Zsámbékon, elvétve ismertünk egy-két embert, amikor közvetlenül költözésünk után karcsú, göndör barna hajú asszonyka támasztotta neki biciklijét a kerítésünknek. Ránézésre...

Kiszabadultunk a „büdös városból.” Nem akármilyen érzés volt, hogy eztán az ember gyermekeivel az utcára lépve nem embertársainak és azok kedvenceinek testnedveiben gázol térdig...

A csónakmestert még soha senki nem látta csónakázni, sem fürödni, pedig mindig mélykék úszógatyát visel, amely szinte hozzánőtt a bőréhez. Azt hihetnénk, rá van...

Aranyom, megkérnélek valamire, leszel olyan drága, és bemész a gardróbba a régi lakásban? Balra, a villanykapcsoló mellett vannak a felső beépített szekrények, na, oda...

„A teteje nem lett elég márványos” – néz a szemembe tragikus arckifejezéssel Icuka, mintha valamelyik szerettem hirtelen beállt halálát kellene tudatnia velem. Most végtelenített...

Ha valakit valahol megpofoznak, engem pofoznak meg. Ha egy gyerek fejét leüvöltik, az én fejemet üvöltik le. Ha megalázzák, engem aláznak meg. És van...

A halálhörgést felismerte. Mélyről jött, folyamatosan. Nem lehetett összetéveszteni semmilyen más köhögéssel, nyögéssel.

Az autóban ülni, miközben odakinn jönnek-mennek, és megigazítják a melltartópántokat, az alsógatyókat, meglebegtetik a testre tapadt pólókat, ragacsos idő.

Hát, angyalom, te aztán kiköpött apád vagy, mondta a néni az utcán, meg hogy fogjam a szatyrát, és hozzam, mert ő liheg és fullad...

Hajlamosak vagyunk süket és vak, unott bácsinak képzelni Istent, aki naphosszat a templomban ül és ásítozik. Pedig inkább elképesztően kreatív és izgalmas valakinek tűnik...