A különleges Zabszalma – Egy lovarda, ahol csodák történnek 

Egy csípős hideg, decemberi délutánon érkezem a Zabszalma lovardába. Zugló szélén vagyunk, a közelben az M3-as autópálya dübörög, de a lovardában mindez megszűnik, valahogy más lelkiállapotba kerül az ember. 
Bandi, Tádé, Juci és Bella – mutatja be lovait kérdésemre Suri Szilvi gyógypedagógus-lovasterapeuta, aki újságíró szakmáját háttérbe szorítva hét éve dolgozik lovasterapeutaként. A Zabszalma Alapítványt azért hozták létre, hogy legyen egy formalizált szervezete a gyógypedagógusoknak és lovasterapeutáknak. Emellett rászoruló családoknak, akik anyagilag nem tudják megengedni maguknak a lovasterápiát, próbálnak segíteni. Támogatókat keresnek, pályáznak önkormányzathoz, minisztériumokhoz, uniós szinten is.  

Királylányosan 

Eltérő fejlődésű gyerekek járnak ide. Célcsoportjuk a magatartászavaros, viselkedészavaros, autizmussal, Down-szindrómával élő, nem látó, nem halló, ADHD-s gyerekek köre.  
„Szerintem ma Magyarországon az egyik leghatásosabb terápia a lovasterápia, mert egyszerre mozgás- és kognitív terápia. A ló hátán ül a gyerek, ami fejleszti a nagymozgását, az egyensúlyát, a motoros képességeit. A kognitív részét pedig mi, gyógyterapeuták tesszük hozzá. Minden gyereknek más a fejlesztése, attól függ, milyen területet kell nekik erősíteni: valakinek a kommunikációs és szociális készségeit mondókákkal, versekkel, énekekkel, beszédszituációkkal, valakinek a figyelmét. Labdázunk, karikákkal játszunk, kirakózunk, bábozunk, hangszerekkel játszunk a ló hátán.” 

„Nem egy gyerek indult el a lovasterápiának köszönhetően, és nem is egy szólalt meg először a ló hátán” – magyarázza Szilvi. 

Hamarosan kezdődik is az első foglalkozás, és onnantól egészen estig – hiába a zord decemberi idő és a korai sötétedés – félórás váltásban érkeznek a gyermekek. És így van ez télen-nyáron, legyen szó plusz 40 vagy mínusz 10 fokról. Elsőként a nagycsoportos Dorka érkezik, akinél mutizmust állapítottak meg, ez azt jelenti, hogy az óvodában nem beszél a társaival. De amint Bandi hátára pattan, megnyílik. „Szépen tartsd magad, királylányosan” – kéri Szilvi, és a kislány figyeli minden szavát. Míg Bandi, a ló hihetetlen nyugalommal körbe-körbe sétál, szóba kerül az ovi, hogy mit hozott a Mikulás, és a közelgő karácsony is. A „dumakör” után – ahogy Szilvi nevezi – jönnek a gyakorlatok, nyújtózás, páros karkörzés a ló hátán, majd rátérnek a beszédfejlesztésre. A kislány számol, sorolja az évszakokat, a napokat, sőt még új szót is megtanul, azt, hogy a mély víz ellentéte a sekély. 

Dorka csak szeptember óta jár ide, de látszik a fejlődés rajta, hiszen az óvodában már visszaköszön a társainak – tudom meg az anyukájától. „Neki nincs sem testi, sem szervi fejletlensége. Dadogása volt, kezdetben azt mondták, hogy ez teljesen normális. Az óvodában annyira előjött, hogy nem tudott egy mondatot sem elmondani úgy, hogy legalább egy szót tisztán ejtsen ki. Az óvodában eddig befogta a fülét, mondván, neki túl hangos. Nála a teljes csend nem nullánál kezdődik, hanem mínusz egynél. Elvonult egy sarokba, és csak nézett. Most már beül a gyerekek közé” – teszi hozzá Kata, az édesanya.  

A lovak mágnesek 

A szülők általában csak tisztes távolból nézik a foglalkozást, hogy a gyermeket semmi ne zökkentse ki.  

Ha fél valaki, az inkább a szülő, a gyerekek soha, mondja Szilvi, amikor arról kérdezem, van-e, aki tart a lovaktól. „Ölelgetik, simogatják, etetik őket. A lovak mágnesek” – hangsúlyozza. 

Fjord lovak, illetve egy sportpóni segíti a foglalkozásokat. A fjord norvég lófajta, eredetileg földműves lovaknak tenyésztették, de rájöttek, hogy nagyon jó a természetük, így családbarát lovak lettek. Nyugodt vérmérsékletűek, jó az idegrendszerük, semmitől nem ijednek meg, és nagyon vigyáznak a gyerekekre. A lovardában négyéves kortól fogadják a kicsiket, ennek anatómiai oka van, mert addigra állnak úgy össze a csontok, hogy nem okoz deformációt a lovaglás. Nagyjából 10 éves korig vannak itt a gyerekek.  

Kép

Kép: Zabszalma Alapítvány

Jár viszont ide egy 11 éves fiú, Csongi is, akire már sokkal inkább illik a nagyfiú jelző. Csongi autista, ADHD-s, középsúlyos értelmi fogyatékos. Nem beszél, pontosabban echolál, ez azt jelenti, hogy képes ismételni azt, amit elmondanak neki. Csongi és kisöccse, a hétéves Beni életében is különleges helyet foglal el a Zabszalma lovarda, sőt egész családjuk hálás, hogy három évvel ezelőtt rátaláltak Szilviékre. Az édesanya, Z. Kiss Adrienn pedig a közelmúltban Patkódobbanás címmel mesekönyvet írt a lovakról, a lovardáról, amelynek bevételéből az alapítványt, a rászoruló gyerekeket támogatják. A könyvben megjelennek a fiai, a lovarda állatai, például Bandi, a ló, vagy Ugri, a macska is. A könyv kifejezetten átlagos fejlődésű gyerekeknek szól, és rajzokkal, különböző helyzetekkel írja le, milyen is egy autista gyermek: például miért visel fülvédőt, vagy miért repdes, mint egy kismadár. 

„Csonginál már nagyon korán sok minden máshogy alakult, mint kellett volna, de nekem nem volt tapasztalatom, nem volt kisebb testvérem, a környezetemben is én voltam az első anyuka. Valamiért éreztem, hogy ő egy kicsit más. Piciként semennyire nem akart velem kommunikálni, nem a beszédről van szó, hanem akár a halandzsáról, nem figyelt a nevére, nehezen vette fel a szemkontaktust, idegen emberek felé egyáltalán nem volt nyitott” – emlékszik vissza a kezdetekre Adrienn.  

Már másfél évesen vitték vizsgálatokra. „Nincs a gyereknek semmi baja, elsőgyerekes anyukaként túlaggódom az egészet, pedagógus vagyok, már most a Harvardra akarom felkészíteni” – ilyen megjegyzésekkel találkozott. Végül háromévesen kapták meg a diagnózist. „Sírtam” – mondja, amikor arról kérdezem, mi volt ekkor az első reakciója.  

„Azt képzeled, amikor megszületik, hogy neki tökéletes életet fogsz tudni teremteni, hogy iskolába fog járni, jó munkája lesz, szép felesége, gyerekei, vagy amit szeretne.”  

„Az emberben sok bizonytalanság van, hogy akkor most mi lesz, át kell mindent értékelni. Az autizmus fejleszthető, széles a spektrum” – magyarázza Adrienn. A spektrum egyik végén ott van például az amerikai Temple Grandin többdiplomás pszichológus, zoológus, aki a TED-en is szokott előadást tartani, míg a másik végén a nem beszélő, egyéb fogyatékosságokat is halmozó felnőtt, aki élete végéig segítségre szorul. 

Több a hasonlóság, mint a különbség 

Csongi négy éve kezdett el a Zabszalma lovardába járni, s most már öccse, az átlagos fejlődésű Beni is csatlakozott hozzá. Míg Csongi terápiás foglalkozáson vesz részt, addig Beni egy másik fedett pályán külön lovagolni tanul. „Eleinte szkeptikus voltam, mert a nagyfiam járt már kutyaterápiára, és semennyire nem érdekelte, még a kutya nyálától is irtózott. Tudni kell, hogy egy olyan gyereknek, mint Csongi, kevés olyan szabadidős tevékenység van, amely élményt nyújt. Ő nem tud focira vagy karatéra járni, mert nem tud ezekben részt venni.”  

Viszont már az első alkalommal beleszeretett a lovaglásba. Maga az állat olyan reakciókat tud kihozni belőle, amiket más nem. Ez látszik is, ugyanis Csongi extázisba kerül a ló hátán. Félelemérzete nincs, hátradől, forog, repdeső mozdulatokat tesz a kezeivel. Bár most először látom őt, számomra úgy tűnik, ez neki a földöntúli boldogság. A kedvence pedig az ügetés.  
„Nekünk az a legnagyobb félelmünk a férjemmel (Z. Kiss Zalán, a Pokolgép együttes gitárosa – a szerk.), hogy ha fáj valamije, azt mi hogyan fogjuk tőle megtudni” – meséli már a pálya mellett Adrienn. Ezért a foglalkozáson a testrészek mutogatását és nevét is tanulják. Négy év alatt már nagyon látszik a fejlődés, egyre több mindent mond vissza, önállóan is használ szavakat. Először életében Szilvinek dobott vissza labdát. A koronavírus-járvány korábbi hullámai idején volt, hogy fel kellett függeszteniük a lovaglást, ami nehezen érintette Csongit is. „Otthon ki van rakva egy hetirend, pontosan tudja, hogy mikor megyünk a lovardába. Amikor a Covid miatt nem lehetett jönni, kiraktam az »elmaradt« jelzést, és ő eltüntette, hogy ne maradjon el” – meséli az édesanya.  

Kép

Z. Kiss Adrienn és családja

A Patkódobbanásban, amely Adrienn második mesekönyve, nem az autizmus a lényeg, maga a szó sincs leírva. Sokkal inkább azt üzeni, hogy a gyerekek között több a hasonlóság, mint a különbség.  

„A lovardában van minden héten egy fél óra, amikor a testvérek között nem az a lényeg, ki tud beszélni, ki nem, hogy ki ismeri a betűket, ki nem. Ebben a fél órában ők ugyanolyanok” – fogalmaz Adrienn. „Hiszem, hogy a gyerekek eredendően elfogadók, a szülőknek jelent problémát, hogy nem tudják hogyan nyúljanak egy ilyen témához. Fontos, hogy ha találkozunk az utcán, akkor ne azt mondják, hogy ne nézz oda, hanem ha találkoznak egy ilyen gyerekkel, akkor vissza lehessen gondolni arra, hogy tudod, a Patkódobbanásban is olvastuk, hogy Csongi is így csinált” – hangsúlyozza.  

Magyarországon minden hatvannyolcadik gyerek autista, ami azt jelenti, hogy nincs olyan gyerek, aki ne találkozna autista gyerekkel vagy az oviban, vagy a suliban. És ezek a gyerekek egyszerre lesznek felnőttek. „Azért szólok a gyerekekhez, hogy amikor felnőnek, ne legyen az a suta helyzet, hogy nem tudnak majd mit kezdeni egy fogyatékos emberrel. Felnőttként is kell, hogy tudjanak ugyanabban az utcában, városban, országban élni” – teszi hozzá. 

A könyv megvásárolható a Zabszalma lovardában, vagy a book24-en.