Nagy kihívás, mégis megéri nevelőszülőnek lenni! – Két nevelőszülő vall hivatásáról, és eloszlatják a tévhiteket
Közel tíz éve számít foglalkoztatási jogviszonynak, ennek ellenére sok a tévhit a nevelőszülőséggel kapcsolatban: vannak, akik azt hiszik, hogy egyenlő az örökbefogadással. Nevelőszülőkre viszont egyre nagyobb szükség van, ugyanis jelenleg 23000 gyermek él állami gondoskodásban Magyarországon. Olyanok mesélnek, akik már bejárták ezt az utat, és több gyereket is hozzásegítettek, hogy saját családban éljenek.
„Kétezer nevelőszülő hiányzik ma az országban” – mondja Varró Gabriella, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakértője. Leginkább az északi, észak-nyugati, határmenti régiókban nehéz találni, de általános tendencia, hogy egyre kevesebben jelentkeznek nevelőszülőnek. A szakma népszerűtlenségének egyik oka a megfelelő információk hiánya: rengeteg tévhit kering, ezért az alapítvány nemrég ismeretterjesztő kampányt indított.
Első körben azt érdemes tisztázni, kiből lehet nevelőszülő. Már egészen fiatalok is jelentkezhetnek, a minimum életkor 24 év. Emellett a korkülönbség is számít, a nevelőszülőnek legalább 18, legfeljebb 50 évvel idősebbnek kell lennie a hozzá kerülő gyermeknél. A nem és a családi állapot viszont nincs meghatározva, azaz egyedülállók és férfiak előtt is nyitva a lehetőség. Ezt azért szükséges kiemelni, mert sokan női szakmának tartják. Olyanok is vannak, akik azt gondolják, csak több gyereket vehetnek magukhoz, pedig már egy gyereket is lehetséges.
A nevelőszülőség további kritériumai a büntetlen előélet, saját tulajdonú vagy bérelt lakás (ez esetben a tulajdonos hozzájárulása is szükséges), amelyben legalább hat négyzetméteres szoba biztosított a nevelt gyermeknek, orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton való részvétel, valamint a hatvanórás nevelőszülői tanfolyam elvégzése.
„A nevelőszülőnek jelentkezők csupán 2–3%-a felel meg a feltételeknek. Vannak, akik összekeverték az örökbefogadással, másoknál a lakhatási körülmények nem voltak megfelelők egy gyermek befogadásához” – folytatja Varró Gabriella.
Nevelőszülőnek a legközelebbi nevelőszülői hálózatnál lehetséges jelentkezni, amelyet Magyarországon az egyházak illetve civil szervezetként az SOS Gyermekfalvak is működtetnek. Minden nevelőszülői hálózatnak van egy területi lefedettsége, az SOS például Budapest, Orosháza, Kecskemét és e települések 60 km-es körzetében tart fenn nevelőszülői hálózatot. Egyéb szolgáltatók itt, PDF-formátumban pedig itt érhetők el.
A hálózat szakemberei – egy vagy több személyes beszélgetést követően – környezettanulmányt végeznek az adott személynél. Ezt követi az egészségügyi vizsgálat a háziorvosnál, valamint a pszichológiai vizsgálat, majd a hatvanórás tanfolyam elvégzése.
„A szeretet nem osztódik, hanem sokasodik”
Az SOS Gyermekfalvaknál a nevelőszülőnek lehet beleszólása, hogy a gyermek milyen korú és nemű legyen. Az adott hálózatnál igyekeznek számukra olyat választani, aki a legjobban „passzol” hozzájuk és a családban élő gyerekekhez. Egy nevelőszülőnél a jogszabály szerint legfeljebb öt gyermek lehet, ha pedig saját gyermek is él a családban, akkor összesen hat. Mivel a legtöbben traumatizáltak, illetve valamilyen lemaradással küzdenek, ezért nagyobb odafigyelést igényelnek, az SOS-nél emiatt egy ideje csak egy–három gyermek nevelését javasolják. A testvéreket igyekeznek egy családnál elhelyezni, ha a nevelőszülőnél van elegendő hely, erre az eshetőségre is érdemes készülni.
Így történt ez Varga Károlyné Marikáéknál is, akik férjével eddig harmincnyolc gyermeknek segítettek nevelőszülőként. A döntés tizennyolc éve fogalmazódott meg bennük: ekkor már volt három fiuk, és szerettek volna egy kislányt is, az örökbefogadást viszont elvetették, hogy ne vegyék el az esélyt olyanoktól, akiknek nem születhet vér szerinti gyermeke. Miután elvégezték a nevelőszülői képzést, és alkalmasnak találták őket, felkészültek rá, hogy bármikor érkezhet egy régóta várt kislány. „Minden telefoncsörgéskor zakatolni kezdett a szívünk. Aztán egyik nap valóban az SOS-től kerestek azzal a hírrel, hogy egyke kislány helyett egy testvérpárt vehetnénk magunkhoz, akik tündériek. Örültünk, hogy ketten vannak, mivel azt gondoltuk, hogy könnyebb lesz számukra, hiszen legalább egymást jól ismerik, kevésbé lesz nekik idegen egy új környezetben” – meséli a kezdeteket.
A lányok érkezését barátkozó találkozások előzték meg, amikre egy idő után saját gyerekeiket is magukkal vitték. A legkisebb fiú négyéves volt ekkor, a középső hét, a legidősebb pedig tizennégy. „A kicsi úgy örült nekik, mintha a pocakomból jöttek volna, a kamasz fiam pedig azt mondta: >>Ha titeket ez tesz boldoggá, akkor engem is<<”.
Marika szerint a fiai csak profitáltak a helyzetből, segítőkészséget, empátiát tanultak. Amikor például egyszerre négy kisbaba is cseperedett náluk, a fiúk felosztották egymás közt, „melyik baba melyiküké lesz”, kit pesztrálnak. Ők egyébként mindig magasabb gyereklétszámmal működtek, ez azonban meglátása szerint sokszor gyógyító volt azokra nézve, akik éppen hozzájuk kerültek, az újabbak ugyanis könnyebben feloldódtak a többi nevelt gyermek mellett. „Ha szeretet van bennünk, akkor az nem osztódik, hanem sokasodik” – vélekedik az asszony, aki mindig igyekezett egyenlő bánásmódban részesíteni mindannyiukat, de azt elismeri, nem lehet ugyanazt elvárni egy saját és egy nevelt gyermektől, aki tele van sebekkel.
Három évig úgy élt, mint egy kutya
Sokan talán arra számítanak, miután hozzájuk került a gyermek, hogy minden jól megy majd, mint a mesében. Azonban ezek a gyermekek súlyos terheket cipelnek, amik évek múltán is éreztetik hatásukat.
Az állami gondozott gyerekek többszörösen is traumatizáltak: először is történt velük valami rossz, ami miatt kiemelik őket a családjukból – előfordult, hogy valakit rajtaütésszerűen kellett kimenekíteni otthonról, olyan komoly veszélynek volt kitéve. A kiemelés okozza számukra a következő traumát, még abban az esetben is, ha nem rendőrök törnek rájuk éjszaka, hiszen az elszenvedettek ellenére nekik az a közeg a természetes, ahhoz ragaszkodnak. Ez után egy idegen környezetbe kerülnek, amit szintén fel kell dolgozniuk, és nem feltétlenül fognak megkönnyebbülést érezni, amiért van kenyér az asztalon és fűtés a házban.
„Amikor az első nevelt lányunk hozzánk került, alig beszélt, inkább csak vicsorgott, négy-öt számmal nagyobb cipőt viselt a lábán, rühes volt, és négykézláb járt – idéz fel egy szívszorító képet Dinók Éva, aki férjével jelenleg öt gyermeket nevel. – Az édesanyja ugyan szerette, de mentálisan nem volt alkalmas a nevelésére. Amikor ő nem volt otthon, a kislányra a kutyájuk vigyázott, akinek aztán felvette a szokásait.”
A gyereknek, aki addig egy fűtetlen szoba padlóján aludt, kellett pár hét, mire fel tudta dolgozni a változást. „Azt kérte, mindennap mossam ki az ágyneműjét, hogy érezze az illatot.”
Varró Gabriella szerint hetek, akár hónapok is eltelhetnek, mire a gyermekek megszokják nevelőszülőjüket és annak családját. Éváéknál másfél hét telt el, mire a kislány megszólalt. Hosszú folyamat volt, míg sikerült nála fejlődést elérni, amiben az óvodapedagógusoknak is fontos szerepe volt, hagyták például, hogy lefetyelve igya a levest, és fokozatosan tanították meg neki az evőeszközök használatát. A ma 14 éves lány azóta az általános iskola hat osztályát végezte el, és a mai napig rendszeresen viszik fejlesztésekre. Élete első három évéről nincsenek emlékei, azok mégis nyomot hagytak benne: kötődési zavar alakult ki nála, és Éván kívül nem enged közel magához másokat, az iskolában sem tudott beilleszkedni.
„Előfordul, hogy bizonyos dolgok csak később kerülnek felszínre – például a gyereket elhanyagolás miatt emelik ki, aztán kiderül, hogy családon belüli erőszak is történt – ezeket a helyzeteket a nevelőszülőnek tudnia kell kezelni” – magyarázza az SOS kommunikációs szakértője, aki szerint ehhez erős érzelmi intelligenciára van szükség.
A kibomló traumák feldolgozásában a nevelőszülők nincsenek magukra hagyva, számos szakemberrel dolgoznak együtt: rendszeresen konzultálnak nevelőszülői tanácsadóval, és a hálózat pszichológusának segítségét is igénybe vehetik.
Éva az SOS anyagyűléseire is jár, amit más nevelőszülőkkel együtt tartanak – ilyenkor meg tudják beszélni, kinek milyen gondja van. A leggyakrabban magatartásproblémákról számolnak be.
„Ha egy gyerek csintalanul viselkedik, akkor nem ő a rossz, hanem amit elszenvedett. Ő csak hordoz egy problémát, a viselkedése pedig egy eszköz arra, hogy kifejezze, valami nincs jól” – hangsúlyozza Marika, aki azt is hozzáteszi: előfordul, hogy a nevelőszülők ilyenkor magukat kezdik hibáztatni, azt gondolván, valamit nem jól csinálnak. Őket is érték meglepetések az első testvérpárnál, akik teljesen másképp működtek, mint a saját gyerekeik. Aztán elkezdtek minden lényeges információt felkutatni a lányok szüleiről, például, hogy milyen volt a várandósság és a szülés – amikor fejlesztésre visznek egy gyereket, a szakember is rögtön ezekre kérdez rá.
A cél, hogy a gyermek saját családjában éljen
A közhiedelemmel ellentétben a rendszerbe a gyerekek ma már általában nem azért kerülnek be, mert árvák lennének, inkább az a jellemző, hogy kiemelik őket családjukból, mert a szülők nem alkalmasak a nevelésükre, akár veszélyeztetik is őket. Amennyiben nem látogatják a gyereket, akkor három hónap után elindulhat az örökbeadhatóság folyamata. Ha azonban szeretnének a részesei maradni az életének, akkor a későbbiekben rendszeresen találkozhatnak a gyermekkel, folyamatos kapcsolatban állva a nevelőszülőkkel.
Marika tapasztalata szerint a legtöbben úgy viszonyultak hozzá és a férjéhez, mintha családtagok lennének, ez pedig kölcsönös volt, elvégre az az elsődleges céljuk, hogy a gyerek visszakerüljön a vér szerinti szüleihez, ha azok rendezték élethelyzetüket és már képesek az ellátására. „Minden segítséget meg kell adnunk ahhoz, hogy kialakuljon vagy megerősödjön köztük a kötelék: mindig értesítettük őket a fontos pillanatokról, például ha kibújt a baba első foga vagy megtette az első lépéseit.”
A modern nevelőszülő nem ül otthon egész nap
„Az emberek fejében általában az a kép él, hogy a nevelőszülő – egy asszony – öt– hat gyereket gondoz, miközben állandóan otthon ül és süti a fánkot. A modern nevelőszülő viszont kisebb létszámú családban él a párjával vagy egyedül, ugyanúgy eljár dolgozni, és kevesebb, akár egy gyereket vesz magához” – tudom meg Varró Gabriellától. A Varga házaspár sokáig teljes állásban végezte, ám amióta nincsen náluk kisbaba, máshol is dolgoznak. Éváéknak is van másik munkája a gyermekek gondozása mellett: az asszony egy benzinkúton dolgozik, férje pedig az építőiparban.
A cikkben megszólaló nevelőszülőknél hasonlóan telnek a mindennapok, mint egy átlagos családnál: reggelente iskolába viszik a gyerekeket – a nagyobbak maguk közlekednek –, délután pedig fejlesztésekre, foglalkozásokra.
Esténként aztán átbeszélik, kivel mi történt. A vér szerinti szülőkkel a találkozásokat hétvégente szokták tartani.
Hogy milyen tulajdonságokra van szüksége egy nevelőszülőnek, Marika többek között a rugalmasságot említi: nagy segítség, ha felállítanak egy napirendet, de az gyakran felborulhat, amihez tudni kell alkalmazkodni. Szerinte a gyermek szocializációja akkor megy a legkönnyebben, ha még csecsemőként kerül a nevelőszülőkhöz, de a nagyobbak beilleszkedése sem „vesztett ügy”: hozzájuk az a kulcs, ha a befogadó család jól funkcionál, sokat beszélgetnek egymással, közös programokat szerveznek. Elengedhetetlen a türelem, a kitartás, a következetesség, és tisztában lenni azzal, honnan érkeztek, milyen terheket cipelnek. A legfontosabbnak a folyamatos tanulást tartja, hogy minél jobban tudják kezelni a felmerülő problémákat és segíteni a gyerekeket traumáik feldolgozásában.
Éva az önfegyelmet emeli ki: adódtak olyan helyzetek, amikor meg kellett állnia, hogy ne sírja el magát a gyermek előtt – akár a tragikus múltját átérezve, akár a meghatottságtól, például amikor a nevelt kislány anyának szólította.
Nem egy milliomos állás
Egy másik gyakori sztereotípia – ami sokakat visszatart –, hogy a nevelőszülő pénzéhes, a rászoruló gyerekeken nyerészkedő ember, ahogyan azt Móricz Árvácska című regényében is olvashattuk. Minden bizonnyal van, akit kizárólag az anyagiak motiválnak, de nem biztos, hogy el is jut a céljáig: a nevelőszülővé válást hosszú folyamat előzi meg, a jelentkezőket orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak vetik alá.
Aki mégis alkalmasnak találtatik, azt sem fog belőle meggazdagodni. Egy nevelőszülő alapdíja legalább a kötelező legkisebb munkabér 30%-a, ami 2023-ban havonta 69.600 Ft. Emellett kiegészítő díjat kapnak, ami gyermekenként, fiatal felnőttenként havonta legalább a minimálbér 20%-a – 2023-ban ez havi 46.400 Ft. Tehát összesen 116.000 Ft-ból gazdálkodhatnak. A gyermekek után nevelési ellátmány is jár, amit kizárólag a gyermekre fordíthatnak, ennek összege 53.500 Ft (különleges szükségletű gyermek után ez 62.400 Ft).
„A mai árak mellett csak ebből megélni képtelenség. Akinek ez sikerül, az elláthatna tanácsokkal”
– summázza Éva.
Ugyanakkor ez a munka később a nyugdíjba is beleszámít és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít. Továbbá a foglalkoztatási jogviszonynak minősülő nevelőszülői jogviszony mellett van lehetőség egyéb keresőtevékenység folytatására is, ha azzal nem veszélyeztetik a náluk elhelyezett gyermek, fiatal felnőtt ellátását.
Az utóbbi hónapokban több, nevelőszülőkkel kapcsolatos eset is bejárta a sajtót: egy nevelőszülő nő egy halott kisfiúval a csomagtartóban vezetett, egy házaspár pedig azért indított kampányt, hogy visszakapja nevelt gyermekét, akit amiatt vettek el tőlük, mert erélyesebben reagáltak egy csínytevésére. Annak, hogy egy gyermeket elvesznek a nevelőszülőtől, több oka is lehet: nem engedett nevelési módszerek alkalmazása, a gyermek súlyos elhanyagolása, a vér szerinti családdal való kapcsolattartás illetve az örökbefogadás akadályozása, az élelmezés megvonása, bántalmazás, és ha az ellátáshoz biztosított juttatásokat nem a gyermekre fordítja. Éva úgy véli, az említett példák kirívó esetek, és a sikertörténetekről is hírt kellene adni a médiában.
A megszeretett gyermeket el kell engedni
Éva szerint a nevelőszülőség legnehezebb feladata, amikor a megszeretett gyermeket el kell engedni, mert visszakerül vér szerinti szüleihez, vagy pedig örökbe adják. Bár már nyolc gyermek volt nála, szerinte erre nem lehet felkészülni.
Az elválást Marika is elgyászolja, de úgy véli, tisztában kell lenni azzal, hogy ez egy átmeneti állapot, a vér szerinti vagy örökbefogadó szüleihez kerülve viszont a gyermek saját családot kap, ami egy életre szól. „Ha szeretek valakit, akkor a legjobbat akarom a számára” – fogalmaz.
A kisebbek persze ezt még nem értik, az egyik nevelt gyermeke például az örökbefogadási folyamat idején megkérdezte tőle: már nem is szereti? Ő aztán egy levelet adott az örökbefogadó szülőknek, amelyben saját érzéseit leírta. Emellett egy könyvet is átadott nekik, amelyben a gyermek élettörténetét vezette. Idősebb korukban, az identitásukat keresve ugyanis problémát okoz az állami gondozottaknak, hogy – emlékek, fotók híján – nem ismerik múltjukat, gyökereiket, és első pár évük homályos folt az életükben.
A „kirepülő” gyermekkel a nevelőszülők később is tarthatják a kapcsolatot, ez azonban nem könnyű, hiszen később általában további állami gondozottakat vesznek magukhoz, így komoly logisztikázást igényelne a találkozások megszervezése. Emellett a vér szerinti vagy örökbefogadó szülők hozzáállásától is függ a dolog: Marika olyanról is be tud számolni, aki elzárkózott, és olyanról is, aki azóta is küldi a fotókat a gyermek fejlődéséről. Egy lány, aki náluk nőtt fel, nemrég anyává vált, ő a gyermekével szokott hozzájuk ellátogatni, akire unokájukként tekintenek.
Hogy miért éri meg nevelőszülőnek lenni, arról az SOS szakembere és a két megkérdezett nevelőszülő hasonlóan vélekedik. Varró Gabriella szerint egy nevelőszülőnél mást jelent a siker:
„Óriási dolog, ha a gyermek képessé válik az önálló életre, és nem kerül vissza ugyanabba az állapotba, amelyben a szülei generációja él, megtörve az ördögi kört.”
„Az évek alatt felépítesz egy gyereket, és látva, ahogy fejlődik, egyre jobban akarod csinálni, hogy egy egészséges felnőtt váljon belőle, aki alkalmas lesz családot alapítani” – fogalmaz Éva is, akinek az a tapasztalata, kellő türelemmel minden gyerekből ki lehet hozni a legjobbat. Marikát is ugyanez motiválja, és megoszt egy szívének kedves emléket: „Megtisztelő volt, amikor az egyik gyermeket örökbefogadó szülők azt mondták, nem egy nevelt kislányt vittek haza, hanem egy teljes jogú családtagot kaptak.”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>