Vannak, akik a gyerekeiket is arra nevelik, hogy a lányok értéktelenebbek – Indiában 18 percenként erőszakot tesznek egy nőn

Horror a buszon

Jyoti Singh meggyilkolására itthon is sokan emlékeznek, mert az eset feltárását övező folyamatos tüntetések az egész világ szemét felnyitották: sokat kell még küzdenünk a nők jogaiért és biztonságáért. 

Tizenkét évvel ezelőtt egy 23 éves lány barátjával moziba ment, hogy megnézze a Pí élete című alkotást. A vetítés vége után viszont nem találtak megfelelő tömegközlekedési eszközt, ami hazavinné őket, ezért felszálltak egy privát buszra. Nem szeretnék túlságosan belemenni a részletekbe, a lényeg, hogy a hazaút percek alatt rémálommá vált az orvostanhallgató számára: a járművön utazó hat férfi – beleértve a sofőrt is – különösen kegyetlen módon megerőszakolta és megkínozta őt. Utána kirabolták a két utast, aztán a lányt a megvert barátjával együtt kidobták a mozgó járműből.

Jyoti Singh kezelőorvosa később úgy nyilatkozott, hogy több mint 20 éve van a szakmában, de ilyen brutális sérülésekkel még nem találkozott azelőtt. 

A csoportos nemi erőszak heteken át tartó káoszba taszította Indiát, és a nagy felháborodást kiváltó hír az egész világot körbejárta. A politikusok igyekeztek politikai tőkét kovácsolni belőle támadó vagy védekező állást felvéve, egymást hibáztatva, a média pedig cenzúra nélkül mindent kitálalt, tovább szítva az emberek jogos indulatait. Mindenki gyors és szigorú igazságszolgáltatást várt a kormánytól, a rendvédelmi erőktől, a bírói apparátustól. 

Az esetről készült Bűntény Delhiben című minisorozatban ebbe az apokaliptikus hangulatba csöppenünk bele a rendőrfőnök, Vartika és csapata perspektíváján keresztül. A főkapitány-helyettesnek úgy kell nőként helyt állnia egy patriarchális berendezkedésű országban, hogy azt a legalsóbbtól a legfelsőbb szintekig áthatja a korrupció, az emberei alulfizetettek, túlterheltek, az infrastruktúrájuk, felszerelésük pedig hiányos és elavult. 

Mindenki gyors eredményt vár el csapatától egy olyan városban, ahol rendőrből és bíróból kevés, bűnözőből viszont annál több van. Vartika mégis igazi lokálpatrióta: közvetlenül a megrázó bűntény előtt megígérte kamasz lányának, hogy megmutatja Delhi szép arcát, hogy a család ne szakadjon ketté, de nincs könnyű helyzetben. A sorozat a rendőrség szemszögéből mutatja be a 2012-es könyörtelen eseménysorozatot és az azt követő hajtóvadászatot, majd az ítélethirdetést, amire az egész világ várt.

Jyoti Singh − Forrás: Wikipedia

Propagandafilm a Netflixen?

A sorozat nemzetközi fogadtatása alapvetően pozitív volt, A Feminism in India oldalon viszont hosszú cikkben hívják fel a figyelmet a film hiányosságaira (Bűntény Delhiben: egy hét órán át tartó reklám a delhi rendőrségnek). Szerintük eleve gyanús, hogy a film készítését a rendőrség támogatta, és azzal vádolják a készítőket, hogy hamis vagy torzított narratívával akarják elfedni a rendőrség inkompetenciáját, közömbösségét és rossz döntéseit, illetve azt, hogy a békésen tüntető tömeget brutálisan feloszlatták.

A cikk íróját felháborítja, hogy klasszikus áldozathibáztatással állnak a megölt lány barátjához, akit kezdeményező nőcsábászként mutatnak be, és azt firtatják, „miért mutatta ki vonzalmát az áldozat irányába”, miközben „minden gyerek tudja, hogy a buszon nem csinálunk ilyeneket.”

Kritizálták továbbá, hogy az egyik rendőrtiszt arra utalt a filmben, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályú férfiak követnek el szexuális bűncselekményeket, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy őket csupán egyszerűbb elkapni. Az sem ritka, hogy maguk a rendőrök a bántalmazók, egy helyi hírmagazin szerint a magas rangú tisztek egy része is úgy gondolta, hogy a nő a hibás, hogy megérdemelte, nem kellett volna sötétedés után az utcán lennie vagy „úgy” öltözködnie. A vélekedés általánosságát az is alátámasztja, hogy a Jyotival kapcsolatos leggyakoribb keresések között szerepel, hogy szűz volt-e, és milyen ruha volt rajta a támadáskor. 

A feministák szerint, ha valakit tényleg érdekel, milyen az indiai nők helyzete, az inkább az India lánya (India’s daughter) című dokumentumfilmet nézze meg, amit a kormány betiltott, mert „nemzetközi összeesküvésnek tartja India rágalmazására”. A megrázó alkotás a patriarhizmus legsötétebb bugyrait fedi fel előttünk, láthatjuk, ahogy férfiak olyan dolgokat mondanak, amiket, ha nem a saját fülünkkel hallanánk, el sem hinnénk, hogy tényleg léteznek olyanok, akik így gondolkodnak. 

Arról beszélnek például, hogy nekik van a legjobb társadalmuk, mert a nő itt nem egyenlő a férfival, hogy rendes lány nem megy ki a házból bizonyos idősávokban rokon kísérő nélkül, ha pedig mégis eljár, ne csodálkozzon, ha bántják. Hogy „a tapsoláshoz két kéz kell”, és az erőszakot elszenvedő nő inkább hibáztatható, mint a bántalmazó férfi, az áldozatnak pedig inkább tűrnie kellett volna a csoportos erőszakot.

Az elkövetők szerint a gazdag embereknek van pénzük, hogy fizessenek az örömért, amihez nekik is joguk van, de mivel nincs vagyonuk, ők kénytelenek „bátorsággal elvenni, ami jár”. 

A leggyomorforgatóbb a gyilkosokat védő ügyvédek nyilatkozata. A halálbüntetés kihirdetése után egyikük dühödten azt nyilatkozta, ha a húga vagy lánya ment volna egy fiú ismerősével találkozni a moziba, ő maga locsolta volna le benzinnel a nőt és gyújtotta volna fel. 

A vérfagyasztó nyilatkozatok mellett azt is fontos látni, hogy India a világ legnagyobb demokráciája, nagyon heterogén társadalommal, ahol egyre több a progresszív gondolkodású ember, és óriási különbségek vannak városok és régiók között. A dokumentumfilmben láthatjuk az áldozat szüleit, egy közeli barátját és a tüntetőket is. Férfiak tömegei követeltek igazságot Jyotinak, azaz egyáltalán nem mindenki gondolkodik úgy Indiában, mint a gyilkosok vagy az ügyvédjük. 

Kép

Képkocka a sorozatból

Indiában még mindig nagyon sok az erőszak

Indiában átlagosan 18 perceként megerőszakolnak valakit, nem csoda, hogy a társadalom nagy része dühös, és igazságot követel. A törvényhozók drasztikus változásokkal feleltek a brutális erőszakra 2013-ban: Az ún. Criminal Law (Amendment) Act, 2013 szigorította a nemi erőszakért kiszabható büntetéseket (bizonyos, súlyos esetekben halálbüntetés is adható), új bűncselekmény-kategóriákat neveztek meg, például: követés/stalking, savas támadás és szexuális zaklatás. Fontos továbbá, hogy speciális bíróságokon és gyorsított eljárásban tárgyalják a nők elleni erőszakhoz köthető bűncselekményeket. Mindezek ellenére a bíróságok túlterheltsége és az igazságszolgáltatás lassúsága továbbra is problémát jelent az országban.

Az eset óta az indiai rendőrség állományában növelte a női tisztek számát, a rendőrség számára pedig kötelezővé tették az érzékenyítő tréningeket (bár ezek végrehajtásának hatékonysága egységenként eltérő). Számos civil szervezet és kampány foglalkozik azzal, hogy megváltoztassa a nők elleni erőszakkal kapcsolatos társadalmi attitűdöket, erősödtek a helyi feminista mozgalmak is, és számos tömegtüntetés hívta fel a figyelmet az ügy fontosságára. 

A statisztikai adatokból sajnos mégis az olvasható ki, hogy a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma továbbra is magas, különösen a vidéki régiókban. 

Szerteágazó okai vannak annak, hogy miért nem elég a jogszabályi környezet megváltoztatása. Az indiai társadalmon erős nyomot hagyott a kasztrendszer: a magasabb kasztokba tartozó férfiak gyakran veszik célba azokat a nőket, akiket maguknál „alacsonyabb rendűnek” gondolnak. Az India lánya című dokumentumfilmben sokat beszélnek arról, hogyan kondicionálja a társadalmi gondolkodás a férfiakat: a szelektív abortusz (a jelenségről korábban itt írtunk), az, hogy sok családban a kisfiúk többet kapnak enni, mint a lányok, vagy az, hogy őket több lehetőséghez juttatják a szüleik, lassan, de biztosan arra tanít sokakat, hogy a lányok értéktelenebbek a fiúknál. 

Egy másik dokumentumfilmes korábban arról számolt be, hogy a nők elleni erőszakról szóló filmjéhez olyan férfival is forgatott, aki megerőszakolt egy ötéves kislányt. Amikor a rendező arra kérdezett rá, hogyan tudta véghezvinni szörnyű tettét, miközben látta a gyerek szemében a fájdalmat és a félelmet, a férfi érzéketlenül annyit felelet: „csak egy koldus volt”. Ez az érzéketlenség Jyoti gyilkosain is szembetűnő volt, az interjúkban többször hangot adtak annak, hogy nem értik, miért kell ebből az egész erőszakból ilyen nagy ügyet csinálni. 

A ma is magas esetlátenciához az is hozzájárul, hogy a délkelet-ázsiai országban nem ritka, hogy bizonyos helyeken a nemi erőszak túlélőit megszégyenítik, kiközösítik, ami még inkább visszatartja a nőket attól, hogy feljelentést tegyenek. 

Tömegek élnek úgy ma is Indiában, hogy soha nem hallottak még védekezésről vagy arról, hogy a nőnek is van beleegyezési joga. Hogy a férfiasságnak nem ismérve, hogy maga alá rendeli a nőt, vagy arról, hogy az áldozat nem okozója a bántalmazásnak. Az edukáció tehát itt is megkerülhetetlen – de sajnos nagyon lassan ható eszköze a változásnak.  

Globalizált világ, közös felelősség

A nők elleni erőszak az alapvető emberi jogok megsértésének egyik legsúlyosabb formája, szenvedéseik csökkentése így közös ügyünk. Ha egy ilyen hatalmas országban rendszerszinten sérül az egyenjogúság elve, az globális szinten gyengíti az emberi jogok védelmében tett erőfeszítéseket. Emellett egy olyan helyen, ahol 20 percenként történik nemi erőszak, olyan társadalmi feszültségek keletkezhetnek, melyek az egész régióra kiterjedhetnek, és ez befolyásolhatja a világ gazdasági és politikai stabilitását. A nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem sikerei ráadásul olyan jó példával szolgálhatnak, amelyet idővel más országok is átvehetnek. 

Az India’s daughter című dokumentumfilm előzetese itt tekinthető meg: