Imádságos remeteélet – A Magyar Pálos Rend

Itt a szomszédomban az ordas hegyek közt
A „szent Öreg” élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
S lúdtollal körmölt magyar éneket,
Akkor se ismerték nálunk a költőt
Futó szegény vad, elbújt reszketeg,
Görcsös szókat gyalulva, gyúlt szemekkel,
Tág pupillával nézte az eget.

Kosztolányi Dezső: Ének Virág Benedekről

A kereszténység felvételének pillanatától a magyar egyház életének fontos része volt a férfi és női szerzetesi közösségek jelenléte. E rendek hazai kolostorai, házai külhoni alapításúak, a nyugati világot átívelő közösségek idehaza is meggyökeresedett filiái voltak. A bencés rend már Géza és Szent István idejében itt volt, a 12. században megérkeztek a ciszterek, a karthauziak, a következő században a koldulórendek, a ferencesek és a dominikánusok is.

A 228 és 341 között élt Remete Szent Pál Szent Antal és Szent Pakhomiosz mellett egyike volt az egyiptomi sivatagban a szerzetesi élet példaképéül szolgáló jámbor aszkétáknak, akiknek az életéről Szent Jeromos készített beszámolót.

Emellett voltak olyan jámbor klerikusok és vezeklők, akik a régi egyiptomi, szentföldi, itáliai, galliai példát követve magányos remeteéletet éltek, egyedül vagy meg nem szervezett kis közösségekben. Hegyekbe, barlangokba húzódva élték a maguk aszketikus, imádságos remeteéletét. Elsőként a Mecsekben és a Pilisben került sor arra, hogy ezek a magányos aszkéták rendi közösséget teremtsenek maguknak, és ez vezetett el az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend megszületéséhez. A kezdeményező egy bizonyos Özséb volt, aki 1200 körül Esztergomban született. Nemesember, talán egy várispán fia, aki a helyi káptalani iskolában tanult, pappá szentelése után pedig kanonokként tagja lett a székeskáptalannak. Jámbor és tudós ember lehetett, talán képzett kánonjogász, bőven osztotta az alamizsnát és gyakran került kapcsolatba a pilisi remetékkel. A tatárjárás után, 1246-ban lemondott egyházi méltóságáról, és maga is a pilisi remeteségbe költözött. Hat társával a Kesztölc melletti Klastrompuszta helyén letűzte a keresztet, egy látomás hatására pedig úgy döntött, hogy szerzetesi közösséggé szervezi a környéken élő remetéket. 1250-ben egy kis templomot és monostort épített, majd felvette a kapcsolatot az ország más vidékein élőkkel, főleg a Pécs melletti Patacson szerveződő közösséggel. Elzarándokolt Rómába is, hogy jóváhagyást nyerjen egy új szerzetesrend megalapításához. El is nyerte, ám a közösség végleges rendi szabályzatot még nem kapott. Özséb az új rend védnökének és előképének a legendás egyiptomi aszkétát, Remete Szent Pált választotta.

A Boldog Özséb Program keretében 2020-ban megjelent a Pálos hangok című gyűjtemény Török Máté szerkesztésében. Két könyvet és két CD-t tartalmaz. Utóbbin 150 percnyi zenét hallhatunk, az egyiken gregorián énekeket és többszólamú kanciókat középkori pálos forrásokból a Schola Sancti Pauli előadásában, a másikon énekelt verseket a pálos költők verseiből 70 előadóművész közreműködésével. Bele is hallgathatunk!

A fehér barátok

Özséb, aki még megérte a közösség gyarapodását, ott volt elöljáróként az 1256-os esztergomi zsinaton, közben pedig egyre több remete, vezeklő csatlakozott hozzájuk, sorra alakultak az új rend közösségei. Alig két évtized elteltével már voltak házaik Erdélyben, Horvátországban, 1291-ben szabályzatuk megerősítését kérték Benedek veszprémi püspöktől és Lodomér esztergomi érsektől, amelyet 1297-ben András egri püspök is átírásban megerősített. 1308 végén és 1309 elején Gentilis bíboros, pápai legátus engedélyezte a remetéknek az ágostonos regulát és saját rendi alkotmány összeállítását. Két évtizeddel később Károly Róbert király szorgalmazására pápai jogú rend lett a közösség. Ekkor már Remete Szent Pál remetéinek nevezték magukat, 1341-ben pedig jogot kaptak fehér habitus, rendi öltözék viselésére, ezért a köznép később fehér barátoknak nevezte őket.

Kép

A rend történetét 2020-ban a Pálos busz vándorkiállítás is népszerűsíti (www.palosbusz.hu) - Kép: Magyar Nemzeti Galéria

Számos kolostort építettek, köztük a márianosztrait, a nagyvázsonyit és a budaszentlőrincit is, többet pedig más rendektől vettek át. Budaszentlőrinc a János-hegy és a Hárs-hegy között, a Szépjuhászné közelében a rend központja lett, amelynek romjai ma is láthatók. 1340‑ben már volt négy német, több osztrák kolostoruk, 1404-ben megtelepedtek Rómában, ahol fél évszázaddal később övék lett a Santo Stefano Rotondo, amely azóta is a magyarok nemzeti temploma. Nagy Lajos idejében László oppelni herceg megtelepítette a barátokat lengyel földön is. Tizenhat nosztrai szerzetes költözött ekkor Częstochowába, ahol a Jasna Górán felépítették a híres Fekete Máriát is őrző, lengyel nemzeti kegyhelynek számító kolostort, amely a 19. század óta a pálosok világközpontja. Az Anjouk alatt, majd Zsigmond és Mátyás idejében a közösség szépen fejlődött, szerzett kisebb földbirtokokat is, amelyeken főként szőlőműveléssel, malmok és halastavak működtetésével foglalkoztak, de voltak iskoláik és házaik, gazdag könyvtárakat gyűjtöttek. Az egyszerű nép körében is népszerű rend a kolostorai révén lassan az egész Kárpát-medencét behálózta, de megtelepedtek számos más országban, így Itáliában is. Tagjai kivették a részüket a hazai reneszánsz kultúra fejlesztéséből is.

Egy eltűnt bibliafordítás
A hazai 15. századi teológiai irodalom nagy ígérete, a pálos közösség meghatározó alakja volt Bátori László, aki 1420-ban született Nyírcsászáriban. Csak feltételezzük, hogy Itáliában tanult, később Hunyadi katonája lett. 1457-ben fordított hátat a világnak és lett pálos szerzetes a rend budaszentlőrinci monostorában. Egy idő után innen remeteségbe vonult a Hárs-hegy egyik barlangjába, ahonnan csak röviddel 1484 táján bekövetkezett halála előtt tért vissza kolostorába. A szerzetesként töltött évtizedek alatt lemásolta a teljes magyar bibliát, amely sajnos a történelem viharaiban elveszett. Ugyancsak nem maradt meg az a Szentek élete címet viselő munka, amelyet Bátori latinból ültetett át magyarra. Nevét csak a Bátori-barlang őrzi a Hárs-hegy oldalában.

Nagy pálosok

Hadnagy Bálint (1460–1537) erdélyi jobbágyfiú volt, aki Krakkó egyetemén tanult, majd a budaszentlőrinci kolostor lakója lett. 1511-ben jelent meg Remete Szent Pál élete című munkája, benne a budaszentlőrinci ereklyékhez kapcsolódó csodás gyógyulások jegyzékével és Szent Antal életrajzával. A politika világában jutott magasra a rend következő nemzedékének tagja, az 1482-es dalmáciai születésű Fráter György, aki Szapolyai János király, Izabella királyné és János Zsigmond bizalmasa, kancellárja, ravasz diplomatája, az önálló Erdélyi Fejedelemség megteremtője, kinevezett bíboros volt. 1551-ben a Habsburgok zsoldosai gyilkolták meg.

A török időkben a felvidéki Malacka melletti Máriavölgy kivételével házaik elpusztultak, az 1680-as években azonban újraéledt a pálos közösség. Voltak kolostoraik a következő században egyebek között Pápán, Tőketerebesen, Nagyszombatban, Pesten. A pesti házat és templomot, a Központi Szeminárium és az Egyetemi templom épületét is ők emelték, ezek emlékét mára csak a híres Pálos Könyvtár őrzi, de a feloszlatás után több helyen ők vették át a jezsuita iskolákat is. A magyar pálos közösség a felvilágosodás egyházpolitikai viharai közepette, a 18. században is adott jeles gondolkodókat a hazai irodalmi és kulturális életnek. Ilyen volt a fiatalon elhunyt Ányos Pál költő (1756–1784), a felvilágosodás, a nemzeti öntudat és a szentimentalizmus, a lírai érzelgősség megszólaltatója, aki alig huszonnyolc évet élt. Őt közel fél évszázaddal túlélte rendtársa és barátja, Virág Benedek költő, műfordító, történetíró (1754–1830), a rend feloszlatása utáni évtizedekben írásaiból élő független literátor. A pálos költő-triász harmadik tagja Verseghy Ferenc (1757–1822) volt, irodalmár, nyelvész, esztéta, Bessenyei körének tagja, a rend feloszlatása után tábori lelkész, majd független irodalmár, a Martinovics-per elítéltje, kilenc börtönév után szabadulva házitanító, alkalmi szellemi munkás. Költői művek, esztétikai írások mellett nyelvészeti dolgozatok és magyar nyelvtankönyvek írója, szerkesztője is volt.

Kép

A salföldi Pálos kolostor romjai - Kép: Páczai Tamás

Miután II. József országaiban 1786-ban feloszlatta a rendet, az főleg lengyel földön élt tovább. Többszöri próbálkozás után a pálos élet itthon csak 1934-ben indult újra a budai Sziklatemplomban és Pécsett, majd 1940-ben a Petőfiszállás melletti Szentkút kegyhelyen, amelyet aztán a pálosok miatt Pálosszentkútnak neveztek el. 1950-ben azonban a rendek erőszakos felszámolása ismét elérte őket is. Az ÁVH 1950 júniusában elhurcolta a szerzeteseket, megsemmisítette rendházaik értékeit. A rendtagok közül Vezér Ferencet a Grősz-perben halálra ítélték, kivégezték, Kováts Ferencet 1958-ban a pufajkások verték agyon, a mintegy negyven magyar pálos egy része börtönbe került, a rend illegalitásban működött tovább. 1989 után újraszerveződtek a magyarországi pálosok. Napjainkban a magyar tartomány kereteiben Pécsett, Budán, Márianosztrán, Petőfiszállás-Pálosszentkúton és az erdélyi Hargitafürdőn 20 pálos szerzetes őrzi tovább Boldog Özséb lelkiségét. A nagyvilágban is szépen elterjedt az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend: jelenleg világszerte hetvenkét házban mintegy ötszáz szerzetes él, Lengyelország mellett olyan országokban is, mint Ausztrália, az USA, Dél‑Afrika, Kamerun, vagy Európában Olaszország, Németország, Anglia, Spanyolország, Horvátország, Lettország, Ukrajna, Fehéroroszország, Csehország és Szlovákia.

A pálosokról rendtörténeti kiállítás is látható: https://paloskiallitas.oszk.hu/

A cikk megjelenését támogatta: