Hogyan érthetik meg egymást a különböző generációk?

Nemzedékek harca 

„Panni 17 éves és klímaszorongása van, vegetáriánus, hogy ezzel is óvja a bolygót. A szülei nem értik, hogy lányuk miért nem eszik a családi hagyomány szerint készített töltött káposztából, hiszen ezzel tönkreteszi a vasárnapi ebédek hangulatát.” 
„Dani 21 éves, a felnőttek szerint lehetetlen alak, aki folyton a gép előtt ül, játszik vagy chatel a haverjaival, és nem lehet vele komolyan beszélni.” 
„Emi négyéves izgága ovis, a szomszéd Julika néni szerint a liberális nevelés kudarca. Julika néni minden találkozás alkalmával kifejti, hogy mit gondol a mai fiatal szülők gyerekneveléséről, akik szerinte túl szabadjára engedik a csemetéiket.” 

Apák és fiaik, anyák és lányaik, szomszéd nénik és gyerekek eltérően látják a világot, értelmezik a helyzeteket és másképp is kommunikálnak ezekről. Ezeket az eltéréseket előszeretettel szoktuk dátumokhoz és korszakokhoz kötni, pedig a nemzedékek közötti különbségek nem magából a születési évszámból vagy a földrajzi helyből erednek, hanem a megélt szocializációs tapasztalat különbözőségeiből.

Csepeli György szerint: „A nemzedék az eszmélet és az emlékezet közössége. (…) Az emlékezet azért közös, mert közös volt az eszméltető történelmi környezet. (…) Egy-egy nemzedék sajátos módon éli meg a történelmet. Identitásába beépül az adott történelmi hatás és ez kollektív emlékezetként kezd működni. Az ily módon megszületett nemzedék azután párbeszédbe vagy konfliktusba bocsátkozik azokkal, akiknek más az emlékezeti hagyományuk, más a kollektív emlékezetük, akár azért, mert korábban, akár azért, mert később születtek.” A különféle generációk (csendes generáció, baby boom nemzedék, X, Y, Z és alfa generáció) különböznek a gondolkodásmódjukban, a hozzáállásukban, a viselkedésükben és értékrendjükben, továbbá másként reagálnak a konfliktushelyzetekre is, ami kommunikációs szakadékot képez a nemzedékek között. 

Címkézett generációk 

Ráadásul olyan korban élünk, amikor a változások hihetetlenül gyorsan zajlanak körülöttünk, az újdonság egy pillanat alatt elavulttá válik. Az új környezet pedig új nemzedéket formál, gyökeresen más látásmóddal. A modern kor vívmányai (digitalizáció, internet, okostelefonok), az egyre gyorsuló világ vagy a klímaválság hírei természetesen az idősebb generációra is hatással vannak, de ők a már kialakult világképükbe építik be az új tapasztalatokat, míg az ezredforduló környékén vagy az utána születettek valóságában ez válik alapélménnyé, erre épül a világuk. 

A generációs szemléletmód csapdája, amikor elkezdjük kategóriákba sorolni az embereket, és ezen a szemüvegen keresztül szemlélni őket. Ha babyboomer, akkor digitális analfabéta; ha az X generációhoz tartozik, akkor karrierista; ha Y, akkor fegyelmezetlen; ha Z, akkor elidegenedett a valós kapcsolatoktól; ha alfa, akkor semmi sem érdekli, csak a kütyük.

Ezek a címkék nemhogy segítenének, inkább eltávolítják a nemzedékeket egymástól, és megnehezítik a másik megértését. Ha rendezni szeretnénk a közös dolgainkat, akkor kategóriák helyett célszerű a generációs elméletből azt kiemelni, hogy különböző hatások hogyan formálják a szemléletmódunkat, viselkedésünket és kommunikációnkat, és hogy ezeknek a hatásoknak a megértésén keresztül közelebb kerülhetünk a másik ember valóságának a megismeréséhez, megértéséhez és elfogadásához. 

Kép

Kép: Freepik

Aszimmetria a tudásban 

A különböző generációk között gyakran a tudásmegosztás kapcsán alakul ki konfliktus, aminek az egyik fő oka a fiatal nemzedék kiváló technikai ismerete. Régen a szerepek egyértelműek voltak: a szülők a nagyszülőkhöz fordultak tanácsért, a gyerekek a szüleiktől tanultak, az idősebb generáció tapasztalatát és tudását pedig nem kérdőjelezte meg senki. Manapság gyakran előfordul, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai többet tudnak a digitális eszközök kezeléséről, mint a szüleik, ráadásul a netgeneráció az információkhoz is könnyen hozzájut, ezért a különböző nemzedékek közötti tudásátadás és az ezekhez kapcsolódó kommunikáció is megritkult. Tapscott szerint a netgeneráció kíváncsi, nyitott, független és önvezérelt tanulókból áll, akik hozzászoktak az azonnali válaszokhoz.

Számukra egyszerűbbnek tűnik kiguglizni a káposztástészta receptjét, mint felhívni a nagymamát és megkérdezni, vagy könnyebb egy videót megnézni a virág átültetésének mikéntjéről, mint hazautazni, és ellesni a fortélyt az édesanyjuktól.

Mindezekkel párhuzamosan a kommunikáció is átalakult: egyre nagyobb szerepet kap az online kapcsolattartás, ahol a beszélgetéseket az internetszleng, a rövidítések, az emotikonok, a gifek és a mémek uralják, amelyeket az idősebb generáció nem mindig ért. 

Aszimmetria a hatalom terén 

Sokan emlegetik nosztalgiával a „régi szép időket”, amikor a gyerekek még fegyelmezetten ültek a padokban, követték a tanár utasításait, és tudták, hogy hol a helyük. A fiatal beosztottak tisztelettel tekintettek a tapasztalt, idősebb generációra, nem kritizálták és nem keltek versenyre vele. Rudolf  Dreikurs már a 20. század derekán megfogalmazta, hogy a hatalom terén bekövetkező változások nem csak a szülő-gyerek vagy a tanár-gyerek kapcsolatban jelennek meg, ezek valójában következményei a társadalomban bekövetkezett változásoknak. Jane Nelsen is felhívja rá a figyelmet: olyan viselkedést várunk el a gyerekektől, ami ránk sem jellemző, hiszen nem mutatunk példát sem alázatosságból, sem engedelmességből. Ez pedig sok esetben haladás. Haladás, hogy lehet véleményünk, hogy szabadon kifejezhetjük az igényeinket és a szükségleteinket, hogy nem kényszeríthetnek olyan dologra, amit nem szeretnénk megtenni, hogy szabadon nemet mondhatunk, és nem kell rettegni attól, hogy pórul járunk csak azért, mert másképp gondolkozunk, vagy éppen egy kisebbségi csoport tagjai vagyunk. A családban, a házastársak között is megszűnt a hagyományosan fennálló hierarchiabeli különbség, a férj többé nem teljhatalmú ura és parancsolója a feleségnek, nem rendelkezik felette, a feleség pedig nem az engedelmesség mintapéldája. Rudolf Dreikurs egyenesen úgy fogalmaz: „Amikor apu elvesztette a hatalmát anyu fölött, mindketten elvesztették a hatalmat a gyermekeik felett.” Nevelni azonban nem csak hatalommal lehet, sőt, jól nevelni valójában nem hatalommal lehet.

A feltétlen tekintélytiszteletet és a diktatórikus nevelést megfélemlítéssel, illetve fenyítéssel lehetett fenntartani. Amikor a régi szép idők fegyelmét sírjuk vissza, akkor ezeket az eszközöket is visszasírjuk. 

A tekintélyhez való viszony mára átalakult, a fiatal generáció számára a személyes szabadság az egyik legfontosabb érték. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy a demokrácia nem jelentheti a rend felborulását, az anarchia beállását, és a gyermek diktátorrá válását. A felnőttek irányító szerepére továbbra is szükség van, hiszen vannak jogok és kiváltságok, amikre a nagyobb tapasztalat, az érettség és a különféle készségek jogosítják fel őket. A vezetés szükséges, de mindenki (a gyerekek is!) megérdemli, hogy méltósággal és tisztelettel bánjanak vele. A megalázás, megszégyenítés és fenyítés csak rövidtávon kecsegtethet eredménnyel, hosszú távon mindössze annyit érünk el vele, hogy a gyermekek is feljogosítva érzik magukat arra, hogy ugyanezt tegyék másokkal. 

Hídépítés a generációk között 

A kamaszok mindig is megkérdőjelezték a szülői ház mintáit, feszegették a határokat, kutatták az igazságot és az élet értelmét, az idősebb generáció pedig mindig is gyanakvással és előítélettel tekintett az ilyen irányú törekvésekre. A különbség annyi, hogy a világ gyorsabban változik, amivel együtt a hierarchia is felborult, a kommunikációs stratégiák pedig teljesen átalakultak. Ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy ne éljünk tagadásban és elutasításban, hanem tisztelettel forduljunk egymás felé, bármelyik generáció tagjai vagyunk is. 

Kép

Kép: Freepik

Tiszteljük a múlt örökségét! 

„Nagyon okosak lettünk, csak a bölcsességet veszítettük el.” (Polcz Alaine)

Igaz ugyan, hogy az információs szupersztráda minden kérdésünket képes megválaszolni, mindazonáltal sokat veszíthetünk, ha leértékeljük a felmenőink tapasztalatait, és elveszítjük a kapcsolatot a múltunkkal. 
Nemrégiben részt vettem egy klímaváltozásról szóló kerekasztal-beszélgetésen, ahol néhány véleményben megjelent az idősebb nemzedék felelőssége, és úgy tűnt, időnként bizony megfeledkezünk arról, hogy a nagyszüleink még újrahasznosítottak, komposztáltak és sokkal inkább kapcsolatban voltak a természettel, mint a modern kor embere. A reakciókból teljesen nyilvánvaló vált, hogy amikor fontos kérdések kapcsán mi és ti szembenállásban kezdünk gondolkozni, akkor valójában árkokat ásunk, ami nem viszi előre sem a probléma megoldását, sem az egymáshoz való közeledést. 
A generációk közötti valós kötelék és a kommunikáció erősítése azért is fontos, mert a múlt történetei, a közös gyökerek és hagyományok egyaránt fontos szerepet játszanak identitásunk, önértékelésünk és megküzdési képességeink alakulásában. 

Maradjunk nyitottak! 

Csepeli György szerint a digitális tapasztalás nagyban hasonlít a gyermekkori mágikus tapasztaláshoz. Felnőttként sem érdemes legyinteni erre, ugyanis ha képesek vagyunk újra felfedezni a gyermeki énünket, a nyitottságot, a kreativitást és spontaneitást, és mindezt harmóniába hozni a felnőttkorban megszerzett élettapasztalattal és bölcsességgel, akkor abból igazán jó dolgok sülhetnek ki. 

A nyitottság azt is jelenti, hogy elfogadjuk, hogy az életkor nem minden, vannak dolgok, amiket egy fiatal jobban tud nálunk, és ő is taníthat minket. Ha érdeklődéssel fordulunk a fiatalok világa felé, akkor ők is szívesebben beszélgetnek majd velünk más kérdésekről is. 

Töltsünk időt egymással! 

Közhely, de a minőségi együtt töltött idő és a beszélgetés nem megspórolható. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyet is kell értenünk, a cél nem a meggyőzés, hanem a másik gondolatainak meghallgatása, megértése és elfogadása a kölcsönös tisztelet légkörében. Amikor kritizálás nélkül meghallgatjuk a másik embert, azzal éreztetjük, hogy az ő oldalán állunk és erősítjük a kapcsolatot. A legtöbb ember (különösen igaz ez a kamaszokra) teljesen elzárkózik és elutasítóvá válik, amikor kioktatják. Gondoljunk csak azokra a lelkifröccsökre, amiket gyerekkorunkban kellett végighallgatnunk: előre lehetett tudni, mi fog elhangzani, hozzánk mégsem jutott el az üzenet, mert érzelmileg teljesen bezárkóztunk. Prédikálás helyett érdemes párbeszédet kezdeményezni a kölcsönös együttműködés és tisztelet jegyében. Ilyenkor valóban kíváncsiak vagyunk a másik gondolataira és érzéseire, ezáltal ő is nyitottá válik a mi nézőpontunk figyelembevételére, ami elindíthat az együttműködés, valamint a közös problémamegoldás útján.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>