Hét film, ami megmutatja: együtt minden könnyebb

Állj mellém! (1986)

1982-ben a horrorkirály Stephen Kingnek egy novelláskötetében két olyan írása is megjelent, melyek nem horrortörténetek, s hamarosan Oscar-díjas mozik alapjául szolgáltak. Az egyik A remény rabjai, a másik pedig A test, amelyből az Állj mellém! című felnövéstörténet, a barátság, az összetartás és az önismeret meséje született. A gyermekkor utolsó, a felnőtté válás első ízeit kóstolgatja benne a négy kiskamasz főhős, akik elindulnak eltűnt társuk holttestét felkutatni.

A sorsformáló útra különböző problémákat – bántalmazás, elhanyagolás, alacsony önértékelés – visznek magukkal otthonról, de egymás társaságában megtapasztalják a valódi elfogadást. A közös kaland során számos akadályt leküzdve megtanulják: együtt könnyebb átvészelni a nehézségeket.

A legmeghatóbb jelenetben a mindössze 23 évesen drogtúladagolásban elhunyt River Phoenix által alakított Chris karaktere elárulja a narrátor Gordie-nak, hogy ő jobban hisz benne, mint a saját szülei.

Az érzelmi támogatás megerősíti a fiút: ne hagyja, hogy mások véleménye befolyásolja az életét. Rob Reiner filmje azt is üzeni, hogy a tinédzserkori kapcsolódásaink nemcsak pillanatnyi támaszok, hanem hosszú távon is meghatározhatják életünket.

Kép

Képkocka az Állj mellém! című filmből

Doc Hollywood (1991)

Bájos romantikus vígjátéknak indul – és végig az is marad – ez a tipikusan ’90-es évekbeli hangulatú alkotás, amelynek forgatásán a Vissza a jövőbe-trilógiával halhatatlanná vált Michael J. Fox először tapasztalta, hogy remeg a kisujja. A színészt fél évvel később Parkinson-kórral diagnosztizálták, így mindjárt más érzésekkel figyeljük az orvost, akit a filmben alakít.

Főleg, hogy a Doc Hollywood éppen arra tanít, hogy ember tervez, Isten pedig megmutatja, mi az igazán fontos.

Az értékes kapcsolatok, a siker és a boldogság közötti különbség például az. A főhős plasztikai sebésznek készül egy nagyvárosban, ám mielőtt befutná ezt az álomkarriert, egy kis vidéki „porfészekben” ragadva kénytelen a helyieknek segíteni. Ahogy egyre több időt tölt az általa kezdetben lesajnált közösségben, rájön, hogy a valódi öröm a pénz és a hírnév helyett a kölcsönös gondoskodásban rejlik. Az egymásra utaltságból ő és páciensei is jól jönnek ki, ráadásul egy csinos mentőorvos iránt érzett vonzalma meggyőzi: nem is olyan szörnyű, ha valakivel megosztja az életét…

Kép

Michael J. Fox a Doc Hollywood című filmben

Good Will Hunting (1997)

Két Oscar-díjat is érdemelt Robin Williams és Matt Damon jutalomjátéka, amely arról mesél, hogy változni, a múlt sérelmeit feldolgozni valakivel szövetségben lehet igazán. Az emberi kapcsolatok – legyen szó barátságról, szerelemről vagy mentorálásról – segíthetnek legyőzni a belső démonokat. A címszereplő Will született matekzseni, de mélyről érkezve érzelmileg elzárja magát másoktól. Sean Maguire pszichológus empátiája ugyanakkor megérteti vele: nem kell egyedül hordoznia a terheit, épp a mások iránti bizalom lehet a kulcs lelke gyógyulásához.

A terapeuta legfontosabb mondata – „Nem a te hibád” – szinte megváltja a fiút, aki mindig azt hitte: a múltja miatt nem érdemel jobb életet.

Will barátja, Chuckie (Ben Affleck) is fontos karakter, mert igazolja, hogy a jó barátok nemcsak elfogadnak olyannak, amilyen vagy, hanem ösztönöznek is arra, hogy kihasználd a benned rejlő lehetőségeket. Will és Skylar (Minnie Driver) kapcsolata pedig rávezet arra, hogy az intimitás és a szeretet elkerülése helyett az érzelmek őszinte megélése vihet előbbre, még ha ez kockázatvállalással jár is együtt. A Good Will Hunting arra biztat: vállaljuk fel sebezhetőségünket!

Kép

Matt Damon és Robin Williams a Good Will Hunting című filmben

Út a vadonba (2007)

Christopher McCandless történetét az élet írta, ettől még drámaibb. A fiatal férfi mindent hátrahagyva egyedül vágott neki az alaszkai vadonnak, hogy megtalálja az igazi szabadságot. Úgy érezte, a modern társadalom hamis és korrupt, ezért elutasította a fogyasztói világot, a családot és minden kötöttséget, inkább magányosan – szó szerint – elveszett a természetben. Bár egyedül akart lenni, útközben több emberrel is találkozott, akik szeretettel fordultak felé. Ők azt üzenték: az együttlét lehetősége mindig adott, ha elfogadjuk azt. A film fokozatosan rávilágít, hogy az élet értelmét nem pusztán az egyéni felfedezés, hanem a másokkal való közös megélés is adja.

Chris végül teljesen magára maradt Alaszkában, túl későn döbbent rá, hogy – amint azt egyik utolsó naplóbejegyzésében írta: „A boldogság csak akkor valódi, ha megoszthatjuk”.

Tragikus sorsa jól szemlélteti, hogy az egyéni szabadsághajszolás elszigetelődéshez, mély magányhoz vezet, közösség nélkül az életünk nem lehet teljes.

Kép

Képkocka az Út a vadonba című filmből

A segítség (2011) 

A Kathryn Stockett azonos című regénye alapján készült, Oscar-díjjal elismert film az 1960-as években játszódik az amerikai délen, és fekete háztartási alkalmazott nők szemszögéből idézi fel az előkelő családoknál őket ért megaláztatásokat. A történet nem áll meg itt: bemutatja, hogy akkor kezdődhet el a társadalmi változás, amikor emberek összefognak és fellépnek az igazságtalanság ellen. Főhősei meg merik szegni a berögzült társadalmi normákat, hogy kiálljanak magukért és másokért, amire egy kívülről jött segítség – az Emma Stone által alakított friss diplomás, fehér újságírónő – motiválja őket.

A hallgatás fenntartja az elnyomást, az igazság pedig kockázatos, de megéri közösen felvállalni - derül ki a közel két és fél órás inspiráló drámából, amely hét Oscar-nyertes színésznőt is felvonultat.

Az alapul szolgáló könyv is figyelemre méltó: a szerző egyetlen önálló regényét gyermekkori élményei ihlették, kiadását vagy hatvanszor visszautasították, mire megjelenhetett. Végül több mint tízmillió példányban kelt el, 42 nyelvre lefordították, és száz héten át vezette a New York Times sikerlistáját.

Kép

Képkocka A segítség című filmből

Az igazi csoda (2017)

Nathaniel Newman (a filmben Auggie Pullman) súlyos arcdeformitással született, 21 éves koráig körülbelül 70 műtéten esett át, hogy életminősége javulhasson. Az ő valós gyerekkori történetét dolgozza fel Az igazi csoda, amely – R. J. Palacio könyve alapján – érzékeny módon meséli el, hogy a fiú a meghökkentő külsejét övező előítéletek közepette miként illeszkedett be iskolai közösségébe.

Erőteljes szimbólum, hogy Auggie kezdetben csak bukósisakban volt hajlandó megjelenni a társai között, aztán szép lassan lekerült róla a védőburok.

A történet megmutatja, hogy a család és a tágabb közösség támogatása milyen sokat adhat bárkinek, pláne egy extra kihívásokkal küzdő személynek. Auggie egyéniségét megismerve ugyanis egyre több őt körülvevő ember segít abban, hogy ne a külseje, hanem a belső értékei határozzák meg a sorsát. A film arra is ráébreszt, egy-egy apró gesztus mekkora változást hozhat valaki életébe, sőt egy egész – jelen esetben iskolai – közösség légkörét is átformálhatja.

Kép

Képkocka Az igazi csoda című filmből

Az alkotás külön erőssége, hogy a Pullman család többi tagjának nézőpontját, küzdelmét is felvillantja. Ebből azt is leszűrhetjük, hogy mindannyian egy kicsit Auggie-k vagyunk: megvan a saját csomagunk és történetünk, amelybe olykor mások együttérzése és a közösség ereje hozhatja el az igazi csodát.

Téli szünet (2023)

Az elcsépelt karácsonyi filmes kliséktől mentes Téli szünet tavaly méltán hozott el egy Oscar-szobrocskát. Három különböző hátterű szereplő – egy tanár, egy diák és egy konyhavezető – váratlan kapcsolódását mutatja be a karácsonyi szünet alatt egy bentlakásos iskolában.​ Személyükben olyan emberek kötnek barátságot, akik elsőre teljesen másnak tűnnek. A szigorú tanár, akit senki sem kedvel, a problémás diák, akinek családi gondjai vannak, és a fiát gyászoló konyhavezető a maguk módján mind magányosak, az együtt töltött idő alatt azonban rájönnek: közös tapasztalataik, érzéseik révén támogathatják egymást. Végül fokozatosan megnyílnak és feldolgozzák saját traumáikat.

Kép

Képkocka a Téli szünet című filmből