Hangya az, akinek nincs szabad ideje, csak munkája
Az ember többféleképpen is célját veszítheti. Ha a gyorsaság szempontjából nézzük, akkor kétféle lehet ez folyamat. Van, aki értelmetlennek lát mindent maga körül, és ezért lelassul. Csüggedten úgy mozog, mint egy lassított felvétel, és szinte nem is érzi értelmét annak, hogy kikeljen az ágyból. Ott van azonban a másik irány, a felgyorsulás. Van, aki úgy veszti el élete célját, hogy szinte bepörög. Fél az értelmetlenségtől, ezért állandóan szalad valami után.
Kép: Flickr / Scobleizer
Nemrég olvastam Hamvas Bélánál:
„Aki Iránban a közösség ellen vétkezett, annak hangyabolyokat kellett elpusztítania. Ezt a rítust összefüggésbe hozták azzal, hogy a hangyaállam valamikor emberi közösség volt. Ez a közösség, lehet, hogy az éhenhalástól való félelmében vagy veleszületett örömtelenségében, vagy valamely ismeretlen októl hajtva és szorongva olyan szervezetet épített ki, amelyben a középpontban a munka állott. Semmi más, csak a munka. Nem volt színház, nem volt költészet, nem volt muzsika, nem volt sport.
Hangya az, akinek nincs szabad ideje. Munka lett az evés, az ivás, kötelesség a szerelem. Tompult automatizmusával dolgozni, fát hordani, vizet meríteni, beverni, kirakni, eltenni, szállítani, monomániás egyhangúsággal, folyton-folyton dolgozni, ösztönből, kényszerből, szokásból... dolgozni és dolgozni.
Valamely mutáció következtében a munkaállam leszakadt. Nem volt nehéz leszakadnia. A többi néphez úgysem fűzte semmi. Nem volt zenéje, csak munkaüteme, nem volt költészete, csak munkaparancsa, nem volt vallása és soha nem nézett az égre. ...Egyszerre több millió lény. Elkezdett feketedni, hat lába nőtt, csápja és rágója, mindez hihetetlenül praktikusan, munkájához mérten és annak megfelelően, kedélyét elvesztette és egyre mogorvább lett. Elkezdett zsugorodni és sietni és sietni és sietni, hogy egyszer munkájával elkészüljön. A munka azonban olyasvalami, amivel még soha senki sem készült el.”
Hamvas Béla hihetetlen erővel fogalmazza meg ebben az írásában, mi történik akkor, ha az ember úgy dolgozik, hogy közben nem néz az égre, ha csak abban hisz, amit képes elvégezni.
Ez a közösségi önzés egy kifejlett formája. A munka elsővé tétele feltétlen leszakít egy kis közösséget a többiről, és feltétlen valamiféle visszafejlődést eredményez az élet egyéb területein.
A Biblia egyik zsoltárában ezt olvassuk: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” (Zsolt 127,1) Mai nyelvre így is fordíthatjuk: Felsőbb szempontok vannak minden valódi tettünk mögött. Alapvetően nem is mi dolgozunk. Mivel ezt figyelmen kívül hagyjuk, ezért esünk abba a csapdába, hogy saját magunkat tesszük egyedüli építővé. Azonban ha nem szeretnénk hangyákká zsugorodni, mindenképpen nézzünk munka közben az égre, és adjunk hálát azért, hogy dolgozhatunk.
Valaki megáldja kezünk munkáját.
Meg kell állni néha. Most szinte kötelezővé is lett ez! Érdemes időnként kicsit távolból szemlélni az életünket. Akkor kiderül a cél is, amiért ezen a földön mindenféle dolgunkat tesszük, és talán nem süppedünk bele sem a gyorsaság, sem a lassúság céltalan tetteibe.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
