Halálos kutyatámadás történt a kerületünkben – ez lehet a póráz nélküli sétáltatás következménye

„Légy szíves, ne engedd ide!” A mai napig élesen emlékszem, amikor friss gazdiként először kértek ilyet tőlem a kutyaiskolában. Pedig a szóban forgó gazditárs kedvence látszólag teljes léleknyugalommal, szorosan a lábánál álldogált, póráz a nyakában, feszültségnek semmi nyomát nem érzékeltem. Azon túl, hogy el nem tudtam képzelni, miért mond nekem ilyet ismeretlenül, nagyon nem esett jól: sőt, kifejezetten barátságtalannak tartottam a felszólítást. Nem fért a fejembe, hogy feltételezhet bármilyen ártó szándékot az én kis kajla, akkor még csak féléves kis szőrpamacsomról. Miért is ne engedhetnénk összébb kicsit őket? Hisz az enyémnek még minden új, többek között azért is kezdtem el kutyaoviba járni vele, hogy ismerkedjen, szocializálódjon más ebek társaságában – hol máshol, ha nem egy ilyen közegben. Majd nem sokkal később megértettem: ez a mondat értünk volt – mind a négyünkért – nem pedig ellenünk: már csak a méreteket elnézve is gondolhattam volna, hogy nem mi jelentettünk veszélyt rájuk nézve. Mostanra pedig már azt is tudom, aki egy kicsit is felelős állattartónak vallja magát, az ebben a szellemben gondolkodik és cselekszik – és nem csak azzal van elfoglalva, hogy „cuki” fotók tömkelegével árassza el a közösségi médiát a „szőrös gyerekéről”. 
Vagy azzal, hogy kérkedően póráz nélkül sétáltassa a kedvencét. Mert sajnos itt, az egészen szűk lakóhelyünkön is naponta futok össze olyanokkal, akik rendszeresen hagyják, hogy a kutyájuk szabadon nyargalásszon, sok méterrel előttük, mögöttük, amihez az állatnak épp kedve szottyan. 

„Ne aggódj, nem fogja bántani!” „Csak játszani akar, nem kell tőle félni” – kiabálják sokan már előre ilyenkor, mintha csak biztosak lehetnének benne, hogy ez esetben is így lesz. 

Óvatosan közeledünk, az enyém pórázon. Mindig. Féltem, mert pici, és mert még mindig bohókás és naivan játékos. Majd megkönnyebbülve nyugtázom, ezt most megúsztuk, a másik kutya tényleg csak megszaglászta, és már tovább is vágtázott. A baj viszont egy másodperc töredéke alatt előállhat, és ebből bizony már mi is kaptunk ízelítőt. A kiskutyám felé vágtázó, ugatva acsarkodó border collie már (rá)ugrásra kész pózba meredt, amikor a gazdája loholva beérte, és hangos kiabálások kíséretében nagy nehezen vissza tudta magához parancsolni. Én hasztalan ordítottam a felbőszült kutyára, ő tudomást se vett rólam, ezért inkább az embernek kiáltoztam, hogy csináljon már valamit, és fogja vissza a kutyáját. Rettenetes volt megérezni a teljes kiszolgáltatottságot, hogy mennyire pillanatokon múlik ilyenkor minden. A kutya, az állat pedig, bármennyire is meg vagyunk győződve az ellenkezőjéről, kiszámíthatatlan. Még a legcukibb, legkedvesebb is. Igen, minden bizonnyal az enyém is. 

Összeszorult szívvel olvastam a hírt a minap, hogy halálos kutyatámadás történt a kerületünkben, egy kisgyerekes szülők által is frekventált, zöld közterületen. Az áldozat egy védtelen, pórázon sétáltatott, kistermetű kutyus, akinek a nagy, de főleg a kicsi gazdáját mélységesen megrázta a brutális eset. Ahogy állítólag a támadó kutya gazdáját is. 

Egy dolog azonban biztos, ez a tragédia sem történhetett volna meg, ha a nagytestű kutya pórázon lett volna. 

Hiába gondolod azt, hogy a te kutyád végtelenül barátságos, és biztosan nem lenne képes ilyesmire, soha nem tudhatod. Nem lehetsz biztos benne, milyen reakciót vált ki belőle egy másik kutya, egy ember vagy egy adott helyzet. Ahhoz, hogy megtörténjen a baj, még csak az sem kell, hogy rárontson egy másik élőlényre, elég, ha például hirtelen megijed valamitől: fogja magát, és kirohan az úttestre, egy autó elé vágtázik – belegondolni is szörnyű, milyen lehetséges következményekkel. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pixabay

Ahogyan – a hír hallattán joggal felbolydult – helyi kutyás csoportban valaki nagyon találóan megfogalmazta: 

A póráz, mint az autós gyerekülés vagy a biztonsági öv, adott esetben életet is menthet. 

Nem azért találták ki, hogy kellemetlen perceket szerezzenek vele az állatnak vagy a gazdájának. A szétmarcangolt kiskutyát ugyan már semmi se hozza vissza, az esete kapcsán viszont újra el lehet ismételni, hogy minden kutyatulajdonoshoz, minél többször eljusson: kutyát nem sétáltatunk közterületen póráz nélkül! Még akkor se, ha úgy gondoljuk, hogy megbízhatóan be tudjuk hívni. Ha pedig tisztában vagyunk vele, hogy hajlamos agresszíven viselkedni, emiatt pedig veszélyes is lehet a többi kutyára, akár emberre nézve is, adjunk rá szájkosarat. Nem csak a saját kiskedvenceink, hanem mindegyikük testi (és lelki) épségéért mi, emberek, gazdák tartozunk felelősséggel. Kérhetem én a másik gazdát, hogy ne engedje közel – ha még pórázra se rakja, esélyünk sincs. Csak a jószerencsében bízhatok. Arról nem is beszélve, hogy a sétáltatás címszó alatt szabadon, gazdájuk körül nyargalászó kutyák nemcsak másik kutyára, hanem a kisgyerekekre nézve is veszélyesek lehetnek. Tegyük hozzá, adott esetben még a pórázon sétáltatott kutyák is: ezzel persze azoknak a szülőknek is jó lenne számolniuk, akik megkérdezés nélkül idegen kutyákhoz engedik közel a gyerekeiket. Illetve azoknak is, akik a (kis)gyerekeikre bízzák a kutyáik sétáltatását.