Görényszag

Aki sokféle állattal osztja meg az otthonát, arra általában furcsán néz a külvilág. Vannak, akik bolondnak tartják, mások titokban irigylik. Egy azonban bizonyos: a „bogaras” ember sohasem unatkozik, és mindig van mit mesélnie…

Én magam ugyan soha nem tartottam görényt, de kedves emlékeim, történeteim azért kötődnek hozzá. A vadászgörény háziasítása évezredes múltra tekint vissza a Földközi-tenger környékén, ám társállatként csak az utóbbi évtizedekben lett népszerű. Eredetileg üregi nyúl vadászatára, illetve kártevők (patkányok) irtására használták, kihasználva azt az adottságát, hogy abba a résbe is könnyűszerrel követi a prédát, ahová a legkisebb termetű kotorékeb sem tudna behatolni.

Hajtűkanyar a föld alatt

A görényt, mint általában a menyétféléket, fékezhetetlen vadászösztön hajtja: nem csupán az éhség miatt vadászik, hanem „sportból” is, és pontosan ez az, amire az embernek szüksége volt: amilyen kártékony ez a tulajdonság, ha a tyúkólba szabadul be, olyan hasznosnak bizonyul a szapora rágcsálókkal szemben. Hihetetlenül hajlékony gerincének köszönhetően szinte kígyóként siklik be a lyukba, a lakók pedig pánikszerűen menekülnek előle a vészkijáratokra borított hálóba. A görény nem szorul meg a szűk járatokban, mert ha kell, akár hajtűkanyart is tud venni. Persze ez az önfejű kisragadozó nem irányítható olyan tökéletesen, mint a kutya, és megesik, hogy dolga végeztével egyszerűen összegömbölyödik és elalszik valahol a föld alatt, ezért aztán a görénnyel való vadászat nélkülözhetetlen kelléke az ásó.

Milyen is a görényszag?

Az emberrel szemben a jól nevelt vadászgörény bizalmas, kedves, szelíd, és ha apró rigolyáit el tudjuk fogadni, akkor szórakoztató kedvencnek bizonyul. A kutyával is könnyen összeszoktatható. Ám lehet egy állat bármilyen kedves és mókás lakótárs, lehet a pofácskája lenyűgözően bájos, mindez hiába, ha a neve valamiért rosszul cseng, és előítéletek kötődnek hozzá. A görény „Achilles-sarka” a szaga, pontosabban az a negatív képzettársítás, amely a „görényszaghoz” járul. Erről az állatról szinte mindenkinek az jut eszébe elsőként, hogy büdös – tegyük hozzá, elsősorban azoknak, akik soha életükben nem éreztek még görényszagot. Valójában a görény általános testszaga, különösen a hímeké, jellegzetes ugyan, de egyáltalán nem kellemetlen, édeskés, pézsmás illat. Legendás bűzmirigyét akkor veti be, ha halálra rémítik, de egy szelíd, emberhez szokott görénynek erre nincs szüksége.

Az „egzotikus füstölő”

Éppen a szaghoz kötődik az egyik történet, amely mindig mosolygásra késztet, ha felidézem. Egy jó barátomhoz készültem látogatóba, és elkísért egy kedves hölgyismerősöm is. Ennek a barátomnak pedig – sok egyéb állata mellett – volt egy Manó névre hallgató, jól megtermett, igen szelíd hím vadászgörénye is, aki az előszobában lakott, már amikor gazdája éppen visszaparancsolta a ketrecébe, és nem garázdálkodhatott szabadon a lakásban. A lakásba lépve a leányzó (aki nem tudott Manó létezéséről) a levegőbe szimatolt, és megkérdezte: „Mi ez a kellemes illat, talán valami egzotikus füstölő?” Nem értette szegény, hogy a házigazda meg én miért törtünk ki harsány nevetésben a kérdése hallatán, míg a kacagástól fuldokolva ki nem böktük, hogy amit érez, az a görény szaga…

Forgatás a szigeten

Ugyancsak emlékezetes marad számomra az a filmforgatás, amikor egy ismeretterjesztő tévésorozat számára készítettünk összeállítást a ház körül élő állatokról. Solymász barátom, Somogyi László segítségét kértem, aki akkoriban a margitszigeti kis vadaspark főápolójaként dolgozott, így helyszínt és szereplőket is tudott biztosítani a forgatáshoz. Az egyik bemutatott állatfaj a görény volt, és Lacinak volt is egy vadas színű példánya, amely hitelesen alakíthatta a baromfiudvar környékén portyázó ragadozó szerepét. Forgatókönyvünk szerint a görénynek a raktár félhomályában kellett felbukkannia: úgy képzeltük, hogy majd kimászik a sarokban álló gabonazsákok mögül, felkapaszkodik a mellette álló ládára, végigszalad a tetején, félúton megáll, visszanéz, bele a kamerába, majd továbbhalad, és eltűnik a túloldalon.

A négylábú filmszínész

Most már csak egy kérdés volt: hajlandó lesz-e a görény mindezt úgy végigcsinálni, ahogyan mi elképzeltük? Laci biztosított minket arról, hogy ez nem lesz probléma, megvannak rá a módszerek. Egy patkányt végighúzva a nyomvonalon, annak illatával kijelölte a láthatatlan ösvényt, amelyen a görénynek haladnia kellett. Amint a mohó kisragadozó szagot fogott, már alig várta, hogy indulhasson, és a megadott jelre fürkészőn szimatolva indult el a kijelölt úton. Amikor a láda közepére ért, Laci az operatőr háta mögött tapsolt egyet. A görény a hirtelen zajra felkapta a fejét, hátranézett, egyenest bele a kamerába, de amikor látta, hogy csak a gazdája bohóckodik, zavartalanul folytatta útját, s végül a ládáról leugorva eltűnt a képből. A felvétel pontosan úgy sikerült, ahogy elképzeltük, egy színész sem csinálhatta volna különbül!

Tények és tippek

– A görény a menyétfélék közé tartozik, ahova rajta kívül a nyest, a nyuszt, a borz, a vidra és a hermelin, valamint maga a menyét is.

– A vadászgörényt számos színváltozatban tenyésztik, gyakoriak a teljesen fehér, albínó példányok.

– Leonardo da Vinci Hermelines hölgy című festményén a nő ölében ülő állat sok vitát gerjesztett: vajon valóban hermelin-e, avagy vadászgörény? A hölgy személye több szálon is kötődik a hermelinhez, így egész biztos, hogy az állat annak volt szánva, ám külleméből ítélve a festő modellje valószínűleg szelíd vadászgörény lehetett (a valódi hermelin jóval kisebb).

– Mint általában a menyétféléknek, a görénynek is igen erős az állkapcsa a termetéhez képest. Ezért már kölyökkorában le kell szoktatni arról, hogy akár játékból is harapjon.

– Mivel a görény neve nem cseng túl jól, idegen művek magyar fordításában gyakran menyétre „finomítják”. Így például „vadászmenyétként” szerepel az Ovizsaru című vígjátékban, melynek főszereplője Arnold Schwarzenegger volt.