„Ma jobban szeretlek, mint tegnap, de kevésbé, mint holnap” – Fornosi-Domáreckájá Júlia és Fornosi Pál mesélnek házasságukról

Fornosi-Domáreckájá Júlia, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője és Fornosi Pál zenész, zenetanár kilenc éve alkotnak egy párt, és azt mondják, minden nap egyre jobban szeretik egymást. A közös gyökerek, az azonos értékrend mellett az együtt átélt nehézségek is erősítették a köztük lévő köteléket. 

Fornosi-Domáreckájá Júlia és Fornosi Pál
Fornosi-Domáreckájá Júlia és Fornosi Pál – Fotó: Katona László

Ugyanabból a kárpátaljai faluból származtok, szüleitek pedig jó barátok voltak – mintha a sors kezdetektől egy párnak szánt volna titeket. 

Pali: Nagyborzsován nőttünk fel, ahol mindenki ismer mindenkit, mi azonban sokáig elkerültük egymást: gyerekként máshová jártunk iskolába, később Juli Budapesten tanult tovább, én pedig Ungváron. 

Juli: Miután elvégeztem a Pesti Magyar Színiakadémiát, csatlakoztam a beregszászi színház társulatához. Palkó akkoriban a borzsovai kultúrház vezetőjeként dolgozott, és mellette a Beregszász Dixieland Bandben trombitált. Egy szüreti bálon találkoztunk, ahol felléptek a zenekarral. Amikor meghallottam őket játszani, felkaptam a fejem, hogy milyen zenekar ez. Az ismerőseim elnevették magukat, hogy hiszen borzsovai a trombitás, hogyhogy nem ismerem. Nem sokkal később ő is látott engem a színpadon, ezután kezdtünk beszélgetni. 

Pali: Nagyon megfogott Juli izgalmas személyisége. Hat hónapig udvaroltam neki, aztán megkértem a kezét. 

Juli: Tetszett, hogy Palkó klasszikus módon udvarolt: ellátogatott hozzánk, randira hívott. 

Ma már ez kiveszőben van, Kárpátalján viszont még élnek a régi szokások, a fiúk például házhoz mennek udvarolni. 

Úgy látom egyébként, hogy a kárpátaljaiak, bárhol is éljenek, azokkal értik meg a legjobban magukat, akikkel azonos gyökereik vannak. 

Milyen egy igazi kárpátaljai lakodalom? 

Pali: Általában nagy lagzikat tartanak 100–200 fővel, de van olyan település, ahol az 500–600 fő is megszokott. Mi száznyolcvanan voltunk, mivel mindkettőnknek széles a baráti köre, és a családunk is nagy. Együtt mulattak színészek, zenészek, fergeteges bulit csaptunk! 

Juli: A tánc hevében történt velem egy kis baleset: a nagylábujj körmöm beszakadt. Mivel a pap volt az egyetlen, aki nem fogyasztott alkoholt, ő vitt be a kórházba. Számomra nem a fájdalom volt a bánat, hanem hogy nem tudok tovább táncolni, de helyettem is mulatott a násznép. Szerencse, hogy ez hajnali négykor történt és nem előbb. Az ismerőseink azóta is az akkori év legjobb esküvőjeként emlegetik. 

Házasságkötésetek meghitt pillanatokban is bővelkedett. 

Juli: Palkó református, míg én katolikus vagyok, ezért ökumenikus jellegű esküvőt tartottunk: Németh Sándor katolikus pap adott össze minket a templomban, majd Zán-Fábián Sándor református püspöktől is kaptunk egy áldást az étterem teraszán, ahol ünnepeltünk. 
Németh Sándor atya mondata a kedvenc idézetünkké vált: „Ma jobban szeretlek, mint tegnap, de kevésbé, mint holnap.”
 
Mit jelent számotokra ez a gondolat? 

Juli: A házastársakra szokás mondani, hogy kiegészítik egymást, mint a fazék és a fedő, egy ismerősünk szerint viszont mi két fedő vagyunk. Azonban amióta együtt vagyunk, sokat változtunk egymás mellett, és sok mindent átéltünk, mint a gyerekeink születése vagy édesapám elvesztése, amik még jobban megerősítették a kapcsolatunkat. 

Pali: 

A házasságunk egyik alapja, hogy mindig megbeszéljük a problémáinkat: ha az egyikünk azt kérdezi, „Mi a baj?”, a másik nem válaszolhatja azt, hogy „Semmi”. 

Juli: A kárpátaljai emberek egyébként nehezebben beszélnek az érzéseikről, a családomban sem volt ez szokás. Húszévesen én tanítottam meg otthon, hogy mondjuk ki egymásnak, „szeretlek”. Kettőnk közül ezt inkább Palkó igényli, az én szeretetnyelvem a szívességek: jólesik, hogy az utóbbi időben sokkal jobban kiveszi a háztartás körüli feladatokból a részét. 

Nem sokkal az esküvőtök után megérkezett kisfiatok, Palkó. Jó fiatalon családot alapítani? 

Pali: Mi ezt a példát láttuk, ebben nőttünk fel. Számomra az a furcsa, hogy a magyarországi fiatalok a harmincas éveikben kezdenek gondolkodni a családalapításon, amire alaposan rákészülnek, egzisztenciális szempontból is mérlegelnek, és negyvenesek, mire gyerekük születik. Az apám azután kezdett építkezni, hogy megszülettem, de nem volt belőle hátrányom. Megtanultam, az élet nem úgy működik, hogy beleszületünk valamibe, hanem egy folyamat, amit együtt alakítunk. 

Juli: Sokan tartanak a házasságtól, a gyerekvállalástól, de amikor már benne van az ember, rájön, felesleges volt a félelem. Ha az egyik félnek nehezebb is valamiért, akkor a másik segíti. Csak nem kell sajnálni az egymásra szánt figyelmet, törődést és elfogadást. 
Én vágytam arra, hogy fiatalon váljak anyává, azért is, mert fontos volt, hogy a nagyszüleim is megismerhessék a gyerekeimet. Magam is nagyon kötődtem a saját dédmamámhoz, és szerettem volna, ha ezt az élményt ők is megtapasztalják. Egy dédi ugyanis más, mint egy nagyi. Palkónak és Rózának két dédmamája is él, aminek nagyon örülök. 

Milyen egyéb értékeket igyekeztek átadni nekik? 

Pali: Ez nincs kőbe vésve, mint a Tízparancsolat. A gyerek olyan, mint egy nagy tükör: azt fogja mutatni, amit lát tőlünk. Például van egy kis gyümölcsösünk, ahol szoktam kertészkedni, és olykor Palkó is velem tart. 

Ezzel megtanulja a munka hasznosságát, és nem fog kétségbe esni, ha földes lesz a keze. 

Fontos számunkra a hitre nevelés is: rendszeresen járunk misére, istentiszteletre, a fiunk pedig a templomba is elkísér minket, már egészen pici kora óta. Emellett minden este közösen imádkozunk. 
Juli: Szerintem ezek a dolgok is ugyanúgy bele tudnak épülni a gyerekek rutinjába, mint a reggeli fogmosás. Palkónak nem gond végigülni a misét, és akármilyen álmos is este, szól, ha még nem imádkoztunk. 

Mozgalmas életet éltek. Hogyan fér bele a kettesben töltött idő? 

Juli: Igazság szerint korábban sem voltunk sokat kettesben, mivel az esküvő után hamar megszületett Palkó. Emellett nem vagyunk otthonülős család, gyakran szervezünk programokat a szüleinkkel és a barátainkkal, amikor a gyerekeket is visszük magunkkal. Mi nemcsak a szülinapokat, hanem a névnapokat is megünnepeljük – ez azt jelenti, hogy egy héten legalább egyszer valahol máshol vacsorázunk, amit szintén együtt töltött időként élünk meg. 
A nagymamák egyébként bármikor tudnak a gyerekekre vigyázni, bár nem szoktuk előre beprogramozni a kettesben töltött időt – szerintem nem is kell hozzá elmenni otthonról. A hétvégi közös, nyugodt reggeli például felér egy étteremben töltött vacsorával. Este, lefekvés előtt pedig beszélgetéssel zárjuk a napot.

Tavaly februárban háború tört ki Ukrajnában. Kárpátaljai magyarokként hogyan élitek meg mindezt? 

Juli: Vannak könnyebb és nehezebb időszakok is. Igyekszünk tenni a dolgunkat, lekötni magunkat. Ha túl leszünk rajta, biztosan erősebbé válunk. A háború révén megtapasztaltuk, hogy minden mennyire mulandó, és egyik pillanatról a másikra megváltozhat az élet. 

Azóta még jobban értékeljük, hogy mindenünk megvan, amire vágytunk: szép gyerekeink, munkánk, és egy erős családi és baráti körünk, akikre bármikor bármiben számíthatunk. 

Az elmúlt évben egyébként még erősebben megtapasztaltuk a Gondviselést. Például sokáig hiába vártunk egy második gyermekre, nem fogant meg. Miután kitört a háború, megjegyeztem az egyik barátnőmnek: most lenne a legideálisabb teherbe esni, mert akkor biztosan nem a háborúra fókuszálnék, hanem befelé figyelnék. És így is történt, decemberben megszületett Róza. 
Nagyon figyelnek ránk odafönt, erre más magyarázat nincs. 

Pali: Az emberek sok máshoz hasonlóan hajlamosak előre megtervezni a gyermekáldást is, de rájöttünk, nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi elképzeljük, hanem ahogyan Isten elrendeli. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023 májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti