„Férfi létemre inkább szerelőt hívok, ha valami elromlik. Most akkor nem vagyok igazi férfi?”

Ádám vagyok, szeretetben élek a párommal a közös otthonunkban, de a barkácsolás és a ház körüli teendők teljesen hidegen hagynak. Férfi létemre inkább hívok szerelőt, ha valami elromlik a lakásban, minthogy szakképzettség nélkül nekiálljak bütykölni, és kárt tegyek valamiben vagy önmagamban. A párom elfogad így, mert pontosan tudja, hogy senki nem tökéletes, és hogy nincs olyan, hogy valaki mindenhez ért. Én ugyanígy állok őhozzá: tiszteletben tartom, hogy nem süt-főz professzionális szinten, és az sem üti meg az ingerküszöbömet, ha néha magam készítem a vacsorám.

Mint azt mondtam is neki a megismerkedésünkkor: nem szakácsot keresek benne, hanem társat.

Gyerekként még nagyon is vonzott a barkácsolás világa, előszeretettel bóklásztam bútorboltokban, kíváncsi voltam, hogyan készül egy szép asztal vagy egy éjjeliszekrény. Otthon volt egy saját kis szerelőpadom, sok-sok szerszámom, amiket büszkén vittem le a játszótérre is. Ahogy teltek az évek, és egyre több elvárásnak kellett megfelelnem az iskolában és a versenysportban, a barkácsolás iránti vonzalmam alábbhagyott. Kiskoromban sosem láttam apukámat a garázsban autót szerelni, nem faragtunk együtt szobrokat. Az én édesapám – közgazdász lévén – az informatika világában mozog otthonosan, én pedig mindent, amit a számítástechnikáról tudok, tőle tanultam. Nem tudok összeszerelni egy bútort, képtelen vagyok kicserélni a redőny gurtniját, viszont bármikor képes vagyok újratelepíteni a Windowst, kijavítani a rendszerhibákat, és új életet lehelni olyan nyomtatókba és telefonokba, amelyekről már mindenki lemondott.

Mivel korán megtanultam, hogy az idő pénz, és hogy nem szégyellendő dolog bevallani azt, ha valamihez nem értünk, ma már a telefonom névjegyzékében éppúgy szerepel a villany- és a vízvezetékszerelő telefonszáma, mint a redőnyösé vagy a festőé.

A lapokból álló bútorok összeszereléséhez mindig olyan ismerőst hívok át, aki érti a dolgát, és aki – velem ellentétben – nem úgy tekint a szerelési útmutatóra, mint bonyolult és misztikus NASA-térképre. A múltkor például elromlott nálunk a vécé, pontosabban napokig folyt a tartályból a víz. Csak álltam a tartály alatt, és fogalmam sem volt, mit kellene csinálni, végül apósomat hívtam fel, aki részletesen elmagyarázta, mit is kell csinálnom ahhoz, hogy a csobogás elálljon.

Természetesen a legalapvetőbb háztartási munkákat el tudom végezni, például be tudok fúrni egy szöget a falba, ki tudok cserélni egy villanykörtét, csakhogy egyáltalán nem érzem azt, hogy nekem be kellene fúrnom egy szöget a falba, vagy ki kellene cserélnem egy villanykörtét. A mai világban már az is magas léc, hogy eltartsa valaki a családját úgy, hogy közben lelkileg-szellemileg is jelen tudjon lenni otthon. Vannak, akik szerint nem vagyok igazi férfi – hát, aláírom, én azonban úgy vélem, a férfiasságot nem abban mérik, elég olajos-e a kezed vagy hogy van-e elég bőrkeményedés a tenyereden. Mint ahogy egy nő sem attól nő, hogy takarít vagy főz. A belső értékek az irányadóak.

Ami a férfiasságot illeti: szerintem az igazi férfi mindenkinek mást jelent. A szóhoz mindenki más-más képet és jelzőket társít.

Számomra az igazi férfi az, akiről sugárzik a biztonság, az életöröm, a stabilitás és az erő. Aki nemcsak fizikálisan és biológiailag néz ki férfinek, hanem maximálisan annak érzi magát, vállalva az emberi lét összes velejáró érzését, jót és rosszat egyaránt, nem félve egyiktől sem. Tudatosan és felelősségteljesen él, célokat tűz ki maga elé, és kellő ambíciói vannak ezek megvalósítására. Nem szégyelli kimutatni az érzéseit, megbízható társ, aki a párjával képes mély témákról is beszélgetni, vagyis érzelmileg is intelligens.

Tudom jól, hogy mára a nő és férfi minőségek átrendeződtek, s hogy a határ is egyre inkább elmosódik „férfias” és „nőies” feladatok között. A nők lassan minden olyat megoldanak, ami korábban férfimunka volt, mellette elvégzik a női munkát is. Próbálnak szupernők, szuperanyuk lenni, mutatván, hogy mindent elbírnak. A férfiak egy része válaszul elkezd kompenzálni: férfimunka helyett inkább elmennek gyesre, vagy vezetik a háztartást, amíg párjuk részlegvezetőként dolgozik egy jól fizető cégnél.

Szerintem ezzel sincs semmi gond, egészen addig, amíg valamelyik fél e felállást nem éli meg teherként.

Állítom ezt azzal együtt, hogy én a klasszikus családi értékekkel és nemi szerepekkel szimpatizálok. Férfi vagyok, és szeretek férfi lenni, mert jó érzés, hogy támasza és védelmezője lehetek a páromnak. S ha a gyermekem egyszer azt mondja majd, hogy autó- vagy villanyszerelő szeretne lenni, én teljes mértékben támogatni fogom őt. Talán egyszer majd megtanít kereket cserélni.