Az agy tanulni akar, engedjük neki! – Kalandos, de hasznos az ismeretszerzés ötven felett

A negyvenedik születésnapomon, 2014-ben újra beültem az iskolapadba a Szegedi Tudományegyetem környezettan szakára. 

Matekóra. A tanár nagyon kedves és szimpatikus. Nagyjából a fiam lehetne. Vakító szőke haja van, fekete keretes, vastag lencséjű szemüvegén át közelről olvassa könyvéből a feladatokat. Számomra szédítő gyorsasággal jön egyik példa a másik után. Közben írja is a táblára a matematika nyelvén mindazt, amit olvas. Én pedig próbálom jó kisdiákhoz illően a magammal hozott kockás füzetbe másolni a tábla tartalmát. Közben igyekszem gondolkodni is, de az agyi tevékenységemet lassított felvételnek érzem. 

Mintha egy fura, párhuzamos univerzumba kerültem volna, csak kapkodom a fejem a múlt és a jelen között. Mert valahogy minden olyan ismerős: az azonosságok, a függvények értelmezési tartománya, a párhuzamos szelők tétele. De kicsit több időre volna szükségem huszonegy év távlatából, hogy felvegyem a ritmust. A következő tantárgy: a kémia alapjai. 

Kovalens kötés… Tényleg! Volt valami ilyesmi. De mi is az? A Google, bár elém tárja a definíciót, nem sokat segít rajtam. Lapozgatom a jegyzetet; mintha kínaiul lenne minden. 

Megállapítom, a tananyag és a fejemben lévő kémiatudás között akkora szakadék tátong, hogy azt a tanórák nem fogják áthidalni. Máshol kell kezdenem. Óra után beballagok egy könyvesboltba, és megveszem a Kémia 10–14 éveseknek című könyvet. Az egyetemi jegyzettől egy kicsit visszalépve, ezzel kezdem újra kémiai tanulmányaimat.

Hogy miért is kellett nekem mindez? Sokat foglalkoztam gyerekekkel a Forgó Morgó nevű környezeti nevelési programunk keretében, és rájöttem, nem tudok eleget. Hogyan is magyarázhatnám el a gyerekeknek, hogy mi az a globális felmelegedés, mi történik az ózonréteggel, mit mutat az energiacímke, ha én magam sem vagyok képben? Hogy lehetek így hiteles?

Így kerültem Szegedre, és a környezettan BSc után a környezettudomány MSc képzést is elvégeztem. Környezetkutató diplomámat 2020-ban vettem át, oklevelemre a mai napig nagyon büszke vagyok. Velem a középiskolában nem tudták megszerettetni a kémiát. Az érettségi után fogalmam sem volt, mi szeretnék lenni. Egyet viszont biztosan tudtam: kémiával nem szeretnék foglalkozni. 

Negyven év lila ködben létezés és a Forgó Morgó-mesekönyvek megírása után a Szegedi Tudományegyetem remek tanárai kellettek ahhoz, hogy megszeressem a kémiát és a többi természettudományos tantárgyat, és rádöbbenjek arra, hogy e tudás nélkül a mai világunk környezeti és egészségügyi kihívásaival sokkal nehezebben boldogulhatunk. 

Valójában életem egyik legjobb döntése volt felnőtt fejjel újra elkezdeni tanulni. Bár a tudáshiány pótlása motivált, hatalmas kaland volt ez az öt esztendő. 

Felébredt bennem a gyermeki kíváncsiság, élveztem, ha megértettem egy-egy összefüggést, és rácsodálkoztam a világ működésére. Megtanultam kételkedni és rendszerben gondolkodni. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok. De örülök, hogy végigcsináltam. Talán ma ez a rovat sem létezne, ha nincsenek ezek a szegedi évek. Úgy gondolom, a tanulást sosem szabad abbahagyni. 

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Profimedia − Red Dot

Ha esetleg kételkednének ebben, íme egy tudományos kutatás arról, hogy a tanulás fiatalon tart bennünket. A Szellemileg frissnek maradni – Tanulás egy életen át című tanulmány szerzői szerint: „Mi, emberek, tanulásra specializált gépek vagyunk, agyunk pedig a motor, ami hajtja ezt a gépet. A koponyánkban közel másfél kilogramm tekervényes szövetbe zsúfolva található százmilliárd vagy még annál is több idegsejt dinamikus tömege, melyek mindegyike több ezer kapcsolat létesítésére képes a többi idegsejttel. Ezek a tanulógép elemei.”

A szerzők állítják: agyunk életünk második felében ugyanúgy képes a tanulásra, mint fiatalkorunkban. Ekkorra már élettapasztalattal is rendelkezünk, ez pedig jól jön a tanulás szempontjából (ezt magam is meg tudom erősíteni). 

Az agy hasonló a jó borhoz: minden egyes évvel egyre érettebbé válik. Jobb működésre késztethetjük pusztán több tudás felhalmozásával, amely a kapcsolatok kiterjedtebb hálózatát építi ki az agyban. 

A Berkeley Kaliforniai Egyetem neurobiológusa, dr. Michael Merzenich szerint „az agy tanulni akar; tanuló gépezetként le akarja foglalni magát. (…) Az agynak aktív, folyamatos tanulásra van szüksége. Változásra, ennek a változásnak pedig feltétele új készségek és képességek megszerzése; új hobbiké és olyan tevékenységeké, amelyek megkívánják az agytól, hogy átépítse önmagát. Ez a dolog nyitja.”

Dr. Rachel Wu, ugyanennek az egyetemnek a pszichológiaprofesszora negyvenkét felnőttet – ötvennyolc és nyolcvanhat év közöttieket – vont be egy kutatásba. Mindenkinek vállalnia kellett, hogy heti tizenöt órában három-öt hónapon át megtanul néhány új dolgot. Az eredmények azt mutatták, hogy a nyolcvanas éveikben járó alanyok kognitív képességei több új ismeret egy időben történő elsajátítása mellett hasonló szintre fejlődtek, mint amilyen az ötvenes éveikben járó embereké, s mindehhez elegendő volt kevesebb mint két hónap. 

Az Eurostat évente felméri, hogy Európában a huszonöt és a hatvannégy év közötti felnőtt ­korosztály hány százaléka vesz részt valamilyen oktatásban. Az európai átlag 2023-ban 12,8 ­százalék volt. Az első öt helyen Svédország (38,8 százalék), Dánia (30,5 ­százalék), Svájc (27,4 százalék), Hollandia (26,4 ­százalék), Finnország és Izland (26,1 százalék) állnak. Magyarországon a felnőtt tanulók aránya 9,6 százalék volt a vizsgált időszakban. Vajon elérjük majd az európai átlagot a következő években? 

Miért is ne tanulhatnánk valami újat 2025-ben? Miért is ne újíthatnánk meg magunkat? Én gondolkozom rajta. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.