Együttműködő a gyerekünk, vagy csak szófogadó?

A szófogadás az, ha a gyerekünk azt teszi, amit mondunk neki. Ugyanakkor a gyerekek számára a „fogadj szót” vagy „viselkedj rendesen” túlságosan általános fogalmak. Könnyen lehet, hogy számára rendben van éjfélkor ugrálni az emeletes ágyon, nekünk pedig ez már nem fér bele a „normális” fogalmába. Együttműködés esetében valami kölcsönösről van szó, amikor mindkét fél egyirányban, közösen tesz valamit.

Az együttműködő gyerek döntést hoz, amikor felismeri, hogy együttműködésre lenne szükség, és az ő választása, hogy együttműködik-e vagy sem.

Hogyan tudjuk segíteni, hogy az együttműködés zökkenőmentes legyen?

1. Mindenkire azonos szabályok vonatkozzanak! A gyereket nehéz arra rávenni, amit mi magunk sem teszünk meg. Minimum úgy érzi, hogy igazságtalan a helyzet.

2. Hagyjuk nála a döntést, amikor lehetőségeket mutatunk számára! Ne próbáljuk befolyásolni egyik vagy másik irányba, ha már adtunk módot a választásra, ne csak névlegesen tegyük, különben a következő alkalommal már nem lesz partner!

3. Mutassunk példát! Az együttműködést segíti, ha mi is osztozunk, vagy kivárjuk a sorunkat például egy játék közös használata során.

4. Adj információt! Mondd el, az adott tevékenység az adott helyzetben miért fontos a számodra. Ha pozitívan erősíted meg, és kiemeled azokat a helyzeteket, amikor remekül együtt tudtatok dolgozni, motiválod, hogy megismételje.

5. Minden olyan tevékenység jó hatású, ami erősíti a „közös” érzését, például a kooperatív társasjátékok, amelyekkel játszva nem egymás legyőzése a cél, hanem együttesen kell kitalálnunk a lehető legjobb megoldásokat. A versengés képességénél is fontosabb, ha megtanulják, hogyan tudnak beilleszkedni egy csapatba, és megtanulják saját erősségeiket.

6. Írjuk le, ami történik vagy történt. Az eredmény is számít, ám talán még többet jelent a gyerekek számára, ha az erőfeszítéseiket ismerjük el. Ne álljunk meg az „ügyes vagy”-nál. Mondjuk el, mennyit jelentett nekünk, hogy segített. Adjunk hangot annak, mekkora munkát fektetett be – természetesen akkor, ha valóban befektetett.

7. Felejtsük el a szarkazmust! A gyerekek leggyakrabban nem értik, amikor ironikusan vagy szarkazmussal próbálunk hatni rájuk. Figyeljünk arra, hogy korának megfelelő módszereket válasszunk!

8. Vonjuk be a ház körüli teendőkbe, alakítsunk ki rutinokat, akár táblázatos, írásos-rajzos formában. Ettől kezdve elmaradhat a folytonos szóbeli figyelmeztetés, ami sokat használ az együttműködési szándéknak.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>