Egy ragyogó nő: Telkes Mária, az elfeledett „Napkirálynő”

Néhány napja egy baráti beszélgetés alkalmával hallottam róla: Napkirálynő, „Sun Queen”. Micsoda nagyszerű név! Így emlegették néhány évtizede szerte az Egyesült Államokban Telkes Máriát, akinek neve – szégyellem bár, de – számomra tökéletesen ismeretlenül csengett.

Kép: Rédey Soma - Telkes Mária, az ismeretlen Napkirálynő, Természet Világa, 2009. március, 140. évf. 3. sz.

Egy méltatlanul keveset emlegetett, kiváló magyar tudósnőről van szó, akinek tudományos munkássága és szabadalmai a mai napig hatást gyakorolnak a világ energiatermelésére.
1934-ben a The New York Times összeállításában, amely a korabeli Amerika tizenegy legsikeresebb hölgyéről szólt, egyetlen tudósnő szerepelt, aki nem más volt, mint a magyar származású Telkes Mária.

2012-ben posztumusz választották be Steve Jobs-szal és Gábor Dénes fizikussal egyidőben a Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába (National Inventors Hall of Fame), amely az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgálja.

A világ tehát számontartja, mi magyarok mégis alig tudunk róla valamit. De vajon ki is volt ez a kedves mosolyú tudósnő?

1900. december 12-én született Budapesten, egy bankigazgató nyolc gyermeke közül a legidősebbként. Az Angolkisasszonyok után a Sophianum katolikus leánygimnáziumba járt, majd 1920-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen, matematika-fizika szakon. Érdekesség, hogy az egyetemre ekkor még csak alig negyedszázada, 1895 óta iratkozhattak be nők is.  

A diploma megszerzése után az ifjú kutatónő Ribáry István fizikus professzor mellett dolgozott asszisztensként és szerzett doktori fokozatot fizikai kémia területen, majd 1924-ben a Clevelandban élő nagybátyja, az ottani konzulként tevékenykedő Ludwig Ernő hívására Amerikába költözött.

Egy év múlva a clevelandi Biofizikai Intézet laborjában kezdett dolgozni, ahol az agysejtek sugárzását kutatták. Komoly eredményeket ért el kutatócsoportjával: többek között egy általa készített elektromos fényképezőgéppel meg tudta mérni az agysejtek infravörös sugarait.

1939-ben Bostonba költözött, ahol a Massachusetts Institute of Technology tanáraként és kutatójaként folytatta pályafutását.

Innentől kezdve munkássága leginkább a napenergia felhasználása köré összpontosult.

A modern kori napenergia-hasznosítást célzó kutatások és kísérletezések már az ipari forradalomtól kezdve felélénkültek Európában és Amerikában, a XX. század derekára pedig egyre inkább fontossá vált ezek hatékonyságának fokozása. A kutatások finanszírozására egyre komolyabb összegeket fordított az állami és az amerikai üzleti szféra is.

Ez volt az első, kizárólag napenergia hasznosításával fűtött kísérleti lakóház.

Egy ilyen, magántőkéből finanszírozott csoport tagja, majd 1940-től vezetője lett Telkes Mária, akinek fő feladata a napenergia-átalakítás lehetőségeinek kutatása volt. Legnagyobb problémáját a hőtárolás kérdése jelentette, erre talált megoldást a magyar tudósnő a kémiai hőtárolás segítségével, glaubersó használatával. Ő tervezte – az amerikai sajtó nagy érdeklődése mellett – a világ első napházának fűtésrendszerét is a Boston melletti Doverben.

A házba egy magyar család költözött, s igaz ugyan, hogy az 1948-as hideg telet nem bírta a kevés napsütés mellett a ház, ezért kiegészítő fűtést kellett hozzá tervezni, megépítése mégis óriási jelentőségű volt.

Telkes Mária a napenergia hasznosítására vonatkozóan számos szabadalmat jelentett be. Egyik legsikeresebb találmánya a második világháború amerikai pilótái számára kifejlesztett, napenergiát hasznosító tengervíz-sótalanító berendezés volt. Komoly problémát jelentett ugyanis, hogy a háborúban szerencsétlenül járt, tengerre lezuhanó repülőgépek pilótáinak, ha sikerült is túlélniük a szerencsétlenséget, az ivóvízhiánnyal is meg kellett küzdeniük.

Telkes szabadalmaztatott egy saját maga által tesztelt, felfújható, napenergiával működő berendezést, amely naponta körülbelül 1 liter tengervíz lepárlására volt alkalmas.

A műanyag, átlátszó focilabdára emlékeztető eszköz belsejében volt elhelyezve egy fekete filcpárna, amelyet a sós vízbe kellett mártani, és a hő hatására a gömb belső felületén csapódott le az édesvíz. A szabadalmat sorozatgyártás követte, és a háborúban minden pilóta felszerelésében elhelyeztek egy ilyen berendezést.

Tervezett ezenkívül egy napenergiával működő hússütőt is (a tudósnőből is kitör a praktikus háziasszony), amely Indiában vált elterjedtté, ahol a magas napsütéses órák száma garantálta a háziasszonyoknak, hogy az ételeik kellőképpen átsüljenek a berendezés segítségével. A találmány nagy sikerét itt is az egyszerű elven alapuló működés és a könnyű hétköznapi használat, valamint a készülék alacsony fogyasztói ára jelentette.

Telkes Mária munkásságát és sikerességét jelzi húsz szabadalma, több mint száz tudományos publikációja és az általa elnyert tizenkét nemzetközi kitüntetés (köztük az Amerikai Tudományos és Kutatás-fejlesztési Hivatal díja).

Egyetemi oktatóként, majd később nagyvállalatok tanácsadójaként is dolgozott, részt vett több tengerészeti és űrkutatási programban is. Kutatási eredményeinek jelentősége – a napenergia hasznosításának továbbfejlesztése – az 1970-es évek olajválságával tovább fokozódott, ezért további napházak építésén dolgoztak a korábbi tervek és eredmények felhasználásával.

Nem alapított családot. Az amerikai karrier mellett is megőrizte magyarságát, élete végén hazahívta az a bizonyos édes „rög".  Kilencvenöt évesen – hetven év után – tért haza, s még abban az évben, 1995-ben el is hunyt Budapesten.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti