„Eger városának egyetem kell!” – Eszterházy Károly életútja és nagyszabású tervei
A 17. századtól több ágra bomló Eszterházy család kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar történelembe és művelődéstörténetbe. A família hajdani fényét kastélyok tucatjai, műalkotások, műgyűjtemények egész sora, általuk építtetett templomok sokasága őrzi, a család hercegi és grófi címet viselő tagjai között találunk nádort, minisztert, hadvezért, főpapot. Az életüket a katolikus egyház szolgálatára szentelők között talán a legjelentősebb személyiség az a Károly gróf volt, aki Mária Terézia és II. József idején csaknem négy évtizeden át Eger püspöke volt. A hazai tudomány, kultúra és vallási élet jelentős formálójaként a királyi abszolutizmussal is szembeszegült.
Rangok és címek kísértésében
Gróf galántai Eszterházy Károly 1725-ben Pozsonyban látta meg a napvilágot Ferenc gróf, tábornok, későbbi királyi tárnokmester és Pálffy Szidónia grófnő legkisebb, harmadik fiaként. Mint legkisebb fiút, szülei alighanem eleve egyházi pályára szánták, de maga az ifjú Károly is vonzódott a papi hivatás felé. Tizenhat évesen lett az Esztergomi Főegyházmegye kispapja, a Nagyszombatban működő szeminárium növendéke. Még nem volt húszesztendős, csak készült a papi hivatásra, amikor – tekintettel családjára és főúri származására – elnyerte a rátóti préposti címet és javadalmat. 1745-ben folytatta teológiai tanulmányait Rómában, az egyházi elitképzőnek számító Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként. 1748 tavaszán pappá szentelték, majd teológiai doktorrá avatták.
Miután hazatért, magas egyházi tisztségeket ajánlottak neki, ő azonban ezt elhárítva birtokára vonult vissza, hogy minden különösebb egyházi cím és rang nélkül lelkipásztori munkát végezzen.
Ekkor már Pápa, Devecser, Ugod birtokainak ura volt, dúsgazdag főnemes, ő azonban egyszerű papként, uradalmait járva prédikált, gyóntatott, betegeket látogatott, térített a protestánsok között. Az egyházi karrier elől azonban nem tudott kitérni. Huszonhét esztendős volt, amikor minden tiltakozása ellenére az esztergomi érsek kinevezte kanonokká, szenttamási préposttá, a királynő pedig rövidesen a Helytartótanács tanácsosává és pozsonyi préposttá tette. Végül a főpapok főkegyúri, kinevezési jogával élve – XIII. Kelemen pápa megerősítését is kieszközölve – Mária Terézia 1759 végén, alig harmincnégy évesen megtette Vác püspökévé.
A szolgáló gróf és főpap
Eszterházy püspök alig három évet töltött Vácott, de ezalatt rendbe szedte egyházmegyéjét, különös lelkiismeretességgel, mindenre kiterjedő gondossággal látta el feladatait. Rendszeresen látogatta plébániáit, megreformálta a papképzést, gondoskodott az idős papok otthonáról, biztosította az egyházmegye gazdálkodását. Hozzákezdett a püspöki palota építéséhez, elkészíttette az új székesegyház terveit, letette annak alapkövét, magát a Franz Anton Pilgram által megálmodott épületet azonban már csak utóda, Migazzi püspök tudta befejezni. 1762 nyarán ugyanis, az uralkodó kegye folytán, az akkori ország egyik legnagyobb és leggazdagabb egyházmegyéjének, az egrinek a püspöke lett, ami együtt járt Heves vármegye főispáni posztjával is. Ezt a méltóságot harminchét, eredményekben és alkotásokban gazdag esztendőn keresztül haláláig viselte.
Előkelő származása, vagyona, magas egyházi méltósága dacára Károly gróf a magánéletben az egyszerű pap már-már aszketikus életét élte.
Magára alig költött, a kor szokásos barokk pompája, pazarlása, világias főpapi életvitele teljesen idegen volt tőle, nem sajnálta viszont a pénzt az egyházi és kulturális célokat szolgáló létesítményektől.
Egerben töltött évtizedei idején is naponta misézett, gyóntatott, foglalkozott papjai és hívei gondjaival, személyesen intézte hatalmas egyházmegyéje ügyeit. Észszerűsítette a püspökség gazdálkodását, pénzügyeit, megnövelte bevételeit, földjeire telepeseket, iparosokat, mesterembereket hívott, külhonból hozatott tenyészállatokkal tette eredményesebbé a juh- és marhatartást. A földbirtokok, majorságok jövedelme és a feudális járandóságok mellett bányák, malmok, fogadók, téglagyárak felett is rendelkezve – az Eszterházy-birtokokon ez a hatékony gazdálkodás ekkor már szokás volt – igyekezett maximális jövedelemre szert tenni, hogy azt az egyház és a köz javára fordíthassa.
Dunántúli családi birtokán és egyházmegyéjében templomok, plébániaházak tucatjait építtette vagy újíttatta fel, azok belső terét szobrokkal, oltárképekkel ékesíttette, új plébániákat alapított.
Papjainak száma püspöksége idején csaknem megduplázódott, a papképzés mellett az idős papokról való gondoskodás is szívügye volt. Ideje egy részét családi birtokán, Pápán töltötte, ahol felépült az Öregtemplom, a városi kórház és az új barokk kastély, Egerben megújult a püspöki palota, a szeminárium és a jogakadémia épülete, a Hejcén épített kis kastély pedig a pihenés mellett a püspök és főispán közéleti, társasági tevékenységének szolgált színhelyéül.
Egy püspök harcai és kudarcai
Főpapként gyakran keveredett vitába a királynővel, amikor pedig II. József központosító, az egyház és a nemzet érdekeit sértő intézkedései és a pápával folytatott vitái voltak napirenden, a főúri, főpapi ellenzék tagjaként igyekezett gátolni a „kalapos király” terveinek megvalósítását. Miközben támogatta a hazai iskolaügy fejlesztését, ellenezte annak központosított, állami kiépítését és ellenőrzését, sérelmezte az országgyűlés és a vármegyék szerepének korlátozását, a király által óhajtott nyelvi és szellemi diktatúrát, különösen pedig az egyházat állami ellenőrzés alá vonni akaró, a szerzetesrendeket felszámoló „jozefinista” rendeleteket. II. József halála után, az 1790-91-es országgyűlésen ő volt a katolikus párt vezéralakja, az egyház jogai helyreállításának fő követelője.
Eszterházy püspök, aki megvásárolta a kincstártól a valaha püspöki tulajdonú egri várat, és sokat tett a város barokk arculatának formálásáért, új, impozáns székesegyház építését is tervbe vette – ám amit az építészekkel közösen megálmodott, már csak utódai alatt válhatott valóra.
Legmerészebb terve az volt, hogy egyetemet adjon Eger városának.
Volt már itt jogakadémia, papi szeminárium, bölcseleti stúdium, idővel orvosi iskola is létesült, ezek bázisán ő egyetemről álmodott. Így fogott hozzá a végül is akadémiai rangú intézménnyé lett Líceum építéséhez, amelyet gazdag könyvtárral, csillagvizsgálóval, természetrajzi gyűjteményekkel is felszerelt. Egyetemi rangra emelését azonban az udvar ellenállása miatt nem tudta elérni.
Halála közeledtét érezve, amikor 1798 végén végrendelkezett, az egyházmegye javait rendezetten hagyta utódára, de előírta, hogy Eger főpapjai a továbbiakban is viseljék a szívükön a Líceum ügyét. Gróf Eszterházy Károly, a nagyvonalú építtető, gondos gazda és lelkiismeretes pásztor 1799 tavaszán távozott az élők sorából. Utóda öt esztendővel később lépett a közben felosztott, ám főegyházmegyei rangra emelt Eger főpapi székébe, immár érsekként. Eszterházyról utcákat, tereket neveztek el, egykori nagy álma, az Egri Líceum neve pedig ma már Eszterházy Károly Egyetem.
Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>