„Csillag gyúlt a sötét égen” – A betlehemi csillag újra felragyog az égbolton!
Szeretünk jelentős, lélekemelő pillanatok részeseivé válni. Magam is többször gondolkodtam azon, milyen jó lett volna a kis Jézus jászola közelében kuporogni; názáreti szomszéd gyermekként együtt játszani vele; Máriaként pelenkázni, fehér ruhát szőni rá, kenyeret sütni neki, megölelgetni és elbeszélgetni vele örömről, bánatról, a világ dolgairól. Ha ennek nem is válhattunk részeseivé, egy csodás dolognak mégis: a csillagászok előrejelzése szerint december 21-én láthatjuk az égbolton a betlehemi csillagot. Azt, amit 2027 évvel ezelőtt a napkeleti bölcsek követtek a betlehemi barlangistállóig.
Van valami vonzó az ég kékségében és sötétjében. Valami titok, misztikum, felfoghatatlan végtelenség. Mintha a napkelte és a nap nyugovása, a folyton alakot változtató felhők, a szivárvány és a csillagos égbolt mind azért létezne, hogy fölfelé irányítsa a figyelmünket.
Egy csöndes estén a csillagok mindenkinek másról beszélnek. Tóth Árpádnak hidegségről és magányról, két ember közötti áthidalhatatlan távolságról. Saint-Exupérynek csilingelnek és kacagnak, mint megannyi csengettyű, amelyek kis hercegként nevetnek. A napkeleti bölcseknek pedig hírt adtak: valahol messze, a zsidók országában király születik.
A tudósok mindig is fürkészték az eget, kutatták a világmindenség összefüggéseit, vallatták a természetet keletkezésének és működésének titkairól. Valahol napkeleten, több mint kétezer éve szintén éltek olyan mágusoknak is nevezett bölcsek, akik képesek voltak mindent feltenni egy megfigyelésre, egy csodás jelenségre.
Ezért történhetett, hogy elindultak teveháton, másfélezer kilométert megtéve, és megbizonyosodtak a különleges csillag „szavahihetőségéről”.
Tényleg üzenni tudtak a csillagok? Vajon mit lehetett kiolvasni a végtelen könyvből, odafentről? Johannes Kepler, a német csillagász fejtette meg a talányt. Ő figyelt fel Máté evangéliumában arra az ellentmondásra, hogy a Jézus születésekor uralkodó Heródes király Kr. e. 4-ben meghalt. Heródes halálát is megelőzte egy különös jelenség, a holdfogyatkozás, amelyről Josephus Flavius, a történetíró tudósít. Jézus születését tehát ennél korábbi időben kellett keresni. Az Augustus császár által meghirdetett második népszámlálás Kr. e. 8-tól Kr. e. 6-ig is elhúzódhatott. Nem maradt más hátra, mint megkeresni a betlehemi csillag magyarázatát. Kepler kiszámolta, hogy a Jupiter és a Szaturnusz együttállása lehetett a fényes égi jelenség. Erre Kr. e. 6-ban is volt példa, hármas együttállás a Marssal, de mindent figyelembe véve valószínűbbnek tűnik a Kr. e. 7-ei időpont.
Mit olvashattak ebből a napkeleti bölcsek? A Jupitert a közel-keleti vidéken a királyok csillagaként ismerték, amely a királyok érkezését jelezte. A Szaturnusz pedig Izrael, a zsidóság csillaga volt.
Ebből arra következtettek az ókori csillagászok, hogy a zsidókhoz új király érkezik. Nem tudjuk, pontosan hányan voltak, hiszen a háromkirályok megnevezést a későbbi hagyomány aggatta alakjukra, az ajándékok számából következtetve; de akárhányan is, útra keltek.
Mekkora hit kellett ahhoz, hogy hónapokat rászánjanak erre a felfedezésre! Ne inogjanak meg, és ne forduljanak vissza. A Megváltóban akkor még nem hihettek, mert nem ismerték a zsidó írásokat, ugyanakkor el tudták olvasni Isten kézírását az általa teremtett égbolton. Eljutottak Jeruzsálembe, a királyi palotába, ahol viszont az isteni kinyilatkoztatást ismerő zsidó tudósok éltek. Így sikerült megtudni, fellapozva Mikeás próféta jövendölését, hogy a Megváltó egy kis városkában, Betlehemben születik. Összeálltak a mozaikdarabkák, a próféta szava és az égi jel, mert a betlehemi barlangistállóban tényleg ott feküdt a jászolban az újszülött. Nem hiába volt a több hónapnyi várakozás, fáradozás, útkeresés. Ma egy hasonló expedíció sokkal rövidebb ideig tartana, illetve pillanatok alatt hírt kapnánk a világ másik végéből. De talán nem is ez a fontos, hanem a válaszunk: hisszük-e, hogy mindez igaz.
Akár hisszük, akár nem, a csodás jelenség megismétlődik: a Jupiter és a Szaturnusz közeledik egymáshoz. December 21-én, a téli napforduló idején annyira csökken a távolságuk, hogy szabad szemmel egynek véljük őket, ha az időjárás engedi.
Így fogja hirdetni a bolygók együttállása is, hogy a fény legyőzi a sötétséget.
Sok mindent sötétségként élhettünk meg az idei esztendőben: magányt, betegséget, félelmet, elveszítést, megrekedést. Jó lenne hinni, hogy nemcsak a nappalaink hosszabbodnak, hanem növekszik bennünk a szeretet, az egészség, a bátorság, a béke is. Ha ez a karácsony nem is hozza össze a rokonságot, nem kínál annyi portékát, nem árasztja el tömeggel és nyüzsgéssel a tereket, ha nem lesz karácsonyi feeling-máz az ünnepen – mindezek mélyén, a csöndben megszülethet valami a szívünkben. Beleszülethet Valaki a végtelen sötétségbe, hogy végre eloszlassa.
A betlehemi csillag újra megjelenik az égen. Arra figyelmeztet, hogy ideje útra kelni, elmozdulni önmagunkhoz képest. Lépéseket tenni a változáshoz. Fellobbantani szívünkben a fényes csillag tükörképét. Csalódás nélkül, alázattal elfogadni az ünnepi pillanat hétköznapiságát, karácsony csöndjét és szalmaillatát, Isten végtelenül egyszerű, emberi arcát.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
