„Amikor ugrani készülök, elmosolyodom” – Ekler Luca hálás, hogy parasportolóként az álmait élheti

Göröngyös út a „repülésig”

Van, hogy szinte kifut a világból és rekordot repeszt, meg olyan is, hogy ugrás közben úgy érzi: repül. Pedig nem indult könnyen a története. Ekler Luca sportos nagycsaládba született, a nagyszülei közül hárman is testnevelő tanárok voltak (egy pedig közgazdász), a szülei mérnökök. Három öccse, Bendegúz, Zsombor és Botond vízilabdáznak. Ő maga tízéves koráig versenyszerűen teniszezett, ám akkor egy edzésen váratlanul rosszul lett, és bekövetkezett a baj, amely után másfél hónapot kellett kórházban töltenie. Szerencsére a mozgásfunkciói a rehabilitáció során helyreálltak, a küzdelmes időszakot maga mögött hagyva már csak néhány maradványtünet nehezíti a mindennapjait. – „Van, hogy nem tudok két poharat egyszerre elvinni a kezemben, vagy nehezebben fogom össze a hajam, illetve kötöm be a cipőfűzőm. Ha rossz kedvem van, ez nyilván bosszantó, de ma már nevetni is tudok rajta – mondja. – A rossz emlékek is a részemmé váltak, sok minden szép váltotta fel őket, a cserébe kapott élmények megerősítettek. Egy percig nem volt kérdés számomra, hogy felépülök és újra sportolni fogok, ehhez az optimizmushoz persze kellett a családom és a barátaim támogatása is.”

Egy év után kezdhette újra a sportolást, és több másik sportág kipróbálása után kötött ki – édesapja ötlete alapján – az atlétikapályán. Eleinte az épek mezőnyében versenyezve mindig érzett egy kis hátrányt, ahogy ő fogalmaz, mintha lett volna egy titka, amiről a többiek nem tudnak. 2017-ben aztán látta a parasportoló Biacsi-ikreket a világbajnokságon futni, ezt követően ment el a szükséges vizsgálatokra, amelyek után – tekintettel a központi idegrendszeri sérülésére – ő is parasportoló besorolást kapott (T38-as kategóriában, amely az enyhébb sérüléssel bíró versenyzőket foglalja magában). Közben távolugróként az épek korosztályos, U23-as válogatottjába is bekerült, a hátrányt ott is sikerült leküzdenie. Jelenleg is integráltan edz és versenyez köztük is, mert a parasportolóknak évente csak egy hazai versenye van, és a nemzetközi szintű felkészüléshez több megmérettetés kell.

Kép

Ekler Luca és testvérei

Úgy véli, az épek arra tanítják, hogy számára sincs határ, a parasport-versenyeken pedig már ő húzza magával felfelé a többieket.

Előfordult, hogy a versenytársak edzői megköszönték neki, hogy egy-egy rekordjával felrázta a mezőnyt, hiszen vele rivalizálva a többiek is egyéni csúcsot értek el. Egy külföldi cikkben úgy fogalmaztak róla, hogy letette a névjegyét, mondjuk ki: klasszisnak számít a mezőnyben.

Nem feledi, honnan indult, másoknak is segít

Az edzője is klasszis, Szalma László egykori fedett pályás Európa-bajnok távolugró, akivel remekül kiegészítik egymást a munkában. Az első trénere, aki a válogatottban nemzetközi versenyen kísérte, Szikora Gyula viszont sajnos már nincs köztünk. – „Ő azt mondta, a parasportban sok mindent látok majd, amin egyszerre fogok tudni sírni és nevetni, de ha nagy dolgokat érek el, sose felejtsem el, hogy honnan indultam. Azóta minden hónapban egyszer felvillan egy kis emlékeztető a telefonomon erről, és elgondolkodom, miken mentem keresztül – oszt meg egy fontos és megható információt a TFSE szombathelyi sportolónője. – A versenyzőtársaimmal pedig kölcsönösen felnézünk egymásra, és akikkel angolul vagy németül tudunk kommunikálni, szurkolunk, biztatjuk a másikat, gratulálunk egymásnak a versenyek után. Sajátos hangulata van a fogyatékosággal élők küzdelmeinek, hiszen pontosan tudjuk, hogy a másik is milyen nehéz utat járt be. Éppen ezért óriási jutalom, egy álom megvalósulása, hogy sportolóként élhetek. Semmit nem csinálnék szívesebben! Ráadásul olyan emberekkel találkozhatok így, amely találkozásokról talán nem is álmodtam. Éreztem korábban is, hogy vár még rám valami nagyobb dolog, de idő kellett, hogy kialakuljon. Amikor a pályán ugrani készülök, ma is mindig elmosolyodom, hogy ezt csinálhatom. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak!”

Kép

Ekler Luca - Kép: Bartlomiej Zborowski

Reméljük, az a mosoly Tokióban is látható lesz, noha Luca életének eddigi legnagyobb versenye nyilván sok izgalommal is jár majd (versenyszámai augusztus 28-án, 31-én és szeptember 4-én lesznek). A mentális felkészülésben sportpszichológus is segíti.

„Ott már nem lesz helye izgulásnak! Csak én leszek és a pálya, meg amit a legjobban szeretek. Élvezni fogom mindazt, amiért eddig megdolgoztam. Nem is tűzök ki konkrét eredményt, csak ki akarom hozni magamból a legjobbat”

– jelenti ki, miközben tudjuk, hogy az a legjobb a nyár eleji Európa-bajnokságon a 400 méteres síkfutás világrekordja volt, de távolugrásban is Luca a csúcstartó. Pedig 22 évesen még versenyzőként is csak az útja elején jár, de már most gondol arra, mi lesz az aktív pályafutása után. A Testnevelési Egyetem sport- és rekreációszervezés alapképzése után az atlétikaedzői mesterképzést végzi, és további szakirányokat is tervez. Kisebb csoportokat edzett is már, a jövőben is szívesen tartana integrált tréningeket épeknek és parasportolóknak, akár gyerekeknek. Már most is sok fiatalnak szolgál iránymutatással, érzékenyítő és motivációs előadásokat tart. „Egyre több olyan ember keres meg, akikkel korábban nem beszéltem, de mondják, milyen jó, hogy a történetem által betekintést nyerhettek a parasportba, mert eddig nem ismerték, vagy nem tudták, milyen, mostantól viszont szurkolni fognak nekünk. Ebből is látom, hogy van értelme és célja annak, amit csinálok.”

A hitére mindig támaszkodhatott

Sokan olyan dilemmával is megkeresik, hogy egészségi problémájuk, illetve fogyatékosságuk van, és Lucától várnak tanácsot: lehet-e belőlük parasportoló, ő milyen sportágat ajánlana nekik, tud-e valakit, aki segíthet. „Ez már komolyabb felelősség, hiszen a szavak, amiket egy ilyen embernek mondok, hatással lehetnek az egész életére. Jó érzés, hogy mernek hozzám fordulni, én pedig örömmel segítek, hiszen a parasport óriási lehetőség annak, aki sérülést szerzett vagy azzal született – magyarázza. Egy másik óriási – nem is csak lehetőség, hanem azon túl – segítség lehet bárkinek, aki kihívások előtt áll, a vallás.

Kép

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve - Kép: Ambrus Marcsi

Luca családja amennyire sportos, annyira vallásos is, ahogy ő fogalmaz, már a születése előtti időktől része az életének a hit.

„A Jóistenhez való viszonyomon a sérülésem sem változtatott. Hiszek benne, hogy az is pont azért történt, mert Istennek más célja volt velem, mint amire addig készültem. Fiatalon kellett feldolgoznom, de már akkor is olyan erős támaszt jelentett a hitem, amelyhez mindig fordulhattam. Ez is egy hasonló vonal az életemben, mint a parasport, hihetetlenül jó emberekkel találkozom általa. Természetes volt, hogy az eredetileg 2020-ra tervezett, csak a járvány miatt elhalasztott budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra önkéntesként regisztráltam, még nem tudva, hogy 2021-ben végül összecsúszik a paralimpiával.”

A szervezők azonban így is megkeresték, hogy ha az előkészületekben és a rendezvénysorozat első napjain nem is tud részt venni, önkéntes hírnökként segítsen hírét vinni a kongresszusnak. Ferenc pápa szentmiséjén a Hősök terén és lehetőség szerint az előző esti gyertyás körmeneten már ő is szeretne jelen lenni (a NEK szeptember 5–12. között zajlik, a pápa ünnepi zárómiséje 12-én lesz). „Nagy boldogság, hogy ez a feladat is megtalált, mindig fontos volt számomra a kereszténység ügye. Évente egyszer katolikus családtáborban szoktunk részt venni a Zala megyei Bázakerettyén, ahol reggelente misével kezdünk, és esti imával zárjuk a napot. Az a közösség rendkívül sokat ad nekem! A Halleluja című dal magyar átiratát a családom a közösséghez tartozó Király Péter vezetésével külön felénekelte, ez a felvétel és más gitáros egyházi énekek szoktak megnyugtatni, ha egy verseny előtt esetleg nagyon izgulnék. A NEK kapcsán az ugyancsak önkéntes hírnökként ténykedő Tóth Gabival is megismerkedtem, aki felajánlotta, hogy bármikor hívjam fel, ha lámpalázam lenne. Így kapcsolódnak össze az életem különböző szálai, ahogy a régi cserkészcsapatunkból és most már a sportéletből is vannak jó barátaim. Velük és a párommal együtt teljes az életem” – árulja el a parasport nagykövete, aki mindjárt azt is hozzáteszi, hogy nem csupán ő az, hiszen a sorstársai mindannyian nagykövetek.