Álmodozók, akik ma is lenyűgöznek minket – A világ eszményi szépségét keresték és ábrázolták

Ők a viktoriánus korabeli angol preraffaeliták, a szívemnek oly kedves romantikus álmodozók, akik egyetemi tanulmányaim óta a kedvenc festőim közé tartoznak. Már akkor megfogott művészetük lenyűgöző dekorativitása, az a túlfűtött lelkesedés, kutató kíváncsiság, amivel keresik és meg akarják mutatni a szépséget. Az ifjú művészek saját magukat nevezték el preraffaelitáknak (angolul Pre-Raphaelite Brotherhoodnak, vagyis Preraffaelita Testvériségnek), amikor 1848-ban az akadémiai oktatás maradisága ellen lázadva megalapították saját csoportjukat. Zászlajukra tűzték a Raffaello előtti, azon belül is főleg a 14. és 15. századi, elsősorban itáliai művészeti felfogást.

Tehát nem sokkal a francia impresszionizmus megjelenése előtt döntöttek úgy, hogy a képzőművészet megújításának jegyében visszalépnek az évszázadokkal korábbi elődökhöz.

A testvériség vezéralakja az olasz menekült családból származó, költői hajlamú Dante Gabriel Rossetti volt, mellette először alapító tagként William Holman Hunt és John Everett Millais tűnt fel. Később más jelentős művészek is kapcsolódtak a testvériséghez, köztük a varázslatos illusztrációiról híres Edward Burne-Jones, valamint William Morris, a mesés kárpit- és tapétaterveiről is ismert politikai aktivista. A testvériség tagjai a kezdeti években műveiket az akkori közönség számára még titokzatos „PRB” jelzéssel látták el, így utalva titkos társaságukra. Amikor 1850-re kiderült, hogy mit is takar ez a név, törekvésüket felháborodás övezte, hiszen az ifjú művészek minden művészeti hagyománnyal szemben definiálták magukat, megtagadva a Raffaello utáni, őt követő, tehát klasszikusnak számító képzőművészetet.

Kép

Dante álma Beatrice halálának idején, 1856 – Dante Gabriel Rossetti (1828-1882). Akvarell, papír; 487 × 662 mm. Tate, 1940. - Fotó: ©Tate

Műalkotásaik tematikája igen sokszínű, a bibliai és a középkori lovagi témáktól elkezdve Dante és Shakespeare művein keresztül Keatsig számos ihletforrásból merítettek. Jellemzően irodalmi alkotásokban szereplő jeleneteket választottak, amelyeknek értelmezését sokszor csak az alapul szolgáló szöveg ismerete teszi teljessé. Festészeti stílusukra az illusztratív jelleg, az élénk színek, élesen elválasztott színfoltok, hangsúlyos kontúrok és a perspektíva mellőzése jellemző. Idealizálták a valóságot, de törekedtek a részletgazdag életszerűségre is. Művészetfelfogásuk szorosan kötődött a kortárs műkritikus és esztéta John Ruskin filozófiájához, aki természethűségre és szabad ég alatti alkotásra buzdította őket.

Híres nőalakjaik felfokozott szépsége és érzékisége jól példázza törekvéseik irányvonalát, miszerint a valóságfeletti, idealizált és tökéletességet sugárzó gyönyört keresték. Mindezek fényében talán érthető, miért számítottak saját korukban renitensnek, lázadónak.

Törekvéseik annyiban mindenképpen sikerrel jártak, hogy már életükben ismert művésszé váltak, igazi sztárok lettek, képeiket pedig több kontinensen is bemutatták a század folyamán.

Kép

Monna Vanna, 1866. – Dante Gabriel Rossetti (1828-1882). Olaj, vászon; 88,9 × 86,4 cm. Tate, 1916. - Fotó: ©Tate

Eleinte különösen bibliai témájú képeik váltottak ki ellenérzést a korabeli közönségből, hiszen ezek a katolicizmus jegyében születtek a protestáns Angliában. Ezek a festmények nem igazán az áhítatos elmélyedést szolgálják, hanem a Jézus-történetek ábrázolását felhasználva inkább a munkások, az egyszerű emberek hétköznapjait mutatják be. A csoport tagjainak életstílusa alapvetően távol állt a bibliai értékektől és a keresztény erkölcs alaptételeitől. Közösségükbe bevonták testvéreiket, feleségeiket is, gyakran egymásnak állva modellt, és múzsáikat is egymás közül választották ki, így nem csoda, hogy viharos szerelmi sokszögek, csábítások és válások szegélyezték mozgalmas életüket. Ennek ellenére – vagy éppen emiatt – munkásságukban mégis az ideák elérésére és megmutatására törekedtek. Ahogy ezt a budapesti kiállítás címe is megragadja, mindvégig egyfajta „vágyott szépség” állt alkotásaik fókuszában. A kiállítás kilenc szekción keresztül mutatja be a preraffaeliták művészetét, műveiket tematikusan elrendezve.

A kiállítótérbe belépve mintha egy másik világba csöppennénk, feltárul egy sajátos meseország kapuja, ahol teremről teremre haladva egyre varázslatosabb jelenetekkel találkozunk.

A tárlat már tematikájában is szinte a valóságból a misztikumba vezet, az egységek között pedig William Morris álomszép ornamentikái díszítik a falakat, így tényleg körbe vesz minket a 19. századi Anglia mai szemnek is kedves esztétikája. A preraffaelitákra jellemző beszédes kézmozdulatok, szimbólumok, apró részletek a németalföldi reneszánsz festészethez hasonlóan játékra és felfedezésre invitálják a nézőt: a rejtett szimbolizmushoz hasonlóan elmélyedést és alapos megfigyelést igényelnek ezek a képek. Az első ránézésre is szemet gyönyörködtető vásznak még több jelentésrétege tárul fel, ha értő szemmel nézzük azokat. Szerencsére ebben mindvégig segítenek bennünket a falakon szereplő képleírások. 

Kép

Megszegett eskük, 1856. – Philip Hermogenes Calderon (1833-1898). Olaj, vászon; 91,4 × 67,9 cm. Tate, 1947. - Fotó: ©Tate

A kiállítás legnagyobb sztárja kétségkívül a vivőképnek is választott két női alak: Rossetti Ábrándozása és John William Waterhouse-tól a Shalott kisasszonya. A méretükben is kiemelkedő művek a kiállítás vége felé kaptak helyet, és már első ránézésre letaglózó hatást gyakorolnak a szemlélőre. Shalott kisasszonyának megpillantása a kiállítás építése során életem egyik legmeghatározóbb művészeti élménye volt. Ahogy a ládából kiemelve és a fóliákból kicsomagolva lassan felfedte magát ez a földöntúli, melankolikus női alak, érezni véltem a szépség részegítő hatását, nem győztem betelni a látvánnyal. Ez a kései preraffaelita remekmű Alfred Tennyson balladájának tragikus végkifejletét ábrázolja, és magába sűríti mindazt, ami a testvériség művészetét jellemzi. A gyönyörű kisasszony leomló, vörös hajával igazi preraffaelita múzsa, a csónakot borító kárpiton szereplő jelenetek kitágítják a cselekmény terét, a természet aprólékos megfigyelésen alapuló ábrázolása pedig megfelel a ruskini elvárásoknak. A festményt áthatja valami mélyzöld, romantikus spleen.

A kiállításon látható anyag a Tate gyűjteményének legszebb darabjait mutatja be, amelyekért sokan (a cikk szerzőjét is beleértve) korábban egészen Londonig zarándokoltak.

A „Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből” című kiállítás 2021. augusztus 22-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.

Javasolt megnézni a második emeleten található, a mozgalom magyar művészetre gyakorolt hatását bemutató kísérőkiállítást is. Utóbbit „Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében” címen kell keresni, és semmiképpen sem érdemes kihagyni!