Adni jó – és kapni is

Adni jó – tartja a mondás. Kapni is jó – teszik hozzá a kevésbé költői lelkek

Adni csak akkor tudunk a magunkéból, ha valamivel rendelkezünk. Tekintve, hogy pucéron jövünk a világra, kezdetben minden tulajdonunk másoktól kapott ajándék, vagyis adomány. Később saját erőnkből is szerzünk hozzá ezt meg azt, és abból is ajándékozhatunk. 
Az ószövetségi Biblia nagy hangsúlyt helyez az adakozásra: az ókori zsidó társadalom egyik alappillérének tartja. Az anyagi gyarapodás, a gazdagság azért van – és azért vágyott cél –, hogy általa Isten dicsőségét szolgálhassuk. Ezért kell adományokkal támogatni a jeruzsálemi templomot, a szegényeket, özvegyeket és árvákat, a rászoruló rokonokat. Nem szabad úgy kölcsönt adni – a nép tagjainak –, hogy kamatot kérünk rá, mert az elszegényíti a kölcsönkérőt.
Az Újszövetség még tovább viszi az adakozás parancsát. Úgy adj, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal! Ne kürtöltess magad előtt, hogy mások lássák jó tetteid! Az üdvözülés egyik feltétele az adakozás, és nemcsak pénzt, hanem időt, figyelmet, gondoskodást és szeretetet is kell adni a rászoruló embereknek. És még mindig nincs vége a radikális újszövetségi tanításnak: ne csak a feleslegedből adj! Jézus példabeszéde a szegény asszony két fillérjéről ezt a mintát állítja elénk. (Mk 12, 41–44)
A középkori európai emberek annyira komolyan vették az adakozás üdvösségszerző voltát, hogy ebből épültek fel a mai szociális és egészségügyi intézmények elődei: a városok szegényházai, ispotályai, árvaházai. Minden ünnepen és temetésen pénzt osztottak a szegényeknek, vagy legalább ételt, és nemcsak a gazdagok, hanem mindenki, akinek volt otthona. Fontos volt számukra az üdvözülés. 
De miért jótékonykodjon az, aki nem hisz Istenben? Mert a földi lét mindenki számára értékes. Nem nehéz belátni, hogy okos adományainkkal, jótékonyságunkkal magunk és családunk számára is jobbá, élhetőbbé tesszük a világot.
Nem könnyű ma okosan adakozni. Pénzadományaink egy részét lefölözi a koldusmaffia, másik része pedig a túlzottan intézményesült segélyszervezetek infrastruktúrájára megy el. Érdemes közvetlenül a rászorulókhoz eljuttatni a segítséget, vagy olyan közvetítők segítségével, akik valódi, fizetés nélküli önkéntesként végzik ezt a feladatot.

De mikor és mennyit adakozzunk?

Talán jó segítség lehet a tizedről szóló tanítás. A tized, amely az évszázadok során „egyházi tized” nevet vett föl, és a kisebb vallási gyülekezetek be is adják a közösbe. A nagy népegyházak általában csak a jövedelem egy százalékát kérik – és az a jelek szerint bőven elég is. Emiatt a magukat kereszténynek vallók zöme is elfeledkezik a tized fennmaradó részéről, ami elsüllyed a háztartás mindent elnyelő büdzséjében. Pedig ideje lenne újra feleleveníteni a tized hagyományát, akár hívők vagyunk, akár nem. Kézhez kapott jövedelmünk tizede szolgálja a társadalom jobbítását, élhetőbb világunkat!