„A szád mondja ugyanazt, mint az arcod és a kezeid!” – Kommunikáció „Piroska nénivel”

– Mikor fogalmazódott meg benned az a gondolat, hogy a kommunikációval mélyebben foglalkozz és tréningeket tarts?
– Mindig könnyen teremtettem kapcsolatokat, gyorsan megnyíltak az emberek felém, így az évek során megtanultam hamar kiigazodni a különböző szituációkban. Ez egy adottság is, illetve rengeteget tanultam, olvastam, jártam tréningekre önfejlesztés céljából, de azért is, hogy később mások segítségére lehessek. Egy alkalommal megláttam egy sokgyermekes családot egy étteremben, ahol kicsinytől a nagyig mindenki magával volt elfoglalva. A szülők telefont adtak a gyerekek kezébe, hogy azzal kössék le a figyelmüket. Ekkor jöttem rá, hogy baj lesz, ha egy ilyen generáció nő fel.

Az évek során aztán egyre többen fordultak hozzám tanácsért, érdeklődtek, hogyan tudnának a saját kommunikációjukon javítani. Innen jött a tréning ötlete. Első tréningemet 1994-ben egy osztályfőnöki órán tartottam gyerekeknek, később képeztem tovább magam, hogy megálljam a helyem a felnőttek világában is, illetve a felnőttek–gyerekek közötti kommunikáció is foglalkoztat mind a mai napig.

– Mi a kulcsa a hatékony kommunikációnak?

– Legfontosabb az értő figyelemmel történő odafordulás a másik felé. Ne kezdj el okoskodni, ne a telefonod nyomkodd, ne adj tanácsot!

Másik oldalról pedig nagyon lényeges a figyelemfelkeltés. Ha valamilyen oknál fogva elcsúszott a kommunikáció, mindig keressük meg azt a pontot, ahol még értettük egymást. Merjünk kérdezni vagy visszakérdezni, ha szükséges, még a komfortzónánkat is elhagyva, és ne felejtsük el: mindig jogunk van, hogy kilépjünk egy adott szituációból. Fontos, hogy ilyenkor ne a másik embert minősítsük.

– Mindezt hogyan alkalmazzuk a különböző élethelyzetekben, a magánéletben és a munkahelyen?
– Ahhoz, hogy ezt alkalmazni tudjuk elengedhetetlen az érettség. Az esetek 99 százalékában a rossz kommunikáció miatt vannak félreértések. Konfliktus esetén egyszerűen ne hagyjuk szőnyeg alá söpörni a problémákat! Ha megsértődsz, valójában az egód sértődik meg. Ha nem működik valami, másik oldalról kell próbálni megközelíteni a problémát, hogy közeledni tudjunk egymáshoz.

– Mit jelent az asszertív kommunikáció? Hogyan tudjuk ilyen módon képviselni az érdekeinket?

– Manapság sokan passzívan kommunikálnak. „Hallgatni arany” – tartja a mondás, ám ez nem mindig igaz. Ilyen hozzáállással egy idő után megszokja a környezeted, hogy neked „így is jó”.

Az asszertív kommunikáció saját magunk érdekképviselete, olyan módon, hogy a másik fél érdekei sem sérülnek. Erre szoktam mondani: „Van az ÉN+TE, ebből lesz egy gyönyörű MI.” Amikor neked is és nekem is megfelel, egy idő után elérjük a célt is. Ez nem olyan egyszerű. Az asszertív kommunikációnak létezik egy sajátos módszere. Először nagyon fontos az empátiás odafordulás, utána a helyzet visszatükrözése (mindannak, ami nekem nem tetszik – nem minősítve a másikat), majd az érzés kifejezése (ami engem bánt, taszít), végül az igény, javaslat. Mondják erre, hogy nem mindenki így működik, de mindig van kilépési lehetőséged; egy idő után pedig meg fogja tanulni a környezeted, hogy ilyen módon lehet veled igazán dűlőre jutni.

– Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket helyesen kommunikálni?
– Sokszor már szülőként beléjük fojtjuk a szót egészen kiskorukban. A gyerekek hozzászoknak, hogy nem ülünk le velük beszélni, sokszor azt a választ kapják, hogy: „csak” vagy „mert”. Ezekután hogy várjuk el, hogy az iskolában feleljenek a kérdésekre? Először is tessék leülni és beszélgetni a gyerekkel! Visszamenni ahhoz a ponthoz, amikor még egyetértettek, „lefejteni őt”, mint a hagyma leveleit! Adjunk teret neki, ugyanakkor határt is a cselekedeteinek! Töltsünk vele együtt minőségi időt! A legfontosabb pedig, hogy ne felejtsük el őt szeretni!

Tréningjeim során a legkülönfélébb hátterű és életkorú gyerekekkel foglalkoztam, játékok segítségével oldottunk meg feloldhatatlannak tűnő konfliktusokat, jöttek ki belőlük egymás iránti érzelmek.

A kamaszok egy külön fejezet. Napjainkban nagyon magányosak, chatelnek, emojikkal fejezik ki az érzelmeiket. Mire találkoznak egymással, már nincs mondanivalójuk, nem tudják kezelni a NEM-et. Sokan csak azokat a megoldásokat ismerik, amiket a virtuális világban tapasztalnak. Volt például olyan, aki tőlem kért pozitív és negatív érzelmeket kifejező szavakat, mert nem ismerte azokat. De ne felejtsük el saját kamaszkorunkat! Jó hír, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint mi ennyi idősen, csak más környezetben. De ne mondjuk nekik soha, hogy „Bezzeg az én időmben!” Ez az ő fülükben halálfaktor. Mindig pozitívan álljunk hozzájuk, ne tegyünk fel túl sok kérdést nekik.

– Mi a kommunikáció szerepe a lelki segítségnyújtásban?                                                   

– Mindenekelőtt a meghallgatás, így megkönnyebbül a másik lelke. Kéretlen tanácsot viszont ne adjunk! Véleményt mondhatunk, de a döntés jogát mindig a másikra kell hagyni.

– Nagyon fontos, hogy minden ember megtanulja: a cselekedeteinek mindig és mindenkor következményei vannak, nem háríthatják másra a felelősséget. Viszont, ha valaki dönt, úgy, hogy azzal nem okoz kárt másoknak, kutya kötelességünk például barátként vagy szülőként támogatni, és továbbsegíteni az esetleges holtpontokon. Lelki segítségnyújtáskor az emberek gyakran felteszik azt a kérdést, hogy „mit tennél, ha az én helyemben lennél?” Nagyon fontos, hogy nem lehetünk mások helyében, nem is képzelhetjük oda magunkat. A nehézségek megoldásából fog a másik tanulni. Végezetül elengedhetetlen az is, hogy a szád ugyanazt mondja, mint az arcod, a kezeid. A nonverbális kommunikációt értem ezalatt, amelyet szintén tanulni lehet. Kutatók mondják, hogy minél több kézmozdulatot használunk, annál hatásosabbak vagyunk. A tested, az arcod sosem fog hazudni.

Fehér Piroska weboldala