A kommunizmus egyik első magyar áldozata: Páter Kiss Szaléz
Miközben a II. világháborút követően éledezett egy új Magyarország, a Kommunista Párt gőzerővel dolgozott a hatalom megszerzésén, és egyre inkább meghatározó erővé vált. Két tényező azonban a Szovjetunió támogatása ellenére is útját állta: az 1945-ös választásokon többséget szerzett Független Kisgazdapárt és az egyházak. Utóbbiak közül elsősorban a Katolikus Egyház, amelynek élén egy elveiből nem engedő hercegprímás, Mindszenty József állt. Páter Kiss Szaléz egy személyben pap és kisgazda politikus volt, ezért is válhatott a kommunisták egyik első magyarországi célpontjává. A kommunizmus áldozatainak emléknapján az ő történetét idézzük fel.
Páter Kiss Szaléz
Kiss Szaléz ferences szerzetes-politikus személye megtestesítette mindazt, ami ellen a kommunisták harcoltak: a polgári demokráciát és az istenhitet.
A „régi rend” szimbóluma, azaz eltávolítandó személy volt. A likvidálás eszköze pedig az 1945 utáni időszakban Magyarországon is meghonosodó koncepciós eljárás volt, amelynek szovjet receptje szerint tudatosan összemostak köztörvényes bűncselekményeket politikai vádakkal. A hatóságokat nem a valós tényállás kiderítése érdekelte, hanem politikai céljaik voltak, és ezek szerint konstruáltak meg egy olyan tényállást, amelyet a pártvezetés tervelt ki és a nyomozó szervek közvetítettek.
De ki is volt az első magyarországi kommunista koncepciós per áldozata, Páter Kiss Szaléz?
A reformátor szerzetes
Egy szegedi cipészmester gyermekeként született 1904. július 27-én. Hamar elveszítette édesapját, de szűkös anyagi lehetőségei ellenére tanulni vágyott. A szegedi alsóvárosi templomban ismerkedett meg a ferences renddel, s itt hozta meg döntését, hogy szerzetes lesz. A visszaemlékezések szerint „szent reformátor volt, fanatikusan hitte, hogy a ferences rendnek külön hivatása van a zűrzavaros világban.” Sokan rajongtak érte, de sokak számára kellemetlen lehetett mindig szókimondó, „izgága” természete. 1928-ban pappá szentelték, majd Pécsett tanított. Nevével találkozhatunk az 1930-as évek modern katolikus újságjában, a Korunk Szavában. Nemzete iránti elkötelezettségéből fakadóan sokszor kemény szavakkal ostorozta a magyar politikai és egyházi vezetést és a katolikus társadalmat, egy éles hangú cikke miatt el is kellett vállalnia egy amerikai missziót. Így lett – az angolul egyébként akkor még nem beszélő – szerzetesből 1937-ben New Brunswick plébánosa. Öt évet töltött Amerikában, de nem szerette az ottani életet: „Idegennek, otthontalannak érzem magam. Kevés itt a lélek, kevés itt a szellem. A beszédeket a legegyszerűbb nívón kell mondanom" – írta, és mindig visszavágyott szülőföldjére.
A háború kiterjedése idején, amikor mások menekültek az országból, ő 1942 januárjában az utolsó Európába induló személyszállító hajó fedélzetén haza tartott. Ekkor még nem sejthette, mennyi megpróbáltatás várja majd otthon.
Ideológiai harc az ifjakért
Kereszténységéből és humanizmusából fakadóan szemben állt minden elnyomó rendszerrel, nem meglepő hát, hogy a németekkel szembeni bátor kiállása miatt kis híján a Gestapo áldozata lett. Egy áthelyezés azonban ekkor még megmentette. Így került Gyöngyösre. A háborús kataklizma után az ifjúsággal foglalkozást tartotta legfontosabb feladatának. Ehhez elsőként egy hatékony szervezetre volt szüksége, ezért megalakította a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, a KEDIM-et. A közösség óriási sikerrel működött.
Erről letartóztatása előtt így írt: „Nekem is van itt hatalmas ifjúsági szervezetem, a KEDIM. Főképp középiskolás felsős fiúk-lányok, és akik az érettségi után tovább nem mennek. Nagyon szegények vagyunk, de azért lassan alakul és szépül mindenünk. Minden vasárnap van közös kultúrnapunk, amelyen néha 500-600 fiú és leány vesz részt. Olyan vitaestjeink vannak, hogy csak úgy porzanak bele a falak.”
A KEDIM-et azonban már 1945 nyarán támadások érték, különösen, hogy a rivális baloldali MADISZ (a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) tagsága folyamatosan csökkent. Kiss Szalézt beidézték kihallgatásra a gyöngyösi rendőr-főkapitányságra. A támadások kapcsán a páter megállapította, hogy „az ifjúságért újabb harc indult”. Azt vallotta, hogy az egyház elsődleges joga és kötelessége a fiatalok erkölcsi életre nevelése. Úgy fogalmazott, hogy: „kereszténységünk és magyarságunk egyaránt szent nekünk, s ezeknek az értékeknek a védelmében mindenre készek vagyunk”.
Mókázó barátok 1946-ban, munka közben
A KEDIM sikerei egyre erősebb ellenszenvet váltottak ki a baloldalon, ráadásul tartani lehetett attól, hogy a dinamikusan fejlődő mozgalom, élén a tettre kész páterrel, országos szinten is tényezővé válik. Páter Kiss Szaléz, aki ráadásul tagja, majd alelnöke lett a helyi Kisgazdapártnak, egyre nagyobb veszélyt jelentett a Kommunista Pártra, elnémítása rövidesen elsőrendű feladattá vált.
1946. április 28-án, húsvét vasárnapján demokráciaellenes összeesküvés vádjával letartóztatták Páter Kiss Szalézt és „társait”: azaz több tucat középiskolás fiút.
Fiúk bosszúja a szovjetek ellen
A belügyminisztérium vizsgálati dossziéja 50 letartóztatott személy kihallgatási jegyzőkönyvét tartalmazza. A Kiss Szaléz elleni fellépéshez az szolgált ürügyül, hogy néhány fiú merényleteket követett el a városban garázdálkodó szovjet katonák ellen 1945-46 folyamán, Gyöngyösön és környékén. Legalábbis ez derül ki a kihallgatási jegyzőkönyvekből. Már az áldozatok számát illetően sem volt azonban megegyezés. A magyar jelentések szerint négy, a szovjet álláspont szerint öt merényletet követett el három tizenéves fiú. A 18 éves Kizmann Ottót – akinek sváb származását minden jegyzőkönyv kiemeli – személyes bosszú vezette, amiért édesanyját – mások szerint húgát – a szeme láttára megerőszakolták részeg orosz katonák.
A kommunisták ezeket az állítólagos gyilkosságokat használták fel első, nagyszabásúnak ígérkező támadásukhoz a Kisgazdapárt és a Katolikus Egyház ellen.
A képtelen koncepció szerint a bűncselekmények elkövetésére a szerzetes bíztatta a hozzá rendszeresen járó és a KEDIM-hez valamilyen módon kapcsolódó fiúkat. A kierőszakolt vallomások szerint a bűncselekmények után, gyónások alkalmával a páter feloldozta a fiatalokat, aztán fegyvert szerzett nekik a további merényletekhez.
A fegyveres összeesküvés vádjának alátámasztásához szükség volt tárgyi bizonyítékokra is. Egy 15 évesen elhurcolt fiú így emlékezett vissza a bizonyítékok beszerzésének módjára: „Az egész házat felforgatták, feltúrták. Az egyik legény lemászott a gémeskutunkba is, és diadalmasan hozta a vízből kihúzott zsákmányt, a tárgyi koronatanút, egy rakétapisztoly roncsait. Vajon ebben az időben melyik kútban találtak volna kevesebb hadianyagot? Aláíratták anyámmal a jegyzőkönyvet, megígérték neki, hogy holnapra hazaengednek. Százhúsz hónap lett az ígéretből.”
Nagyszabásúra tervezett kirakatper
Az országos lapok 13 nappal a letartóztatások után kezdtek cikkezni a „gyöngyösi összeesküvésről”, ennyi idő kellett, hogy véglegesítsék a koncepciót, s kicsikarják a vádpontokat alátámasztó vallomásokat. Az újságok fasiszta terrorszervezet, nagy demokráciaellenes összeesküvés leleplezéséről írtak. A tervszerű sajtóhadjáratról a ’48-ban Franciaországba emigrált Garamvölgyi Artúr, a Népszava egykori tudósítójának visszaemlékezése ad képet. Azt írta, hogy a rendőrségi tudósítókat az Andrássy útra hívták. Először Décsi Gyula őrnagy (aki majd két évvel később Mindszentyt is vallatta) tájékoztatta az újságírókat, hogy elfogták Kiss Szalézt és társait, akik meg akarták dönteni a köztársaságot. Ezután bemutatták az összeesküvőket: „Sápadt, elgyötört emberek tántorogtak be a szobába. A csoport élén Kiss Szaléz állt. Reverendája sárosan, gyűrötten lötyögött testén. Arcán ökölnyi kék foltok éktelenkedtek, szája bal sarkán vér szivárgott. A serdülő fiúk úgy álltak ott, mint egy tucat megszeppent apróság.”
Az amúgy is gyenge fizikumú Szaléz atya tele volt sérülésekkel, ezért nem tudták ügyét nyilvános tárgyalásra bocsátani. A túlzásba vitt kínzásokkal elszállt a világraszóló kirakatper lehetősége. A Mindszenty-per, sőt a köztársaság-ellenes összeesküvés főpróbájának szánt ügy ezért kellemetlenné vált, és inkább áttették a szovjet katonai ügyészséghez. Sem a magyar, sem az orosz katonai hatóság nem adott ki jelentést a tárgyalásról és az ítéletről, s az újságok nem foglalkoztak vele többé.
A Kisgazdapárt vezetőinek lejáratása
A félresikerült kísérlet ellenére a Kisgazdapárt lejáratása nem volt eredménytelen. Az ügyet a párt vezetésével egy gyöngyösi származású fiatalember, a Kisgazdapártban dolgozó joghallgató kötötte össze. Az ő vallomására alapozták az országos méretű, vezető kisgazda politikusoktól kiinduló fegyveres szervezkedés koncepcióját. Először 1946. április 28-án tett vallomást. Ekkor még úgy nyilatkozott, hogy „semmiféle tudomásom nem volt arról, hogy fegyveres szervezkedés készült”. Egy héttel később, május 5-én már azt mondta, hogy „Mátra központtal olyan fegyveres szervezetet kell kialakítani, amely egy kirobbanó angolszász-orosz ellentét esetén fegyveres ellenállást fejtene ki az oroszok és a kommunisták ellen. A megbízható vezetők kiválasztásával kapcsolatban az egyházat és a kisgazdapárti szervezeteket említette”. A két vallomás felvételének időpontja között eltelt egyetlen hét alkalmas volt arra, hogy „felfrissítsék" a joghallgató emlékezetét.
Páter Kiss Szaléz
Ettől kezdve számos kisgazda politikusra tett terhelő vallomásokat, kicsikart vallomása szerint Kovács Bélával, a párt főtitkárával és Nagy Ferenc miniszterelnökkel is tárgyaltak. Az „összeesküvést” tehát a párt legfelső vezetésével igyekeztek összefüggésbe hozni.
A kínzásokkal túllőttek a célon
Szaléz atyát először Gyöngyösön vallatták, ennek módszeréről egy visszaemlékezése ad képet: „Este 10 órakor kezdődött a kihallgatásom. Leültettek egy szoba közepére állított hokedlire. Bejött vagy tíz legény, és nagy kiabálással körbefogtak. Elkezdtek ütni kézzel, bottal, ahol értek. Kirúgták alólam a hokedlit, letepertek és rugdostak. Az első ütésekkel kificamították az állkapcsomat. Ez az ütés az egyik verőlegény speciális ütése volt, több bajtársamnak kitörte az állkapcsát. Verés közben kérdezték: hol a fegyverraktáram, hány embert öltem meg... Ez így ment félórás szünetekkel reggelig... Reggel aláírattak velem egy köteg jegyzőkönyvet, de nem tudtam, hogy mit tartalmaztak. Ezeket egy külön szerkesztőcsoport készítette.”
Innen a szerzetest a rettegett Andrássy út 60-ba vitték. Egyes források szerint itt Bauer Miklós százados javaslatára többek közt azzal kínozták, hogy vödröt tettek a fejére, majd vizet csöpögtettek rá, vagy gumibottal döngették. A harangzúgáshoz hasonló állandó hang rettenetes szédülést okozott. A „Terror Házából” aztán a Markó utcába került, majd az orosz hatóságok Vilma királynő úti börtönébe vitték, ahol többek közt egy derékszíjjal válogatott módon kínozták. Augusztus 17-én szállították tovább a Conti utcai orosz ügyészségre, itt került sor szeptember közepén a tárgyalására.
Emberi ítélet és történelmi igazságtétel
A tárgyalás rövid és egyszerű volt. A törvényszék öt tagja vörös terítővel letakart asztalnál helyezkedett el. A tolmács ruszin származású volt, aki gyűlölte a magyarokat. Az ítéletek negyedóra alatt születtek meg. Egyértelmű, hogy a három gépelt oldalas ítélet már a tárgyalás előtt kész volt. A mindenfajta törvényességet nélkülöző perben négy halálos ítélet született.
Golyó általi halállal sújtottak P. Kiss Szaléz mellett három fiatalt. A többiek 7-től 10 évig terjedő szabadságvesztést kaptak, amit a Szovjetunió átnevelő táboraiban kellett letölteniük. A legenyhébb büntetést a kiskorúakra szabták ki: 7 évet kellett szovjet lágerekben tölteniük, közülük többen életüket vesztették az orosz táborokban.
Akik túlélték a Gulágot, 1953-55 között térhettek haza, azzal az ígérettel, hogy büntetésüket a jövőben nem veszik figyelembe. Mégis bűnügyi nyilvántartásba vették őket, sokan elveszítették állásukat, s a „szalézista” bélyeg egy életen át elkísérte az ártatlanul meghurcoltakat.
Folyamatosan megfigyelték őket, s kartonjukon a legutolsó bejegyzés 1988. február 9-ei keltezésű!
Az ítéletek végrehajtásáról nincs biztos forrás, de valószínű, hogy a kivégzésekre Sopronkőhidán, a Közép-Európai Gyűjtőfogházban került sor 1946 októberében. Visszaemlékezések szerint „...mindig négy-öt-hat személyt végeztek ki egyszerre. A sírgödröt a közeli erdő más-más részén a kivégzendőknek kellett megásni. Utána teljesen le kellett vetkőzni, és azután következett a gödör szélén a tarkólövés”. Biztosat ma sem tudunk. Páter Kiss Szaléz sírja ismeretlen.
A történelemben azonban működik az igazságtétel. Gyöngyösön az egykori Marx Károly utca ma Kiss Szaléz nevét viseli. A ferences rendház falán emléktábla áll. Arra járva méltó, hogy meghajtsa fejét minden magyar a koncepciós per fővádlottjává tett ferences szerzetes, Kiss Szaléz és társai emléke előtt.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
