„Világcsavargó vagyok, de a magyarságomat le sem tagadhatnám!” – beszélgetés Szepessy József vívó-világbajnokkal
„A magyarságom az első, a minden. Szeretném a hátralévő éveimet Budapesten tölteni, mert kultúrában hasonlót csak Bécs meg néhány olasz város tud nyújtani” – véli a romániai születésű Szepessy József, aki német színekben lett vívóvilágbajnok és sikeres üzletember. Bejárta a világot, Kubában Fidel Castróval is találkozott, majd az NSZK második legjobb sportolójának választották, s a legnagyobb állami sportkitüntetést kapta. Mint mondja, sikereit a kudarcaiból tanulva érte el.
Érettségi után katonák jöttek érte, hogy náluk vívjon
„Dédnagyapám a báró Négyesi-Szepessy családból származott, nagyapám a Monarchia seregében volt honvédtiszt. Kemény értékrendet örököltünk, fényképész édesapám – aki még Honthy Hannát is fotózta – és német származású édesanyám polgári szellemben nevelt fel minket Szatmárnémetiben. Templomba jártunk, a magyar nyelvű Kölcsey Ferenc Gimnázium pedig olyan fantasztikus iskola volt, hogy az osztályfőnököm később azt mondta, felért két egyetemmel és egy doktori titulussal a tudás, amit ott kaptunk! Mivel jól sportoltam, nem éreztem hátrányát a magyarságomnak, bár az 1968-as mexikói olimpiára azért nem küldött Románia párbajtőrcsapatot, mert így nézett volna ki a névsor: Pongrácz, Kristóf, Szepessy, Huszár plusz egy román versenyző…” – mesél a kezdetekről Szepessy, akit szó szerint elvittek a bukaresti katonacsapatba, a Steauába vívni: érettségi után katonák jöttek érte.
Tizenkilenc évesen bajnok lett, s 1966-ban eljutott a havannai vívó-világkupára, ahol a nemzetközi delegációt a kubai vezér személyesen fogadta.
Mivel Fidel Castro nagy kosaras volt, a miniszterek csapatával kihívta az érkező sportolókat egy kosárlabdameccsre.
Erre Szepessy így emlékszik: „Az első tíz percben hagytak minket játszani, aztán úgy megleckéztettek, hogy jóformán labdához sem értünk.” Vívóként annál jobban teljesített a román válogatottban, miközben Bukarestben szerelmes lett egy balerinába, aki részbeni magyar származása ellenére csak románul tudott, így a család elől jobbnak látták eltitkolni, hogy egybekeltek. A frigy persze kiderült, miután megírta a kinti sportsajtó. Az akkori romániai hatalommal való összeütközései miatt arra szánta el magát, hogy lelép Németországba – ezt a nagy lépést azonban Szepessy már egyedül tette meg, a felesége nem tartott vele. A sportember pontosan ötven évvel ezelőtt, 1971 januárjában Milánóba utazott a román válogatottal világkupa-versenyre, ahol eltökélten besétált a nyugatnémet konzulátusra, és…
Amikor a német Szepessy vívott a magyar Schmitt-tel
„Ellenőriztettem a konzullal, hogy anyám húga Németországban él, s ő – mivel Ceauşescu idejében javában zajlott Erdélyből a németek visszatelepítése – hivatalosan engedélyezte, hogy én is azonnal odaköltözzek. Mindez úgy zajlott, hogy a verseny után beültettek egy Mercedesbe, kitöltöttük a papírokat, még üdvözlőpénzt is kaptam német márkában, majd két német elhárító feltett a repülőre. Másnap reggel már az NSZK-ban hallgattam a Szabad Európa rádión a »disszidálásomról« szóló hírt. Ráadásul, mivel a híres vívóváros, Heidenheim polgármestere is tudott az érkezésemről, pár nap alatt elintézte, hogy nyugatnémet állampolgár legyek és az NSZK színeiben folytathassam a versenyzést.
Más kérdés, hogy onnantól hét évig nem láthattam a szüleimet, tizennégy évig be sem tehettem a lábam Erdélybe, apámmal szemben pedig a Securitate pszichoterrort alkalmazott.
Egy ember mindennap beült a fotósüzletébe egy újsággal, és figyelte őt. Egyszer el is vitték, majd szerencsére elengedték.”
A legnagyobb sportsikerek ezután jöttek. 1973-ban a göteborgi világbajnokságon Szepessyvel – vagy akkor már: Szepeschyvel – a soraikban felálló nyugatnémetek a csapatdöntőben a magyarokkal kerültek szembe. Schmitt Pálék előtte hat év alatt két olimpiát és három vébét nyertek, ám Josef és az NSZK aznap útjukat állta. Vitray Tamás a televízióban így közvetítette a csatát: „Milyen érdekes a világ, a német Szepessy vív a magyar Schmitt-tel”. A világbajnoki győzelem után választották meg a német sportújságírók Szepessyt az NSZK második legjobb sportolójának, egy sokszoros világbajnok kerékpáros előzte csak meg, a világklasszis futballista, Franz Beckenbauer a harmadik helyre szorult mögötte. És ekkor – 1974-ben – vehette át Gustav Heinemann államelnöktől az ezüst babérlevél kitüntetést is, szintén Beckenbauerrel együtt. Az erdélyi magyar a csúcsra ért – német földön (is).
Hihetetlen fordulatok az üzleti életben
Aktív pályafutása után sport- és vívótanári diplomával edzőnek, majd Németországban kitanulva a marketing és a kereskedelem csínját-bínját, üzletembernek állt. Vívóiskolát alapított Heidenheimben, az onnan kikerülő tanítványok a sport mellett csaknem mind egyetemet végeztek, a többségük doktorált is. A legismertebb közülük Arnd Schmitt, aki egyrészt fogorvos lett, másrészt kétszeres olimpiai bajnok – 1988-ban Szöulban, 1992-ben Barcelonában nyert. Egy másik, Joachim Maunz a Porschénél került vezető beosztásba, nevéhez fűződik a Porsche Cayenne autó tervezése. „Egyszer egy előadásán, ahol én is jelen voltam, felállított és megtapsoltatott, mondván, nekem köszönheti a karrierjét” – újságolja Szepessy, aki az üzleti életben is hamar kiváló ötletekkel, meglátásokkal hívta fel magára a figyelmet. A híres Adidas-tulajdonos, Adi Dassler fiának, Horstnak például egy személyes találkozón állt elő a javaslattal, hogyan törhetnének borsot a nagy rivális Puma cég orra alá. „Mert mit is jelent a Puma? Probier unbedingt mal Adidas! (Próbáld ki mindenképp az Adidast!), mondtam. Erre utána sikeres kampányt építettek.”
József maga is sportfelszereléseket gyártó cégeket vezetett akkoriban, majd – egészen hihetetlen fordulattal – csákányt ragadott, s bányásznak állt. De miért is?
„Németország egyik legjobb bányászati menedzsere meggyőzött, menjek át egy bányavállalathoz, ám ahhoz, hogy ott az igazgatótanács tagja lehessek, előbb le kellett mennem szó szerint a bányába. Először ott helyben, aztán Lengyelországban, majd Magyarországon, a Mecsekben, hogy mindegyik típusú és fejlettségű bányát megismerjem. Sosem feledem, amikor megkérdeztem, miért raknak számot mindegyik végtagomra, azt a választ kaptam, hogy robbanás esetén ebből fogják tudni, kinek a testrészét találták meg. De nem hiába csákányoztam három hónapon át a többi munkással együtt, utána nyolc évig vezethettem azt a céget. Majd a világ harmadik legnagyobb gömbcsapgyárának, a Schuck Groupnak lettem a vezérigazgató-helyettese, vagyis átnyergeltem a gáziparágra. Az elmúlt években már nyugdíjasként a Richter Lighting világítástechnikai vállalat tanácsadójaként dolgoztam, az Apple exkluzív beszállítói voltunk Tokiótól Kaliforniáig. Az utóbbi négy évben emellett a budapesti székhelyű Német Gazdasági Klub alelnökeként a magyarországi német vállalatokat is koordináltam.”
„A legtöbb barátság is Magyarországhoz fűz”
Tekintélyes lista, hát még, ha hozzávesszük, hogy a 2010-es években a Wintershall – ugyancsak gázipari – vállalat tanácsadói megbízása révén az esztendők egy részét Moszkvában töltötte.
Új társra is talált Németországban egy magyar fogorvos hölgy személyében, akivel több mint harminc éven át jártak jegyben, mielőtt kimondták volna – Florida tengerpartján, 2006-ban – a boldogító igent. Jelenleg is Heidenheim a bázisuk, főleg a koronavírus-járvány idején kénytelenek ott tartózkodni, de Budapesten is van lakásuk, szeretnének hamarosan életvitelszerűen is hazajönni. Mert az sosem volt számukra kérdés, hogy – sportkarrier, üzleti kapcsolatok ide vagy oda – a legjobban Magyarországhoz kötődnek.
„Németországban kezdettől fogva úgy tartanak számon, hogy »az erdélyi Szepessy, akinek az apja magyar, az anyja német«. Világcsavargó vagyok, de a legtöbb barátság is Magyarországhoz fűz. Például egykori ellenfelemé, Schmitt Pálé, akinek az egyik unokája a keresztlányom. Minden nyáron ott vagyok a nagy családi találkozón a Lupa-szigeten, ahol egy-egy fotó erejéig mindannyian beállunk három sorba, a felső sor piros, a középső fehér, az alsó zöld pólót visel. Egy másik vívólegendával, Kulcsár Győzővel is tartottuk a kapcsolatot a haláláig. A magyarságomat le sem tagadhatnám, noha a magyar mentalitásnak két oldala van. Az egyik egy törekvő, szabadságszerető népé, a másik pedig semmivel sincs megelégedve. Utóbbi énünknek mondom, hogy a rendszerváltozás óta folyamatosan fejlődik ez az ország, elég Romániával összehasonlítani, vagy azt nézni, hány német cég hozza ide a gyártását. A sok évtizednyi kommunizmus persze kivéreztette az embereket, nem lehet mindent hipp-hopp helyrehozni. Én viszont a törekvő fajta vagyok, egyben csapatember is. Hiszek a közösségekben! Az élet pedig olyan, mint a vívás. Évente legfeljebb egy vagy két nagy versenyt nyerhetsz, a többit elveszíted, de azokból tanulsz. Nekem is mindig a vereségeimből épültek fel a nagy győzelmeim.”
Nem felejti el, honnan indult
„A lokálpatriotizmus igazi példája, aki szereti a szülőföldjét. Azt követően is, hogy Németországban telepedett le, rendszeresen jár haza, érdeklődik az itthoni eseményekről, örül a sikereinknek, bánkódik a kudarcaink miatt, és mindenekelőtt képviseli a szatmáriakat Németországban” – méltatták Szepessy Józsefet, amikor megkapta a Szatmár megye érdemoklevele kitüntetést. Nem hiába: a városban, ahol felnőtt, később vívó-világtalálkozókat szervezett, s féltő szeretettel követi sportága magyarországi és romániai magyar utánpótlásának fejlődését. Az ő kezdeményezésére alakult ki partnerség Szatmár megye és a németországi Ostalb járás között, amelynek keretében a szatmáriak felszerelt mentőautókat, tűzoltóautót és rengeteg orvosi berendezést is kaptak Németországból.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
