Szeretetet, tiszteletet és anyanyelvet kapnak – Csángó gyerekeket táboroztatnak az Öku tanárai

– Bár a gyermekotthonban sokkal jobb körülmények között élnek ezek a gyerekek, mintha a szüleikkel maradtak volna, a normál családi fészek nyújtotta impulzusok mégsem érik őket. Az Öku igazgatója, Csere István kezdeményezésére az anyagi és egyéb ellátásbeli juttatáson túl évente egyszer mi, pedagógusok egy hetet töltünk a csángó gyerekekkel úgy, hogy ennek költségeit az iskolánkhoz tartozó Széphalom Alapítvány állja. Legutóbbi táborunk a „2019 a külhoni magyar gyerekek éve” program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő által biztosított pályázati forrásból valósult meg. A helyszín változó, legtöbbször Csíkcsomortán, de volt már más erdélyi gyöngyszem is, mint Pottyand vagy Tordatúr. Ám bárhol is legyen a bázis, kirándulásokat mindig szervezünk Erdély-szerte, hogy a gyerekek megismerjék a távolabbi környezetüket is. Igyekszünk olyan helyekre vinni őket, ahol még nem jártak, és az első évek egyikében Budapesten fogadtuk őket. Minden tábort egy téma köré építünk fel, legutóbb a Rákóczi-évhez kapcsolódtunk, de korábban Mátyás királlyal, Erdély aranykorával, az Árpád-házi szentekkel, a honfoglalással, Szent Istvánnal vagy Szent Lászlóval is foglalkoztunk.

Ezek a gyerekek olyan légkörre vágynak, amiben kompenzálhatják a hátrányaikat, és ehhez nem kell sok: odafigyelünk rájuk, meghallgatjuk őket, együtt vagyunk, táncolunk, kirándulunk velük, olvasunk vagy zenét hallgatunk. Ez különleges élmény számukra.

– Milyenek ezek a gyerekek, és hogyan tudják megszólítani őket?
– Összesen huszonegy gyerekhez járunk, akik között akad négyéves és húszéves is. Van, aki Moldvából jön, ahol ha járt is oviba, románul beszéltek hozzá, és a templomban román istentiszteleten vett részt, ezért alig beszél magyarul, így meg kell tanítani az anyanyelvére. Gergely Istvánnak, a Babba Mária Gyermekotthon vezetőjének fontos elképzelése a nemzettudat erősítése és az anyanyelv visszaadása. Sok gyerek román iskolába jár, mindkét nyelvet használja, és időnként bizony ingadozik is. Volt, aki rajzolt egy várat, és gondolkodás nélkül román zászlót színezett rá. Amikor megkérdeztük, miért, magyarul válaszolt: Romániában vagyunk, nem? Tehát nem mindegy, hogy románná asszimilálódunk és beszélünk egy nyelvet mellette, vagy egy nemzethez tartozunk, és ahhoz szívünkből ragaszkodunk. A tematikus táborok kiemelt feladata a magyarságtudat erősítése. Érezniük kell, hogy ehhez a nemzethez nagyszerű érzés tartozni, és van mire büszkének lennünk. Mindig viszem a gitáromat és éneklek nekik dalokat a „Sacra Corona” című filmből, de a „Kézfogás” vagy a „Nélküled” című dalokat is kívülről tudják, mint sok minden mást is.

A hét során jóleső látni, hogyan telnek meg ezek a gyerekek magyarságtudattal.

– Hogy kerültek ők a Csibész Alapítvány otthonába?
– Változó közegből jönnek, nehéz és szegény családokból. Általában mezőgazdasággal foglalkozó szülők gyerekeiről van szó, de az sem ritka, hogy rokonok veszik pártfogásukba őket, amivel nem járnak sokkal jobban... Gergely István célja, hogy felkutassa a magyar gyökerű csángó családokat, és erősítse bennük a nemzeti hovatartozás érzését. Ha a látókörébe kerül egy család, elmegy hozzájuk és beszél a szülőkkel vagy nevelőkkel: engedjék el vele a gyereket, biztosít számára ellátást, iskolát. Egyszer egy olyan gyereket hozott, akinek csak a nagypapája volt magyar, de érezhető volt, hogy nem a románság felé tudatosan igyekvő családról van szó, hanem egyszerűen csak így hozta az élet: nem volt annyi pénzük, hogy a gyereket magyar közegbe tudják helyezni.

Kép

Fájó, de igaz: ha anyagi támogatást kapnának ezek a családok, a szülők elinnák vagy butaságra költenék. Ha azonban a gyerekek a Csibész Alapítványhoz kerülnek, tanulnak és egészséges környezetben nevelkednek, és az már valódi segítség.

Ezt biztosan mondhatjuk, mert már hosszabb távon is megmutatkozik a gyermekotthon hatása: vannak, akik felnőve hazamentek, dolgoznak, megházasodtak. De középtávon is látjuk a fejlődést. Ott van például Gyuszika. Sok testvére és féltestvére van, ő maga kis manó volt, gyenge és vékony, sokáig nem beszélt. Most néptáncos, jól focizik, jó a humora, kinőtte magát. Hét-nyolc éve minden nyáron találkozom vele. Sok pozitív változás látszik rajta is és a többi gyereken is. Azt is tudjuk, hogy aki a gyermekotthon után visszamegy és dolgozni kezd, annak a családjában is jó irányú változások indulnak el. Akad ugyan szülő, aki megsértődik, mert elmegy a gyereke, de tudunk nagy kibékülésről is.

– Az ön feladata egyebek mellett különböző történetek dramatizálása a táborban. Ennek mi a pozitív következménye?
– Játszhatnak. Ez a lényeg. Volt egy darab „Tejkút” címmel, benne egy 13-14 éves fiúval és lánnyal, akik nagyon kedvelték egymást, de egyik sem mert közeledni a másikhoz. A csángóknál az a szokás, hogy a fiúk és lányok egy jó darabig külön utakon járnak, nem vegyülnek egymással. Szerepük szerint viszont egy párt alkottak. Humorosra írtuk meg a darabot, kicsit feleselősen, pici erotikával, éppen csak nyomokban, verbális szinten. Jól szórakoztak, és végül ez indította el a kapcsolatukat.

– Egy hét után meglehetősen nehéz lehet a búcsú.
– Mindig nehezen válnak el tőlünk, de nekünk se könnyű otthagyni őket. Se lelkileg, se fizikailag nem engednek el, belénk csimpaszkodnak, átkarolnak, közben fényképeket mutogatunk, e-mailcímeket egyeztetünk. A házban van internet, vannak telefonjaik is, így könnyű a kapcsolattartás. Amikor megérkezünk, elmondjuk, mit terveztünk, és ez nekik úgy jó, ahogy van. Soha semmilyen igénnyel nem lépnek fel, nem kérnek mást, mint amit terveztünk, nem húzzák semmire a szájukat.

Elsődleges igényük, hogy beszélgessünk. Legutóbb pályaválasztási tanácsadót is tartottunk, és a káros szenvedélyekről is beszéltünk. Azóta már tudunk olyan gyerekről, aki épp ennek hatására hagyta abba a dohányzást.

– Nyáron önök mennek hozzájuk, télen viszont ők jönnek ide.
– Az Árvácskák nevű művészeti csoportjukkal jöttek karácsony előtt, zenéltek, énekeltek, táncoltak közönség előtt. Gergely István azokat a gyerekeket is elhozta, akik a teljesítményük alapján ugyan nem kerülhettek volna be a keretbe, de még nem látták Magyarországot. Az út elsődleges célja az volt, hogy megtapasztalhassák, milyen érzés az, ha odafigyelnek rájuk, szeretik és tisztelik őket. Ez az élmény sokáig elkíséri őket.