Székely Éva: A nyilasok a Dunába akarták lőni, ő megmenekült, és olimpiai bajnok lett

Sok gyermek álmodik arról, hogy nagy sportoló vagy híres ember lesz, de csak kevesen vannak közülük, akik felnőve beteljesítik az álmukat. Székely Éva is álmodozó kislány volt. Még aprócska óvodásként elkezdett úszni, és nyaranként az édesanyja alig tudta kikönyörögni a strandon a medencéből. 1939-ben 12 évesen egy margitszigeti iskolai versenyen fedezte őt fel Sárosi Imre, a Fradi úszóedzője. A szülei csak úgy engedték meg, hogy a lányuk edzésekre járjon, ha nem ront a tanulmányi eredményén. Kemény edzések hatására Éva már tizennégy éves korában felnőtt csúcsokat döntött meg.

1941-ben egy versenyen megállították a rajtkövön, hogy nem számít „fajtisztának”, ezért nem úszhat, de a kislány azért is beugrott a vízbe, és megnyerte a versenyt.

A zsidótörvények miatt a háború végéig nem engedték versenyezni. Éva azonban tovább edzett, és a háború éveiben tanulta meg a pillangózást, amely ekkor még a mellúszás egy verziójának számított. Amikor 1944. március 19-én bevonultak a németek, Éva és barátnője edzésre menet szembetalálkoztak a német csapatokkal a Margit hídon, akik lelkesen integettek a zsidó lánynak. Amikor megérkeztek az uszodába, Sárosi edző azonnal hazaküldte őket. Nehéz hónapok következtek Székely Éva életében, ő azonban makacsul szembeszállt a sorssal: „Eldöntötték, hogy kiirtanak minket, én pedig eldöntöttem, hogy olimpiát nyerek” - írta a Sírni csak a győztesnek szabad című könyvében.

Budapestiként Éva és családja nem került be az Auschwitz felé tartó transzportba, viszont a nyilas hatalomátvétel után eljöttek érte is, hogy a Dunába lőjék. A történetet a Megúsztam című kötetében mesélte el, amely a korábbi beszámolóiból kimaradt epizódokat tartalmazott az életéből. Egy razzia során egy nyilas magával akarta vinni, azonban az édesapjának volt annyi lélekjelenléte, hogy kijelentse: a lánya nagy úszó, ne vigyék el. A tiszt az arcába hajolt, és gúnyosan megjegyezte, hogy akkor biztos szereti a vizet. Éva a feszült pillanat ellenére is látta, hogy a tisztnek az egyik szeme barna, a másik kék. Nem tudni, miért, de a nyilas végül otthagyta. Később, az ötvenes évek közepén egy budapesti versenyen Éva megdöbbenésére viszontlátta a nyilas tisztet, aki akkor már őrnagy elvtársként adta át neki a díjat.

A könyvében leírja, hogy a nyilasok végül elvitték őt egy menettel, és tankcsapdákat ásattak vele. A nőkből álló században elterjedt a hír, hogy Óbudára viszik őket, amiről tudták, egyet jelent a transzporttal és a haláltáborokkal. Budapest felé irányították őket, és menet közben Éva valahol a távolban meghallotta a Himnuszt, amit szinte égi jelnek érzett: ekkor eldöntötte, hogy ő megszökik, túléli, és olimpiai bajnok lesz. Egy barátnőjével sikeresen megszökött a már zilált menetből, amelynek tagjait Bergen-Belsenbe vitték, és többségük soha nem tért vissza. Éva hihetetlen elkötelezettségét az is mutatja, hogy amikor hazatért, még az ostrom alatt is folyamatosan lépcsőzött, hogy ne veszítse el az edzettségét.

Miután véget ért a háború, újrakezdődtek az edzések egy új világban és egy új politikai rendszerben, amelyben Székely Éva nem érezte magát otthon.

Családja üzletét államosították és mindenüket elvették, a szüleit többször is ki akarták telepíteni. Éva a körülmények ellenére is tovább hajszolta az álmát, az olimpiai aranyérmet. Az 1948-as londoni olimpiát 12 év kihagyás után rendezték meg. Azonban Székely Éva az olimpia előtt mellhártyagyulladást kapott, amely akadályozta a felkészülését. 200 méteres mellúszásban csak negyedikként csapott a célba, és egy rövid ideig úgy érezte, a gyermekkori álma soha nem teljesedik be. A londoni olimpia alatt vigasza szerelme, Gyarmati Dezső, a későbbi olimpiai bajnok vízilabdázó volt, akivel két évvel később, 1950-ben házasodtak össze. Közös életük első periódusa a Rákosi-diktatúra legkeményebb időszakában telt. A hatalmas nyomás ellenére sem volt hajlandó meghajolni a diktatúra előtt: amikor arra kérték az úszónőt, hogy lépjen be a pártba, Éva közölte, hogy akkor lép be, ha mindenki, aki nyilas volt, előbb kilép.

Székely Éva az 1948-as kudarc után folytatta az edzéseket és a versenyzést. A szülei bölcs tanácsára hallgatva, hogy ne hanyagolja el a tanulást, közben gyógyszerész szakot végzett, és még dolgozni is elkezdett. Segítséget jelentett a felkészülésében, hogy a 200 méteres mellúszásban volt még egy hozzá hasonló képességekkel rendelkező magyar úszónő, Novák Éva, akivel rendszeresen tudott csatázni. Ekkor már a külföldi sajtó a különlegesnek számító pillangózó mozdulata miatt „pillangókisasszonyként” becézte. A könyvében leírja, hogy a helsinki olimpiára való kiutazás előtt Rákosi Mátyás meglátogatta a csapatot, és Éva okozott a vezetőség számára néhány forró pillanatot. Rákosi ugyanis megjegyzést tett az úszó kis termetére, mire Éva visszakontrázott, hogy Rákosi se valami magas. Végül azonban elérkezett az olimpia, és sikerrel kijutottak a játékokra. Ismeretes, hogy a diktatúra szörnyűségei ellenére a magyar csapat minden idők legsikeresebb olimpiáját teljesítette Helsinkiben, 1952-ben.

Székely Éva túlélte a holokausztot, az új rendszer nyomasztó iszonyatát, és 16 évvel azután, hogy eldöntötte, megnyeri az olimpiát, valóban felállhatott a dobogó legfelső fokára, és neki szólt a himnusz.

Kép

Szívós István vízilabdázó, Székely Éva olimpiai bajnok úszónő, Tumpek György Európa-bajnok úszó 1954-ben, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában - Kép: Fortepan, Adományozó: Sárosi Imre

Az olimpiai győzelem után két évvel, 1954-ben megszületett Székely Éva és Gyarmati Dezső kislánya, Andrea. Az 1956-os forradalmat követően kiutaztak az Egyesült Államokba, de másfél évvel később hazatértek Magyarországra. A visszatérést súlyos meghurcolás követte, kihallgatások, vádaskodás és az, hogy 1960-ban csak egyiküket engedték ki a római olimpiára. Éva maradt otthon, és ezzel véget ért az úszókarrierje. 1964-ben Gyarmati Dezső elvált Székely Évától.

Mit tehet egy sportoló, ha véget ér a karrierje? Székely Éva is az edzőség mellett döntött, mint megannyi visszavonult sportoló. Legfontosabb tanítványa saját lánya, Gyarmati Andrea lett, akit egészen az olimpiai ezüstig segített. Éva kemény edző és édesanya volt, aki megkövetelte a lányától, hogy mindig rendet tartson maga körül, jól tanuljon és keményen eddzen. A kislánya hozzá hasonlóan gyerekkorától szerette a vizet, és ő is, akárcsak az édesanyja, arra vágyott, hogy olimpiai bajnok legyen. Az anya-lánya duónak nem voltak könnyűek az edzések, a BVSC-ből kiutálták őket. 1972-ben a már Európa-bajnok Gyarmati Andrea esélyesként utazhatott ki az olimpiára, és a szülei a lelátóról figyelték, hogy fő számában, 100 pillangón harmadikként, majd 100 háton másodikként csap a célba. Székely Éva a könyvében leírja, hogy amikor látta a lányát a dobogó második fokán, a fejében lejátszódott Andrea addigi élete, és feltette magában a kérdést, hogy vajon helyes pályára terelte-e a lánya életét azzal, hogy gyerekként levitte az uszodában – hiszen nem volt hatalma rá, hogy odaadja neki az aranyérmet.

Székely Éva hosszú életet élt, és az őt ért nehézségek, csalódások ellenére is pozitív, optimista tudott maradni.

Megúsztam című könyvében azt írta, hogy ha a barátai megkérdezték, hogy van, mindig azt mondta: boldognak érzi magát. Egyszerűen nem engedte meg magának – még akkor sem, amikor oka és alkalma lett volna rá –, hogy a boldogtalanság érzése behatoljon a lelkébe. Még azt is el tudta engedni a füle mellett, amikor a nyolcvanas években az uszodában leszólták egykor nagyszerű időeredményeit. Túlélte az üldöztetést, túltette magát azon, hogy elárulta őt a hazája, hogy a fiatalsága egy diktatúra árnyékában telt és hogy élete szerelme elhagyta őt. Mindig ment tovább, gyerekeket tanított, dolgozott, nevelte a lányát, és elégedetten tudta élni az életét. 2020-ban, 92 éves korában hunyt el.

Források:
Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981.
Székely Éva: Megúsztam, Sport, Budapest, 1989.