Hogyan lehetünk a Nagy Ő a párunk számára még húsz év után is?

Szerelembe esni könnyebb, mint egy párkapcsolatot hosszútávon működtetni, ezt talán mindenki meg tudja erősíteni, aki már túl van a nagy lángolás időszakán. Mert míg a kezdeti tüzet számtalan biokémiai folyamat is táplálja, addig a harmonikus, kiegyensúlyozott együttéléshez már nemcsak a szívünkre és az érzelmeinkre, de a fejünkre és a tudatosan meghozott döntéseinkre is szükségünk van. De vajon mi minden kell még ahhoz, hogy a párkapcsolatunk az évek múlásával csak még jobbá váljon? Hogy mi legyünk a párunk számára a Nagy Ő, még húsz év után is? A válaszhoz egy kicsit mélyebbre kell ásnunk: egészen a párkapcsolatok anatómiájáig.

egymásra mosolygó fiú és lány
A kép illusztráció – Forrás: Pexels/Gustavo Fring

A nagy Ő nem létezik

Nem szeretnék senkit sem sokkolni ezzel a kijelentéssel, de a pszichológusok szerint ez tény: a nagy Ő nem létezik, vagy legalábbis nem úgy, ahogy sokan gondolják. Egy nagy Ő-t ugyanis nem „kapunk” készen, nincs olyan partner, aki eleve számunkra elrendeltetett lenne, igazából mi magunk tesszük azzá rengeteg energiával, türelemmel és szeretettel. 

Amikor két ember elköteleződik egymás mellett, és közös céljuk, hogy a kapcsolatuk harmonikus legyen, ezen nap mint nap dolgoznak, és táplálják az egymás iránt érzett tiszteletet, őrzik a szerelem- szeretet lángját, akkor idővel ők valóban az „igazik” lesznek egymás számára. 

Még húsz év együttélés után is. Egy párkapcsolat nem egy statikus valami, sokkal inkább egy élő, érző lény, amely folyamatosan változik, fejlődik, attól függően, hogyan nevelgetjük, mennyi energiát, szeretetet teszünk bele; ugyanakkor vannak törvényszerűségek is, amelyek meghatározzák fejlődési ívét.

A párkapcsolatok fejlődési íve

A párkapcsolat első fázisa a szenvedélyes szerelem időszaka, amely viszonylag rövid ideig tart: két-három hónaptól maximum három-négy évig. Ezt a szakaszt „a hormonok táncának” is nevezik. Helen Fischer, a neves szerelemkutató bebizonyította, hogy a szenvedélyszerelem tulajdonképpen nem is érzelem, hanem motiváció, ami biológiailag van belénk kódolva (különböző hormonok aktiválódásával jön létre), többek között azért, hogy utódokat hozzunk létre, és azokat fel tudjuk nevelni együtt. Ez az időszak tele van túlfűtött érzelmekkel, és jó oka van annak, hogy nem tart örökké. Ha ugyanis maradna az állandóan felfokozott állapot, nem tudnánk a hétköznapokban normálisan működni. Ezért is törvényszerű, hogy a kapcsolat viszonylag rövid időn belül át is lép a következő szakaszba: a differenciálódás időszakába, amikor elkezd különválni, hogy ki vagyok én és ki vagy te. 

Kezdünk reálisan rálátni arra, hogy milyen a másik a maga valóságában, és ha teszünk érte, akkor szép fokozatosan elkezdünk összecsiszolódni.

A kapcsolat harmadik szakasza a nagy önmegvalósítás időszaka. Már nagyobbak a gyerekek, és a gyereknevelésben kialakult szülői egység helyére a két, egymástól független szülői én kerül: egyre több külső kapcsolata, külön hobbija lesz a házastársaknak, vagyis megnő az énidő, gyakran a miidő rovására. Ettől azonban nem szabad megijedni, az eltávolodás teljesen természetes jelenség, és szükség is van rá ahhoz, hogy idővel újra közelíteni tudjunk egymáshoz. Ha ezt meg tudjuk tenni, eljuthatunk a végső szakaszba, amelyben mély intimitást és kapcsolódást tudunk kialakítani egymással. S hogy ez hogyan lehetséges? Erre Robert Stenberg „szerelmi háromszögelmélete” adhatja meg a választ!

A párkapcsolat 3 alappillére

Robert Sternberg pszichológus dolgozta ki a „szerelem háromszögelméletét”, amely szerint három kulcsfontosságú elem kell a sikeres, jól működő és tartós párkapcsolathoz. Ez a három alappillér pedig nem más, mint az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség.
Az elköteleződés lényege a „mi-tudat”, vagyis hogy te és én egy pár vagyunk, és ezt az erős egységet kifelé is kommunikáljuk. Az intimitás az őszinte, mély megnyílást jelenti, vagyis azt, hogy rálátok a saját viselkedésemre, az érzéseimre, és ezeket meg is osztom a társammal. 

Nem attól fejlődik az intimitás, hogy soha nincs közöttünk konfliktus, hanem attól, ahogyan azokat megoldjuk. 

Fontos a kölcsönös megértés, elfogadás és támogatás is, hisz ezek fogják meghatározni a partnerünkhöz kötődésünk erősségét. Továbbá ezek hatására fog bennünk kialakulni az a bizonyos megnyugtató érzés is, ha a párunk közelében vagyunk, valamint a kicsit szorongó lelkiállapot, amikor ez nem lehetséges.
A harmadik alappillér, a szenvedély egyrészt az egészséges szexualitás, másrészt a közös céljainkért lelkesedés kombinációját jelenti: tudunk-e szenvedélyesen lelkesedni egymásért, a közös céljainkért, a gyerekeinkért?
A három alappillér – mint ahogy a neve is mutatja – megadja a párkapcsolat építményének a stabilitását, de a szilárdságához, tartósságához szükség van boldogságőrző szokásokra is, melyek örömtelivé teszik benne a létezést.

Kép
párkapcsolat szakaszai
Illusztráció: Pexels/Văn Thắng

5 boldogságőrző szokás a boldog párkapcsolatért

Énidő, miidő, fészekidő
Az idő elosztása nélkülözhetetlen eleme egy jól működő párkapcsolatnak, mert bizony tény, hogy nem csinálhatunk mindent együtt. Kell, hogy mindenkinek legyen énideje, amivel azt kezd, amit szeretne. Ugyanakkor azt is érdemes meghatározni, hogy egy hétből mennyi az az idő, amit mindig együtt töltünk. Lehet az egy közös reggeli vagy ebéd minden pénteken, együtt futás vagy bármi más. L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus szerint a harmonikusan működő, boldog párkapcsolatok szinte mindegyikének sajátja, hogy van elkülöníthető én-, mi- és fészekidő (ez utóbbi a gyerekekkel, a családdal együtt töltött időt jelenti), amelyek között a családtagok tartják az egészséges arányt.

Mondjuk ki, amit érzünk!
Rengeteg kapcsolat csúszik el azon, hogy a partnerek nem beszélik meg a valós szükségleteiket. A ki nem mondott elvárások feszültséget generálnak, és értelmetlen játszmákhoz vezetnek, amelyek a párkapcsolati intimitást rombolják.

Meg kell tanulnunk nyíltan, asszertívan kommunikálni a partnerünkkel, vagyis a saját érzéseinkre reflektálva, nem a másikat hibáztatva, őszintén elmondani, mi esett rosszul, mit szeretnénk másként. 

Ha csalódottnak érezzük magunkat, mert reggel ölelés nélkül ment el a párunk, vagy napközben egyszer sem hívott fel bennünket, legyünk mi azok, akik odamegyünk hozzá és átöleljük, vagy felhívjuk, és őszintén elmondjuk neki, rosszul esett, hogy ő elmulasztotta mindezt. Ne dédelgessük a vélt és valós sérelmeinket, ezekről mindig ott és akkor érdemes beszélgetni, amikor megjelennek bennünk. 

Tiszteljük a másik igazságát!
Nincs olyan kapcsolat, amelyben ne lennének nézeteltérések, viták. Ez teljesen természetes, hiszen akármennyire is igazi társai vagyunk egymásnak, mindketten kialakult szokásrendszerrel érkeztünk a kapcsolatba, amelyet a saját családi mintáinkból hoztunk, így időbe telik, míg összecsiszolódunk. Az a fontos, hogy időről időre üljünk le, és beszéljünk ezekről a dolgokról, próbáljuk megérteni a másik álláspontját, vagy épp elmagyarázni a sajátunkat. 

Adjuk meg párunknak a tiszteletet – és ezt joggal elvárhatjuk viszont is –, hallgassuk meg a problémáját!

Ha van véleményünk, adjunk hangot neki, de soha ne vágjunk vissza dühből vagy sértettségből! A veszekedésnek legyen mindig mindkét fél számára megnyugvást hozó lezárása. Ne tartogassuk a haragunkat, ne játsszunk sértődött kisgyereket, addig beszéljünk a problémáról, amíg felszínre nem bukkan a megoldás! Fogadjuk meg Mihalec Gábor párkapcsolati terapeuta tanácsát: „Lépcsőfokká is lehet változtatni azokat a köveket, amelyekben elbotlunk.”

Figyeljünk az egyensúlyra!
Minden emberi kapcsolat az egyensúlyra épül: a szeretet, a figyelem, a tisztelet és a törődés mind kölcsönösségen alapuló érzések, ezért ezekre különösen oda kell figyelni. A párkapcsolat alapja, hogy elsőként adjunk, hogy utána ugyanazt a szeretetet, törődést és gondoskodást vissza is kapjuk. 

Egy érett kapcsolat mozgatórugója, hogy a résztvevők megtanulnak adni egymásnak, a gyerekeiknek és a családtagjaiknak. 

Ugyanez igaz a felelősség megosztására is: az egyenlőtlenül elosztott felelősségek hosszabb távon megrontanak és ellehetetlenítenek egy kapcsolatot. Mindkét félnek éreznie kell a másik felelősségvállalását, mely természetesen különböző területeken érvényesülhet. 

Ne maradjon el az érintés!
Ne hagyjuk, hogy idővel kifakuljon az intimitás, elmaradjanak a reggeli elköszönések, az üdvözlő csókok, a simogatás, az összekacsintás és az esti jó éjt-puszik. Míg a kapcsolat elején teljesen ösztönösen ment egymás megérintése, a megszokás – ha hagyjuk – ezt is elűzi a mindennapokból. Ez akkor különösen nagy jelentőségű, ha valamelyik félnek például a testi érintés a szeretetnyelve: azaz, attól érzi szeretve magát, ha megérinti a társa. 


Forrás: L. Stipkovits Erika . Mi, együtt. HVG Könyvek, 2021.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti