Megszűnik az ügyfélkapu, ez lesz helyette – könnyebb lesz az ügyintézés a DÁP-nak köszönhetően
Előfordult már, hogy úgy érezted, belefulladsz a nyomtatványokba, mire végre benyújtasz egy kérelmet? Soha nem találod az okmányok között azt, amelyik éppen kell? Voltál már olyan helyzetben, hogy a szabidról kellett beszaladnod az irodába, mert alá kellett írni egy fontos papírt? Napról napra könnyebb lesz az ügyintézés, és ebben a folyamatban fontos szerep jut a Digitális Állampolgársági Programnak. Hogy miért? Mutatjuk!
Végre az okostelefonunkra költözhet az ügyintézés! Sokunk számára jelent megkönnyebbülést, hogy nem kell többet papírokat szkennelni, e-mailen vagy Messengeren küldeni, hiszen minden hivatalos dokumentum elérhető és megosztható lesz egy új módszerrel. Ráadásul nem kell majd az egyes ügyeket észben tartani, az állam proaktív módon lép fel, jelzi, ha lejár egy-egy igazolvány vagy határidő.
A Digitális Állampolgársági Program (DÁP) a Digitális Állampolgár alkalmazásra épül, amely nemcsak a személyazonosítást könnyíti meg, hanem többféle szolgáltatást is egybegyűjt.
A Digitális Állampolgár alkalmazás első funkciói szeptemberben élesedtek. A regisztrációt bármelyik kormányablakban az ügyintézők segítségével pár perc alatt elvégezhetjük.
A regisztrált digitális állampolgárok az alkalmazás segítségével a jelenleginél sokkal egyszerűbben is be tudnak lépni az azonosítást igénylő mintegy 200 állami weboldalra, így például a magyarorszag.hu-ra, az EgészségAblakba, az eSZJA-ra, a tárhelyükre és a többi állami szolgáltatásba. Ez azt jelenti, hogy a felhasználónevük és a bonyolult jelszavuk beírása helyett elég lesz elővenni a telefont, az alkalmazással beolvasni az adott felületen megjelenő QR-kódot, az applikáció máris elvégzi az azonosítást, és beléptet az oldalra (a DÁP-os belépés ezeken az állami felületeken a meglévők mellett, új azonosítási módként jelenik majd meg).
Mielőtt kitérnénk arra, hogy ez pontosan mit jelent, érdemes leszögezni, hogy az újítás következtében az állam továbbra is csak azokhoz az adatokhoz férhet hozzá, amelyeket egyébként eddig is tárolt, és amelyekhez eddig is hozzáfért – ezért tehát többlettudás az állam oldalán nem keletkezik. A mi oldalunkon viszont keletkezik, amihez ebben a formában az államnak nincs hozzáférése. Az adatok irányítása és tárolása továbbra is a mi kezünkben marad.
Szabályozhatjuk, hogy kik láthatják az információkat, a kizárólagos hozzáférést pedig arcfelismeréssel és ujjlenyomatos azonosítással tehetjük még biztonságosabbá.
Mire használhatjuk a Digitális Állampolgárt?
- 2024 végén érkezik az alkalmazásba a digitális aláírás: nem lesz szükség arra, hogy kinyomtassuk és kézzel aláírjuk a szerződéseinket és más hivatalos dokumentumainkat, helyette digitális aláírásunkkal hitelesíthetjük ezeket. A DÁP digitális aláírásával hitelesített dokumentumok ugyanolyan bizonyító erejű, közhiteles magánokiratnak számítanak, mint a papíralapon elkészültek.
- 2025 elején érkezik a „szelfis azonosítás” az alkalmazásba: még egyszerűbben, a személyi igazolvány vagy az útlevél befotózásával és egy szelfivel is regisztrálhatunk az alkalmazásba.
- 2025 februárjától lehetővé válik a személyes adatok hiteles továbbítása az alkalmazásból, amellyel akár az okmányadatainkat – TAJ-kártyánk, adókártyánk, jogosítványunk adatait – is letölthetjük és hitelesítve oszthatjuk meg, kiváltva ezzel a fizikai okmányok használatát.
- 2025 júniusában megtörténik a piaci szolgáltatók csatlakozása, ezt követően a bankok, közmű- és telekommunikációs szolgáltatók felületeire is be lehet majd jelentkezni a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással, és az elektronikus aláírással a piaci szolgáltatók dokumentumait is láthatjuk majd.
- 2025 júliusában élesedik az az állampolgári felület, amely magában foglalja a megújult ePapír szolgáltatást is – ez már életesemény-alapon csoportosítja majd az ügyintézési lehetőségeket.
- Szintén 2025 júliusában megjelenik az első életesemény az alkalmazásban: magánszemélyek a használtgépjármű-eladáshoz vagy -vásárláshoz kapcsolódó ügyeiket is el tudják majd intézni.
2025. január 16-tól megszűnik az Ügyfélkapu, de lesz helyette Ügyfélkapu+
Az Ügyfélkapu már nem felel meg teljeskörűen az Európai Unió rendelkezéseinek. Helyette az Európai Uniós jogszabályok alapján is szigorúbb bejelentkezési lehetőségek, az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság Program lesznek elérhetők, amelyek biztonságosabb megoldást jelentenek az ügyintézésre.
Az Ügyfélkapu+ használatához kétfaktoros bejelentkezésre van szükség, amely során felhasználónévvel és jelszóval történő bejelentkezést követően a telefonunkra vagy esetleg számítógépünkre kapott kód segítségével tudjuk elkezdeni a hivatalos ügyintézést. Azonban, ha ennél egyszerűbb megoldást szeretnénk, akkor érdemesebb a DÁP-ot használnunk.
Ebben az esetben nincsen szükség felhasználónév és jelszó megjegyzésére, a telefonos azonosítást követően már intézhetjük is ügyeinket.
A Digitális Állampolgársági Programot folyamatosan bővítik, a tervek szerint akár már jövőre teljes értékű digitális irattárcává válhat az alkalmazás.
Támogatott tartalom
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>