A gondolatolvasás elvárása helyett merjük önmagunkat adni – a párunknak is

„Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.”  (Szabó Magda)  

Kimondatlan vágyak  

Az a népszerű hiedelem, amely szerint, ha a másik igazán szeret engem, akkor kitalálja, hogy mire vágyom, rendkívül megnehezíti a kapcsolatok működését. Párterápián gyakran találkozunk azzal, hogy a párok nem osztják meg egymással, hogy valójában minek örülnének, mivel úgy érzik, az így kapott figyelem, kedvesség és törődés már nem valódi.  

Zoli és Kata párkapcsolata is így működik. Mindketten azt várják, hogy a másik fél olvasson a lelkében, és egyre csalódottabbak, amikor ez nem valósul meg. Zoli arra vágyik, hogy Kata észrevegye, hogy mennyi mindent tesz a ház körül, és megdicsérje ezért. Katának viszont az okozna leginkább örömet, ha a párja néha meglepné a kedvenc nasijaival, esetleg virággal, vagy elvinné vacsorázni valahová, ahol néhány órát kettesben tölthetnének. 

Mivel Zoli szinte sosem találja el Kata kedvenceit, a nő egyre elkeseredettebb, és egyre többször vádolja a férfit azzal, hogy soha nem lehet rá számítani. 

Zolinak ez a vád rendkívül fáj, hiszen számára pont az jelentené a világot, ha Kata észrevenné, hogy mennyi mindent tesz érte. Egyre inkább úgy érzi, hogy Katának nem lehet a kedvében járni, így már nem is próbálkozik. Nem kérnek egymástól semmit, de gyakran utalgatnak és számonkérik egymást: „Ebben a házban senki sem becsüli meg az embert”– morogja Zoli sértődötten. „Mindenkinek a kedvében járok, de nekem sosem kedveskednek”– duzzog Kata.  

Számos pár gondolja úgy, hogy az ideális az volna, ha a kapcsolatuk magától működne, éppen úgy, mint a kezdeti időkben, amikor kitalálták egymás gondolatait és befejezték egymás mondatait. Vagyis amikor még a szimbiózis időszakában éltek. A szimbiotikus összeolvadás egy rendkívül megnyugtató állapot, ahol megélhetjük, hogy ránk hangolódnak, megértenek és látnak bennünket. Ez az állapot a babakor élményvilágába repíti vissza az embert, oda, ahol az anyukájával teljes egységben volt, és az anya a gyermekére hangolódva kiolvasta, hogy mire van szüksége. De a babák sem maradnak örökké az összeolvadás állapotában. 

Kép

Illusztráció forrása: Pixabay

Az egészséges fejlődés része a differenciálódás, vagyis a leválás, amikor megjelenik az önálló akarat, és kialakulhat a szülőtől független én. Később kamaszkorban, illetve fiatal felnőttkorban pedig az érett, felnőtt kapcsolódás, amelyben szülő és gyermek tiszteletben tartja egymás határait.

Ugyanígy a párkapcsolatban is a kezdeti lángolás után fontos, hogy elinduljon a differenciálódás, és az összetartozás élménye mellett tudjanak megjelenni a saját igények, célok és szükségletek is.

Akiknek kora gyermekkorban, a szimbiotikus szakaszban sérültek a szükségleteik, gyakran várják azt a párjuktól, hogy általa gyógyuljon ez a betöltetlen hiány. Megszületik a tudattalan elvárás, hogy a másiknak kellene kitalálnia, hogy mire vágynak. Ám a gondolatolvasásra senki sem képes, így újra és újra átélik a régmúltban megtapasztalt mély fájdalmat.  

Jó, ha a pár közösen megérti, hogy egy-egy ilyen eset miért váltja ki a magány, az elutasítottság vagy a kirekesztettség érzését, és szerencsés, ha tekintettel tudnak lenni egymás érzékenységére. Társunknak azonban nem feladata, hogy anyánk vagy apánk legyen, így az sem várható el tőle, hogy ő adjon vigaszt és gyógyulást a múlt sebeire.  

Ennek a cikknek a folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2024. szeptemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.