„Édesapám kétszer vált hőssé” – A Baska család története százezrekhez szól

„Gyakujem peknye! Köszönöm szépen!” – Ezzel a négy szóval indul a Baska magyarul beszél című dokumentumfilm, amely Baska József festőművész és családja tragikus történetének állít emléket. Egy fiatal fiú szavai ezek, aki, mivel az iskolában a szünetben magyarul beszélt, mindennap verést kapott a tanárától, amit merészen magyarul meg is köszönt neki. 

Bátor kiállását otthonról hozta: a lakosság összeírásakor szülei sem voltak hajlandók szlováknak vallani magukat, ezért robotra rendelték ki őket az északnyugati határvidékre, a Szudéta-földre. 

Hogy elkerüljék a kényszermunkát, a menekülés mellett döntöttek. Az apa és várandós felesége már hamarabb elmentek otthonról, a kiskamasz Józsefre bízva, hogy a szlovák rendőröket kicselezve szöktesse meg testvéreit. Miután újra egyesült a család, az éj leple alatt, hatalmas hóban, egy szekéren indultak el Magyarországra. József nemcsak hazáját hagyta maga mögött, hanem gyermekkorát is.

Menekülés a művészetbe 

„Édesapám kétszer vált hőssé: először gyermekként, majd immár művészként, amikor festményei, képei, rajzai által mesélte el az átélteket” – mondja a festő lánya, Baska Barbara grafikus-filmrendező, aki otthonukban fogad minket, ahol egykor Baska József is alkotott. 

A festőművész tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott: a krasznahorkai várban látott festmények nagy hatást gyakoroltak rá, és maga is alkotni kezdett. Eleinte lovakat rajzolt, majd a család szökése olyan mélyen belé ivódott, hogy ez vált művészete origójává. 

A kitelepítésről a nagy „épülő szocializmus” éveiben nem lehetett beszélni, ezért az absztrakt művészet felé fordult, így tárva a világ elé az igazságot. A kerékmotívum, a képek dinamikája, a színválasztás mind a menekülés fájdalmát hordozzák. 

„A fekete a hazugságot, a fehér az igazságot jelképezi” – mutat egy geometrikus szobrot Barbara, amely egy egymásba olvadó fekete és egy fehér alakzatból áll, utóbbi azonban hiányos, mintha kivágtak volna belőle egy darabot. 

A politikai helyzet enyhülésével aztán már nyíltan is beszélhetett a tragédiáról: a kilencvenes években az Új Magyarország hasábjain írt hányattatásaikról. Visszaemlékezéseit Barbara nemrég könyv formájában is kiadta, amely a filmhez hasonlóan a Baska magyarul beszél címet viseli.

Kép

Baska József festőművész egy régi fotón – Fotó: Jónás Jácint

Százezrek történetét mondja el

Édesapja igazságának keresésekor Barbara maga is szekérre ült, és egy hideg téli napon útra kelt Rozsnyóra, ahol a film egyes részeit is forgatták. „A dokumentumfilmezés azért annyira csodálatos, mert olyan, mint az élet, nem tudjuk, hová fut ki, mi lesz a végső konklúzió. Amikor belevágtam, csak abban voltam biztos, nekem is végig kell mennem azon az úton, amelyen annak idején apu is” – magyarázza. Ugyan nem volt nagy hó, fizikailag így is megterhelő volt az utazás a szekéren. A magyar–szlovák határra érve aztán felkavaró kép fogadta. „A határkő felületén egy M és egy S betű jelöli, melyik ország meddig tart, valójában azonban nem ilyen egyszerű a történet, hiszen települések lettek kettévágva, családokat szakítottak szét. Az igazságnak nincs határa” – fogalmaz. 

A rendező számára mellbevágó volt azzal szembesülni, hogy azok a magyarok, akik Szlovákiában születnek, ma is háborús bűnösnek számítanak. Ugyan a törvényben foglaltakat már nem alkalmazzák, a Beneš-dekrétumokat sosem vonták vissza.

A forgatás során több stábtag is rádöbbent, saját családja is érintett a kitelepítésben, a korábban hallott történettöredékek ekkor álltak bennük össze. Barbarának meglepő volt felfedezni, hányan hordozzák ugyanazt a traumát. Azóta a küldetésévé vált, hogy a közbeszéd részévé tegye ezt a történelmi tragédiát, a csehszlovákiai kitelepítésről ugyanis kevés film és könyv született, és maguk az érintettek sem beszélnek a fájdalmukról. 

„Bár én édesapám szemszögéből tárom fel az eseményeket, ez nem csak az ő története: tízezrek menekültek el, ami aztán gyerekeik, unokáik életére is kihatott, így valójában százezrekről van szó.” 

A felmenők történetének felidézésével utódaik is jobban megérthetik azok viselkedését, gondolkodását. 

Nemzedékeken átívelő fájdalom

A történtek mély nyomot hagytak a család minden tagjában, az eseménytől sosem tudtak elszakadni. A legkisebb gyermek, Baska Edit, akit akkor hordott szíve alatt az anya, például máig őrzi a sorsukat megpecsételő 1947-es, szlovákul írt kitelepítési dokumentumot.

Baska József gyermekeinek is rengetegszer mesélt az átéltekről. „Olyan sokszor hallottam a történetet, hogy beépült az identitásomba, hasonlóan fájdalmas érzéseket hív elő belőlem a téma, mintha magam is átéltem volna” – mondja Barbara, aki a filmben egy traumakutatót is megszólaltat.

Baska József a festészetet választotta terápiának, amelyben Barbara és testvére, a képzőművész Balázs is követték. „Apu mindig úgy fogalmazott, be kell fogni a szelet a vitorlába. Ő ezt úgy valósította meg, hogy művészetté formálta a nehézségeket” – idézi édesapját a lánya. „E transzgenerációs trauma feldolgozásánál a legfontosabb, hogy megértsük, beszéljünk róla, és legyünk büszkék a felmenőink bátorságára, ahogyan felálltak ebből a helyzetből, és újjáépítették az életüket, szigorúan magyarként.” 

A rendező saját gyerekeinek is mesélt a család kitelepítéséről. Két fiát a forgatás helyszíneire is magával vitte, sőt a filmben is szerepelnek.

A család számára a hit is kapaszkodót nyújtott. Amikor a havas erdőben megakadt a menekülő család szekere, az apa elindult, hogy segítséget kérjen. Attól féltek, nem talál vissza éjjel a nagy hóban, ám nem sokkal később két ökröt húzva jelent meg. Ekkor érezték, hogy vigyáz rájuk az Úr. Az Isten iránt érzett hála később a festő művészetét is átjárta.

Kép

A képen Baska József és felesége – Fotó: Jónás Jácint

Megérkező kerekek

Miközben Barbarával beszélgetünk, a Képmás fotósa, Jácint arról kérdezi őt, pozitív vagy inkább negatív hangvételű lesz-e a készülő anyag, amely bizonyára sokakat elgondolkodtat majd. Hiszen egy szomorú családi történet és egy amögött húzódó történelmi tragédia a téma, amelyben az érintetteknek azóta sem szolgáltattak igazságot. Az Emberi Jogok Európai Bíróságán ma is folynak perek az akkori jogfosztások ügyében. Barbara a filmet és a könyvet egyfajta jóvátételnek szánja minden akkor megalázott, elüldözött magyar embernek; azáltal, hogy másokhoz is eljut a történetük, az ő lelke is megnyugvásra talált.

Úgy véli, az évek során édesapjának is sikerült feldolgoznia a család kitelepítését. A szekér szétesése című sorozatában darabjaira hullva jelenítette meg az ikonikus szekérkereket, azt fejezve ki ezzel, hogy ha nincs, ami továbbmenjen, akkor az maga a megérkezés. Ez a kép az után készült, hogy – ötven évvel a család elmenekülése után – díszpolgárrá avatták Rozsnyón, ahol aztán művésztelepet alapított. Egy későbbi festményének pedig az Ünnepi szekér címet adta.

„Végre nem kellett bujdosnia, hanem magyarul beszélve, nemzetiségét és művészi világát vállalva tért vissza, amely ünneppel ért fel számára.” 

A festőművész sosem szakadt el szeretett városától. „Apa úgy vélte, a menekülőnek csak a teste megy el, ám a lelke valójában folyamatosan a régi és az új haza között vándorol.”

Az ablakon kitekintve a Deák téren álló óriáskerék néz vissza ránk, amelyet Baska József is nagyon szeretett. A megelevenedő kerék tovább forog. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2024. januári számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.