„No, ezt megcsináltuk” – Az első magyar pilóták az Atlanti-óceán felett

Az Atlanti-óceánon is túl 

A Wright fivérek, Orville és Wilbur kerékpárgyártásból szerzett vagyonukkal 1899-ben vágtak bele a légi járművekkel való kísérletezésbe. Első repülőgépük 1903-ban szállt fel, amellyel az Atlanti-óceán átszelését is megpróbálták, ám sikertelenül. Az életveszélyes kaland mágnesként vonzotta a pilótákat, de az áttörésre csak 1927-ben került sor, amikor Charles Lindbergh elsőként repülte át az óceánt leszállás nélkül. Az első világháború és az 1929-es gazdasági válság okozta visszaesés az aviatikában is érezhető volt, Lindbergh sikere azonban új fejezetet nyitott a repüléstörténetben. Elterjedtek a tömegeket vonzó légi bemutatók és repülőgépversenyek, amelyek a járművek továbbfejlesztésére motiválták a gyártókat. 

A Lockheed cég volt az első, amely kifejezetten versenyre szánt gépek gyártásába fogott. 

A korábbi favázas, csillagmotoros gépek helyett megjelentek a fémből épített repülők, többek között a Lockheed Vega, amivel Amelia Earhart első nőként szelte át az óceánt 1932-ben. 

Képeslapot repülőért 

Lindbergh teljesítményén felbuzdulva a Kanadába kivándorolt Magyar (Wilczek) Sándor világháborús hadi pilóta a fejébe vette, hogy első magyarként szeretné teljesíteni a kihívást, ehhez Endresz György vadászpilótát választotta partneréül. A legfontosabb feltétel a megfelelő repülőgép megvásárlása volt. A Lockheed-gyár Sirius típusú gépét szemelték ki, amellyel Lindbergh is repült: a kétüléses, egyfedelű alsószárnyas, négyszázhatvan lóerős típus volt a legalkalmasabb a vállalkozásra, a szükséges összeg azonban nem állt a rendelkezésükre. Az USA-ba emigrált magyar közösség fogott össze a jó cél érdekében, létrejött a detroiti székhelyű Amerikai Magyar Transzatlanti Bizottság, amely egy dollárért megvásárolható, a magyar óceánrepülést népszerűsítő képeslapot adott ki. 

Összesen ötezer dollárnyi adomány gyűlt össze az akcióból, de ez még mindig kevésnek bizonyult. Ekkor lépett színre Szalay Emil, az Amerikában élő, hentesből lett húsüzem-tulajdonos, aki minden spórolt pénzét, összesen huszonötezer dollárt ajánlott fel a pilótáknak. Ez már elengedő volt, nem csupán a repülőgép beszerzésére, de a többletköltségek fedezésére is. Az ügy mellé állt a kor közismert sajtómágnása, a magyar revíziós követeléseket támogató brit Lord Rothermere is, aki tízezer dollárt ajánlott fel a repülést sikeresen teljesítő párosnak. 

A Justice for Hungary, vagyis Igazságot Magyarországnak szlogent a lord javaslatára festették a repülőgép oldalára, ezzel is reflektálva a trianoni döntésre.

5770 kilométer, 1520 perc 

Magyar Sándor navigátor és Endresz György pilóta 1931. július 15-én, helyi idő szerint tizenhét óra húsz perckor szállt fel a kanadai Új-Fundland közelében lévő Harbour Grace repülőtérről. A cél Budapest volt. A hosszú úthoz igazodva a gép átalakítására is szükség volt, ebben Bánhidi Antal repülőmérnök segítette a párost. A meggypirosra festett Lockheed Siriuson többek között megnövelték az üzemanyagtartályok számát, és változtattak a futóművön is. A repülés azonban az alapos felkészülés ellenére sem volt zökkenőmentes. 

A felszállás után nem sokkal meghibásodott a földindukációs iránytű, ami jelentősen megnehezítette a navigálást, ezt tovább fokozta a kedvezőtlen időjárás, a sűrű felhők és a köd. A pilóták jobb híján távírón keresztül, az útvonalon haladó hajók segítségével igazították pozíciójukat. Tizenhárom óra ötven perc után Magyar és Endresz megérkezett Európába, Írország partvidékére, innen folytatták az utat Magyarországra. Zivatarokon keresztül, ellenszélben utaztak, így az üzemanyag a vártnál gyorsabban fogyott, és mire Győr fölé értek, vészes szintre csökkent a mennyisége. Bicske közelében ürült ki teljesen a tartály, leállt a motor. 

Endresz irányította a kényszerleszállást, 5770 kilométer és huszonöt – egyes források szerint huszonhat óra húsz perc repülés után Felcsút és Csákvár között tette le a gépet egy kukoricatáblában, amire Magyar Sándor így emlékezett vissza Álmodni mertünk című könyvében: „Az előttünk sárgálló rét boglyái közül hirtelen kanyarodik egy szénásszekér. Endresz nagy lélekjelenléttel balra tér ki. Már fordulóban földet is ér kerekeivel a gép. Erősen felütődve nagyot ugrik, majd egy zökkenéssel megáll a kukoricás szélén, és lassan fejére billen. 

Elsőnek én ugrom ki a gépből, utánam Endresz. Szótlanul bámuljuk egymást. Aztán Endresz a gépre néz, és bánatosan mondja: »No, ezt megcsináltuk.« 

Elfordul, és olajos kezével könnyeit törölgeti. Az olaj és a könny keverékével hosszú sávokat húz az arcán. Elmosolyodom, már ő is nevet.”  

Kép

A kényszerleszállás során megsérült Lockheed Sirius repülőgép a két település határában, a kukoricaföldön – Fotó forrása: Fortepan.hu/ Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok gyűjteménye 
 

Háromszoros rekord 

Bár a gép apróbb sérüléseket szenvedett, összetört a propellere és megrongálódott a futószerkezete, a két pilóta sértetlenül szállt ki belőle. A helyi postáról telefonáltak a mátyásföldi repülőtérre, ahol tízezres tömeg várta érkezésüket. „Három liter benzinen múlt, hogy a magyar Jásonok remekműve, az óceánrepülés, nem fejeződött be azzal a formatökéllyel, aminek esztétikai külsőségei méltó keretet adhattak volna a csodálatos teljesítménynek. Ott vártunk és szorongtunk a mátyásföldi kikötő mólóján, az egész hivatalos és nem hivatalos Magyarország, bandérium és koszorúk és kormányzói tribün…” – tudósított a helyszínről Karinthy Frigyes a Pesti Naplónak. 

A várakozás nem szegte az ünneplők kedvét, „a Magyar Légiforgalmi R. T. egyik régi, kipróbált pilótája […] felvette a két óceánrepülőt, és pontosan kilenc órakor leszállott a Mátyás-földi repülőtéren, ahol ekkor az extázisban lelkesülő tömeg minden korlátot áttörve rohant a hős pilóták felé, akiket vállra emelve vitt a rádió mikrofonja elé” – írta a Dunántúl 1931. július 17-i száma.  

Bár az üzemanyag elfogyásáról megoszlanak a vélemények – egyes források szerint elromlott a csap, mások szerint a pilóták túl korán váltottak át egyik tartályról a másikra –, az tagadhatatlan, hogy egyszerre három világrekordot is felállított a magyar páros. Az addigi leghosszabb Amerika–Európa távolságot tették meg repülővel a leggyorsabban, tizenhárom óra ötven perc alatt repülték át az Atlanti-óceánt, és a legrövidebb idő alatt tették meg a teljes, 5770 kilométeres távolságot. 

Az út alatt az átlagsebességük átlagosan 230 kilométer per óra volt, de az óceán fölött elérték a 250 kilométer per órát is.  

Az elismerés nem maradt el, Lord Rothermere jutalma mellett az Érdi Weekendház-tulajdonosok Szövetsége egy-egy telket ajándékozott nekik, sőt még állásajánlatot is kaptak a Légügyi Hivataltól. Magyar Sándor végül visszautazott az USA-ba, és a repülőiparban helyezkedett el, Endresz György azonban 1932-ben életét vesztette, az óceánrepülők nemzetközi konferenciájára repült Rómába, amikor lezuhant a gépe. Az első magyar óceánrepülők bravúros teljesítményét a kényszerleszállás helyszínén emlékmű őrzi.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.