Matula bácsi nevelése – A Búzaszem Iskola, ahol jurtában is tanulnak a gyerekek

A Búzaszem története közel húsz évre nyúlik vissza: Horváth Szilárd igazgató iskolát keresett a lányának, ám nem talált olyat, amely egyszerre lett volna keresztény, családias, a magyar hagyományokat éltető és természetközeli. Úgy döntött, létrehoz egy ilyen iskolát ő, amit környezete is lelkesen fogadott, elsőként Bernolák Dóra és Ország Tibor plébános állt mellé. A főépület önerőből, közösségi összefogással – többek közt szülők, helyi vállalkozók és a gödi keresztény felekezetek vezetőinek támogatásával – épült fel. Ezt a munkát a Búzaszem Alapítvány elnöke, Mokos Béla a katedrálisok nemzedékeken átívelő építésével állítja párhuzamba: a gödi iskola megnyitása óta is felnőtt már egy generáció, amely újabb családokra hagyományozta ezt az összefogást.  

A főépület olyan, akár egy családi ház: a falakon az elsősök által készített nemez falvédők, a nappalira emlékeztető emeleten társasjátékok és könyvek sokasága, a tantermekben a gyerekek nevével díszített bögrék. Az érkező diákok papucsra cserélik a cipőjüket, úgy lépnek az aulába, ahol ottjártamkor egy apa mond imát. 

A napot ugyanis mindig közös imádkozással indítják – általában az osztálytermekben, heti egyszer viszont itt gyűlnek össze, amikor egy szülő hirdeti az igét.  

Kép

Reggeli ima az iskola aulájában, avagy töltsük meg jósággal az életet – Fotó: Éder Vera

Népmesékkel átadott szakralitás  

Az iskolában százhetven gyerek tanul, nyolc évfolyamban. Bár lenne rá igény, hogy újabbakat indítsanak, Szilárd a kisebb létszámban hisz, mivel így személyesebb kapcsolatot tudnak kialakítani a diákokkal.  

Oktatásuk egyik alapja az eszménypedagógia: ennek lényege, hogy minden gyerekben megtalálják azt, amiben ki tud teljesedni. A másik pillér az organikus pedagógia, azaz a tanítás szeretetalapú megközelítése, amely nem csak a Bibliából merít – a néphagyomány nevelési elve is erre épül. „Egyszerűen fogalmazva ez Matula bácsi nevelése” – magyarázza az igazgató.  

Az évfolyamokat osztályfőnökök helyett osztályközösség-vezetők fogják össze, partnerként kezelve a diákokat. A tanárok közül a legtöbben keresztények. Elmondása szerint nem volt nehéz hitüket gyakorló pedagógusokat találni, olyanokat annál inkább, akik számára a néphagyományok is fontosak. Többen az ország távoli pontjáról járnak ide tanítani, van, aki Mezőtúrról, más Nyíregyházáról.  

Az órák harmada népművészeti és művészeti: két néptánc-, két zeneóra, két szolfézs-, két ének-, két rajz- és egy kézműves óra. „A hagyományos oktatás inkább a bal agyféltekét veszi igénybe, a néptánc, a zene, a kézműveskedések viszont a jobb agyféltekét is megmozgatják. Ezáltal fejlődik a gyerekek térlátása, kreativitása, jobban meglátják az összefüggéseket, és nyugodtabbak is” – mondja Faragó Éva matematikatanár.  

A hit, a környezetvédelem, a női-férfi minták átadására törekszenek az ajánlott olvasmányok kiválasztásakor, amelyek közt keresztény könyvek, magyar népmesék és mondák is szerepelnek.

„A néphagyomány ugyanúgy szakralitásra épül: ha kivesszük belőle a Teremtőt, összeomlik. Gondoljunk csak a népmesékre, amik arra tanítanak, a világban létezik a rossz, de összefogva az emberekkel és a természettel legyőzhető” – véli az igazgató.  

Kép

A Búzaszem Iskola igazgatója, Horváth Szilárd – Fotó: Éder Vera

Telefon helyett táblajáték  

A Búzaszemben hat éve telefonmentességet vezettek be. „Kutatások bizonyítják, a nyugati országokban csökken a gyerekek IQ-ja, problémamegoldó képessége, az életüket behálózó digitális világnak is köszönhetően. Emellett minél korábban kapnak okostelefont, annál rosszabb mentális állapotú felnőtt válik belőlük” – magyarázza Horváth Szilárd a döntés okát. Az idő őket igazolja: a tavalyi évben a végzőseik húsz ponttal lekörözték az országos átlagot a felvételin. 

Ennek ellenére nem a digitalizáció ellen vannak, hiszen az a jövő: a nyolcadikos tantervben már hangsúlyosan szerepel az informatika, adatvédelmi képzést kapnak, és pszichológussal is beszélgetnek az online tér veszélyeiről. De fontos, hogy még azelőtt kialakuljon az idegrendszerük és létrejöjjenek a társas kötődéseik, hogy megismerkednek a technológiával. Szilárd úgy látja, amióta a gyerekek otthoni életéből is kizárták a telefonokat, sokkal jobb minőségűek az emberi kapcsolataik, és nagyobb bennük az empátia.  

A digitális világ elsajátításához szükséges algoritmikus gondolkodást a digitális kultúraórán logikai és táblajátékokkal fejlesztik, amit stílusosan az udvaron álló jurtában tartanak. 

Cipő nélkül lépünk be a szőnyeggel borított szobába, ahol halk zene szól, az asztalok mögött szekrények. A harmadikosok épp egy Izzi nevű játékkal „küzdenek”: fekete-fehér elemekből raknak ki egy mintát, amik csak azonos színű felükkel érintkezhetnek. Ez eddig csupán néhány gyereknek sikerült, tudom meg pár fiútól. Egy másik asztalnál néhány lány legószúdokuval játszik, nekik ez a kedvencük, és a színes Izzi. De legjobban a zeneórákat szeretik. „Itt van néhány kotta a mappámban” – áll fel egy kislány, majd kettőt pislantok, és előkerül pár koboz, a jurtát pedig énekszó tölti be. „Azér’ vagyok lenvirág, / Hogy szeressen a világ. / Azér’ vagyok lenbingó, / Hogy szeressen a bíró” – dalolják.  

Kép

Fotó: Éder Vera

A diákok három klasszikus hangszer – zongora, gitár, fuvola –, és hét népi hangszer – citera, duda, furulya, hegedű, koboz, tekerő, népi ének – közül választhatnak. Harmadiktól több iskolai kamarában is zenélhetnek, látogatásunkkor a moldvai áll össze. „Nem mindenkiből lesz zenész, viszont zeneértő felnőttekké válnak, a közös muzsikálás révén pedig megtanulnak figyelni egymásra” – mondja Uhrin Klára furulyatanár. A gyerekek a táncházaikban is fellépnek, és olykor a táncolókat is megénekeltetik, mint egy disznóvágás utáni mulatságon, amit csak „varacskos röfögésként” emlegetnek.  

A kamarát ezúttal pár alsós hangja kíséri. „Kukorica csutika, rázkolódjál, Máriska!” – dalolják mellettem, és kedvem támad táncra perdülni. Egyébként akárhányszor áthaladunk az aulán, néptáncoló gyerekeket látunk. 

A lányok pörgős szoknyában forognak, a padlón karaktercipők sarka koppan. Plaszkó Bence néptánctanár népdalokat, népszokásokat is tanít nekik, mint a betlehemezés.  

Együttműködni egy nagyobb erővel  

A gyerekek különböző szakkörökre is járhatnak, például szablyavívásra, amiből szünetben egy csapat lelkes fiú tart nekünk bemutatót, dudaszóra. A srácok laza mozdulatokkal írják a nyolcasokat a levegőbe fegyverükkel. Én is megpróbálkozom a fegyverforgatással, de arra jutok, inkább a csipkeverés lesz nekem való. A szakkörön pár kislány elmélyülten varr egy szélcsipkét. „Ennek hópelyhes szélcsipke a neve. Az eredeti mintában mindkét cérna fehér, de Csengével kitaláltuk, hogy az egyik legyen kék” – mutatja egyikük, Kata. A munka nagy koncentrációt és türelmet igényel: volt, hogy kihagyott egy verést, és az egészet fel kellett fejtenie. De megéri a fáradozás: a csipkékből könyvjelző, karkötő lesz, vagy például tolltartót díszítenek vele, avat be a foglalkozást tartó Bácsné Balla Gyöngyi.  

Beszélgetésünket énekszó töri meg: a bejáratnál egy bábszínházba készülő osztály sorakozik. Mi pedig kisétálunk az udvarra, hogy megtekintsük az iskolakertet, ahol nyolc parcellát művelnek. „Ahogy változnak az évszakok, úgy változnak a feladatok is: tavasszal palántázunk, vetünk, ültetünk, öntözünk, nyáron aratunk, ősszel betakarítunk, télen a madarak etetéséről gondoskodunk” – sorolja Zakar Eszter, aki fiai elballagása után „ragadt” itt kertészeti foglalkozást tartani. 

Idén búzát vetettek, emellett számos gyógynövény is nő a földben. Ezekből teát készítenek, amiből a Mihály-napi vásárra is jut, ahol a gyerekek kínálják portékáikat. 

A kertészet fő célja viszont nem a növénytermesztés, hanem hogy megtanulják: hogy lesz-e termés, az a Jóistentől függ. Ők nem mindent befolyásolhatnak, van, amit el kell fogadni, és abból építkezni.  

A diákoknak iskolán kívüli programokat is tartanak: a végzősöket zarándoktáborral búcsúztatják, a Virág András által vezetett cserkészcsapatuk pedig havonta egyszer kirándul. „Minden évben van egy kerettörténet, amire építjük a programokat. Az első évben II. András volt a téma: elkészítettük az Aranybulla másolatát, elmentünk az erdőbe, ahol Gertrúd királynét megölték, és a Szentföldre is elzarándokoltunk, ahová a király hadjáratot vezetett” – idézi fel. 

Kép

Magyarórán a Barázda csoport – Fotó: Éder Vera

Családok kovásza  

Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a jeles napokhoz kötődő népszokások megtartására is. Advent időszakában a kisebbek kántálni, kotyolni, a nagyobbak regölni, betlehemezni is járnak, és az osztályok egymást is megvendégelik. Az utolsó tanítási napon az aulában gyűlnek össze, ahol fenyőágakat helyeznek a földre, spirál alakban. A teremben sötétség van, csupán egy gyertya világít a kör közepén. Az érkező a családok egy-egy meggyújtott gyertyát tesznek mellé, adventi dalokat énekelve, majd e fénysugárral a lelkükben térnek haza.  

Az iskola a szülők szemléletét is formálja. Katáék fiát annyira beszippantotta a népi furulya, hogy férjével maguk is zenetanulásra adták a fejüket. Ede, amióta a gyerekei ide járnak, sok barátot szerzett. A szülők a rendezvények után együtt takarítanak, egy iskolai építkezésen ők is rakják a cserepet, míg más kondérban főz, de a koronavírus-járvány idején is számíthattak egymásra. 

„Foglalkozástól, anyagi helyzettől függetlenül egyformák vagyunk, ugyanúgy építjük a gyerekeink jövőjét” – mondja Szilárd.  

Látogatásunk az iskolai piaccal zárul: délután helyi termelők veszik birtokba az aulát. A kertészeti órákat tartó Eszter zöldalmákkal tért vissza, más sajtot, szappant, szárított gyümölcsöket kínál. Horváth Szilárd azt szeretné, ha a jövőben egy bolt is működne az iskolán belül a gödiek áruival, ahol a gyerekeikért érkező szülők elintézhetik a bevásárlást, de több tervet is dédelgetnek, mint egy saját kápolna, hogy még meghittebb környezetben adhassanak hálát az őket körbeölelő búzakalászokért.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazin 2023. decemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.