Ha kiszárad az Alföld, az így befolyásolja az életedet – „Van, aki látja, hogy változtatni kell, és van, aki marad a megszokásnál”

Emlékeznek 2022 nyarára? Élettelenül sorakozó, leszegett fejű, kiégett napraforgók, mellettük elfeledett ókori mozaikként terült el a szárazságtól kirepedezett föld. Petőfi végtelen rónájának hangos segélykiáltása volt ez, mi pedig nem akartunk hinni a fülünknek, és abba kapaszkodtunk, hogy csak „volt egy rossz évünk”. 

Az Alföld mindig száraz és meleg régió volt, de nem annyira, mint most

Szeredi Attila azóta is érzi, hogy az aszályveszély nem múlt el. Több mint három évtizede dolgozik az alföldi Kiszomboron: 1100 hektár szántóterületen és 110 hektár erdőn gazdálkodnak. A nagy változást 2022-ben tapasztalták, amikor azt látták, hogy a talajba nem kerül elég vízpótlás, a nedvességhiány pedig összeadódik, mert nincs eső. „Régebben is megvoltak ezek a szélsőségek, volt nedves és száraz évjárat, de nem volt a talajnak olyan vízhiánya, amilyen most, mert már az alsóbb rétegekben is kevesebb a mennyiség.

A szárazsághoz az is társul, hogy nincs tél, ezért mind a gombák, mind a rovarok tekintetében nagyobb nyomás van rajtunk, mint a régi megszokott időjárás esetén. 

Korábban volt olyan, hogy végigment egy 20–30 mm-es csapadékzóna az országon. Most azt tapasztaljuk, hogy ezek helyi jellegűek lettek, és az alföldi térségben csupán néhány milliméter esik a területeinken” – összegez a gazda. 

Ilyenkor sokunk lelki szemei előtt megjelenik a pusztaságban ácsorgó gémeskút képe, és csak legyintünk, hiszen emlékeink szerint az Alföld mindig is száraz és meleg régiója volt Magyarországnak. Csakhogy nem annyira, mint most!

„Gyerekkoromban is elég meleg volt ott a nyár, de mostanra hosszabbak lettek a 40 fokos hőhullámok, és ebben az a brutális, hogy nincs enyhülés” – emlékszik vissza Timár Gábor. A geofizikus szerint ennek oka egyértelműen a klímaváltozás, emellett a reformkori folyószabályozás is közrejátszik az Alföld kiszáradásában, hiszen az ártereket már nem önti el a Kárpátok felől érkező, javarészt hóolvadásból származó víz. Ennek ellenére a geofizikus nem gondolja, hogy a szabályozás rossz ötlet volt annak idején, hiszen a 19. században fontos és elérhető cél volt, hogy a kiterjedt mocsárvidéket alakítsák mezőgazdaságra alkalmas területekké. 

„Arra senki sem számíthatott, hogy 100–120 év múlva mindez csökkenti a táj alkalmazkodóképességét egy olyan klímaváltozás során, amiről nem is tudták, hogy lesz” – hangsúlyozza a tudós. 

Megfelelő mennyiségű csapadék esetén mindez nem jelentene ekkora problémát, de az eső évek óta nem jön. Ennek egyik fő okát pedig nem az eget kémlelve, hanem a földön kell keresni, pontosabban a földben és abban, ahogyan műveljük. 

Kép

Fotó forrása: Flickr

Májusi eső aranyat ér

Timár Gábor szerint éppen ezért a májusi esők idén duplán aranyat érnek, mert ha porzó, száraz talajjal fordulunk rá a júniusi Medárd-időszakra, az bizony még a 2022-es aszálycsapásnál is komolyabb lehet. A medárdi időszak csapadékát a hidegfrontok is beindíthatják, a sok eső viszont általában akkor érkezik, ha a talajközeli párának, a levegőnek a magas nappali csúcshőmérséklet vagy a frontok miatti gyors emelkedése és a magassággal változó szélirány „pörgető” hatása eredményeképp zivatarok alakulnak ki. A talajközeli pára azonban egyre inkább hiányzik a képletből, ami részben a földet kizsigerelő talajművelés következménye. 

„Korábban volt itt egy lápvidék, más volt a talajszerkezet és a növényzet, ami a földet beborította. Kicsit úgy kell elképzelni, mint a mocsarat, ahol a Tüskevár játszódik. A vizet a talaj tárolta, ott volt a lápi növényzet levelei alatt. Ha ezt elkezdem nehézgépekkel szántani, ami úgy egy arasznyira feltúrja a talajt, akkor létrejön az úgynevezett eketalpréteg, amire ráadásul minden évben rátömörítünk, így zárórétegként működik. 

Amíg ez nem volt, a talaj felső két métere simán tárolta a vizet, most erre csak kb. 25 centi alkalmas. Mivel a búza, kukorica, napraforgó nem tudja teljesen leárnyékolni a talajt, a felső rétegek a nyári hőhullámok során gyorsan kiszáradnak. 

Amikor pedig rövid idő alatt nagy mennyiségű eső zúdul a földekre, az eketalpréteg miatt szintén nem tudja elnyelni a föld a vizet, és belvíz lesz” – állítja a geofizikus. 

Szeredi Attila szerint a talajromlás az elmúlt 60 év eredménye, a visszaállítás pedig elég sok idő. Látja, hogy elindultak jótékony folyamatok is, vannak például konferenciák a „no-till” vagy „min-till”, vagyis a talajművelést részben vagy egészben elhagyó növénytermesztési technológia témájában, a gazdák mégis kénytelenek jórészt a saját fejük után menni. „Van, aki nyitott, fogékony, és látja, hogy változtatni kell, de van a gazdáknak olyan része is, akik nem, és mindent csinálnak tovább megszokásból” – teszi hozzá a szakember.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Talajművelés elhagyása, visszazöldítés, biodiverzitás-növelés

A Talajmegújító Gazdák Egyesülete, amelynek ő is tagja, igyekszik terjeszteni és megosztani azokat a gazdálkodási ismereteket, tapasztalatokat, amelyek fizikai és kémiai értelemben is kevesebb hatásnak teszik ki a talajt, és növelik annak szervesanyag-tartalmát. Ugyanakkor több olyan gazdával is beszéltem, aki központosított átképzési lehetőségekre vágyna, ahol tudományosan megalapozott információkhoz juthatnának. Mások teljesen elzárkóznak, mert „a zöldítés erőszakos, támogatáshoz kötött gyakorlata nagyon rossz példákat is szült a környezetükben”, és szerintük a „zöldítés inkább üzlet, mint környezettudatos küldetés”.

Azzal Szeredi Attila is egyetért, hogy a no-till sem jelent mindenhol és minden bajra gyógyírt, de mindenképp javíthat a kialakult helyzeten. „Emellett a talaj felszíne fölött is nagy szükség lenne a változásra, arra gondolok, hogy az ország vetésterületét nagy százalékban gabonafélék és olajos növények teszik ki. Minimális egyéb kultúrát termelünk, ami a biodiverzitást növelné, emellett kevés istállótrágyát tudunk visszaadni a talajnak, amit mesterséges úton igyekszünk pótolni” – összegez a mezőgazdász. 

Timár Gábor úgy véli, fontos lenne modellezni, hogy hol és milyen eloszlásban lenne érdemes visszavadítani bizonyos területeket, hogy mindez a zivatarmezőt helyreállítsa. Szerinte ez nem is okozna olyan nagy érvágást a gazdaságnak, hiszen bőven vannak olyan földek, amelyek nem elég jó minőségűek ahhoz, hogy sok termést hozzanak.  

„A vízgazdálkodást tekintve jó eredményeket hozhat az elvadítás, és úgy gondoljuk, hogy előbb-utóbb a támogatási rendszer is elindul majd ebbe az irányba.” 

„Négymillió hektár szántóból egymillió biztosan kedvezőtlen adottságú terület. Ezeket mind vissza kellene adnunk a természetnek, és ennek szakmailag is megvan az alapja, szerintem előbb-utóbb ki fog kényszerítődni a rendszerből” – véli a gazda.

A jó gyakorlatok nem hatnak azonnal

A geofizikus arra hívja fel a figyelmet, hogy bármit is teszünk, azzal számolni kell, hogy globális szinten a Földben van úgy 20–25 évnyi tehetetlenség, ami azt jelenti, hogy ha visszatérnénk az 1800-as évek emissziós szintjéhez (ami mostanában nem fog megtörténni), akkor is 20 év múlva vennénk csak észre, hogy a klímában is történt valami. 

Abban Szeredi Attila és Timár Gábor is egyetértenek, hogy igazi változást csak felülről jövő intézkedésekkel lehet elérni. Rá kell venni a politikusokat, hogy foglalkozzanak az Alfölddel, és amellett, hogy általánosságban is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a klímavédelemre, egy olyan rendszer is kidolgozásra vár, amely lehetővé teszi a gazdák számára, hogy visszaadják az egyébként sem túl jó minőségű földeket a természetnek, mindezt úgy, hogy közben az ő megélhetésük sem kerül veszélybe. 

Fontos lenne az agrároktatás reformja is, hogy az új technológiák megismertetése a jövő gazdáival ne csak egy-egy nyitott oktató egyéni akciója legyen, hanem rendszerszintű tudásátadás. Mi, laikusok a választói magatartásunk mellett tudatos döntéseinkkel vehetünk részt a változásban, ami nem csupán egy-egy környezetbarát cselekedetről, hanem a gondolkodásunk gyökeres átalakításáról, annak továbbörökítéséről szól, és arra a kérdésre ad választ a mindennapokban, hogy „mit tehetek még ma a környezetemért?”

Az öntözés és a visszavadítás mellett és ellen szóló érvekről bővebben Timár Gábor és Mészáros Csaba vitájában olvashatnak.