Egy apa, aki egyedül maradt Down-szindrómás gyermekével – „Ez a kisfiú ugyanúgy tud örülni a napsütésnek, mint bárki más”

Egy orosz férfi története inspirálta

„Attól tartunk, a kisbabájuknak Down-szindrómája van.” Két perccel azután, hogy egy oroszországi kórházban világra jött egy csecsemő, ezzel a hírrel szembesítették a szülőket az orvosok. A várandósság alatt ez nem derült ki. „Amikor megtudtam, hogy a fiam Down-szindrómás, otthagytam a kórházat és sírtam, de nem sokáig. Később egy kicsit szégyelltem is a könnyeimet. Minden úgy történt, ahogy terveztem. Megszületett a fiam. De a gyermek különleges, élete és jövőbeli sorsa a fontos... Ez az én felelősségem... Gyereket akartál, ezért felelősséget vállalsz érte" – így mesélt évekkel ezelőtti döntéséről egy újságcikkben Jevgenyij Aniszimov. 

Az édesanya pánikba esett a helyzettől, intézetbe adta volna a kisfiút, de az édesapa ezt nem akarta. 33 évesen vállalta, hogy egyedül felneveli Misát. 

Még visszatérünk rájuk, de most ugorjunk egyet.  

„Meglátja a kisbabát a kórházban, és átkattan benne valami”

Hajdú-Antal Zsuzsanna írónő egy hazai magazinban olvasta Aniszimov történetét. Korábban semmi kötődése nem volt a Down-szindrómához, de annyira megérintette, amit olvasott, hogy könyvírásba fogott. Az orosz férfi és kisfia története inspirálta, hogy megírja Belvárosi srác című negyedik regényét, amely 2021-ben jelent meg. 

Hajdú-Antal Zsuzsanna 1984-ben született Budapesten. Kiskora óta szenvedélye az írás, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanári diplomát szerzett az ELTE-n. Első könyve 2016-ban Léggömbök címmel jelent meg, amit a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum rögtön az Év Gyermekkönyve Díjra jelölt ifjúsági kategóriában. Ennek folytatása az Utánad című kötet. A Belvárosi srác a negyedik regénye. Főállásban logisztikusként dolgozik. 

Az orosz egyedülálló apa történetét áthelyezte magyarországi, nagyvárosi közegbe. A Belvárosi srác címszereplője Vozár Balázs, egy negyven körüli projektmenedzser, aki multicégnél dolgozik, csapatot vezet. Dohányzik, idegeskedik, minden megvan benne, amit a kiégett multis középvezetőkről el lehet képzelni. Ebben a közegben ismerkedik meg egy fiatal kolléganőjével, aki aztán a felesége lesz, majd megszületik kisfiuk, Misa. (Vagyis az orosz kisfiú nevét az írónő megőrizte a kötetben.)

Kép

Hajdú-Antal Zsuzsanna – Fotó: Balla Nóra

„Amikor meglátja a kisbabát a kórházban, Balázsban átkattan valami. Teljesen más emberré válik. Rájön, hogy napi tizenkét óra munka mellett nem tud egy speciális nevelési igényű kisgyerekkel foglalkozni, ezért elmegy ételfutárnak, hogy többet lehessen a gyermekével. Az új munkáján keresztül emberi sorsokat is megismer, empatikussá válik, apatigris lesz” – foglalja össze Hajdú-Antal Zsuzsanna. 

Egyes szám első személyben, Balázs szemszögéből ismerjük meg a történetet, aki egy blogot is ír DownTown boy néven. 

Hősként kell tekintenünk az apára? 

Kezdetben az írónő maga sem tudta, hogyan nyúljon a témához, hogy az hiteles legyen. „Amíg nem olvastam Jevgenyijről, én is úgy gondolkodtam a Down-szindrómáról, mint minden más hétköznapi ember. Nem volt ilyen jellegű ismerős a környezetemben, de amint elkezdtem érintett szülőkkel beszélgetni, megfoghatóvá vált az egész” – meséli.

Egy konduktor ismerősén keresztül jutott el Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőkhöz. Köztük több egyedülálló anyukával, de nagycsaládokkal is megismerkedett. „Szükségesnek tartom a szakmai felkészülést, hiszen anélkül csak egy ponyvát ír az ember. Az volt a célom, hogy a szórakoztató irodalmon keresztül a valóságot mutassam be. Többen azt javasolták, hogy ne írjak egy egyedülálló apáról, aki downos kisfiát neveli, mert ilyen úgysem történik a valóságban. Viszont én Magyarországon is tudok hasonló esetről” – hangsúlyozza.  

A könyvborítón Balázst nyakában a kisfiával, hősjelmezben ábrázolják, de a szerző igyekszik árnyalni a képet. Mint mondja, a történet különleges, mert egy egyedülálló apáról szól. Balázs egy kicsit nehezebb helyzetben van, mint egy nő, hiszen neki nincsenek anyai ösztönei, mindent meg kell tanulnia, kezdve a kisbaba ellátásától. Valahogy pótolnia kell az anyát. „De nem azért hős, mert ő egy férfi, egy apa. 

„Akkor lehet hős, ha az egyedülálló anyukákra is így tekintünk. Vagy senki ne érezze hősnek magát, vagy mindenki, aki ezt egyedül végigcsinálja” – fogalmaz.  

„Fintorogsz, elhúzódsz, teátrálisan elmorzsolsz egy könnycseppet”

Nem vagyok se mártír, se szent vagy hős, Gandhi, esetleg Krisztus vagy jótevő tündér tüllszoknyában, viszont komoly szemellenzőre van szükségem, amikor elhúzod a gyerekedet a járdán az enyémtől, látványosan fintorogsz, vagy teátrálisan elmorzsolsz egy könnycseppet. Hiába faggatsz, hogyan boldogul majd felnőttként, fogalmam sincs. (részlet a Belvárosi srácból) 

A könyv egyik jelenetében Misa a játszótéren egy idegen kislányt kezd el ölelgetni, amit annak apukája nem vesz jó néven. A környezet elutasító, sokszor akaratlanul is bántó reakciói nemcsak az írói képzelet szüleményei, hanem teljesen valóságosak. „Ezek a gyerekek nagyon közvetlenek, mégis sokan az utcán elfordítják a fejüket, félnek tőlük. Egy szülő azt is mesélte nekem, hogy valaki elhúzta a gyerekét az övétől, mert azt hitte, hogy fertőz” – sorolja a szerző. 

A Belvárosi srác azonban nemcsak Balázs és downos kisfia története; mellékszálakon ugyan, de több fontos társadalmi kérdést is boncolgat, úgymint a gyermekágyi depresszió, a meddőség vagy az időskori társkeresés. Misa nagymamája ugyanis nyugdíjas, özvegy ápolónő, de az unokavigyázás mellett szeretne önálló életet élni, társra vágyik, ezért internetes társkeresésbe kezd. Máskor a történet szerint Balázst egy élő televíziós adásba hívják, amelynek műsorvezetője régóta vágyik saját gyermekre. Utóbbi a szerzőt személyesen is érinti, erről Hajdú-Antal Zsuzsanna őszintén beszél. Évekig küzdött a meddőséggel, míg végül másfél évvel ezelőtt férjével örökbe fogadtak egy kislányt. 

„Tud róla, hogy ihletett egy könyvet”

De térjünk vissza egy kicsit az orosz szálhoz, amely a történetet ihlette. Zsuzsanna és Jevgenyij a mai napig tartják a kapcsolatot, követik egymást a közösségi médiában, néha beszélnek is egy-két szót. „Tanul angolul, még kevéssé érti a nyelvet, viszont hagyott nekem egy hangüzenetet. Tud róla, hogy ihletett egy könyvet. Nagyon boldog volt, és megköszönte” – meséli a szerző. Hozzáteszi, az orosz apuka nyíltszívű ember, őszintén megosztja a követőivel, hogy az édesanyja, vagyis a nagymamai segítség és a fejlesztő pedagógusok nélkül ő se ment volna semmire. 

A regény ihletői, Jevgenyij Aniszimov és kisfia – Forrás: Jevgenyij Aniszimov Instagram oldala

„Ez a kisfiú ugyanúgy tud örülni a napsütésnek, mint bárki más. Ezt Aniszimovtól hallottam, és én is szoktam idézgetni – folytatja a szerző, aki elismeri, ő maga is sokkal nyitottabbá vált, miközben írta Misáék történetét. – Kapok anyukáktól visszajelzést, hogy a könyvnek köszönhetően ők is erősebbnek érzik magukat. 

Egy nagycsaládos édesanya azt írta, hogy jobban beleszeretett a férjébe a könyv hatására. 

Mostanában sokat hallunk az apák szerepéről, és szerintem nagyon fontos lenne a férfiakat jobban megerősíteni az apaságukban. Nem szégyen a gyerekkel foglalkozni, nem férfiatlan” – vallja a szerző. 

A világnapon és a felemás zoknikon túl

Március 21-én ünnepeltük a Down-szindróma világnapját, ilyenkor az érintettekre figyel a világ. Mint Zsuzsanna mondja, Magyarországon sok esetben a különböző vizsgálatok ellenére sem derül ki a várandósság alatt, hogy kromoszóma-rendellenességgel él a kisbaba. Tehát az orosz példa nem egyedi. „A világnap környékén mindenki ünnepli a Down-szindrómásokat, felemás zoknit húznak, lájkolják, kommentelik a cikkeket. Viszont az év többi részében nincs igazán hangsúly a témán” – véli. 

A Belvárosi srác nemcsak a Down-szindrómáról és az egyedülálló szülőség kihívásairól mesél, hanem azt is szimbolizálja, hogy valamiben mindannyian kilógunk a tömegből. A cél az lenne, hogy próbáljunk a másik felé nagyobb empátiával közelíteni. 

Mindenkihez és mindannyiunkról szól, akinek valamiért különleges a sorsa, akinek egy kicsit több a nehézség az életében, mint a nagy átlagéban.

Nekem is meg kellett küzdenem a meddőséggel, és biztos lesznek még kihívások az örökbefogadás kapcsán is, valószínűleg a gyermekünk tinédzserkorában” – fogalmaz. A szerző korábbi könyveiben is olyan nehéz élethelyzetekről írt – a Léggömbök például a tinik felnőtté válásával, gyászfeldolgozásával foglalkozik –, amelyeken keresztül az embereknek egyfajta fogódzót tud nyújtani.   
Hogy hogyan alakul Balázs és Misa szívmelengető története, az a regényből kiderül. Ha valaki Jevgenyij Aniszimov és öt év körüli tejfölszőke kisfia mindennapjaiba szeretne bepillantást nyerni, az pedig itt megteheti.