Tavaszi könyvajánló a hasznos, értékes és lebilincselő olvasnivalók keresőinek
Tavaszi könyvajánlónkba az életmódunk és lelkünk megújítását segítő olvasmányokat és értékes, lebilincselő regényeket válogattunk.
Csak egy apróság, amit megteszel, és jobb lesz a napod és az egészséged!
Torkig vagy már az okoskodó, amerikai (stílusú) tanácsadó könyvekkel? Nos, a „Csak egy apróság. Kis szokások, amelyek alapjaiban változtatják meg az életed” című könyvet nyugodtan kezedbe veheted, annak ellenére, hogy szerzője szintén amerikai: dr. Michael Mosley orvos végzettségű tudományos újságíró. Egészségmegőrzésről szóló műve lényegre törő, szórakoztató és gyakorlatias. Harminc olyan apró életmódbeli tanácsot tartalmaz, amit bárki beiktathat a napirendjébe, így nagyobb erőfeszítés és életmódváltás nélkül is sokat tehet hosszú távon az egészségéért. Milyen „apróságokról” van szó? Hat példa a harmincból: a napi zuhanyzás végén egy percre állítsd hidegre a csapot; reggelente tegyél egy kis tempós sétát; napi öt perc hangos éneklés mérhetően csökkenti a stresszt és a gyulladást. Nassolás helyett egyél pár kocka étcsokit; korlátozd a napi étkezések időablakát. Helyezz el öt gyorsan növő növényt azokban a helyiségekben, ahol a leggyakrabban tartózkodsz, és figyeld a hangulatod alakulását.
A könnyed stílusú Mosley ügyel a tudományos megalapozottságra, „belopja” a tudnivalók közé azokat a szakmai tényeket, amikre érdemes figyelnünk. A cserepes virágok kapcsán például nem mulasztja el felidézni, hogy „akkor figyeltem fel először a szobanövények hatására, amikor 1989-ben a NASA tudósai a tiszta levegővel kapcsolatban végeztek vizsgálatokat, hogy javítsák az űrhajósok életkörülményeit. Kiderült, hogy bizonyos növények a zárt térben is csökkentik a levegőben lévő illékony szerves vegyületek mennyiségét.” És kapunk egy hasznos eszmefuttatást az építési anyagokból, spray-kből és tisztítószerekből levegőbe kerülő formaldehidről, a szellőzésmentes irodák egészségre és agyműködésre káros hatásairól. Könyve végén minden témához ajánl szakirodalmat. Ez a tudományos többlet az, ami Mosley könyvét megkülönbözteti az életmód témájú bulvárirodalomtól: ajánlatait mindig alátámasztja megbízható kutatásokkal, szakcikkekkel.
Nem titkolom, némi bosszankodást is okozott, amikor például azt olvastam, hogy „ebéd után szakíts időt egy húszperces bóbiskolásra” vagy „napi harminc percet játssz valamilyen komoly ügyességet igénylő videójátékkal”, „mindennap táncolj 10–15 percet zenére” – és hathatósan meg is indokolta, milyen hasznom származna belőle. Kinek van erre ideje? De be kellett látnom, hogy egyrészt nem mindenki él éppen olyan folyamatos munkában, mint én, és aki megteheti, miért ne tenné. Másrészt, én is juthatok még olyan helyzetbe, amikor majd akár ezeket is besorolhatom egy napomba. Harmadszor, nem muszáj éppen ezt az ajánlatot megvalósítanom. A harminc felsorolt életmódjavaslat olyan gazdag tárháza a lehetőségeknek, hogy bátran válogathatok belőle a mindenkori élethelyzetemnek, érdeklődésemnek és habitusomnak megfelelőt. Legjobban arra vágyom, hogy mindennap legalább húsz–harminc percet szánhassak valami örömteli és kihívást jelentő tevékenységre – és ha jobban belegondolok, ez nem is megvalósíthatatlan.
Dr. Michael Mosley: Csak egy apróság. Kis szokások, amelyek alapjaiban változtatják meg az életed. Libri Kiadó, 2023. 219 oldal
Neked is ellopták a gyerekkorodat?
Tömény, de olvasmányos pszichológiai segítő könyv Bibók Bea „Ellopott gyermekkor” című műve, amelynek alcíme körülírja témáját: „A parentifikáció jelensége – önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban”. A szerző pszichológusként családi, párkapcsolati és szexuális problémákkal foglalkozik elsősorban, és van egy élő, hatalmas követőtáborral rendelkező közösségi médiaoldala, ahol segítő vagy elgondolkodtató posztokat tesz közzé.
Bibók Bea könyvében részletesen ismerteti a gyermekkori parentifikációra jellemző családi mintákat, annak a gyereknek a motivációit, aki azt tanulta meg, hogy a szeretetért keményen meg kell dolgozni. A szakember segít megérteni, „miért segít valaki a másik emberen, miközben a saját hajója süllyed”. Mindezt rendszerszemlélettel teszi, mivel ezt igényli a családdal és a párokkal folytatott munka. Sok emberi példát hoz terápiás praxisából. Stílusa nagyon kifejező és erőteljes, gyakran él erős képi hasonlatokkal a megértés érdekében: „Képzeljük el, hogy a szülő ott csücsül láthatatlanul a felnőtt gyermeke vállán, és a fülébe duruzsolja a gyermekkorból jól ismert kegyetlen mondatokat, ami állandó bűntudatot okoz.” A megtanult gyermekkori működés felnőttkori megértését azért tartja fontosnak, mert az önreflexió képességének kialakulása után lehet felépíteni a normális önértékelést. Ezek az áldozatvállaló, mások érdekeinek magukat alárendelő emberek ugyanis egy ponton kiéghetnek és fellázadhatnak, ahogy azt érzékletesen megfogalmazta a könyv egyik olvasója Bibók Bea közösségi médiaoldalán: „Megértettem miért haragszom az Életre, hogy így bánik velem... Rengeteg dolgot tettem már, és mindent megcsinálok, végigviszek, lehet rám számítani, megyek, segítek... ezek alapján nem ez járna nekem... De valahogy az élet nem kényeztet el. Tavaly iszonyat harag indult meg bennem ezáltal az Élet felé, mert egyszerűen nem látom át a rendszerét és nem értem a játékszabályait.”
A könyv valós segítséget jelenthet azoknak, akik szeretnék átlátni az életüket meghatározó mintákat, akik arra vágynak, hogy a régi családjukból hozott önszabotáló életvitelt lassan felválthassa az önszeretet képessége.
Bibók Bea: Ellopott gyerekkor. A parentifikáció jelensége – önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban. Libri Kiadó, 2023. 298 oldal
Egy nő élete 1984 disztópikus világában
Vajon mi jót lehet kihozni abból, ha valaki megírja Orwell világhírű regényének, az 1984-nek parafrázisát női szempontból? Méghozzá az orwelli regény egyik fontos mellékszereplőjét, Juliát állítva a középpontba? Szkeptikusan fogtam neki Sandra Newman Julia című regénye olvasásának, de pozitívan csalódtam. Letehetetlenül izgalmas cselekmény szippantott magába az első oldalaktól. Értékes és lebilincselő történetet kapnak az Orwell-rajongók és azok is, akik nem ismerik az angol írónak a szocialista diktatúrákról mintázott disztópiáját.
Julia Worthing az 1950-es évek Angliájában született, a Nagy Testvér diktatúrájában, amely a társadalmat megbízhatókra és árulókra, párttagokra és prolikra osztja. Julia gyerekkorától az alkalmazkodás taktikáit sajátítja el, mert ez a feltétele minden ember túlélésének. Amikor bekapcsolódunk élete történetébe, huszonéves lány, aki az Igazságminisztérium Prózaellátó nevű intézetében a „cselekménygyártó gépezet” – ezzel írják át a történelmet és alkotják meg a propagandacélú új szépirodalmi műveket – karbantartója. Részt vesz minden kötelező tömegrendezvényen, kötelezően imádja a Nagy Testvért és utálja az Emanuel Goldstein néven nevezett rendszerellenes lázadót. Ám titokban ő is elkövet illegális cselekedeteket: néha kiszökik a párttagoknak fenntartott városnegyedből a prolik városnegyedébe, hogy árukat cseréljen, és néha szexuális kalandokba bonyolódik férfiakkal, pedig tagja az Ifjúsági Szexellenes Szövetségnek. Alkalmazkodó életét azonban egyre több külső és belső körülmény lehetetleníti el: nem tudja teljesen legyűrni ösztöneit és érzelmeit, például vonzódni kezd Winston Smith nevű kollégája iránt, akiről kiderül, hogy felforgató politikai gondolatai vannak, ráadásul a Párt vezetői közül valaki kiszemeli őt veszélyes küldetések teljesítésére.
Julia élete izgalmas, veszélyes és borzasztó kalandokkal telik, miközben ő csak túlélni szeretne, és ennek érdekében minden kényszerű emberi aljasságra képessé válik. Ám az erkölcsi jó érzését semmilyen megalkuvás nem tudja teljesen kiölni a lelkéből.
A lenyűgöző, fordulatos cselekményszövés és az erős atmoszférateremtő stílus a Julia című regényt az orwelli klasszikus méltó, hetvenöt évvel későbbi, női szempontból megírt utódává avatja.
Sandra Newman: Julia. Helikon Kiadó, 2024. 395 oldal
Kisebbségi női sors az Egyesült Államokban
Angie Cruz dominikai származású amerikai írónő könyve, a „Meg ne fulladj egy pohár vízben” egyetlen hatalmas monológ, amely folyik, mint egy csobogó patak. Főszereplője, aki egyben az elbeszélő is, így mutatkozik be: „A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.” Ez az 56 éves dominikai asszony meséli el az életét. A regény a 2008-ban kezdődött gazdasági világválság alatt játszódik New Yorkban, amikor számos hátrányos helyzetű közösség tagjai veszítették el az állásukat, és képtelenek voltak munkát találni. A történet kerete egy 12 alkalmas üléssorozat egy segítő szakembernél, egy álláskereső program keretében, amelynek az a célja, hogy Cara tovább kaphassa a munkanélküli segélyt.
A bevándorló asszony élete lebilincselően érdekes, pedig a sikerei csak apró hétköznapi győzelmek, a veszteségei viszont nagyok, amik után újra fel kellett állni. Idegen és szegény bevándorlóként él egy gazdagnak tűnő, ígéretekkel teli világban, amely – szülőhazájával ellentétben – legalább elhiteti vele, hogy jólétről álmodhat. Ám Cara a maga élettapasztalatával józanul látja a helyzetet: „Ez az ország olyan, mint a gyors kezű halász a parton, aki felmutatja a nagy, kövér halat, aztán amikor süti, azt mondja, összeesett.” Miközben árad az életmeséje, mellékesen odavetett mondatokból mély egyéni és társadalmi tragédiák tárulnak fel egy-egy pillanatra, majd süllyednek el újra a cselekményfolyamban: „Azt hiszem, anyám szerette apámat. Apám olyan kosár volt, ami megtartja a vizet. De nem anyám választotta. Amikor tizennégy éves lett, apám magához vette, és anyám sosem hagyta el. Ugyanez a történet az ő anyjáról. Így mentek a dolgok.”
Cara és a bevándorló asszonyok hosszú évekig gyárban robotoltak, majd a válság miatt munkanélkülivé váltak. „Tudja, amikor kezdték elbocsátani az embereket, sosem álltunk le, még vécére se mentünk.” Egy ideig kapta az „Obama-csekkeket”, de a segély egyszer csak elapadt. A lakbér kifizetése már-már lehetetlen. „Senki nem akart Washington Heightsban élni, csak mi, bevándorlók. De most mindenki Washington Heightsban akar élni, mert nem olyan drága, mint a városban. És már van a környéken fehérek bárja és fehérek gourmet bodegája, még tizenöt dolláros egyszemélyes pizza is nekik, még csak nem is egy családnak. Tizenöt dollár egyetlen embernek!”
Az egyes szám első személyben megírt regényt áldokumentarista elemek változatosítják: lakásszerződés, munkaalkalmassági teszt, állásinterjúra felkészítő anyag, álláshirdetések, állampolgári teszt – persze mind a főhős ízes, egyéni, egyszerre naiv és nagy életbölcsességű meglátásaival kommentálva. A dominikai nőknek csak gyermekeikben marad reménységük, akikkel együtt szöktek a jobbnak vélt világba. Ám ők sem tudják beteljesíteni szüleik vágyait: egyikük élhetetlen, félénk, végül „puha” (meleg) lesz, és elszökik anyja lakásából. A másik fiúnak kiválóak a bizonyítványai, ami nem csoda, hiszen fehérebb bőrű, „és senki nem mondhatja, hogy ez nem segített az osztályzatain”. Később mégis minden vagyona elúszik a válság idején, mert kölcsönből vett lakást.
Ám a regény mégsem borúlátó, hiszen főhősére, ha szerényen is, de rámosolyog némi szerencse. És az már elég a túléléshez.
Angie Cruz: Meg ne fulladj egy pohár vízben. Libri Kiadó, 2024. 220 oldal
Támogatott tartalom. A cikk megjelenését támogatta:
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
