„Szerencsés vagyok, mert tulajdonképpen két testvérrel nőttem fel”

„Szerintem a gyerekkori kapcsolat megalapozza a későbbi viszonyt, mert gyerekkorban van igazán lehetőség arra, hogy az ember sok időt töltsön a testvérével. Húgom két évvel fiatalabb nálam, és mi szerencsések voltunk, mert nemcsak gyerekként lehettünk együtt, hanem egy helyre jártunk egyetemre is, sőt egy évet Tunéziában is együtt töltöttünk ösztöndíjjal. Emiatt fiatalkorunkból is rengeteg közös emlékünk van, ami még inkább összekovácsolt bennünket. Eleinte nehéz is volt az elszakadás, először én mentem külföldre hosszabb időre, aztán ő. 

Pár éve pedig más országban is élünk, és valószínűleg éppen a gyerekkori, fiatalkori éveknek, az akkor kialakult szeretetnek köszönhető az, hogy ennek ellenére ma sem távolodtunk el egymástól. Találkozáskor ma sem kell újra és újra ráhangolódnunk egymásra, ismerjük egymás életét, sőt személyes találkozás nélkül is megérezzük, ha a másiknak valami baja van, ha valami bántja. 

Ráadásul szerencsés vagyok, mert bár vér szerint egyetlen húgom van, tulajdonképpen két testvérrel nőttem fel, ugyanis együtt töltöttük a gyerekkorunkat, és később az egyetemi éveinket is édesanyám húgával, aki alig idősebb nálunk, és akire mindig is nővérünkként tekintettünk. Így hárman ma is egymás legfontosabb támaszai vagyunk.”