Cigánynak és magyarnak lenni egyszerre erőforrás – Roma gyerekeket örökbe fogadó családok

Szerinted a genetika vagy a neveltetés határozza meg inkább, hogy milyen emberekké válunk? 

Az a gyerek jön hozzánk, aki a miénk. Abban kell hinnünk, hogy a kilenc hónap, amit a pocakban tölt az örökbeadott gyermek, az az egyik szelete az életének, és amit mi hozzáteszünk – amely alatt kibontakozhat –, az a másik. Szerintem az örökbefogadásnál el kell jutni az elfogadásnak arra a szintjére, ahol nem azt méregetjük, hogy a gyerek mit hozott, hanem azt nézzük, hogy szeretettel és figyelemmel milyen irányba lehet őt motiválni.

Minden örökbefogadáshoz vezető út rögös. Mi a ti történetetek?

Tíz év próbálkozás ellenére sem lett vér szerinti gyermekünk. 

Ehhez a tíz évhez hozzátartozott az a fajta elengedés, amely megértette velünk: nem az a lényeg, hogy készüljön belőlünk egy másolat, vagy hogy megtaláljuk a gyerekben a saját arcvonásunkat, illetve valamelyik rokonunk tulajdonságát. Amikor megfogalmazódott bennünk, hogy a körülmények ellenére is szeretnénk gyereket, semmilyen származási kitételt nem tettünk, így tisztában voltunk azzal, hogy nagy valószínűséggel a gyermekünk roma lesz.

Ennek ellenére a felkészítő tanfolyamon akkoriban nem sok információt kaptál arról, hogy miképp kezeld a gyerekeid identitásával kapcsolatos kérdéseket…

Valóban, de azóta már bővült a tanfolyam anyaga. Egyébként a felkészítő ma már ingyenes, de sajnálatos módon nem kötelező, ezért én, ahol csak szót kapok, azt szorgalmazom, hogy minden örökbefogadó szülő végezze el. Kezdetben mi sem értettük, hogy mi ennek a haszna, hiszen bárkinek születhet gyereke úgy, hogy nem kell elvégeznie semmilyen tanfolyamot. Ugyanakkor például jól alkalmazható tudást kaphatunk arról, hogy hogyan mondjuk el a gyereknek azt, hogy ő örökbefogadott. Emellett a tanfolyam az örökbeadó anyákkal kapcsolatos sok sztereotípiát is lebontja. Elindítja a várakozót egy önismereti úton.

Milyen sztereotípiákat?

Sokan azt feltételezik, hogy az örökbeadó anyák „csak” megszülik, majd odaadják a gyermekeiket. 

Ugyanakkor ezek a nők valójában nehéz élethelyzetben lévő anyák, akik egyedül vannak a bajban. Tettük mögött nagy drámák húzódnak, az örökbefogadó szülőnek pedig meg kell értenie ezeket a drámákat.

Nálatok hogyan zajlott az első találkozás?

Két gyerekünk van, egy fiú és egy lány, mindketten nyílt örökbefogadás útján kerültek hozzánk, tehát találkoztunk a szülőkkel. Örülök, hogy így történt, mert el tudom mondani a gyerekeknek, hogy aki szülte őket, megkért arra, hogy én legyek az anyukájuk. 

Visszatérve a tanfolyamra, mi hiányzott a kurzusról?

Leginkább a származás megtanításával kapcsolatban maradtak bennem kérdések. Ha én azt mondom egy óvodáskorú gyereknek, hogy te cigány vagy, az neki nem jelent semmit. Ugyanakkor, ha tizenkét éves korában mondom el ezt neki, addigra már megértette a társadalomból jövő negatív sztereotípiákat, és rögtön kevesebbnek érzi magát. A kettő közötti utat kerestem, hogy időben és jól tudjam rávezetni őket erre a témára. Nem az a szándékom, hogy „cigányosan” neveljem a gyerekeimet. Ez nem is lehetséges, hiszen erre nincsenek mintáim. Ugyanakkor fontos, hogy a származásukkal „jóban legyenek”.

Kép

Gubcsi Judit – Fotó: Katona László

Hol találtál kapaszkodókat ehhez?

Végül az általam alapított Romadoptban tapostam ki az utat. A nyugat-európai és az amerikai színes családokat vettem alapul, megnéztem, hogy náluk mi a gyakorlat. Az érdekelt, vajon mikor kezd tudatosodni egy gyerekben, hogy ő kicsit másképp néz ki, mint a többiek, és mit kezd azzal, ha a külvilágból megjegyzéseket kap. A Romadopt kilenc éve alatt sok vendéget meghívtam, akik elmesélték a saját tapasztalataikat. Közösséget teremtettünk, nemcsak magunknak, hanem a gyerekeknek is. Egy olyan bázist, ahol rendszeresen találkozhatnak örökbefogadók, örökbefogadottak, várakozók és hétköznapi cigány emberek. Kapcsolódunk egymáshoz, és ez érték. Az is fontos egy ilyen családban, hogy ne csak a nagyon híres romákat állítsák példaként a gyerekek elé, hiszen nem mindenki lesz ismert zenész, sportoló, színész. 

Fontos, hogy a hétköznapiságban is megtaláljuk az értéket.

Hogyan működik a Romadopt?

Az elején kéthavonta találkoztunk, most egy tanévben három-négy előadás van, és a végén egy nagy közös bográcsozás. Az előadásokra igyekszem olyan roma származású embereket is hívni, akik a saját életükről és az identitásukról mesélnek. Emellett olyan örökbefogadó szülők is jártak nálunk, akiknek már felnőttek a gyerekeik, illetve örökbefogadottakat is meghívtunk. Emellett szakmai alkalmaink is vannak: történelem, pszichológia és nevelés témában. 

Kép

Kép: Freepik

Magyarországon nem sokan fogadnak örökbe nem cigányként roma gyereket. Szerinted miért?

A rendszerben nincs nyilvántartva a származás, sokszor nem is lehet megmondani, hogy ki a cigány. Akinek a szülei azok? Aki annak néz ki? Aki annak vallja magát, vagy akit a társadalom annak tekint? A miénkhez hasonló családokban kiemelten fontos az elfogadásra irányuló nevelés. Ez nem azt jelenti, hogy otthon csak cigány zenét hallgatunk. Sokkal inkább azt, hogy például legyenek otthon minél színesebb mesekönyvek, vagy hogy ne a szőke kék szemű babát vegyük meg a játékboltban. Ha már pici kortól aszerint neveljük a gyereket, hogy sokfélék vagyunk, akkor könnyebben el tudunk beszélgetni arról is, ha kap valamilyen megjegyzést az iskolában. Példát is kell mutatnunk. Amikor átkísérünk egy látássérültet a zebrán, vagy leemelünk a polcról egy idős hölgynek valamit a boltban, az is mintaadás. És az is, ha nem megyünk át az utca másik oldalára, amikor romák jönnek szembe velünk…

Ez egy korábbi rossz tapasztalat általánosításából is fakadhat. Voltam olyan településen, ami no-go zónának számított, csak szeretetszolgálatosokkal mehettünk be forgatni. Az ember ilyenkor nem szeretne rasszista lenni, de nem is akarja keresni a bajt. 

Azt tapasztalom, hogy maguk a cigányok is szenvednek attól, hogy van egy réteg, akikre ők sem büszkék. Azokat, akik egy-egy települést no-go zónává tesznek, a roma közösségen belül is ugyanúgy elítélik. Hasonlóan éreznek szerintem, mint mi, amikor elmegyünk külföldre, de az előttünk ott járt magyarok rossz benyomást keltettek, és a helyiek ez alapján ítélnek meg minket is. Mi sem vagyunk egyformák. Fontos, hogy a cigány szót úgy hozzuk be a mindennapokba, hogy ne társuljon mellé semmilyen plusz hangsúly, érzelem. Ha megkérdezik, kik a cigányok, az örökbefogadó szülőknek tartalmas választ kell adniuk. 

Azt igyekszem erősíteni a gyerekekben, hogy az, hogy ők egyszerre magyarok és cigányok, erőforrás, amelyből meríthetnek.

Olykor kellemetlenséget okozhat, ha egy idegen túl kíváncsi, ha a gyerek előtt kérdez az örökbefogadásról. Hogyan kezelje a többségi társadalom ezeket a helyzeteket?

Amikor valakiben kérdések merülnek fel, az még nem jelent udvariatlanságot. Emberi tulajdonság, hogy ha valamit nem értünk, akkor kérdezünk. Ilyenkor udvariasan le lehet zárni a témát. Például amikor azt kérdezgették, milyen volt a terhességem, azt válaszoltam: problémamentes. Humorral is lehet felelni. Mindenkinek, aki örökbefogadó szülő szeretne lenni, azt javaslom, hogy induljon el egy önismereti úton, mert az örökbefogadás csak akkor fog működni, ha valóban el tudja fogadni ezt a témát. Ha kicsit is fél, tájékozódjon, és ha az sem segít, keressen másik utat, válassza a nyílt örökbefogadást, amely során sokkal több információt tud gyűjteni a gyermek hátteréről. A gyermekre vágyás elemi erővel jön, de a türelem és a saját határok felismerése, illetve a valós elfogadás is fontos. Vannak, akik úgy szeretnének roma gyereket vállalni, hogy azon ne látszódjék a származása. Ugyanakkor senki sem garantálja, hogy a kamaszodással ez nem fog előtűnni. Az ilyen vállalás a gyerekkel szemben sem korrekt. A Romadopt ajtaja egyébként a fontolgatók előtt is nyitva áll, és az örökbe.hu oldalon is számos hasznos információt talál az, aki az örökbefogadáson gondolkodik. 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>