Öt szempont a boldog élethez, amiket Árpád-házi Szent Margittól tanulhatunk
1270. január 18-án, nem sokkal 28. születésnapja előtt halt meg Árpád-házi Szent Margit. A kivételes életű királylányról ritkán beszélünk, mindennapjairól többnyire annyit tudunk, hogy a közkedvelt Margit-szigeten, kolostorban töltötte azokat. Belelapoztam a legendájába: érdekes olvasmány, hiszen részletesen bemutatja egy közel 800 évvel ezelőtti női kolostor életét. De vajon mit mondhat ő a ma emberének? Íme, öt dolog, amit példája taníthat nekünk.
1. Megtalálni a helyünket
Elsőre azt hihetnénk, Margitnak nem sok választása volt, egyszerűen beletörődött a sorsába. A vesztett muhi csata után IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária Dalmáciába menekült. Itt született meg 1242. január 27-én kilencedik gyermekük, Margit, akit szülei felajánlottak Istennek Magyarország megmentéséért. Óriási veszteségeket szenvedve, de az ország valóban megmenekült a tatároktól, a kis királylány pedig hároméves korában a domonkos apácákhoz került.
Mondhatnánk, hogy belenyugodott ebbe, mást nem is tehetett. Ám a dolog nem ilyen egyszerű. Margit később többször is férjhez mehetett volna, sőt apja – felülbírálva korábbi felajánlását – kifejezetten ezt szerette volna, és a pápától is kapott volna felmentést hivatása alól. Mégis, a királylány bátran szembeszegült mindenkivel. Sem a cseh, sem a lengyel király nem lett a férje.
Ő Jézushoz volt hűséges, az ő lelki menyasszonyának tekintette magát, mellette találta meg a helyét.
Végsősoron tehát ő döntött. Olyan választás volt ez, amely mellett egész életében kitartott.
2. Tudni, hogy honnan jövünk, merre tartunk
Szent Margit mindennapjairól az 1300-as években született az első leírás. Ennek magyarra fordított és kissé átdolgozott változatát másolta le 1510 körül Ráskai Lea domonkos rendi apáca. Bár azóta eltelt félezer év, ma is értjük a szöveget: „Ez szent szűz eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István királnak [...], Szent Imre hercegnek [...], Szent László királnak [...], Szent Erzsébet asszonynak, az ő szerelmes nénjének szentséges életit […] Kéri vala ez szenteknek esedözésöket, hogy ő érdemeknek miatta és isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomoknak és érdemeknek követője.”
Őket tartja példaképnek, őket szeretné követni. Fontos számára a múlt megismerése, a családi példa és az ezek nyomán kibontakozó életcél. Ma divatos fogalmakkal úgy foglalhatnánk össze ezeket az értékeket: a családi alapminták ismerete, az önfejlesztés, a világban betöltött helyünk megtalálása és céljaink világos kijelölése.
3. Ha valamit teszünk, azt tegyük szívvel-lélekkel!
Szent Margit élete jól tükrözi az ideális magyar lelkialkatot: ha valamit csinálunk, akkor azt teljes erőbedobással tesszük. Mégis túlzásnak érezzük azt, ahogyan élt. Teljesen feláldozta magát, fáradhatatlanul ápolta a betegek testét és lelkét. Éjszaka borogatást cserélt, nappal etette őket, tiszta ágyneműt húzott, kimosta a ruhájukat, „megmossa vala fejeket és lábokat az betegeknek, és mikoron szükséges vala, az ő hajokat ő fejekről tulajdon kezével elnyíri vala”. Bármilyen visszataszító dolgokat is látott, ő takarított utánuk. És ha már olyan rosszul voltak, hogy imádkozni sem tudtak, helyettük is elmondta a zsolozsmát. „Oly igen nagy édes ájtatossággal imádkozik, hogy a szororok [nővérek, apácák] hallották imádságának idején, mintha valakivel szólt volna. Az szót hallják vala, de nem érthetik vala, mi az szó volna.”
A teljes elragadtatásig imádkozott, néha összeesve találták ágya mellett ilyenkor. Sanyargatta a testét, önként vállalta azokat a munkákat, amelyektől mindenki ódzkodott, soha nem élt származását megillető kiváltságokkal.
Ismerős, napjainkban is jól csengő hívószavakkal így jellemezhetnénk mindennapjait: meditatív ima, önmegtagadás, önátadás, a vágyak kiüresítése.
Sokak számára éppen ezek teszik vonzóvá a keleti vallásokat, pedig mint látható, nem kell ilyen messzire menni a példáért. Az igény tehát ma is megvan minderre és arra, amit e lemondások által az ember nyerhet. Az, hogy mindezt miképp valósítjuk meg a mi élethelyzetünkben, saját leleményességünkön múlik. De Szent Margit ebben is tud segíteni, nézzük csak tovább!
4. Megtenni azt is, amihez nincs kedvünk
Pázmány Péter azt írta Szent Margitról: „de most, a mi boldogtalan üdőnkben, oly gyengék vagyunk, hogy efféle szokatlan dolgokat nehéz csak elhinnünk is: mert meg nem gondoljuk, hogy az Isten országát erővel kell nyernünk; azaz: magunkon erőszakot kell tennünk, kedvünket meg kell szegnünk, magunkat meg kell sanyargatnunk, ha el akarjuk kapni a mennyországot.” Szavai ma is érvényesek, a mi időnkben is nehéz megérteni azt a sok áldozatot, amit Margit társaiért és az ország felemelkedéséért vállalt. Legendáját vagy az azok alapján készült regényeket (Gárdonyitól az Isten rabjait vagy Kodolányi zseniális regényét, a Boldog Margitot) olvasva megelevenednek ugyan a korabeli mindennapok, szinte húsvér emberként állnak előttünk a kolostor lakói, mégis nehéz elképzelni, hogyan lehetett minderre képes ez a törékeny királylány.
A középkorban elfogadott teljes önátadás, a megdöbbentő aszkézis nehezen fordítható le mindennapjainkra. De van egy momentuma Margit életének, amely mindannyiunknak ismerős lehet: ő a legrosszabb munkát is szívesen végezte.
Ha valamire senki sem akart vállalkozni, ő ott volt és megtette.
Ilyen kihívásokkal mi is gyakorta találkozhatunk, legyen szó mosogatásról, betegápolásról, egy beszélgetésről, amihez semmi kedvünk… Ezek az erőfeszítések számunkra is adottak.
5. „Senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítílni.”
A legenda szerint Margit egy domonkos rendi paptól azt tanulta, hogy Isten szeretete és önmagunk megtagadása mellett senkit utálni, senkit elítélni nem szabad, ha tökéletesek akarunk lenni. Azt olvashatjuk továbbá, „ez szentséges szűznek szájából soha senki mind ő teljes életiben nem hallott valami szernyű beszédet avagy káromlást, avagy valami bosszúbeszédet. [...] Mert oly igen békességes vala ez szent szűz, hogy akármely igen nagy bosszút törtek avagy mondtak neki, mindenkoron nagy békességgel szenvedi vala el.” Ez a lelki béke legalább olyan nehéz, mint a test sanyargatása vagy a szigorú böjt. Mégis érdemes törekedni rá, hiszen a bosszúvággyal, haraggal valójában önmagunknak teszünk rosszat. Nem elfojtásról van persze szó, de amint lehet, érdemes továbblépni. Önmagunk érdekében is.
Ezt tanulhatjuk tehát a közepkori kislánytól, aki lemondások révén vált boldog, szent felnőtté. Talán nem minden eleme hangzik túl vonzónak, pedig akár a lelki boldogságra törekvés, akár önmagunk kiüresítése, a jelen pillanat megélése ma is népszerű téma.
Ő ezt a végletekig megvalósította, ahogy azok az emberek, akik, ha szeretnek, akkor szívvel-lélekkel, ha szenvednek, akkor nagyon, ha boldogok, akkor a csillagokat is lehozzák az égről.
Margit is szenvedett az együttélés apró bosszúságaitól, a teste gyengeségétől, a kiválasztottságtudat mindennapos felelősségétől, de boldog volt, mert igazán tudta, Isten mennyire szereti, és lehozta nekünk a csillagokat is az égről, hogy mindezt megmutassa.
Bár elsőre meghökkentő, mégis jó néhány dolgot át lehet ültetni a gyakorlatba példájából: a segítőkészséget, a betegek iránti érzékenységet, a türelmet, az elfogadást, az önuralmat és a nagylelkűséget. Utat a boldog mindennapokhoz.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
