Miért szurkolunk most Milák Kristófnak? – A dobogók magasáról a lélek mélyére

A most zajló eltűnős, nyomozós thrillernek a mi olimpiai bajnokunk a főszereplője. Ám ez valójában pszichológiai dráma, ami csak a felszínen izgalmas, és már ott sem szórakoztató. Sokkal inkább a megnyugtató lezárását várjuk. De vajon megoldódik-e Milák Kristóf ügye a szilveszterkor közzétett – Schmidt Ádám államtitkárral közös – szelfivel? Ha a sportoló jó fél évvel a párizsi olimpia előtt beleveti magát – a medencébe és – a felkészülésbe, lehet-e esélye a sikerre az ötkarikás játékokon? Tartozik-e bárkinek ezzel, s mivel tartozik magának? Okuljunk korábbi sportpéldákból is, hiszen nem ő az első, aki krízisbe került.

Milák Kristóf
Fotó: Emmer László

Az érem másik oldala

A fórumokat böngészve szomorúan jövünk rá: az embereket korántsem úszóklasszisunk lelkivilága – esetleges depressziója vagy más mentális problémája – érdekli, hanem a zsebe foglalkoztatja. Mert sokan úgy érzik, azzal, hogy Milák nem jár le az uszodába edzeni, mások adóforintjain élősködik, hiszen klubjától, a Honvédtól is fizetést kap, és az úszószövetség meg a szponzorai is támogatják a felkészülését, amit jó ideje nem végez el. E kérdésben mi kívülállóként nem törnénk pálcát felette, nem úgy a fórumozók, akik szerint – olvastunk ilyet – a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója „nem teheti meg, hogy 23 évesen Dagobert bácsiként csak az általa már elnyert pénzkötegekben lubickoljon”, hanem fejest kell ugrania minden reggel az uszoda vízébe is.

Korábbi edzőjétől, Selmeci Attilától tudjuk, hogy Milák Kristóf a közelmúltban elveszítette egy közeli hozzátartozóját, ami ezt az amúgy sem könnyen megfejthető személyiséget még jobban magába zárta. Nem idézzük a nyilatkozatokat egyenként, de azt is sokan elmondták, hogy fél évvel az olimpia előtt belevágni a felkészülésbe semmire sem elegendő, nemhogy a vágyott éremre, érmekre. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, mégis úgy érezzük, hogy a sportoló ebben a helyzetben elsősorban nem nekünk, hanem saját magának tartozik azzal, hogy több hónapnyi elvonulás után tisztázza, mi is történt, történik vele. Persze sportnemzet vagyunk, így egy olimpiai bajnok esetében ez a tisztázás nem úszható meg a nyilvánosság nélkül. 

Akármerre vezessen Kristóf útja a közeljövőben: a francia főváros felé vagy épp a civil életbe – mi az elért eredményeire büszkék vagyunk, és szurkolunk azért, hogy megtalálja a hiányzó egyensúlyt.

Kép
Milák Kristóf olimpia
Fotó: Emmer László

Nyilasi és Risztov esete

„Fiatal, ereje teljében levő labdarúgó szakítja meg pályafutását, aki képességeivel adósa marad önmagának és klubjának egyaránt. Ezt az adósságot törleszteni lehet, de csak egy módon, zöld-fehérben, az FTC-pálya gyepén, jó játékkal. Ha elhatározásában eljut idáig, kapuink nyitva várják” – ha így szó szerint nem is, tartalmukban ismerős mondatok, ugye? 1979 őszén foglalta őket közleménybe a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának vezetése, amikor aktuális sztárjuk, Nyilasi Tibor bejelentette, hogy egészségi állapota miatt 25 évesen felhagy a futballal. Az elhatározásból végül csak szüneteltetés lett, mert a népszerű „Nyíl” a következő évben meggondolta magát, s visszatért a zöld gyepre. 1988-ban, 70-szeres magyar válogatott játékosként vonult vissza végleg.

Valamiért mindig az ősz turbózza fel a sportolók mentális nehézségeit: Risztov Éva is 2005 októberében döntött úgy, hogy – mindössze 20 esztendősen – abbahagyja az úszást. Az úszást, amelyre az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina inspirálta, akivel már hatévesen személyesen találkozott, közös fotójuk is készült. Risztov azonban – noha ugyancsak tizenévesen berobbant – csupán az „ezüstlány” státuszig jutott a klasszikus medencés világversenyeken gyors-, pillangó- és vegyes úszásban, olimpián pedig még addig sem (a legjobbja egy negyedik helyezés volt). A vonal meghúzása után vízilabdával, motokrosszal és a civil élettel is próbálkozott, ám egyik sem jött be neki annyira, mint a nyílt vízi hosszútávúszás, amelybe 2009-ben vágott bele. 2012-ben a londoni olimpián ugyanis – elképesztő akaratról, letörhetetlen kitartásról tanúbizonyságot téve – a csúcsra ért benne.

Nem magyar sajátosság a kiégés, a korai visszavonulás

Hogy nemzetközi példákat is említsünk: az úszás világából Michael Phelps, Caeleb Dressel és Adam Peaty világsztárok is kihagytak hosszabb időszakokat kiégés miatt, de teniszben is voltak – elég Jennifer Capriati esetére gondolni – korai visszavonulások. Az amerikai Simone Biles tornász pedig Tokióban már az olimpián gondolta meg magát és lépett vissza a versenyzéstől mentális okból, amivel nemcsak a világot döbbentette le, de a csapattársait is nehéz helyzetbe hozta. Azt is láttuk, mi történhet, ha valaki nem vesz vissza a tempóból baj esetén, noha Robert Enke német futballkapusé – szerencsére – párját ritkító példa. Ő azt a tragédiát nem tudta feldolgozni, hogy kislányát mindössze kétévesen szívbetegség miatt elveszítette, s miután az élsportot depressziósan is tovább űzte, egyszer csak – bő fél évvel a 2010-es világbajnokság előtt, amelyen bizonyára pályára lépett volna, „természetesen” ősszel – a vonat elé vetette magát. Pedig előtte mindent megpróbált, hogy kievickéljen a problémából: pszichológushoz járt, állatokat kezdett tenyészteni, alapítványt hozott létre beteg gyerekeknek, szívkórházat támogatott. Csak saját magát nem tudta megmenteni.

A bajnokok magánya

Hiába kutakodunk azonban a sporttörténelemben, Milák Kristóféra igazán hasonlító esetet nem találunk. Hogy valaki a legjobb korban, már kiemelkedő sikerek után, de még az igazi halhatatlanná válás lehetőségének küszöbén roppanjon meg lelkileg s dobja be esetleg a törülközőt, szinte példátlan.

Első gondolatunk mégsem a már emlegetett anyagi vonzat körül forog, hanem Kristófot féltjük, hiszen róla már korábban is kiderült: nem átlagosan kezeli a sikert és a médiaérdeklődést. 

Volt, hogy szinte elmenekült utóbbi elől, máskor mintha fürdőzött volna előbbiben, sosem álltak távol tőle a szélsőséges megnyilvánulások. Ezek sok esetben olyan érzékeny emberekre jellemzők, akik nem biztos, hogy a valós érzéseiket osztják meg velünk, olykor csak a kirívó viselkedésükkel üzenik: segítségre, figyelemre (vagy épp annak ellenkezőjére: békén hagyásra?) volna szükségük.

Milákot sportolótársai alapvetően megértik, együttéreznek vele, Hosszú Katinka és Cseh László is kiállt mellette, amikor az úszószövetség képletesen falhoz állította. Ők tudják, milyen testi-lelki megterheléssel jár e sportág, Cseh ismeri a mélypontokat, Hosszú még inkább azt, hogy a csúcson is lehet magányos, magára utalt az ember. Sőt ott az csak igazán. Mert a klasszis is ember, elsősorban az. A közvélemény egyik fele szerint ebben az esetben olyan ember, aki úgy vesz fel juttatást, hogy nem dolgozik meg érte. Egy másik csoport szerint segítségre szoruló, bajban lévő ember. Reméljük, azok állnak mellé – pontosabban: azok is mellé állnak –, akik közelről ismerik, akik tényleg képesek lehetnek átsegíteni a nehézségeken, és ez a kiállás nem szelfikre fog korlátozódni. Mert Párizs most távolinak, az olimpiai siker szinte csodával határosnak tűnik – azért mi, akik láttunk már csodákat, szorítunk érte! –, ám az egészséges lélek ezektől függetlenül is elérhető. És annál nincs fontosabb.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti