Hozzányúlhatnak a gyerekeinkhez? – A testérintés szabályai
Szabina kétgyermekes anyuka. A nagyfia tíz, a kislánya pedig hároméves. Szabina úgy érezte, fel kell szólalnia a szülői értekezleten az iskolában, mert szemtanúja volt a fia délutáni tornaedzésén, hogy a pedagógus a hátra bukfenc tanításánál látszólag megfogta a gyerekek fenekét, hogy segítse a biztonságos hátra gördülést. Felkavarta őt, hogy egy felnőtt a gyermekéhez ér. Már máskor is tapasztalta ezt az érzést: amikor a kislánya bekerült az óvodába, nagyon nyugtalanítónak találta az óvónők testi közelségét, hogy a gyermekek az ölükbe ülhetnek vagy megölelhetik őket. Néher Benjamin pszichológus segít eligazodni ebben a nehéz témában, hiszen több szülő is érezheti Szabinához hasonlóan magát.
Az újszülött kiszolgáltatott, teljes mértékben a gondozójára van utalva. Ahogy növekszik a gyermek és nyílik az elméje, egyre könnyebben tudja megfogalmazni az érzéseit vagy a kéréseit. Szülőként a mi felelősségünk, hogy segítsük őt a saját határainak felállításában és tiszteletben tartásában, hiszen felnőtt életében ezek az apróságnak tűnő dolgok nem csak a párkapcsolatára gyakorolhatnak hatást. Mikor és hogyan kezdjük gyermekünk támogatását ebben a kérdésben?
„Már a korai kapcsolódás szakaszában – nem elsősorban ebből a célból, hanem a kötődés, a szemkontaktus és a kommunikáció miatt is – megnevezhetjük a baba testrészeit, amikor öltöztetjük, fürdetjük vagy tisztába tesszük. Mondhatjuk például, hogy »most megtörlöm a popsidat«, így hamar megtanulja a gyermek érzékelni a testhatárait. Fontos, hogy figyeljük őt, és ha jelzi, hogy egy rokonnal, esetleg látogatóval vagy közelebbi családtaggal nem kellemes számára az üdvözlésképpen elvárt puszi vagy ölelés, akkor ne erőltessük. Az idősebb korosztály képviselői körében előfordulhat, hogy elvárják a kisgyermektől, hogy az ölükbe üljön. Ha nem szeretne, kilátásba helyeznek valami tárgyi jutalmat, ha megteszi. Ilyenkor finoman felhívhatjuk az illető figyelmét, hogy mi, szülők nem erőltetjük a gyermekünkre az érintést, és nem szidjuk meg, ha nemet mond.
Itt felvetődik az is, hogy a gyermek egy ráerőltetett ölben ücsörgés során úgy érezheti, hogy a felnőttek nem validálják az érzelmeit.
Ha még szóban is kifejezi, hogy nem szeretné, de mégis meg kell tennie, és ez később normává válik a családban, az kihathat a személyiségfejlődésére is. Már a gyerek viselkedésén is láthatjuk, hogy a kis teste jelez, hogy kényelmetlenül érzi magát: szorong, feszeng, elhúzódik egy csendesebb sarokba, gyakran pislog az ajtó vagy az ablak felé, vagy furcsán nyúl magához: vakarózik, igazgatja a ruháját. A későbbiekben ez szorongásos zavarhoz, önbizalomhiányhoz, kötődési nehézségekhez vagy depresszióhoz vezethet” – avat be szakértőnk.
Jó titok – rossz titok
Szabina már a nyílt napon is furcsállta, hogy a gyerekek oda-odaszaladnak a pedagógusokhoz, és ölelgetik őket, puszit adnak, az ölükbe ülnek. Szabina sosem volt az az ölelkezős típus, esetenként észrevette magán, hogy a gyermekeitől sem esik jól neki az érintés. A munkahelyén és a barátnői körében hamar világossá tette, hogy baráti szándékkal se érintsék meg a karját, mert attól kellemetlenül érzi magát. Az óvodában is ezt tartotta a legjobb megoldásnak: első nap megbeszélte a pedagógusokkal, hogy nem szeretné, ha a kislányát ölben babusgatnák, és az óvó bácsi semmiképpen sem kísérheti ki a mosdóba. pusziról pedig szó sem lehet.
A kicsi lánynak nehezen ment a beszokás, sokat sírdogált. Az óvó néni megsajnálta, és ölbe vette. A kis óvodás néhány perc után megnyugodott, és egyre gyakrabban akart a pedagógus közelében lenni, és megfogni a kezét vagy megölelni őt. Az óvónő tudta, hogy ebből probléma lehet, de látta, hogy a kislánynak nagy igénye van egy felnőtt biztonságot és megnyugvást adó érintésére. Még az is megfordult a fejében, hogy azt mondja a gyereknek, ne árulja el otthon, hogy az óvó néni kezét fogja. De végül elvetette ezt az ötletet, és beszélgetést kezdeményezett a szülővel.
„Hasonló esetben nagyon jó, ha mindkét oldalon tisztán kommunikálunk – folytatja a terapeuta. – Szabina is jól tette, hogy megosztotta az igényeit a pedagógusokkal, és az óvónő is jól döntött, hogy nem titkoltatta el a gyermekkel az érintésen keresztüli megnyugtatást. A szülők hajlamosak előre eldönteni, hogy milyen irányelvek mentén nevelik a gyermekeiket, amelyek sokszor lehetnek reakciók egy élethelyzetre, amelyben ők voltak vagy vannak, egy traumára vagy személyiségvonásra. Ezért előfordulhat, hogy a gyermek igényei kielégítetlenek maradnak. Számtalan oka lehet annak, hogy egy szülő ilyen döntést hoz, és a legjobb, ha pedagógusként nem forszírozzuk ezeket. Annyit tehetünk, hogy egy beszélgetés keretein belül tapintatosan jelezzük az észrevételeinket, illetve kérésre pedagógiai szakvéleményben kifejtjük, miért is jó az érintés a gyermeknek.
Előfordulhat, hogy Szabina egy lehetséges lelki sérüléstől szeretné megóvni a kislányát. Erre jó megoldás lehet, ha elmagyarázza neki, hogy vannak jó és rossz érintések.
A jó érintés melegséggel tölti el a szívedet és boldog leszel tőle; a rossz érintés viszont félelemmel és ijedtséggel jár, vagy csak nagyon kellemetlen érzés. Fontos, hogy a gyerekek ismerjék a bugyiszabályt: mindent, amit a fehérnemű takar a testükön, csak ők érinthetnek meg, vagy az a családtag, akinek megengedik (például anya a fürdésnél). Az érintéshez hasonlóan vannak jó és rossz titkok is, amelyeket érdemes elmagyarázni a gyerekeknek. A jó titok az, ami izgalommal tölt el és boldog vagyok tőle. Például: anyunak meglepetést készítünk, ne áruljuk el neki! A rossz titok szorítja a torkunkat és a gyomrunkat, és szabadulni szeretnénk attól a feszültségtől, amit a lelkünkben okoz. Például: a nagybácsi, nagynéni szereti markolászni az unokaöcsi popsiját. De azt mondja a gyereknek, hogy ez a közös titkos játékuk, ne mondja el senkinek. A titokkal terhelt gyermek feszült, ingerlékeny, vagy épp ellenkezőleg: hirtelen visszahúzódó, szótlan lesz. A szülőnek ezért érdemes figyelnie a gyermek hangulatváltozásait, és elfogadóan, érzékenyen reagálni” – osztja meg véleményét Néher Benjamin pszichológus.
Határok
Mit tegyünk, ha észrevesszük, hogy a gyermekünk rossz titkot rejteget? „A kisgyermekeknél a legrövidebb út a lelkükhöz a közös játékon keresztül vezet. A rajzolás is szelepként működhet. Kiemelném, hogy egy erőszakos cselekményt ábrázoló gyermekrajz még nem feltétlen ok az aggodalomra. Az a gyermek, aki véres katonákat vagy lelőtt mókust ábrázol, nem egyértelműen szenved vagy bántalmazás áldozata. Lehetséges, hogy csak látott valamit a tévében, vagy hallotta a felnőtteket a háborúról beszélgetni, és így fejezi ki magát. Ha elemeztetni szeretnénk a gyermekünk rajzát, forduljunk képzett szakemberhez.
A hétköznapokban is éreztessük a gyermekkel, hogy negatív következmények nélkül hozhat döntéseket a testét érintő kérdésekben, például, hogy kit puszil meg, kihez közeledik.
Akkor is, ha ez ellenkezik a mi személyes beállítódásunkkal, mint például Szabinánál. Azt javaslom neki, éreztesse a kislánnyal, hogy kifejezheti az igényeit, és joga van kérni annak a felnőttnek a testi közelségét, akiét szeretné. Szabina nagyobb gyermeke esetében pedig ismét hangsúlyoznám, hogy a kérdés ebben az esetben az, hogy a gyermek milyennek élte meg a pedagógus segítő szándékát a bukfencnél. Az iskolában is érdemes a testnevelő tanároknak elmondaniuk az óra elején, hogy azért érnek hozzá a diákokhoz, hogy segítsenek nekik és megelőzzék a sérüléseket. Gondoljunk csak bele, hogy egy rosszul kivitelezett hátra bukfenc még csigolyakárosodást is okozhat! Bízzunk a gyermekeinkben, és az ő belső iránytűjükben, ők mindig pontosan fogják tudni, hogy ki milyen indíttatásból ér hozzájuk. A mi feladatunk szülőként megteremteni azt a biztonságos közeget, ahol nincsenek rossz titkok, és bármilyen érzést meg lehet osztani. Ez a későbbiekben is fontos lesz a szexuális érés folyamán, amikor a kamaszok sok ismeretlen érzéssel és szituációval találkoznak a saját testük kapcsán. Jó, ha legalább az egyik szülőt a bizalmába tudja avatni a serdülő, aki megóvhatja az esetleges testi-lelki sérülésektől” – mondja szakértőnk.
A végső igazság pedig az, hogy bár szülőként minden tőlünk telhetőt megteszünk, valójában sosem tudhatjuk, a későbbiekben mi milyen hatással lesz a gyermekünk életére. Az emberi kapcsolatok, akárcsak a pszichológia tudománya, ekvifinálisak és multifinálisak. Ez azt jelenti, hogy egy viselkedésnek millió eredője lehet, és egy helyzet millió reakciót válthat ki. Például: Józsika orvos lett, mert a szülei is orvosok voltak. Vagy: Józsika orvos lett, mert a szülei alkoholisták voltak. Vagy: Józsika alkoholista lett, mert a szülei elfoglalt orvosok voltak. Akármi és minden lehetséges.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>