„Sziv és pohár tele búval, borral” – A hazai antialkoholizmus évszázados küzdelmei
Az angol mintára átvett „száraz november” kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeire. Az egy hónapos kihívás során nem lehet alkoholt inni, a résztvevők jó esetben elgondolkoznak az italhoz való viszonyukon is. Az igazán súlyos betegek azonban csak szakember felügyelete mellett, fokozatosan szabadulhatnak meg függőségüktől, így számukra inkább a téma középpontba kerülése segíthet az önismeret és az önfegyelem útján elindulni. Száz éve is így gondolták.
István egész gyerekkora hiábavaló várakozás volt: vágyta a szeretetet, figyelmet, amit soha nem kapott meg. Hogy kitörjön ebből, hogy felhívja magára szülei figyelmét, kamaszként csatlakozott az 1848–49-es szabadságharchoz. A piski csatában életre szóló rokkantságot szerzett. Később megnősült, de lelki sebei sosem gyógyultak be. Szeretethiányát, keserűségét, tehetetlenségét, bármilyen aktuális gondját alkoholba fojtotta. Fiatalon halt meg, hat árvát hagyva maga után, akik ép család hiányában szintén gyerekkoruktól fogva hordozták traumáikat. Egyikük, aki István halálakor 13 éves volt, később szintén alkoholista lett. A megrázó, ám mintázatában sajnos ma is aktuális történetet az 1900-as évek elején írták meg Az Élet című lapban. A nagy vonalakban vázolt lélektani összefüggések mellett az adja e több mint száz évvel ezelőtti cikk igazi erejét, hogy a mai olvasó is ismer hasonló esetet, fel tud idézni ehhez hasonló élettörténetet. Ez pedig minden tudományos leírásnál vagy statisztikánál meggyőzőbb. Márpedig volt kiket meggyőzni.
„Több ember veszett pálinkába, mint a tenger vizébe”
Széchenyi István így fogalmazott 1845-ben kelt, A pálinkáról című vitairatában: „a pálinkafőzés, nem tagadhatni, nagy nyerességgel jár”, „de mi áron? Nem csekélyebbel, mint számtalan embertársainknak lealacsonyításával, testi és lelki meggyilkoltatásával.” A törvény erejével szerette volna megtiltatni pálinkafőzést vagy legalább alacsony szintre korlátozni annak alkoholtartalmát . Az akkoriban sorra nyíló pálinkafőzdék, likőrkészítő manufaktúrák valóban óriási lavinát indítottak el.
Egy miniszteri felkérésre készült összesítésből tudjuk, hogy 1907-ben már olyan szinten általános volt az alkoholfüggőség, hogy Csíkban ötször annyit költöttek alkoholra, mint ruházkodásra.
Ekkoriban „szívesebben megy a napszámos oda, hol kevesebb munkabért, de több pálinkát adnak, mint oda hol, nagyobb munkabért és kevesebb pálinkát kap”. Nem ok nélkül hasonlították a rabszolgatartókhoz az italt ekkoriban, hiszen kizsigerelte, elszegényítette a jobb sorsra érdemes parasztságot. Bűnügyi statisztikák szóltak arról, hogy a lopások, emberölések, nemi erőszakok többségét alkoholmámorban követték el. Egy budapesti munkás a századfordulón keresete átlagosan 15 százalékát költötte szeszes italra. Lépni kellett.
A Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár – Forrás: meselohazakbudapesten.blogspot.com
„Részögségben sok gonosság lészön az táncban”
Persze korábban is ittak alkoholt az emberek. Főúri visszaemlékezések szólnak arról a 16–17. századból, hogy egy-egy nagyobb ivászat alkalmával hogyan tették hintóba a magukról mit sem tudó mulatozókat. Balassi Bálint vigasságairól ma is nagy mosollyal szokás beszélni. Ugyanakkor mindig voltak olyanok, akik a mértékletesség mellett szólaltak fel. Tinódi Lantos Sebestyén 1552-ben írt a Sokféle részögösről, Heltai Gáspár 1572-ben A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról, de említhetem Pázmány Pétert, II. Rákóczi Ferencet is. Sopron első embere, Lackner Kristóf 1619-ben összeállította a Mértékletességi Egyesület 30 pontból álló alapszabályát. Ebben a században számos magyar város kísérletet tett az italfogyasztás visszaszorítására. Az igazán széles körű összefogásra azonban a 19. század második felében lett szükség, amikor a tömény italok ellen kellett küzdeni. Ezeket akkor már hatalmas szeszgyárakban készítették.
„Ha nem akarsz pirulni még saját lelkiismereted előtt sem”
Az 1900-as évek elejétől az egyházmegyékben külön felügyelőket bíztak meg az antialkoholizmus népszerűsítésével. Egyes plébánosok megpróbálták elérni, hogy a pálinkaméréseket legalább hétvégére zárják be.
A kárpátaljai Nagymogyoróson a helyi görögkatolikus lelkész buzdítására az egész falu megfogadta, hogy három évig nem isznak szeszes italt.
De nem csak a hívők mozgolódtak. Alkoholellenes Munkásegylet, Alkoholellenes Egyesület és Absztinens Ifjúsági Egyesület alakult, különböző kiadványok, sőt gyermekeknek szánt havilap is jelent meg a témában. A parasztságnak népesteket, nyilvános felolvasásokat tartottak az alkohol káros voltáról. 1905-ben Budapesten nemzetközi Alkoholellenes Kongresszust tartottak ezernél is több szakértő részvételével. A tapasztalatcsere mellett ismeretterjesztő kiadványok, elrettentő kórbonctani felvételek, Mednyánszky László témába vágó festményei, sőt még alkoholmentes italok is megjelentek itt.
A mozgalom egyik hazai élharcosa dr. Stein Fülöp orvos volt, aki megalapította Rákospalotán az első magyarországi alkoholizmust gyógyító intézetet 1909. január 2-án. Kezdetben mindössze 12 beteget tudtak fogadni, ez 1914-re a többszörösére emelkedett, de nem volt ingyenes, ezért inkább a tehetősebb társadalmi réteg tagjai vehették igénybe a 6–12 hónapon át tartó kezeléseket. Az ő 1906-ban megjelent Az alkohol című könyvéből tudható, hogy az alkoholisták számára ekkoriban Budapesttől Pozsonyon, Kolozsváron, Szegeden át Nagybecskerekig sok magyar városban próbáltak szervezett segítséget nyújtani a gyógyuláshoz.
Stein művének legnagyobb értékét az adja, hogy az alkoholizmus problémájáról társadalmi összefüggésben írt. Nemcsak az önpusztításról, hanem a beteg környezetéről is.
A szintén orvos Dóczi Imre tanulmányokat, röpiratokat jelentetett meg a mértéktelen alkoholfogyasztás ellen. Kitért a nők feladatára a mozgalomban, a probléma nemzetgazdasági vetületére is. A téma napirendre került a Parlamentben, a politikusok feleségei alkoholellenes társulatok szervezésével vették ki részüket a munkából. Gerely Jolán A művelt leány (1933), Csaba Margit az Amit a serdülőleánynak tudnia kell (1937) című művében szentelt külön fejezetet a témának. Szekeressné Ajtay Mária a Magyar Orvosnők Tanácsai című kiadványban írt az alkoholfogyasztás veszélyeiről. Ugyanakkor ellenállókban sem volt hiány – 1929-ben a Prohibito [Szesztilalom] Elleni Világliga magyar osztályának támadásai miatt el is maradt az Országos Alkoholellenes Értekezlet.
„Egy a gigám, de ha volna tíz, / Egybe se menne be szódavíz”
Ugyanabban az évben jelent meg Gortvay György orvosnak Az alkoholkérdés című munkája, amelyből világosan látszik, hogy az antialkoholista mozgalomnak az okok megszüntetéséről, a valódi megoldásról is volt mondanivalója. Fontosnak tartották, hogy formálják a közvéleményt. „A magyar szólásmód, hogy a részeg ember mindig Mária kötőjébe esik, szépen fejezi ki népünk megbecsülését az ivóval szemben, amelyet az irodalom és a költészet is hagyományosan támogat” – olvashatjuk. Gortvay példaként hozza ezzel szemben a spártaiakat, akik „a részegséget meggyalázónak tartották, és hogy az ifjúság előtt ennek meggyalázó voltát bemutathassák, a helotákat, a rabszolgákat leitatták”. Persze tudta, hogy nem csak az jelent gondot, hogy a nagyivókon jókat mulatunk, és vicces, laza dolognak tartjuk azt. A megoldási javaslatok között ott találjuk a munka-, a lakás- és az élelmezési viszonyok javítását, a gyógykezelés igényét, az alkoholmentes vendéglők és munkásétkeztetők ötletét, elrettentő erőnek az alkoholadót, az árusítás korlátozását. A probléma és annak megoldása napjainkig mit sem változott.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A szenvedélybetegség nem az akaraterő, hanem az érzelmi élet zavara – Ezt tegyük, ha alkoholfüggő van a családban
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
