Ajándékként barátságosra festi a gyermekintézmények falait – „Ma már könnyebben lerajzolom Micimackót, mint egy gépészeti elemet”

Mi történt Az Ecsetre fel „háza táján” az elmúlt években?

Idén márciusban már tizenkét éves lett a program, a születésnapi nyertesünket viszont csak most tudtam kisorsolni. Ebből az alkalomból ugyanis mindig felajánlok egy soron kívüli falfestést. Az idei nyertesünk a sződligeti Csöppliget bölcsőde: egyben a 140. intézmény, amelyet ki fogunk festeni. Ők ezt soron kívül kapják, ami azért is nagyon jó, mert egyébként másfél–kétéves a várakozási listám. Ennek az az oka, hogy ritkán van lehetőségem egyéb elfoglaltságaim mellett a festésre. Nagyon sokan szeretik, amit csinálunk, ráadásul ajándékba kapják: sorban állnak érte. 

Mi a „civil” foglalkozásod? 

Végzettségem szerint okleveles mérnök-közgazdász, jelenleg a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem külső óraadója és vendégoktatója vagyok.

Műszaki beállítottságú emberként honnan jött a dekorációs festés ötlete, ráadásul gyermekintézményeknek?

A második gyermekem szívpitvari sövényhiánnyal született, emiatt hathetes korától kezdve négy–ötéves koráig sok időt töltöttünk egészségügyi intézményekben, főképp a gyermekkardiológián. Volt, hogy egy-egy vizsgálat alkalmával három-négy órákat kellett várakoznunk, amit a fiam nagyon nehezen viselt, főleg csecsemőként. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy amikor végre sorra kerültünk a szakrendelőben a szívultrahangon, a doktornő csak nagyon nehezen tudta elterelni a gyerek figyelmét, legföljebb valamilyen csipogó plüssel. Emlékszem, szétnéztem, de csak a szokásos, egyhangú falakat láttam mindenütt. 

Innen jött az ötlet, hogy meg kellene próbálni hatékonyabban elterelni a gyerekek figyelmét valamivel a rendelőkben, vizsgálókban. Például a falak „életre keltésével”: vidám, mosolygós figurák és mesehősök felfestésével.

Hogyan fogtál neki a megvalósításnak? 

Az első évek nehezek voltak. Az „Ecsetre fel a Gyermekekért” önkéntes program az első két évben még „Ecsetre fel Viktóriával” néven „futott”, és nem igazán volt a köztudatban: kezdetben én kopogtattam az ajtókon, hogy mehessek festeni. Az első két évben csak Miskolcon tevékenykedtem, elsősorban gyermekkórházi osztályokat, ezeken belül kórtermek festését céloztam meg: akkor még teljesen egyedül festettem. Miután egyre nagyobb igény lett a munkámra, elkezdtem posztolni róla közösségi felületeimen azzal a felhívással, hogy önkénteseket keresek. Először a kolléganőim, az egyetemi tanítványaim és a legjobb barátnőim csatlakoztak, majd folyamatosan bővült a kör. Minden önkéntes hozott egy másikat, ma már közel 250 önkéntessel dolgozom, szerte az országban. Szeretik, mert feltöltődnek azáltal, hogy ők is adhatnak. Ezt az érzést nehéz szavakba önteni, azt szoktam mondani, hogy ki kell próbálni, át kell élni.

Kép

Jobbra Mannheim Viktória – Fotó forrása: Ecsetre fel a Gyermekekért Facebook oldala

Az önkéntes munkádnak ugyanakkor komoly költségei is lehetnek….

Az első négy évben az útiköltségeinket, az étkezéseinket is én finanszíroztam, amit egy idő után már képtelen voltam fenntartani. Alapítvánnyá, egyesületté viszont nem szerettem volna alakulni. Egyrészt azért, mert magánszemélyként a háttérben akartam maradni, másfelől egy ilyen társasági forma működtetése adminisztrációs igényeinél fogva se fért volna az életembe. A mai napig önkéntes programként, kampányként viszem a tevékenységünket. Emiatt sok olyan támogatási lehetőségtől elesek, amikre kizárólag alapítványok, egyesületek pályázhatnak, viszont a Gergely Alexandra Emlékdíjat 2017-ben például pontosan azért kaphattam meg, mert ők akkor kizárólag magánszemélyeknek adományozták az elismerést. Abból az összegből, amit akkor kaptam, négy gyermekotthonban tudtam gyermeknapot megrendezni. 

A falfestés mellett ugyanis gyermeknapon és karácsonykor is rendszeresen adományozunk, programokkal készülünk egy-egy kiválasztott intézmény számára. 

Az idei, karácsonyi kedvezményezettünk ugyanaz, aki tavaly is volt: a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és EGYMI Sályi Mozgásjavító Tagintézménye, ahol különleges bánásmódot igénylő, sajátos nevelési igényű enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, súlyos és halmozott fogyatékos, mozgáskorlátozott gyermekeket, tanulókat fogadnak hároméves kortól. Ebben az intézményben mi festettük az ebédlő falait néhány évvel ezelőtt, és az idei, valamint a tavalyi gyermeknapon és karácsonykor is rájuk esett a választásom. Már egyeztettem is a vezetővel, hogy most mire van a leginkább szükségük. Itt minden adomány nagyon jó helyre kerül, amit én magam, személyesen viszek majd el pár önkéntesemmel.

Ezek szerint már nem csak egészségügyi intézmények belső tereit díszítitek?

Előtérbe kerültek a bölcsődék, óvodák, általános iskolák, védőnői tanácsadók, a gyógypedagógiai módszertani intézmények, az úgynevezett EGYMI-k, ahol fogyatékkal élő gyermekek nappali ellátása zajlik. De mi festettük a gödi Topház Speciális Otthont is, a Rotary Club Dunakeszi Közhasznú Egyesülettel összefogásban. 

Sok olyan alkalom van, amikor felkérnek együttműködésre, ilyenkor a festéshez szükséges alapanyagokat általában én szoktam beszerezni, és a munkát is én végzem el az önkénteseimmel. A partner pedig általában az útiköltségbe és az aznapi étkeztetésbe száll be, de sokszor ők maguk is beállnak dolgozni mellénk.
Nem túlságosan megterhelő, hogy az anyagköltséget is te finanszírozod? 

Azért is dolgozom több munkahelyen, hogy ez ne jelentsen problémát. Előfordult persze olyan is, hogy 2-3 hónap szünetet kellett tartanom, mert a plusz költség nem fért volna bele a keretbe. Az utóbbi két és fél évben viszont egyre több segítséget kapok helyi önkormányzatoktól, elsősorban amikor gyermekorvosi rendelőket vagy általános iskolákat festünk. A színeket keverem egymással, így nem is szoktam mindegyikből vásárolni. 

A technikám is sokat finomodott az évek során: ma már könnyebben felrajzolom Micimackót a falra, mint egy gépészeti elemet műszaki rajzlapra.

Hogyan zajlik a munka?

Én érkezem elsőként a helyszínre, és én rajzolom fel a mesetörténeteket, szabadkézzel. Nem használok projektort, képzeletben próbálom meg felnagyítani a mesekönyvek figuráit, ezekből inspirálódom. Azt pedig mindig a helyszínen döntöm el, hogy mi lesz a falon. Óvodákban, bölcsődékben meg szoktam kérdezni az intézményvezetőt, hogy milyen csoportjeleket használnak, amiket igyekszem beépíteni a falfestésbe. A végeredmény viszont a legtöbbször még nekik is meglepetés, mindig igyekszem valami kis bónusz ajándékot belecsempészni. Kétszer ugyanazt viszont hiába is kérné tőlem bárki, arra képtelen lennék.

Kép

Fotó forrása: Ecsetre fel a Gyermekekért Facebook oldala

Soha nem merült fel benned, hogy abbahagyod?

Ha az ember egyszer megtapasztalja ezt az érzést, akkor túljut a holtponton, és nem tudja abbahagyni, mert látja, milyen örömöt okoz a gyerekeknek. Rengeteg visszajelzést kapok az intézményektől, fotókat, videókat arról, hogy a gyerekek hogyan fogadtak egy-egy festést. Ezeket annyira jó végignézni, sokszor meg is könnyezem. Nem véletlenül a mottónk is ez: „Akikért, amiért érdemes…” Még ha fáradt is vagyok, és sok egyéb módon is el tudnám tölteni a szabadidőmet, akkor is azt mondom, amíg létrára tudok mászni, és nem remeg a kezem, addig nem fogom tudni abbahagyni. Küldetéssé vált már ez az önkéntes tevékenység számomra az utóbbi években.