Nagyszülőnek lenni jutalomjáték
Életkörülményeink szerencsés alakulása a legtöbb embert megajándékozza a hosszú, esetenként többször tíz éven át tartó időskorral. A most nagyszülőkorba érő generációnak már nincsenek közvetlen háborús élményei, az életszínvonal és az orvostudomány fejlettsége következtében jobban megőrizte erőnlétét, vitalitását. Emlékképei lehetnek a saját nagyszüleiről, de az csak kivételes esetekben szól fiatal felnőttkori kapcsolatukról, ezért sokuknál nincs meg a minta, hogyan lehetne minden résztvevő megelégedettségére és örömére eltölteni a megnyert évtizedeket.
A család életében különböző irányultságú szakaszok váltogatják egymást. Összehúzó, egymásra hangolódó időszak a gyerekvárás, szülés, a csecsemő és kisgyermekkor. A családi szerkezetet lazító, úgynevezett repítő szakaszok a kamaszkor, a nyugdíjazás, a nagyszülőség. Ez utóbbi két szakasz életkor szempontjából egyre jobban kitolódik, illetve sorrendje felcserélődik. Nagyon sok nagyszülő még aktív munkavállaló az első unoka, unokák megérkezésekor. Ez a tény részben segíti az időskorú embert pozitív önértékelésének, önállóságának megtartásában, részben szerepütközést okoz benne, mert nem tud úgy és annyi segítséget nyújtani a fiatalabb generációnak, amennyit szeretne, és amennyire igény lenne. Mire valóban nyugdíjas lesz, már az unokái is más életszakaszba érnek, esetleg kirepülni készülnek, esetleg már ő szorul inkább segítségre, gondozásra.
A nyugdíjba vonulás nagy szerepredukció, legalább olyan intenzív átgondolással kéne készülni rá, mint a felnőtté válásra!
Napjainkra nem ez a jellemző, mert az idős ember vagy egész váratlanul, korábbi terveket áthúzva lesz belenyomva ebbe a helyzetbe, vagy a számára érthetetlen világ miatt, hamis illúziókat kergetve menekül bele a „nyugalomba”. Ezekből a kényszer szülte pozíciókból nem könnyű, de lehetséges az egyén és a család számára üdvözítő helyzetekbe eljutni.
Majd én megmutatom!
Egy unoka megérkezése jövőkép, új igazodási pont a szülők, a nagyszülők életében. Akár együtt él több generáció, akár csak a közelben vagy távol, minden lehetőséget használni kell a kapcsolat kiépítése, fejlődése érdekében. Nagyszülőnek lenni, a színészek kifejezését használva, jutalomjáték. Azonban, hogy ez valóban így legyen, a szabályokat érdemes következetesen betartani. Az egyik legfontosabb, hogy tisztelni, és szerepükben erősíteni kell a szülőket. Nem jó üzenet, ha segítségkérésüket ellenük fordítjuk, kimondva, kimondatlanul gyengeségnek, alkalmatlanságnak minősítjük.
„Nem tartom jó anyának a lányomat. Majd én megmutatom, hogyan kell gyermeket nevelni. Nálunk ilyen nem létezett.” Az ilyesfajta vélekedés a gyermeket elbizonytalanítja, és a nagyszülői pozíciót is aláássa! Ennek a hatalmi harcnak csak vesztesei lehetnek.
„Nem szívesen adom oda őket, de egyedül kényszerhelyzetben vagyok. Nálunk addig tart a munkaidő, ameddig munka van. Apám hét év után is azt mondogatja, hogy ő már akkor tudta, nem kéne hozzámennem ahhoz a léhűtőhöz. A gyerekek előtt is így emlegeti az apjukat, a fiamat meg az apjához hasonlítja.”
Mennyivel könnyebb lenne feldolgoznia ennek a kisfiúnak a szülei válását, az apja hiányát a mindennapi életéből, ha azt érezhetné, nagyszülei tisztelik anyja erőfeszítéseit, hogy a család stabil anyagi hátterét megteremtse. Szülei házassági kudarca ellenére örülnek az ő létezésének, nagyszülői feladataiknak. Érzelmi deprivációját enyhítené az összetartozás megélése. Az anya sem küzdene bűntudattal, felszabadultan, görcsök nélkül tudná átadni magát gyermekeinek abban a rövid időben, amiben velük tud lenni. A pozitív hangulat jótékony hatással lenne az apa és a gyermekek közötti viszonyra is.
Elfogadni és küzdeni
A megözvegyülés újabb tehertétel az időskorban. A veszteségek folyamatával kell megbirkózni ebben az életszakaszban, úgy, hogy a pozitív életszemlélet megmaradjon. A társ elvesztése nagy trauma, mellette el kell viselni, hogy az idősödő test is elárulja az embert. A szellemi és fizikai erőnlét fenntartásának érdekében, a folyamat lassításában sok lehetőség van, de érdemes tudomásul venni az élet rendjét. Nem célszerű energiát pazarolni a változtathatatlan tagadására, az örömképesség megőrzése viszont minden erőfeszítést megér.
A 20 éves Sára kislányként nagyon kötődött a nagypapájához. Az érzelmi szál folyamatosan erős volt közöttük, még akkor is, amikor az egyetemista lányt életformája, teendői messzebbre sodorták. Átmenetileg döcögőssé vált a kapcsolatuk, de azután megegyeztek egy fix időpontban, amikor a lány rendszeresen meglátogatta a nagypapát. Egy alkalommal soron kívül ugrott fel, mert éppen arra járt. A papa kedvesen fogadta, be is vezette a lakásba. Bemutatta az éppen nála tartózkodó kártyapartnereit, azután elnézést kért, mert folytatni akarták a játékot. Sára először talán meg is sértődött a fogadtatáson, de minél tovább forgatta a dolgot magában annál boldogabbá tette a tudat, hogy nagyapjának vannak barátai, van kialakult életrendje, amihez ragaszkodik. Nem azzal tengeti napjait, hogy a fotelbe süppedve várakozik, hogy valaki rányissa az ajtót.
A sok tapasztalatot megélt generáció erős alapja lehet az új család felépítésének. Élő bizonyítékként állhat a fiatalabb nemzedék előtt, hogy túl lehet jutni a kríziseken, sokkal több erőforrás rejtőzik bennünk, mint amit valaha is képzeltünk magunkról. A megoldás már azzal elkezdődik, hogy szembenézünk a problémával. Amikor egy nagyszülő el tudja mondani a szülőknek, hogy mi is kerültünk hasonló helyzetbe, akkor ez vezetett a kiúthoz, biztos ti is megtaláljátok a megoldást, máris nagyon sokat segített.
A 14 éves Zoltán gyakran kerül összetűzésbe az édesanyjával. Mindketten erős akaratú, elveikhez ragaszkodó személyiségek. Zoli tiszteli szülei értékrendjét, nem esik nehezére azok betartása, de fenntartja magának a jogot, hogy más szemléletű társaival is barátkozzon. Az anyuka kétségbe van esve, mert ezek a körök számára nem kontrollálhatóak. Nem érti miért nem elegendők a fiának a cserkész közösségben kiépített kapcsolatai. A vita hevében többször kerültek olyan helyzetbe, amikor megkérdőjelezték egymás kompetenciáját, ítélkeztek, dühödten bírálták egymást. Egy ilyen alkalomba csörrent bele a nagymama telefonja. Felzaklatott lánya azon melegében elpanaszolta a neki a konfliktust. A beszélgetésük megnyugtatta őt, majd átadta fiának a kagylót. A nagymama ráébresztette a vitapartnereket, hogy elképzeléseik nincsenek olyan távol egymástól.
A gyermeki lélek, meg az idős lélek közel kerül egymáshoz. A még nem és a már nem állapot közös platformot adhat a világszemléletben. Az első élménnyel gazdagodó fiatalt és a helyzetet már megélt, de egy szeretett személy aspektusából újra megtapasztaló idős embert ez egy életre összekovácsolhatja. Ezek a kalandozások nem nagy történetek, de nagyon fontosak. Közös öröm lehet az első havazás együttes átélése, kavicsdobálás a Dunába, csillagnézés, cicasimogatás, főzőcske.
Az óvodás Béla nagyon boldog, amikor nagyszüleinél lehet. Mindig együtt mennek ki a piacra, válogatnak, tervezgetik a menüt. Nagyapával meg a sufniban barkácsolnak igazi szerszámokkal, és sokat beszélgetnek.
Itt a jó idő, érdemes átgondolni a kalandozási lehetőségeket és bátran belevágni!
A cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>